Heves Megyei Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-01 / 255. szám

A n. emeleti méterosztályunkra most érkezett különíeqes fianett és kártoít szövetáru WBVBI11DBF Î)"Ü1H[| IHID06H I3K3SVÜBfjllBSi CIKK ÜU II VU OIIQBORICIIIiyBL ötágú csillán 14170 helyett 9.990 FL 1 997. november 1., szombat Hírlap Magazin 7. oldal mint mi: por és hamu..." A halál elodázható Az alkotmánybírósági döntés sze­rint az embernek alapvető joga van az élethez és az emberi méltó­sághoz. Tilos az eutanáziának (ke­gyes halál) mind az aktív, mind a passzív formája. Tilos a halálba segíteni, hagyni meghalni, vagy nem biztosítani a betegnek min­den gyógymódot - mondja dr. Prokai Rudolf, a megyei kórház jogtanácsosa.- Új szemlélet a palliativ terminá­lis terápia (szép halál), amely a be­tegsége utolsó stádiumában lévő embernek csak a legszükségesebbe­ket adná meg.- Melyik európai országban elfo­gadott az eutanázia?- Hollandiában. Sokszor elbe­szélgetnek a beteggel és hozzátarto­zóival, többszörösen is nyilatkoztat­ják őket a további gyógykezelés be­szüntetéséről. Hazánkban az 1972-es egészségügyi dolgozók rendtartása szerint az orvosnak meg kell tagadni munkáját, ha a beteg, hozzátarto­zója, vagy valaki más olyan tevé­kenység kifejtését kéri, amely a be­teg életének kioltásához vezethet.- Eskünk szerint az emberi életet kell meghosszabbítanunk, nem az emberhez méltatlan szenvedést - mondja dr. Kocsis István, az Orvosi Kamara Etikai Bizottsága megyei elnöke. - Az eutanázia passzív for­mája is elfogadhatatlan számomra azért is, nehogy később ránk kény­szerítsék az aktívat is. A gyógyítha­tatlan betegtől nem veszek el olyan kezelést, amely megrövidítheti az életét, de olyat sem alkalmazok, amely neki felesleges, másnak pedig szüksége lenne rá. Az ésszerűség és a szakmai tudás alapján döntök.- Nem jó helyre jött - fogadott dr. Csomós Mária, a megyei kórház in­tenzív osztályának főorvosa. - Akik ide kerülnek, azoknak életben kell maradniuk. A gyógyíthatatlan bete­gekért is mindent meg kell tennünk, a végsőkig kell küzdenünk. Elvisel­hetővé kell tenni a szenvedést. Nem értek egyet az eutanáziával. Sehol a világon nem nőttünk még fel úgy er­kölcsileg, hogy kellő joggal dönt­sünk a másik ember életéről.-Az újraélesztések alatt a halál kapujában állnak.- Egyszer egy 92 éves, gyémánt­diplomás erdőmémök újraélesztései közben tiszta tudattal kért, hogy en­gedjem elmenni. Elmondta, hogy ő már mindent lerendezett a feleségé­vel. Odaát találkoznak. Ugyanúgy fél órán át küzdöttünk az életéért, mint bárki másnál, de amikor 30 perc múlva sem mutatott életjelen­séget, megkönnyítette a döntésemet. „Tiétek a béke, nyugalom...” Köbe vésett fájdalom Élők voltak, kikről regélnek a sírfeliratok például ezek: „Én vagyok a feltáma­dás és az élet." Máshol: „Tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én sírom felett is megáll.” S egy gyermeki kérés: „Nemes volt szívük minden dobbanása/ legyen poraikon az ISTEN áldása.” Egy másik felirat: Már csak tapintani lehet, olvasni nem a hajdan rótt sorokat. Meg­roggyant a keménynek hitt kő, melynek vésete ősöket idéz a virág­illat-koszorúval körülölelt temető­ben. Ahogy meglobban a sápadt gyertyaláng, gyászosan megnyúl­nak a betűk, s lelkűnkben kop- panva válnak suta verssorokká a mondatok. Mind-mind egy valaha volt hús-vér emberért jajduló, kőbe vésett fájdalom... Regélnek a sírfeliratok... „Kedveseim, kikért könyörgökl Hantomon ne sírjatok! Am ez a földi életi Ah reménytelen kérelmekI Itt nyugodni hagyjatok..." S egy másik, nehezen olvasható írás 1894-ből: „ITT nyugszik az uram, egy jó édes­apa, ki 4 kis árvát hagyott idehaza. Az ötödiket pedig