Heves Megyei Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-15 / 267. szám
1997. november 15., szombat Megyei Körkép 3. oldal A diáknapok utolsó napján - délben tetőfokára hágott a hangulat az egri Wigner Jenő Műszaki Informatikai Középiskolában, ahol ekkorra már leadták szavazataikat a diákigazgatójelöltekre. Hatalmas ujjongás fogadta a nyertes Krecz Richárdot, a III/A osztály jelöltjét, akinek osztályfőnöke, Bárány János gratulált először. fotó: pilisy elemér Helyben fertőző országos dilemma Aspektusok- Tulajdonképpen semmi bajom nem volt vele... - révedezett a fiatalasszony, akit rövid együttélés után a minap hagyott el férjura. Elhittem neki.- Valóban semmi bajunk nem volt vele — tartotta szükségesnek nyomatékosítani anyukája, a vő nélkül maradt anyós. Nem hittem neki. (t. o.) Egerben Gajdos-koncertre várja az érdeklődőket a Keresztény ifjúsági klub. A ma este 6 órakor kezdődő eseményre az Érsekudvarban - a Karitász-iroda melletti helyiségben - kerül sor. Egercsehiben nyugdíjasklub alakult. A helyi MSZP közreműködésével létrejött, hetven tagból álló szervezet vezetőjévé Német Tamást választották. Az egri Ifjúsági Ház Kísérleti Galériájában november 17-én, hétfőn délután fél 4- kor nyílik meg az Andrássy Csilla festményeit bemutató kiállítás. A tárlatot Földi Péter Munkácsy-díjas festőművész ajánlja a látogatók figyelmébe. Egerben november 17-én, hétfőn 16.30-kor kezdődik a Pillangószárnyon, madárháton című képzőművészeti pályázat díjátadó ünnepsége, s a beérkezett munkák kiállítása. A Forrás Gyermek-Szabadidőközpontban megrendezendő eseményen közreműködnek az Egri Állami Zeneiskola növendékei. Gyöngyösön november 17- én, hétfőn 18 órakor Perényi Rita és Takács Szilvia fotótárlatának megnyitójára kerül sor a Fő tér 9. szám alatti Mátra Honvéd Kaszinóban. Az alkotásokat Fehér Miklós fotóművész méltatja. Nyerteseink. A november 7-i lapszámunkban közölt rejtvényünk helyes megfejtése: „Csupáncsak azért, mert én vettem meg!” A jó választ beküldők közül a következők nyertek könyv- utalványt: Domoszlai István (Visonta), Varga István (Eger) és Zimon Istvánné (Mónosbél). Gratulálunk! Rock and roll-partira várják a nosztalgiázni vágyókat november 19-én, szerdán 19 órára az egri Ifjúsági Házba. Fellép a Roll’ Skate Boogie együttes, s lesz táncbemutató is. Ezt követően a közönségé a parkett. (Folytatás az 1. oldalról)- Kollégáim egy hibás bérmegállapítás áldozatai - mondja Freili főorvos. - Az 1992-es törvényben foglalt feltételeket évek múltán sem biztosította a központi költségvetés. Az igazgató szerint más településeken az orvosok ily módon való fellépése azért néni jellemző, mert a Heves Megyei Orvoskamara radikálisabb a többinél. Ám szerinte ezt a harcot csak odafönt lehet megnyerni. A hatvani kórház vezetése felajánlotta, hogy a követelések 30 százalékát kifizeti az alkalmazottaknak. A szakdolgozók elfogadták a javaslatot, ám az orvosok kilencven százaléka elutasította azt.- Alighanem megnyerik a pert - vélekedik dr. Freili Géza.- Akkor pedig törhetjük a fejünket, miből fizessünk. A fenntartó önkormányzat nincs abANDORNAKTÁLYA - A Mocsáry-kastély műszakilag nem éppen kifogástalan épületében 1957 utolsó negyedében kezdődött az a felnőttvédelmi gondoskodás, amelynek most 40 éves jubileumára emlékeztek. A Betegek Szociális Otthona annak idején 62 ápolttal jelentette a kezdeteket, amiből mára kialakult a megyei ön- kormányzat kezelésében működő Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézete. Az intézmény szakmailag megalapozott jövője a gondoban a helyzetben, hogy segítsen. A miniszter sem biztat. Nem marad más, mint a működési költségek és a bérjellegű kiadások lefaragása. Csakhogy nekünk a betegellátásra és 700 dolgozónkra is gondolni kell... Az orvoskamara hatvani vezetője dr. Tímár Tamás főorvos. Az ügy jogi részét illetően mondanivalója egybecseng az intézmény vezetőjéével. A problémát - hangsúlyozza - nem szabad helyi jelenségként kezelni, miután az ágazatok között - támogatottságát tekintve - az egészségügy országosan az utolsók között szerepel. A problémát éppen ezért központilag kellene megoldani.