Heves Megyei Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-04 / 257. szám
10. oldal SporTTüköR 1997. november 4., kedd Az elején jól tartották magukat az egriek fotó: majoros Női vízilabda-bajnokság Dunaújváros VSE - ÚVMK-Egervin 11-5 (1-1, 3-2, 2-1, 5-1) Női vízilabda-mérkőzés Dunaújváros, 100 néző. V.: Martinovics, Fekete. Egervin: Fiala - Denk 1, Magyar 1, BÍRÓ 3, THUM- MERER, Sallai, Rostás. Cs.: Seenger, Szabolcsi, Ipacs. Edző: Gyulavári Zoltán. Gól - emberelőnyből: 9/3, ill. 7/1. Négyméteresből: 1/1, ill. 111. A mérkőzés, valamint az egri női vízilabda helyzetének kapcsán bővebb lehetőséget is adtunk Gyulavári Zoltánnak, hogy elmondja véleményét a szokásos edzői nyilatkozaton túl:- Először is nem azt nyilatkoztam, ami a Nemzeti Sportban megjelent, feltehetőleg félreértett a dunaújvárosi tudósító - mondta az egriek szakvezetője, majd így folytatta:- A mérkőzés után úgy értékeltem, hogy a jobb feltételek mellett készülő, kitűnő létesítménnyel rendelkező csapat nyert. Dunaújvárosban ugyanis olyan fedett uszoda van, amelyikben három medence biztosít lehetőséget a vízi sportokra. Pedig ott nincs is tradíciója az úszásnak és a pólónak. Éppen ezért csak elismerés az egri lányoknak, hogy a mostoha feltételek között is becsülettel folytatják a sportolást. Egyébként van már pontja a csapatnak, ugyanis a Vasassal a fővárosban 9-9-es döntetlent játszottunk. Hangsúlyozni kell továbbá, hogy Kovács J. és Erdélyi nálunk sem játszhatnak, mert eltört a lábuk. Mi bárhová elmegyünk, csak irigykedhetünk, hiszen létesítmény tekintetében Eger óriási hátrányban van. Ilyen télies időben nyitott medencében sportolni, főleg nőknek - hangsúlyozom -, csak tiszteletet érdemlő. Az egri női pólósok egyébként szombaton 11,30-kor a BEAC gárdáját fogadják a Bárány-uszodában, és még az idén, de már idegenben két további mérkőzésükre kerül sor. A hét végen à férfi gárda is elbúcsúzik erre az évre az egri uszodától. Szombaton az FTC, vasárnap pedig az UTE lesz az Egervin vendége. Egyaránt 13 órakor kezdődnek a mérkőzések. Vízilabda OB l./B Megszorongatták a listavezetőt Egri Vízmű - Tatabánya 8-11 (2-3,4-3,0-2,2-3) OB I./B-s férfi vízilabdamérkőzés, Eger, 100 néző. V.: Koós, Novotta. Vízmű: Szőke - Tűzkő 1, Lőrincz 1, DENK 4, Milák, Pulay 2, Bozsik. Cs.: Szabó L., Szabó A., Madarasi, Varga, dr. Halmos. Edző: Szász Sándor, Vecseri Sándor. Gól - emberelőnyből: 5/2, ill. 7/5. Négyméteresből: 0, ill. 111. A listavezetővel szemben magas színvonalú, nagy iramú mérkőzést vívott a hazai csapat. Két negyeden át az egriek irányították a játékot, de 6-5-ős vezetés után megtört a lendület, és a vendégek pontos átlövésgólokkal elhúztak. Szász Sándor: - Örülök, hogy ilyen nagy erőkifejtésre késztettük ellenfelünket, ha fegyelmezettebben játszunk, akkor pontot szerezhettünk volna. Egri Vízmű - Neptun VSC 20-7 (5-0,5-4,4-2,6-1) OB I./B-s férfi vízilabda-mérkőzés, Eger, 50 néző. V.: Székely, Olajos. Vízmű: Szőke - Lőrincz 1, Szabó L. 1, Denk 2, MADARASI 5, PULAY 7, dr. Halmos 1. Cs.: Szeredi, Tűzkő 1, Szabó A., Milák, BOZSIK 2. Edző: Szász Sándor, Vecseri Sándor. Gól - emberelőnyből: 5/3, ill. 2/1. Négyméteresből: 1/0, ill. 1/0. A középmezőnyhöz tartozó újoncok ellen az előző napi felpörgetett tempóban kezdtek az egriek, és gyorsan eldöntötték a mérkőzés sorsát. A hazaiaknál több játékos egyszerűen „nem tudott hibázni”, sorozatban talált az ellenfél hálójába. Szász Sándor: - Jó dolog, hogy a Tatabánya elleni vereség nem látszott a fiúkon. Néhány gólt tartalékolhattunk volna erősebb ellenfelek számára. SZUFEREXPRESSZ Hízó eladó. Tel.: 36-429-219 (11163) Jó állapotban lévő fagyasztó- szekrények, ládák, kombináltak, hűtőszekrények, hűtőpultok, hűtőkamra megvásárolhatók. Simonné, T: 37/368-070 Nyúlszáll. 11.05 Eger, Galagonyás 15, F.német 16, F.tár- kány 17. Ár: 300 Ft (11109) Óravásár minden hónap első keddjén Technika Háza. Nyitva: 9-15 h-ig (11143) A Helasznál kapható Bicskei könyve az utánpótlásról Mindazok, akik átnézték, dicsérik azt a szakkönyvet, ami az Utánpótláskorú labdarúgók felkészítése címet viseli, szerzője pedig Bicskei Bertalan. A könyv iránt élénk az érdeklődés, ezért a Heves Megyei Labdarúgó Szövetség továbbítás céljából megfelelő példányt szerzett a kiadótól. A klubok, az iskolák és mindazok, akik utánpótlással foglalkoznak, a Helasznál (Eger, Kossuth Lajos utca 9.) megvásárolhatják a könyvet. Ara: 2016 forint. Biztosak vagyunk benne, hogy nagy hasznát veszik azok, akik munkájuk során alkalmazzák a leírtakat. Most alighanem a legfontosabb kérdés a magyar labdarúgásban az utánpótlás- képzés. Labdarúgó UEFA-kupa Lőrincz nélkül a kék-fehérek A héten újabb mérkőzéseket rendeznek az európai labdarúgókupákban. A KEK-ben és az UEFA-kupában a 2. forduló visszavágóira kerül sor, míg a Bajnokok Ligájában a negyedik forduló következik. A magyarok közül már csak a bajnokcsapatra, az MTK FC- re vár érdemleges őszi nemzetközi feladat. A budapesti kék-fehéreknek a legnépszerűbb horvát együttes, a Croatia Zagreb otthonában, a félelmetes hangulatú zágrábi stadionban kellene megőrizniük egygólos (1-0) előnyüket kedden este 20 órától (TV2). Az összecsapást a spanyol Lopez-Nieto vezeti.- Nem túl sikeresen alakultak az utóbbi napok sérülések dolgában - mondta az MTK FC vezetőedzője, Garami József a hétfői elutazás előtt. - Még a válogatottnak a jugo- szlávok elleni múlt szerdai találkozóján Orosz sérült meg elég súlyosan. A pénteki edzésen Halmai kapott rúgást. A Vasas elleni rangadót sem úsztuk meg baj nélkül: azóta Illés és Kenesei is kisebb-na- gyobb sérüléssel küszködik. Bízom benne, hogy felépülnek „alapembereink”. Az viszont sajnos biztosnak tűnik, hogy Lőrincz játékára nem számíthatok kedden este. A várható kezdőcsapata: Babos - Kuttor, Csábi (Zimmermann), Molnár, Szamosi - Farkasházy, Illés, Halmai, Madar - Kenesei, Orosz. Foci-világranglista A Juventus az élen Az utóbbi egy év nemzetközi kupacsatái, a hazai kupaeredmények és bajnoki eredmény- lista alapján a labdarúgás történetét kutató, statisztikai érdekességeit összeállító német szervezet, az IFFHS összeállította a legjobb százötven fut- ballklub mezőnyét. A különleges pontszámítás alapján az olasz Juventus áll az első helyen sorrendben a spanyol Barcelona, az olasz Inter- nazionale, a chilei Colo-Colo, a brazil Gremio és az argentin Velez Sarsfield előtt. A lista szerint az MTK FC a világ huszonharmadik (!) legjobbja az 1996. november 1. és 1997. október 31. közötti eredményei figyelembevételével. A Ferencváros ötös holtversenyben a 66., az Újpesti TE a 126., míg a BVSC-Zugló FC a 137. pozíciót foglalja el. akkor ÁB. , Tari Henriette vagyok, az AB üzletkötője’ Cégem, a mindenki által jól ismert, szilárd pénzügyi háttérrel rendelkező biztosító azt váija tőlem, hogy tudásom legjavát adjam, amikor biztosítási-befektetési tanácsokkal segítem Önöket döntéseikben. Szeretem a munkám, mert hiszek benne. Az ÁB élet-, nyugdíj-, lakás- és gépjárműbiztosításai valóban korszerűek, testreszabottak, ezért valódi biztonságot jelentenek az ügyfeleknek. Jó érzés közreműködni az emberek biztonsága, megalapozott és nyugodt jövője megteremtésében. Befektetés a biztonságba.