Heves Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-31 / 254. szám

1997. október 31., péntek Eger Körzete 5. oldal Égig érő tüzoltótechnika EGER - A közelmúltban vet­ték birtokukba az egri városi tűzoltók új szerzeményüket, a megye egyetlen, magasból mentésre alkalmas korszerű szerkezetét, ami az eddig használt 27 éves létrás tűzoltó­technikát váltja föl - tudtuk meg Fehér Zoltán városi pa­rancsnokhelyettestől. Az őrnagy elmondta: az el­aggott gépet már felújítással sem lehetett hatékonyan üzemben tartani, ráadásul az elmúlt 6-7 évben egyáltalán nem volt mód a járműpark korszerűsítésére, új mentő­szerek beszerzésére. A legfia­talabb jármű is nyolcéves. A régóta várt emelőkosaras egységgel megvalósítható a település magasabb épületei­ből is a biztonságos mentés - hangsúlyozta a szakember. Az angol Simon gyártmá­nyú gépjármű kosarában negyvenméteres magasságig milliméterpontos manővere­zésre és négy személy bizton­ságba helyezésére nyílik mód. A ’91-ben üzembe helyezett gépet az előző tulajdonos, Szeged városa 16 millió fo­rintra tartotta, amit végül a vásárló egri önkormányzat­nak 12 millióra sikerült „leal­kudnia”. A hasonló tudású vadonatúj mentőszer ára egyébként eléri a 150 millió forintot. A közeljövőben az egri tűzoltók szeretnék a város polgárainak működés közben, nyilvánosan is bemutatni új segítőjüket és különleges ké­pességeit. A látványos gya­korlatra várhatóan a helyi ke­zelőszemélyzet betanulása és október végi képesítő vizs­gája után kerülhet sor. Veszélyes hulladék nem jöhet EGERCSEHI - Több mint ezren ültek be az idén dr. Bre- tán László fogszakorvos keze­lőszékébe - tudták meg a képviselők a legutóbbi ta­nácskozáson. Az ülésen első­ként a doktor beszámolóját hallgathatták meg. Kiderült: a szakmai minimumfeltételek biztosításához félmillió forint önkormányzati támogatás szükséges, hogy a tb továbbra is finanszírozza a helyi fogá­szati ellátást. A háziorvos a következő alkalommal tájékoztatja a képviselőket. A testület lakáskiutalás ügyében is döntött. Sajnála­tukra a hat igénylő közül csu­pán Tóta Béla kérelmét telje­síthették. A Polimer cég helyi üzemét nem fenyegeti a bezárás. Sőt, fejlesztés várható. Már csak azért is, mert az elmúlt hetek­ben több millió forintos beru­házás történt itt - tájékoztatta Szabó István polgármester a jelenlévőket, miután tárgyalt a cég vezető emberével. Új munkahelyek kialakítá­sára kínálkozik lehetőség, ha a német vállalkozóval sikerül megegyezni az önkormány­zatnak egy ingatlan adásvéte­lében. A polgármester elmondta, hogy 4,4 millió forintot nyer­tek pályázaton a szeméttelep létrehozására. Hangsúlyozta, a híresztelésekkel ellentétben nem veszélyes, hanem kizáró­lag háztartási hulladék kerül­het ide! A pályázatok kapcsán szó esett arról is, hogy a község l ,5 millió forin tot nyert az út­hálózat felújítására - tájékoz­tatta lapunkat Vecseri Sándor. / Az Állami Számvevőszék jelentése a szennyvíztelepről EGER - Az Állami Számve­vőszék önkormányzati és te­rületi ellenőrzési igazgatósá­gának Heves megyei kiren­deltsége a közelmúltban vizs­gálta a megyeszékhely szennyvíztisztító telepének korszerűsítéséhez nyújtott ál­lami támogatás felhasználá­sát. A vizsgálatról készült je­lentés általában rendre megál­lapítja, hogy a beruházás ele­get tesz az ilyen típusú szak­mai programokkal szemben támasztott követelmények­nek. Egyaránt értve ez alatt az Európai Unió vízminőségi előírásait, vagy a pénz fel- használásával kapcsolatos kormányrendeletek