-Természetesen azért az intézménynek is akadnak lehetőségei - állítja Tímár doktor. - Például olyan programok megvalósításával, amelyek a források előteremtését célozzák. A kórház gazdálkodása stabil. A zottak hozzátartozói és a meghívott vendégek - közöttük Keresztes György, a megyei közgyűlés alelnöke - előtt Herzog Tamás igazgató beszédéből rajzolódott ki. Mindeközben az eltelt négy évtized krónikáját is megismerhették. A ma 121 lakónak otthont adó intézmény ápoltjai nevében Suha Róbert mondott köszönetét a törődésért. Ehhez a gondolathoz dallal csatlakozott az egyik szereplőgárda. A jubileum alkalmából fellépő társastánc-együttes és a Color vokál kamara szakmai segítségével a vezetés képes lenne végrehajtani a szükséges intézkedéseket az összeg nagy részének előteremtése érdekében. A főorvos még bízik abban, hogy számíthatnak központi segítségre, noha az ügyeleti díjak elmaradásával - kamatostól- országosan több mint 14 milliárd forint a tartozás. Etikátlannak tartja, hogy mégis a helyi munkaadókat és munkavállalókat kényszerítik a hatvanihoz hasonló helyzetbe.- Nem volt más választásunk- válaszolja a kamara elnöke jogi lépésük motivációját firtató kérdésünkre. - Bízunk abban, hogy a működést és a dolgozók bérének kifizetését illetően nem lesz fennakadás. Számítunk az önkormányzatra is. Ha szétnézünk a környéken, láthatjuk: számos kórház tartozással működik, de - működik. Tari Ottó zenekar produkcióját is együttérző nézőtéri rokonszenv fogadta. A folyosókon pedig az itt élők művészeti ihletésű alkotásait lehetett számba venni. Az ünnepi számvetés együtt járt jutalmazásokkal. A legrégebbi aktív dolgozók közül Fa- bóczki Jánosné főszakácsot és Varga Lívia szakmai igazgató- helyettest külön is nagy tapsban részesítették. A foglalkoztatásban partner Fővárosi Kézműipari Rt. osztályvezetője, Lengyel Lajos is átvehette a megérdemelt elismerést. (b. s.) A felnöttvédelmi gondoskodás évtizedei TpLLVÉGEN Legyen nevünk a hálafalon A civil társadalom valódi működésének ismérve az is, hogy egy közösség becsüli és megbecsüli polgárait. Kit fénylő elméje végett, kit sziporkázó tehetsége okán, kit pedig azért, mert ügyesen forgolódik a pénzvilágban. Egy eredetileg miskolci indíttatású, ma már országos kulturális vállalkozás, a Színházi Páholyok Társasága a művészet civil pártolóit vette célba, s ettől az évtől Egerben is - miként itt fogalmaztak - a teátrum holdudvarának megteremtésén fáradoznak. Arany-, ezüst- és bronztagsággal és bérlettel honorálják a cégek és magánszemélyek szponzori szándékát. A befizetett összegekért cserébe gálaestet, belépőkártyát, a karosszéken réztáblát ígérnek, s az illető nevét felírják a hálafalra. Az egri teátrum előcsarnokában már áll a hatalmas tükör, melyre most vésik a szignókat, s elmentek a meghívók is az első, november 28-i páholy-partira. Az országban már öt éve működő szisztéma tapasztalatai jók, de - miként a szervezők mondják - munkájuk közben mintegy szeizmografikus információkat is gyűjthetnek a színház és közönsége valódi kapcsolatáról az adott pillanatban. Noha az Egri Páholy már eddig 34 arany-, 11 ezüst- és négy bronzbérletest számlál, sokan vannak várakozólistán. A „régi hívek” bizalmatlansága, az újak tétovasága, remélik, hamarosan megszűnik. Ennek egyetlen jó érve lehet, a folyamatosan emelkedő, a közönséget megnyugtató és a szponzorokat ösztönző művészi színvonal. A társulatnak az évadban eddig megtett lépései biztatóak. Mert ők tehetnek legtöbbet azért, hogy nevünk ott legyen a hálafalon. Jámbor Ildikó Az ügyvéd a büntetőeljárásban - Földkérdések Óriás-jogásznapok a várban EGER - Ami a törököknek 1552-ben nem sikerült, az csupán apró erőfeszítésébe kerül a paragrafusok tudorainak. A Heves Megyei Bíróság és a Magyar Jogászegylet megyei szervezete elhatározta ugyanis, hogy november 21-22-én ostrom nélkül beveszik az egri várat. A Dr. Óriás Nándor Jogásznapok rendezvényeire hatodszor kerül sor, ezúttal történelmi színfalak között. Az eseményre az ország minden tájáról várnak vendégeket. A két napon érdekes programok várják a jelentkezőket. A társasági jog gyakorlati kérdéseiről tart előadást dr. Sárközi Tamás professzor. A Magyar Jogászegylet alelnöke, dr. Bánáti János vitaindítójában arról szól, hogy az ügyvéd már nem csak védő, hiszen