magamhoz várom. Ajándékul neki sírhantom nyitám. Szerencsétlen halálnak jutám.” Az alábbi pedig kelt 1925-ben: „ITT hagyta férjét, 4 éves gyermekét, kik őt gyászolják, hullajják könnyüket, mert ijen jó anyát nem találnak többé. Ide vágyik hű férje..." Üzenet az élőknek - 1932: „Jaj Gyászos emlék keserű bánat, hogy itt kellett hagynom kedves családom kedves feleségem. Sírhacc is értem. Mert közietek rövid ideig éltem. Küz­döttél szenvedtél igazán szerettél. Ki­vel boldogan éltél.” És egy fájó val­lomás 1943-ból: „Ojan voltál köztünk mint a napsugár, elmentél itthagytál pedig mi szívünk érted nagyon fáj. Soha nem feledünk most is a miénk vagy örökké szeretünk, csak a viszont­látás minden reménységünk. Megál­lunk némán a sírhalom felett. Zo­kogva áldjuk Drága emlékedet." És jött a háború ••• „Idegenben hősi halált haltál, szí­vünkben örökre mély fájdalmat hagy­tál” - 1942. Egy másik 1945-ből: „Kinek teste idegenben nyugszik/ Em­léke köztünk örökké éli Rövid volt éle­ted, hosszú a bánatunk! kedves fiam, örökké siratunk." S egy korábbi há­borús sírkő üzenete, 1919: „Rövid volt életed, örök a bánatunk. Drága jó fiunk örökre siratunk! Addig siratunk egyetlen jó fiunk! Míg hozzád el nem jutunk.” Dátum nélkül kortalanná vált, de a világégésre utalnak a követ­kező feliratok: „A gépmadár lehullott a porba! Betelt a bátor pilóta sorsa.” Vagy: „Míg más az életét menté a ve­szély láttán! Te bombazáporban meg­álltál a vártán.” Ahol gyermekek nyugszanak... Szinte minden temetőben van egy „gyermekkert”, ahol az apróságok nyugszanak, s ahol szívbemarkolóbb a fájdalom. íme: „Arany volt a szíved, arany a lelked JÓZSIKA élt 6 évet." Gyakori a kis fejfákon a felirat: „Ne zavard a csendet! mely e sír körül le­beg! Itt egy édes jó fiúi Fáradt teste szendereg.” Vagy egy másik: „Csak az tudja mi az igazi fájdalom! Kinek gyermekét fedi már sírhalom.” Ennek hosszabb változata olvasható egy 16 éves ifjú fejfáján: „Búcsúzás nélkül mentem! nem gondoltam arra, hogy vissza nem térek.! Csak az tudja mi az igazi fájdalom! kinek gyermekét fedi a sírhalom.” Nem kevésbé szomorú szavak ke­rülnek a hantok fölé a hozzátartozók, a szülők elvesztésekor. A temetői séta során került a noteszlapra az alábbi sírfelirat: „Életed jósággal virult! Ha­lálod örök gyászt hozott.” Vagy: „ Va­lahányszor e sírkőre ragyog a napke­let! annyiszor gondol rád a hű hitvesi szeretet.” Egy másik síron ez áll: „Bánatos szívünk a fájdalomtól vér­zik! E fájdalmat feleséged és gyerme­keid érzik.” „Életedben mindig jót és szépet adtál! bánatot csakí egyszer, amikor itthagytál." Anno 1939-ből: „ Oly korán van mégsem bánom csendes nyugtám! Itt találom jó hitvesem ide várom." És egy negyven évvel későbbi sirató: „Hideg téli este volt! Mikor a szó az ajkán elfagyott/ Nekem pedig gyászt, bánatot és két árvát hagyott.” A szülőkről: „Tiétek a béke a nyu­galom! miénk a bánat a fájdalom.! Gyermekeik." Vagy: „Szülőket fe­ledni nem lehet! szívünkben tovább él a szeretet.” Az Égnek ajánlva... A régi sírok felirataiban élnek tovább a bibliai idézetek, de a vallásos embe­rek fejfáin sok-sok helyen olvasha­tóak egyes imádságok sorai. Mint „Rövid életem véget éré! Testem ide sírba téve! Uram Jézus, légy velem! Bocsáss meg mert vétettem.” S egy hasonló 1973-ból: „ITT nyugszik Jé­zus nevében egy jó apa-anya! Hamva­itokat őrizze a béke angyala.! Kik az életben pihenést úgyse ismertetek! nyugodjatok békében, felejthetetle­nek." A fantáziára bízva... Egy-egy sírhalom fölött költői idézet olvasható, másutt lírai feliratot rajzol­tak a festői kezek, de utalnak sorok az utolsó kívánságra, valamint foglalko­zásra is. Egy színész sírkövére került a