Heves Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-29 / 252. szám
21 Autós Sarok j Bercsényi 18-22. *=37/343-400 \ ff MÉG 3 NAPIG ADJUK s\ A 3 ÉVES EXTRA GARANCIÁT I INGYEN! Komoly gondok a Selypi Kinizsinél Az FC Hatvan mellett a környék leghá- nyatottabb sorsú sportegyesülete a Selypi Kinizsi. S nem csupán azért, mert a futballcsapat az utóbbi időben csaknem fél tucat edzőt „fogyasztott el” - noha a labdarúgásban sem történik semmi véletlenül -, hanem az egyéb jelenségek okán is. Itt vannak például a vezetésen belüli villongások. A júniusi, már-már a személyi kultusz időszakának hangulatát idéző közgyűlésen szinte 105 százalékos arányban választották meg az elnökséget, mit sem törődve azzal, hogy a grémium néhány tagja korábban váltig hangoztatta: nem vállalja tovább. Ehhez képest mégis maradtak. Másnap ugyan máris többen kilátásba helyezték lemondásukat, hogy akkor még - meggondolják magukat. Egészen az elmúlt hét közepéig. Ekkor végérvényesnek mondott döntéssel vette a kalapját Víg Zoltán szakosztályvezető (akinek - nyugodtan állíthatjuk - oroszlánrésze van abban, hogy a csapat a megye egyik legjobbjává nőtte ki magát), és Varga Antal polgármester, aki nagy tekintélynek örvendett a sportkörön belül is. Nyilvánosságra került indokaik homályosak. Hol pénzhiányra hivatkoznak, hol a munkamegosztás egyenlőtlenségére, s az is elhangzott, hogy az elnökség személyi összetételével akad gondjuk. Nem lenne meglepő, ha példájukat mások is követnék. (Deák László elnökségi taggal kapcsolatosan változatlanul tartják magukat a távozására vonatkozó hírek.) Pedig most inkább nyugalomra lenne szükség, állíthatjuk anélkül, hogy nevezetteket elmarasztalnánk lemondásukért. Mi több, ha igaz a városszerte elterjet szóbeszéd valódi motivációjukról - miszerint Érsek Zsolt elnök pénzügyi tevékenységét kifogásolják -, hozzá kell tennünk azt is: előbb kellett volna lépniük. (Amikor a mai „lengőoldalt” terveztem, a Kinizsinél folyó kiváló munka illusztrálása képezte volna az összeállítás gerincét. Néhány anyagot annak ellenére benne hagytam a montázsban, hogy az élet ismét profibb dramaturgnak bizonyult nálam.) Tari Ottó „Ugye, mi jó barátok vagyunk...” - Végső szakítás Víg Zoltán szakosztályvezető és Érsek Zsolt elnök között? fotó: szigeti tamás Támogatott településeink Többen „könnyűnek” találtattak HATVAN ÉS LŐRINCI KÖRZETE - Az elmúlt héten - néhány héten belül immár másodszor - ismét ülésezett Egerben a Heves Megyei Területfejlesztési Tanács. Ezúttal is több millió forintot osztottak szét támogatásként. Térségünkben Apc, mint gesztor - a vízellátó rendszer korszerűsítésére - 6 millió forintot, Boldog - útépítésre - 8 millió forintot, Heréd - szintén útépítésre - 6 millió forintot, Nagykökényes pedig - a település közvilágításának korszerűsítésére - 420 ezer forintot kapott. A támogatottakon kívül más pályázók is benyújtották igényüket a területfejlesztési tanácshoz, de térségünkben - különféle okok miatt - a többi település kevésbé volt sikeres. így kedvezőtlen elbírálásban részesült Csány, amely útépítésre szeretett volna némi pénzhez jutni, de forráshiány miatt el kellett utasítani igényét. Rózsaszentmárton pedig a régóta áhított — és a beruházás szükségességét megfelelően alátámasztott - vas- mangántalanító építésére kért támogatást, ám pályázata tartalmi, formai okok miatt nem felelt meg a követelményeknek. A hatvani piac árai Az alma 25-70, a szárazbab 300, a zöldbab 100, a fejtőbab 100, a banán 180, a citrom 235. a dióbél 750, a gomba 280-350, a zöldséggyökér 150, a vöröshagyma 60-70, a póréhagyma 50, a karalábé 30, a karfiol 120-130, a fejes káposzta 28, a kelkáposzta 65-80, az étkezési burgonya 28-40, a körte 220, a narancs 260, a mák 600, a paradicsom 160, a zöldpaprika 140, a csípős paprika 120, a piros retek 40, a saláta 50, a sárgarépa 80, a sóska 10/100, a spenót 15/150, a szőlő 60-110, a friss tojás darabja 15, a főzőtök 45, a sütőtök 50, az uborka 120, a zeller 100 forintba kerül a hatvani Hunyady téri piacon. A listánkon feltüntetett értékek középárak. A PETŐFIBÁNYAI CSALÁDI ÉS EGYÉB | RENDEZVÉNYEK I LEBONYOLÍTÁSÁT VÁLLALJA. TEL.: 37/387-267 CSŐ-VILL No1 Kft. Ah TUNGSRAM MÁRKABOLT