Heves Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-30 / 253. szám
16. oldal SporTTüköR 1997. október 30., csütörtök Üstös Pált Fehér Enikő segítette a versenyen A Bécs-Budapest szupermaratonit Üstös Pál teljesítette Az ugye ismert, hogy Bogár János ezúttal már ötödször, zsinórban pedig negyedik alkalommal végzett elsőként a 8. Bécs-Budapest szupermaratoni versenyen, ahol 5 nap alatt 357 kilométert futottak a versenyzők. Az viszont már kevésbé tudott dolog, hogy az eseményen két megyénkbeli, nevezetesen a gyöngyösi Üstös Pál (Gyöngyösi AK- Gamma Security) és az egri Síké Gábor (Szuperinfó SC) maratonista is rajthoz állt. A 47 egyéni induló közül Üstös 45 óra 4 perces idővel a 30. helyen ért be a Hősök téri célba, úgy, hogy három körmét is elvesztette a rendkívül nagy erőpróbán. Sike Gábor viszont hiába futotta - ráadásul kölcsönci- pőben - a második napon élete legjobbját (120 km-t 9 óra 28 perc alatt!), a harmadik napon ínhüvelyfájdalom miatt feladta a versenyt. Üstösnek Fehér Enikő, Síkének pedig Kalocsai Attila és Török József nyújtott sok segítséget az esemény során. Az utánpótlás pingpongozott Több versenyen is asztalhoz álltak megyénk fiatal asztaliteniszezői az utóbbi napokban. A Dr. Ruttkay V’í/moí-emlékver- senyen az ország legjobb újonc és serdülő lányai randevúztak Egerben, a Neumann János Szakközépiskolában, ahol az Áfész SC utánpótlása volt érdekelt. Csicsó Edina, Deáki Dóra és Kovács Kinga közül Csicsó Edina került csoportjából a főtáblára, ott azonban neki is megálljt parancsoltak. Heves megye újonc, serdülő és ifjúsági bajnokságának eredményei, újonc lányok: 1. Racskó Sára, 2. Csicsó Edina, 3. Deáki Dóra és Kovács Kinga (mind Egri Áfész). Fiúk: 1. Török Gábor, 2. Telekes Flórián (mindkettő Hatvani Lokomotív), 3. Bordás Máté (Kará- csond) és Hegyi Adám (HMÖ SE Eger). Serdülő lányok: 1. Deáki Dóra, 2. Csicsó Edina, 3. Racskó Sára és Kovács Kinga (mind Egri Áfész). Fiúk: 1. Török Gábor (H. Lók.), 2. Deáki Tamás (HMÖ SE), 3. Dér Krisztián (Bélapátfalva) és Molnár Tamás (Karácsond). Ifjúsági lányok: 1. Csicsó Edina, 2. Deáki Dóra, 3. Racskó Sára és Kovács Kinga. Fiúk: 1. Horváth Péter (HMÖ SE), 2. Török Gábor (H. Lók.), 3. Dér Krisztián (Bélapátfalva) és Szép Szabolcs (Karácsond). A párosok győztesei, serdülő lányok: Deáki Dóra-András Zsófia (E. Áfész). Fiúk: Deáki Tamás-Zeck Attila (HMÖ SE). Ifjúsági lányok: Csicsó Edina-Deáki Dóra (E. Áfész). Fiúk: Horváth Péter-Deáki Tamás (HMÖ SE). Vegyes páros: Deáki Tamás (HMÖ SE)-Deáki Dóra (E. Áfész). TOTÓ-TIPPEK A 44. HÉTRE 1. MTK (4.) - Vasas (2.) 1,X 2. BVSC(7.)-Vác(10.) 1 3. 1860 München (11.) - Bayern M. (2.) 2 4. Karlsruhe (16.)-1.FC Köln (15.) 1 5. Vf B Stuttgart (5.) - Schalke 04 (3.) 1,2 6. Roma (4.) - Lazio (9.) 1,X 7. Atalanta (7.) - Vicenza (10.) X 8. Bologna (16.) - Napoli (14.) 1,X 9. Empoli(12.)-Bari(15.) X 10. Internazionale (1.) - Parma (3.) 1 11. Juventus (2.) - Udinese (8.) 1 12. Lecce (17.) - Brescia (6.) X, 2 13. Piacenza (18.) - Fiorentina (11.) X, 2 14. Sampdoria (5.) - Milan (13.) X Asztalitenisz NB II. Döntetlen és kudarc Az NB //.-es férfi asztaliteniszbajnokságban szereplő Hatvani Lokomotív csapatának legutóbbi eredményei: Hatvani Lok.-Suzuki Sós - Bátonyterenye 9:9 Győztek: Nemes 3, Raksányi 3, dr. Takács 1, Karácsony 1 és a dr. Takács-Karácsony páros. Szabó József szakosztályvezető: - Sok mérkőzéslabdát vesztettünk, mégis jó teljesítményt nyújtott a csapat, amelyből kiemelkedett Raksányi Zs. Cegléd- Hatvani Lok.-Suzuki Sós 17-1 Győzött: Karácsony T. Szabó József: - Bár nem mi voltunk az esélyesek, és helyzetünket nehezítette Nemes sérülése, megérdemelten győzött a ceglédi gárda. Kovács Anikó Minden korosztály érdekelt Bővül az UMWELT-teremtoma Az időjárás folyamatosan terembe kényszeríti a labdarúgás szerelmeseit, így akcióba léptek a téli tornák szervezői. Az Unió Eger FC második alkalommal rendezi a Kemény Ferenc Sportcsarnokban az UMWELT Technik Kft. által szponzorált nemzetközi gyermek teremtornát november 15-16-án, illetve november 21-22-én a különböző korcsoportok számára. Az 1985-ös és az 1987-es korosztály programja már el is készült, mint arról főszervezői minőségben Csuhay József lapunkat tájékoztatta. Az UMWELT Technik Kft. azonban többre is hajlandó, mint eddig, hiszen nagy valószínűséggel felnőtt és öregfiúcsapatok részére is lesz torna a körcsarnokban december 13-14-én. A tervek szerint a Videoton, a Kispest és a 77- szakécske NB /.-es, valamint az FC Eger NB //.-es labdarúgói lépnek majd parkettre a két nap során, s hasonló klubszíneket képviselnek majd az öregfiúk is. Utóbbiak mezőnyében további fővárosi gárda fellépése ügyében is tárgyalnak. Az idei eseményeknél maradva a Helasz versenybizottsága elkészítette a III. Csizmánk Imre-teremtorna versenykiírását, amelynek játéknapjai: november 22-23., 29-30. és december 7. Örvendetes, hogy a küzdelmekre 51 csapat nevezett. Országúti kerékpár Dobogós befejezés Az elmúlt hét végén Tatán befejeződött az országos Amatőr-kupa elnevezésű országúti kerékpárosverseny. A bélapátfalvi Saxum— Bécem versenyzői a 9 kilométeres hegyi időfutamokban az élmezőnyben végeztek, Pelyhe László a 4., Gócza Gábor a 9., Arany Róbert pedig a 15. helyen ért célba. Kihirdették az összesített végeredményt is, amelyben 2. Pelyhe László, 6. Gócza Gábor. Az egyéni előrelépés mellett csapatban a dobogó harmadik fokára állhatták a bélapátiak. Szereplésüket a Bécem Rt. és a bélapátfalvi Polgármesteri Hivatal támogatta. Ajándék előlap, bőrtok minden új előfizetőnknek! További részletek a boltokban. EGER, KATONA TÉR 1. 06 36 312-759 f Gyöngyös, Kossuth u. 2. 06 37 300-286 Heves, üzletkötő 06 20 714-900 Hatvan, Erzsébet tér 1.06 37 341 -739 Mezőkövesd, üzletkötő 06 20 714-800 ffiNNCM1 PANNON gsm ■ r.i Megérkezett a Pannon GSM szenzációs őszi divatkollekciója. A kifutón: hét rendkívül kedvező áron megvásárolható és bérelhető szupermodell. És a Pannon GSM a kollekcióhoz illő kiegészítőről is gondos- -.^Jl kodott: az előfizetési díj, készülék nélkül csupán 15 000 Ft! De csak október 30. és november 22. között! Továbbá, hogy új mobiltelefonját Ön még gyakrabban használhassa, december minden hétvégéjén a Pannon GSM hálózatán belüli hívások ingyenesek! A Pannon GSM őszi kollekciójával közelebbről is megismerkedhet területi képviseletünkön (Eger, Széchenyi u. 21., tel,: 06 36 510 010), vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál. További részletekért hívja nonstop ügyfélszolgálatunkat a 06 1 464 6020, 06 20 200 200-as számon. A kedvezményes készülékárak és a bérleti lehetőség csak Pannon GSM előfizetés vásárlásával együtt érvényesek. Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes! A megvásárolható készülékek csak Pannon GSM kártyával, a bérelhető készülékek csak a bérleti szerződésben hozzárendelt SÍM kártyával használhatók! Az árak ÁFA nélkül értendők!