betartá­sát. A jelentés leszögezi, hogy a lebonyolítás jogszerű. Ugyanakkor az Állami Szám­vevőszék szóvá tette, hogy a beruházás kivitelezésének in­dítása több mint fél évet ké­sett. Ennek okaként elfogadta, hogy a munka előkészítése bonyolult, s megállapította, hogy a szükséges összegek előteremtése lassabban ment a tervezettnél, mivel a város kímélni igyekezett az önkor­mányzati pénzt. - bfi ­Szülök nélkül a csecsemőotthonban EGER - Nemcsak az édesanya nélkül nevelkedett fiatalkorú Szilviáról szólunk, hanem a gyermekotthon kicsi lakóiról is. Ha sorsukat nem is, de pergő éveik történetét dr. Ritecz Éva gyermekpszichiáter, az otthon igazgatónője „írja”.- Sajnos, nagyon kevés lehe­tőségünk van az anyákat elhe­lyezni - mondja a doktornő. - Sokszor nem is lehet & fogyaté­kosságuk vagy az otthon ha­A gondozóktól kapják a szeretetet fotó: ötvös imre Itt minden értük van - látom az igazgatónő arcán és a halk szavú gondozónőkön. A szülő­ket, a családot jelentik ők a kis lakóknak. A csoportszobákban - mint egy sokgyermekes csa­ládban - sorrendben etetik, öl­töztetik a kicsiket. Mindegyik­nek van saját gondozója, aki édesanyaként foglalkozik vele. Őt ismeri a legjobban, róla írja a fejlődési naplót. A tizennégy hónapos Zsófi ágya fölött színes filccel rajzolt nyuszi ül. A börtönből szólnak hozzá a sorok a szeretetről. S egy kérés: „Tisztelt igazgatónő! Kérem, adja oda Zsófikának egy kicsit!”. Itt mindenkinek kijár a szere­tet. Azoknak is, akiket régóta durván bántalmazott az apjuk. Vagy akiket munkanélküli szü­leik nem tudtak eltartani, eset­leg már születésükkor lemond­tak róluk. Olyankor a gondo­zónő hozza őket haza a kórház­ból. Haza - így mondják, s így is gondolják, mert a gyerekek­nek sorsuk rendeződéséig ez az otthonuk. Mindennap van láto­gatás, és élnek is az alkalom­mal a szülők. Beszélgetnek, ját­szanak, néhányan a hazatérés gondolatát ízlelgetik.- Innen már hatodik éve minden gyermek az édes-, az örökbefogadó vagy a nevelő- szüleihez kerül. A sérült gyere­keket az intézet másik egységé­ben helyezzük el, ahol speciáli­san képzett szakemberek fej­lesztik őket - néz a doktornő a körülöttünk játszó kicsikre. A kétéves Misi lovacskát ül meg, Szandi a babáját fésülgeti, éne­kelget, a picik alszanak.- Itt korlátozott számban azok az anyák is helyet kapnak, akiknek átmenetileg nincs hová menniük - említi a doktornő. Bizonyságképpen a 17 éves Szilvia büszkén mutatja 6 hóna­pos kisfiát. Őt 13 éves koráig a nagymamája nevelte. Amikor az édesapja nagybeteg lett, és a nagymamára hárult az ápolás, a kislány a nevelőintézetbe ke­rült. A fiatal anya tanul, és ami­kor a fia alszik, a tejkonyhán segít. A télen a varrónői szak­munkásvizsgához kellő gyakor­lat letöltésére visszamegy a pé- tervásárai nevelőintézetbe, ahol a kicsi apja is él. Ő burkolást tanul. Májusban spórolt pén­zükből egy vidéki házat vesz­nek, ahol mind a hárman együtt kezdik új életüket. gyott nagy családjuk miatt. A Mózeskosár Egyesületben az örökbefogadó és még az örökbefogadás előtt álló szülők kicserélik tapasztalataikat, se­gítséget nyújtanak egymásnak. Előkerülnek a családi boldog­ság pillanatait megörökítő, kül­földről küldött színes fényképek is. Az egymásra találás öröme ragyog az arcokon. A gyermekvédelmi törvény november elsejétől a csecse­mőotthonok gyermekotthon­ként való működését szorgal­mazza. A Heves Megyei Ön­kormányzat Csecsemőotthona és Fogyatékos Gyermekek Ott­hona speciális gyermekotthon lesz, mivel a kicsik életkoruk miatt különleges ellátásra szo­rulnak. Szükség lesz az intéz­ményre ugyanúgy, mint 35 éve, amikor létrejött. Császi Erzsébet A polgárok igyekezete nélkül hiábavaló minden erőfeszítés A világverseny több mint virágverseny EGER - Az előzetes tájékozó­dás alapján titkon számítottunk az eredményes szereplésre - ál­lítja Kovács Istvánné, a megye- székhely belvárosát gondozó parképítő vállalkozó, aki részt vett a Madridban megrendezett Virágos Városok ’97 világver­seny döntőjén. Á bemutatkozás után kategó­riánkban, ahová az 50-300 ezer lakosú városokat sorolták, csak az angliai Westminster és az egyesült arab emirátusokbeli Al Ain előzte meg Egert. Talán nem szükséges túl sokat ecse­telni a brit és az arab vetélytárs anyagi lehetőségeit, illetve a fogalommá vált angol parképí­tést és kertkultúrát.- Mire figyeltek a bírálók?-Bár a verseny nevében is benne van a „virágos” jelző, mégsem ez volt az igazán döntő. Még csak nem is a pazar anyagi ráfordítás. A zsűri első­sorban a lakóhely épített és természetes környezetének összhangját vizsgálta: milyen harmonikusan illeszkedik egy­máshoz ez a két, városképet meghatározó terület. Szeren­csések vagyunk, a megyeszék­hely jó adottságokkal rendelke­zik, a központban nincsenek ipari üzemek.-A filmes, diaképes bemu­tatkozás mellett más egyébre is kíváncsi volt a zsűri?- Mindenkitől, így tőlünk is megkérdezték, mit teszünk a csapadék pótlása érdekében, milyen az öntözés kiépítettsége és a zöldhulladék hasznosítá­sára, illetve a tápanyag vissza­pótlására szolgáló eljárás, a komposztálás mennyire napi gyakorlat. Azt egyébként nem­csak a vetélytársainknál, hanem a vendéglátó spanyol főváros utcáin járva is tapasztaltam, hogy a fák ápolása, karbantar­tása terén bizony van még ten­nivalónk. Jobban ügyelnek az öntözésre, a lombozat fejlődé­sére. A gallyazással levegő- sebb, kevesebb vizet kívánó ko­ronát alakítanak ki. A városok szilárd burkolatú területei egyébként is korlátozzák a fák csapadékhoz való hozzájutását.-Milyen tanulsággal szol­gált a nemzetközi kitekintés?-Nem minden a pénz. Ami fontos: a település és a zöldfe­lületek ápoltsága, a figyelem. Mennyire szemetes, elhanya­golt a közterület. A világver­seny is igazolta: a városkép formálásában a polgárok sze­repe döntő. Nélkülük hiába minden igyekezet... (kj) Egerszalókon fennállásá­nak 20. évfordulóját ünnepli a Rozmaring hagyomány­őrző együttes. Az esemény alkalmából a falu nyugdí­jasklubjában (Kossuth utca 69.) ad műsort az együttes. A program november 4-én 15 órakor kezdődik. Egercsehiben idén is össze­gyűjtik a szemetet az általá­nos iskola diákjai a falu ut­cáiban. Az akciót november 4-én tartják, s ezáltal egy or­szágos versenyben is részt vesznek. Balatonban a tűzoltók és a sportegyesület beszámolóját hallgathatta meg a képvi­selő-testület. Az ülésen a szennyvízhálózat beruházá­sához szükséges csator­namű-társulat szervezéséről is szó esett. Egerbaktán birtokába vette az orvos és az asszisztens az új orvosi rendelőt és vizsgá­lóhelyiséget. A védőnő szo­bája is hamarosan elkészül. Felsőtárkányban a közmű­velődés és a sport eredmé­nyeiről, gondjairól tájékoz­tatták a képviselőket a leg­utóbbi ülésen. A művelődési házban egy tájszoba kialakí­tását tervezik. Korózs Lajos országgyűlési képviselő a Bükk-kapu kistérségi ide­genforgalmi és turisztikai társulás elnökeként az ön- kormányzat elvi támogatá­sát kérte a község területét érintő kerékpárút-hálózat megvalósításához. Ostoroson az „Általános is­kolás korú