szerepüket az új büntetőeljárási törvény jelentősen kiterjeszti. Érzékeny téma jogi és egyéb vonatkozásait járja körbe dr. Orosz Sándor, az Országgyűlés mezőgazda- sági bizottságának elnöke. A szervezők persze arról is gondoskodnak, hogy a nehéz témákat könnyű borokkal öblíthessék le a résztvevők. Erre szolgál a Kulacs-parti a Szép- asszony-völgyben. Műemléki nyílt napot tartottak Védelem, hasonló szemszögből EGER - Műemléki nyílt napot tartottak tegnap a Heves Megyei Építész Kamara és a polgármesteri hivatal főépítészeti irodájának szervezésében. Kalmár Péter, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal elnöke elmondta: az építési tervezők és a műemlékvédelmi hivatal között számos nézeteltérés mutatkozik, s ezek kiküszöbölése miatt volt szükség a tanácskozásra.- Kölcsönösen meghallgattuk egymás álláspontját - mondta a szakember -, s a jövőben igyekszünk egyeztetni ezeket. Továbbra is tervezünk hasonló programokat, miután a közös munkához elengedhetetlen az érdekegyeztetés. A délelőtt folyamán előadások hangzottak el az új műemlékvédelmi törvényről. Kitértek a rendelet szakhatósági gyakorlatára, majd a város és az OMH közötti együttműködés lehetőségei kerültek szóba. Végül bemutatták a műemlékvédelem gyakorlatát a beruházó és a tervező szemszögéből is. A Heves Megyei Hírlap keres RENDSZERFELELŐST, akinek feladata a kiadói és a szerkesztőségi informatikai rendszerek üzemeltetése. Amit elvárunk: • PC:s ismeretek • DTP ismeretek (Corel, QuarkXPress) • hálózati és adatátviteli alapismeretek (Novell, SCO Unix, MS NT) Amit ezért kínálunk: • fejlett informatikai környezet • részvétel egy országos mérető cég informatikai életében • versenyképes javadalmazás • lehetőség szakmai fejlődésre. Az önéletrajzokat és a kísérőleveleket a megjelenést követő egy héten belül kérjük a kiadóba: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. „Rendszerfelelős" jeligére! (11764) A közgések vitték el a pálmát Több mint százezer forintot osztanak szét A városi önkormányzat rongálások elleni ad hoc bizottsága a napokban értékelte az „Ifjúság a kulturált magatartásért” című pályázatra beérkezett munkákat. EGER - Az első díjat - mellyel 45 ezer forint járt - az Egri Közgazdasági Szakközépiskola Diákönkormányzata nyerte. További elképzeléseikről Szabó Pált, a tanulókat segítő tanárt kérdeztük.- A pozitív példákat kell mindig előtérbe helyezni - hangsúlyozta -, a negatív cselekedeteket viszont elrettentésként kell felidézni az érintettek előtt. Helyszíni bejárásokat szeretnénk szervezni a városban, elsősorban azokra a helyekre, melyeken gyakorta előfordul rongálás. Ezeken a részeken videofelvételeket és fényképeket készítenénk, melyeket elküldenénk az önkormányzathoz, s különböző intézményekhez.- Egyre-másra tapasztalhatjuk: manapság a kulturált magatartással is gondok vannak...- így igaz, ezért előadásokat szervezünk a normális és a deviáns magatartásformákról. Emellett drogmegelőző programokat is beiktatunk a tanév közben. A témával kapcsolatos továbbképzésen részt vett diákjaink társaikat taníthatják a fel- világosító tanfolyamokon, s egy-egy beszélgetésre meghívunk olyan fiatalokat is, akik sikerrel szoktak le a kábítószerekről. Az ifjúkori bűnözés megállításáért a rendőrséggel is felvesszük a kapcsolatot. Decemberben pedig - terveink szerint - keresztény erkölcsi- ségű fiatalok beszélnek a szeretet erejéről a brutalitás ellen. * A közgazdasági szakközépiskola mögött végzett, s második lett a Szent Lőrinc Vendéglátóipari Iskola, a harmadik pedig a Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola, melyek 25-25 ezer forintot kaptak. Őket a Dobó gimnázium és a Bornemissza szakképzési intézet követte 20 ezer forinttal, a hatodik helyet - 15 ezer forinttal - az Egészség- ügyi Gyermekotthon pályázói szerezték meg. (e. e.) A HEVESTHÍRLAP taa. ciftoft btvw aim iCuuarn Ul tton ttnnutu • on» ti lOumi uiuu VASÁRNAPI ÜGYELETE: Újságíró: Rada Katalin Telefon-(36)413-853 Fax-(36)412-333 TRAFFIPAXVEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület 3-25. sz. főút. 14.00- 22.00 - Hatvan belterület 3-30. sz. főút. 16-án: 06.00-14.00 - Eger belterület 3. sz. főút. 14.00- 22.00 - Hatvan belterület 3-21. sz. főút.