Shakespeare-idézet: „E koponyának egykor nyelve volt." S egy Csokonai- sor a Reményhez című versből: „Rám ezer virággal szórtad a tavaszt.” De ilyen is található: „Ha meghalok, jó emberek, anyám mellé temessetek." Vagy: „Mondjátok meg kis virágok! látom-e még akit várok! Virágot egyedül csak neked szedtem! A vilá­gon egyedül csak neked hittem.” Aztán a megnyugvás hangja: „Olyan jó itt megpihenni! ideiem már nem fáj semmi! nincs csalódás nincs fájdalom! csak csend, béke és nyugalom.” S van, aki - feltehetően - így fogalmaztatott: „Áldott hely a sír gödör! bú, baj ott már nem gyötör.” Epilógus.. Amíg csonkig ég a gyertyaszál, annyi minden átfut az ember fejében. Emlé­kek, jóízű kacagások, örömök és kö­zös bánatok, amelyek egyszerre elma­radtak. Helyettük nagy űr támadt az életünkben, lelkűnkben. Ezt a soha nem feledhető érzést is kibetűzhetik egykoron utódaink, hiszen egykor ez is kőbe vésetett: „Nem az a fájdalom, amely jajszóba fúl! vagy amelytől könnyes lesz a szem! henem amit hor­dozunk egy életen át! csendesen...” ——————————————————————————————————————————————— Ha üt az óra Ï s TTS, 32 óra elütötte a tizenkettőt... Jj/Ám még mindig nem jött az oly­annyira várt, megnyugvást hozó álom a szemére. A temetés már délután négykor be­fejeződött, utána a kis parasztházba jött a rokonság a torra. A tiszta szobában terített: a fehér damasztabroszon már tornyosult a fa- sírozott savanyú uborkával, nagy sze­let fehér kenyérszeletekkel. A tálban a krumplis pogácsa, a rakott mézes, az asztal alatt demizsonokban a pin­cehideg fehérbor. Ezt a szőlőt még az urával szüre­telte, s noha az öreg nem ivott csak egy-két pohárkával ebéd után - ha a szomszédok betévedtek, máris előke­rültek a zöldindás mintájú poharak, és a konyhaasztal körül ülők csettint- gettek:- Ez aztán az itóka! Józsi bátyám­nak van a legjobb bora a környéken. De régen is volt! Ahogy az urát szélütés érte, elma­radoztak a cimborák. Zsuzsi néni másfél évig ápolta hit­vesét. Etette, itatta, mosott rá mindig tisztát, és ahogy elmesélte, mi történt a faluban, az öreg pislogásából látta, hogy érti, miről szól a mindennapos mese. Az alatt a másfél év alatt az idős asszony olyan fürge volt, mint lánykorában. Hajnalban már meg­mosdott a lavórban, vékony szálú ha­ját hejre kis kontyba tűzte, kendőt kö­tött, és szaladt a tyúkokhoz. Kiszedte a tojásokat, a konyhában begyújtott a tűzhelybe, lágyra sütötte a kikirics- sárga rántottát. így szerette az ura. Es az óra elütötte a kettőt. A másik oldalára fordult, a dupla ágyon nézte a feltomyozott dunnát, amely alatt éppoly üresség volt, mint ott legbelül benne. Nyitott szemmel érte a hajnal. Vö- röslött az ég, mikor kiment a csirkék­hez, szórta nekik a kukoricát, egy fél szakajtó tojást szedett össze. Altkor _______________________________ ötlött eszébe, lapos kontyát sem fé­sülte újra, és milyen lassúak a mozdu­latai. Hol van az a Zsuzsi néni, aki úgy futott, mint a csík? Aztán eszébe ju­tott a kutya. A tor maradékát a táljába kaparta, az állat hálásan csaholt körü­lötte. Megvakarta a korcs fejét. No, itt maradtál nekem, te szegény jószág. És az óra elütötte a délelőtt tízet. Ekkor nyitotta a kiskaput a fia meg a menye.-Magának itt már sok minden nem kell - terpeszkedett el a konyha­széken a férfi.- Nézd csak, Feri, hogy ragyog ez az üst meg ez a rézmozsár - mérte fel a berendezést a menye. - Ezt is visz- szük, mama. Nyissa már ki a nagyka­put, hogy beálljunk a kocsival. Nem bírja már maga a baromfit se etetni, van a csomagtartóban nekik ketrec. — ~— Az öregasszony némán nekitá­maszkodott az ajtófélfának, kezét kö­ténye alatt összekulcsolta. Szeme se:; rebbent, míg azok összepakoltak, vit­ték még az egyik dunnát, a két, ke­ményre tömött párnát is.