gyermekekért” Alapítvány 140.099 forinttal gazdagodott. A pénz az APEH-töl érkezett. Az ösz- szeg az iskolával szimpati­záló polgárok személyi jö­vedelemadójának 1 százalé­kából jött össze. Az alapít­vány kuratóriuma úgy dön­tött, hogy a pénzt az oktatást segítő eszközök vásárlására, kulturális, tanulmányi ve­télkedőkre, sport- és szabad­idős tevékenységek támoga­tására fordítják. Egy mesének tanítania is kell Dávid Anett 10 éves korában kezdett mesélni, osztályfőnöke buzdítására. Mint mondja: ekkor még nem vette komolyan, ma már azonban életelemévé vált a mesemondás.-Hogyan lett a játékból komoly fogla­latosság?- A felső- tárkányi álta­lános iskolá­ban sok házi­versenyt nyer­tem - meséli -, s bejutottam a városi fordulóba is, ott azonban nem értem el kimagasló ered­ményt. Fiatal voltam a sok fel­sős között, s nem volt rutinom. Az évek során aztán egyre fel­készültebben mentem egy-egy megméretésre.-Most megnyerted a városi mesemondóversenyt...-Igen, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium elsőéveseként jutot­tam be a döntőbe. A rendez­vényt majdnem lekéstem, így arra sem volt időm, hogy átis­mételjem a mesét. Utolsóként akartam a színpadra lépni, hogy lássam, milyen a mezőny, s mert az a tapasztalatom, hogy az utolsókra jobban emlékez­nek, odafigyelnek a bírák is. Várakozásommal ellentétben az elsők között voltam, de így is sikerült.-Az előadás első perceiben elég feszültnek tűntél...- így igaz, hiszen az előttem lévő versenyző szépen szere­pelt, s úgy éreztem, ennél jobb nem lehetek. Aztán láttam a kö­zönség szemén az érdeklődést, amiből erőt merítettem, s kezd­tem beleélni magam. A végére teljes átérzéssel meséltem.- Hogyan tudsz felnőtteknek mesét mondani?- Teljesen máshogy kell elő­adni, mint a gyerekeknek. Erő­sebben kell gesztikulálni, arc­mimikát használni, s teljesen érthetően, hangsúlyozva kell beszélni. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha az ember megérti a mese lényegét.-Milyen szerepet szánsz a mesének az életben?- Konkrét tervem még nincs, de mindenképpen szeretnék az irodalom mellett maradni. Szí­vesen megpróbálkoznék az írással, s már vannak is kisebb műveim az asztalfiókban. Mindemellett csodálom a szí­nészeket is, hiszen hatalmas te­hetség kell egy-egy figura meg­személyesítéséhez. Minden­képpen továbbtanulok, majd elválik, hogy hol. Jelenleg szinte minden időmet olvasás­sal töltöm, néha éjszaka a pap­lan alatt is folytatom, ha a szü­leim már lefeküdtek. Ennek a következménye a szemüvegem is, de nem bánom.-Mi a véleményed a mai, modern mesékről?-A Walt Disney-filmek na­gyon szépek, látványosak, ám nincs érdemi mondanivalójuk, az életre szóló tanulságuk. Azt hiszem, egy mesének nem csu­pán szórakoztatnia kell, hanem tanítania is, s ez az, amit hiá­nyolok a mai tévémesékből. Elek Eszter Ai egri Neumann János Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium nevelőtestülete és diákjai tisztelettel köszönetét mondanak mindazoknak, akik az 1996. évi személyi jövedelem adójuk 1%-át a Neumann Iskola Alapítvány működéséhez ajánlották fel. FITNESSGÉPEK 60-70%-OS ÁRON SZOBAKERÉKPÁROK EVEZÜPADIK HASIZOM ERŐSÍTŐ GYALOGLÖGÉPEK vniiniüÉDcií KUlVIJItiLrtK A KÉSZLET Viszonteladóknak, közületiknek további kedvezmények. : Kérjen terméklistát. ■ Tel.: 66/449-107, vagy keressen fel bennünket! HELLO BT. Békéscsaba, Békési u. 46-48. ALFA SEGÉLYTELEFON Válsághelyzetben lévő édesanyák, kismamák, családok hívószáma: 06/30/541-008

Next

/
Oldalképek
Tartalom