Villanyszerelési anyagok kis-és nagykereskedelme 3000 Hatvan, Tabán út 7. ______Telefon:37/340-199__________ K EDVEZŐ ÁRAK, FELHASZNÁLÓI ÉS VISZONTELADÓI ENGEDMÉNYRENDSZER * TUNGSRAM KOMPAKT | g FÉNYCSŐ 20 % ! M * 2 0 KOMPAKT FÉNYCSÖVES f Ü LÁMPATEST IO % J M NYITVA: HÉTKÖZNAPOKON 8-16 ÓRÁIG SZOMBATON 8-12 ÓRÁIG ISKOLÁK RÉSZÉRE KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉGI (10507) A Heves Megyei Hírlap Kalendáriuma 1998 Naptár * Nevek és védőszentek * Jeles napok, népszokások * Forradalom és szabadságharc Magyarországon - 150 évvel ezelőtt ' A világ 1997-ben * A sport világa * Divat '97 * Amiről és akikről 1997-ben beszéltek * Diana hercegnő halála - az év gyásza * Érdekességek a világból * Sztár-rigolyák * Tennivalók a kertben * Amíg az állatorvos megérkezik * Horoszkóp - mit üzennek a csillagok? * Receptek, fűszerek, borok és ételek * Illemtan az asztalnál * Hiedelmek az egészségünkkel és a táplálkozással kapcsolatban * Tippek a fogyókúrázóknak * Horgászrovat * Anekdoták a magyar múltból * A Vészhelyzet sztárjai * Dallas - egy sikersorozat vége * Hat oldal humor * Öt perc krimi * Teszt - hűséges-e a társam? * Mese, játék gyerekeknek, rejtvény felnőtteknek * Sztár- porték: Kállai Ferenc, Esztergályos Cecília, Haumann Péter és mások közelről * Evita: istennő vagy sátán? * Pelé miniszter úr - portré a világhírű futballistáról * Száz éve Genfben - emlékezés Sissyre, a magyarok királynéjára * Jelentés a világ tetejéről (Puhl Sándor) * Múzeum született Tarnamérán * A főkapitány hite: az emberséges szolgáltatás * A szitakötők szerelme * Önmagukkal (jobbára) már elégedettek a képviselők * Lánc, lánc, Lánchíd 2000 * Sári néni, a tríatlon-királynő * Füzesabonyi „ka- zetta-keringő" * Szöulban egyedül tartotta az esernyőt (Sike András) * Ahol a csillagos ég a határ * Gyökerek nélkül nem vagy senki * Te rögös élet (tárca) * ... és soksok érdekesség A Heves Megyei Hírlap Kalendáriuma - amely 395 forintért meg is vásárolható - 1997 decemberében jelenik meg. A lap előfizetőinek karácsonyi ajándékként kedveskedik a szerkesztőség. Kedves Előfizetőink ingyenesen juthatnak hozzá kaletidáriumunkhoz. Legyen az előfizetőnk, érdemes: izgalmas olvasmányt kaphat a világról és a megyéről! • • • .. ••••■> .ï.\ ;: » : A SUPRALUX-CSALAD AKCIÓS TERMÉKEI A PIKTORNÁL! BEFEJEZTE A SZÜRETET? AKARJA SZÉPÍTENI OTTHONÁT? FESSE HÁZÁT AZ ÚJ » PORTAL LÉLEGZŐ, PÁRAÁTERESZTŐ DISZPERZIÓS FESTÉKKEL! KIADÓS, GAZDASÁGOS, MOST BEVEZETŐ ÁRON » TIIATEX BELSŐ DISZPERZIÓS FESTÉK KITŰNŐ FEHÉRSÉG, KEDVEZŐ ÁR j KERESSE A PIKTOR RT. FESTÉKBOLTJAIBAN! HATVANBAN A TANACS U. 2. SZÁM ALATT. TEL.: 37/340-216 Nyitva: h-p: 7.30-16.30-ig, szó.: 8.00-12.OO-ig fA1 .íi&S BECCO Becco Hungary Mérnöki és Építési Kft. Hatvan területén 1 fő számára 6 hónap - 1 év időtartamra i < I cU.LL.t1; LlIzLlIíLLLü: Ajánlatokat a Heves Megyei Hírlap Hatvani Fiókszerkesztőség címére (3000 Hatvan, Pf.: 48) „B€CCO" jeligére kérjük, vagy telefonon a 37/341-051 számon hétköznapokon 10-16 óráig. Szüreti mulatsággal búcsúzott a jó idő HATVAN - Mintha a szervezők megérezték volna, hogy hamarosan „bekeményít” az időjárás... Az igazinak mondható ősz utolsó szép hétvégéjén szüreti mulatsággal búcsúztatták a meleget. Nem mindennapi látványosság volt, amint a városon végighaladt a menet. A Gras- salkovich Művelődési Központ rendezvényén ott voltak a Naplemente nyugdíjasklub kultúrosai, a zagyvaszántói hagyományőrzők, a 4-es számú általános iskola ma- zsorettjei, a Pázsit úti óvodások, a Monti lovascsoport tagjai és a Vadvirág citera- zenekar is. Meg persze a rengeteg kíváncsi érdeklődő, akik az utak mellett bámulták a tarka ka- valkádot. A „felvonulók”, miután megkerülték a fél várost, rövid időre megálltak a polgármesteri hivatalnál, ahol a menyecskéknek — mint képünk is tanúsítja - Farkas Kálmánnét, a képviselő-testület második emberét is sikerült „elcsábítaniuk” egy táncra. A remek hangulatú programot este szüreti bál koronázta meg, amelyen a Fórum zenekar szolgáltatta a talpalávalót. * (Az eseményről, a felvonulásról a Hírlap csütörtöki, Hatvan és Lőrinci körzete című összeállításában képriportban számolunk be.) Farkas Kálmánné a táncolok gyűrűjében fotó: t. o. « h I 1 k