-Maga csak pihenjen most már, majd eljövünk megint, ha lesz időnk - indult a kocsi felé a fia. Zsuzsi néni leült a sámlira a fal mellett, hangtalanul motyogta:- Majd. Úgy, mint eddig. Azt vette észre, a fekete korcs ol- dalgott hozzá, szomorú szemmel: nézte gazd’asszonyát, fejét a szok­nyájához dörgölte. Zsuzsi néni vasárnap még felkö­tötte ünnepi kendőjét. K ét kezébe szorította imakönyvét, : hogy ujjai egészen belefehéred- tek, és elment a templomba. A szent | énekeket már nem tudta énekelni. Nem jött ki hang a torkán. Mikes Márta ________I ^ szubjektív Katonák az utcán... NEM ISMEREM a pontos sor­rendet hazai tüntetőinkről, de - ha jól emlékszem - tiltakozásuk jeléül utcára vonultak, sőt bari­kádokat is állítottak annak idején a taxisok, közterületen adtak hangot nemtetszésüknek az okta­tási és egészségügyi dolgozók, a mezőgazdasági kistermelők, nagyvállalkozók. Láthattuk a húsipariak tábláit üzemüktől, üz­letüktől igencsak messzi, s jóval rangosabb épület előtt hullám- zani. Aztán - valahol a sorban - rendőrök, katonák határoztak pénzkövetelésük látványosabb formájáról. Immár az ilyenféle megmoz­dulásokhoz is jogot adó demok­ráciánk kétségtelen örömét azon­ban - gondolom - kevésbé érez­hették, érzik a demonstrálok. Va­lószínűleg inkább keserűséggel, bosszúsággal telített a szívük, ha nem is minden esetben gyűlölet­től, felháborodástól, a haragtól feltétlenül izzik. A pénz ugyanis nagy úr! Mindjárt bajt okoz, ha nincs be­lőle elég. Márpedig bizonyára nem akad annyi, mint szeretnék, ahogyan a szükségét látnák buk­száikban azok, akik fenyegető transzparenseikkel a sajátos me­netelés mellett döntöttek. Külön­ben egyebekkel foglalkoznának, hiszen annyi más teendőjük is van, elkerülhető szünetekkel a vi­lágért sem kurtítanák megszokott munkájukat. Tudván tudják, merő időpo- csékolás nem csupán a szelleme­sebb, hanem az egyszerűbb fel­iratokat is kifundálni, felfesteni kellően harsogóra. Hát még me­netelni, vagy akár ácsingózni, to­porogni egy helyben! S fárasztó is a maga módján. Nem beszélve arról, hogy külön kellemetlenség, ha az ember a hangját is elereszti néha-néha, rikkant egyet vagy kiabál. Megfájdulhat a torka. Az elszántak persze mit sem törődnek mindezekkel. Valahol, valahogy bekalkulálják az éle­tükbe. Annak reményében, hogy hátha vagy biztosan megtérül. Akármint is van és lesz, két­ségkívül borzongató észrevenni a tüntetéseket hazánkban. A kívül­állónak sem jut eszébe, hogy re­pessen a boldogságtól, mert lám, nálunk már ilyet is lehet csinálni. Ki-ki jobban örülne, ha az oly sű­rűn emlegetett, annyira várt de­mokráciának más, szebb oldalá­val ismerkedhetne, barátkoz­hatna. Már a taxisblokádban is volt valami félelmetes, amikor meg éppenséggel a rendvédelmi alakulatok mocorgásáról is tu­domást kell szereznünk, úgy­szólván egyenesen riasztó! Még hogy a katonák is az ut­cán, táblákkal! Ahelyett, hogy inkább már a NATO felé masí­roznának élénkebben, ők is a több forintért küzdenek a többi­ekkel. Hasonlóan amazokhoz. Amúgy civil módra. Mit szól ehhez Európai Ki tudja? Vagy legalábbis: kit érde­kel? Hadd lássa csak ország-vi­lág, hogy a magyar hadseregben is emberi szívek dobognak, kö­zös a katona gondja, sorsa mun­déron kívüli honfitársaival. Jó, hogy azért az utcán még nem lőnek... Ők - egyelőre - semmi esetre. Mivel demokrácia ide vagy oda: amit szabad már a banditáknak, az utcai gengszte­reknek, a katonának még tiltják. KÜLÖNBEN lőhetnének an­nak is, aminek legalább hellyel- közzel most még örülhetünk... Gyóni Gyula

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom