Heves Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-22 / 221. szám

2. oldal Megyei Körkép 1997. szeptember 22., hétfő Vendégek Neumünsterből Német diákok viszontlátogatása EGER A Dobó István Gimnázium cse­rekapcsolata révén ma har­mincöt neumünsteri tanuló ér­kezik Egerbe. A barokk város vendégeként a német fiatalok kilenc napot töltenek majd el a hevesi me­gyeszékhelyen, és részt vesz­nek a meghívó iskola által szervezett programokon is. Lá­togatásukkal viszonozzák a do­bosok áprilisi németországi ki­rándulását. A diákok olyan magyar csa­ládoknál laknak majd, akiknek a gyermekei tavasszal jártak Neumiinsterben. Forgalomkorlátozás HEVES MEGYE Mától vasárnapig több helyen kell forgalomkorlátozásra szá­mítani. Tarnazsadány külterületén a Majzik-híd felújítása miatt fél­pályás útlezárás, jelzőlámpás forgalomirányítás, sebesség- korlátozás, előzni tilos és út­szűkület táblák lesznek érvény­ben. Hevesen a 3204. sz. és a 31. sz. főúton útjavítási munkák, parkolóépítés, valamint útszé­lesítés és aszfaltozás miatt számíthatnak sebességkorláto­zásra, útszűkületre és előzési ti­lalomra. Egerben, a 25-ös főúton a híd rehabilitációja folyik, ezáltal félpályás útlezárás, sebesség- korlátozás és útszűkület vár­ható. Előzni is tilos. Besenyőtelken, a 33-as fő­úton csatornázás miatt félpályás útlezárás, sebességkorlátozás, útszűkület és előzni tilos táblák lesznek érvényben. Hort és Ecséd között felületi bevonat készítés miatt kell a közlekedőknek forgalomkorlá­tozásra számítaniuk. Gyöngyös felől a 3. sz. autó­úton érkező, Hort felé tartó for­galom az autópálya felhajtó ágán kijelölt terelőúton át éri el a 30. sz. főutat. A terelésre jel­zőtáblák figyelmeztetnek. Az M3-as autópálya Gyöngyös nyugati csomóponti lehajtó ágát teljesen lezárják hídfelújí­tás miatt. Az' autópálya forgal­mát Gyöngyös felé a 30-as fő- útra terelik. Zeneóvoda indul Egerben, a Tinódi Sebestyén Általános Iskolában (Vallon út 2.), zeneóvodai foglalkozás in­dul ötéves gyerekek számára. Beiratkozni lehet szeptember 24-én, délután négy órakor az iskola 20-as termében. Fájdalmas Anya Búcsú és ifjúsági találkozó - A helybeliek mellett számos honi településről, sőt, külföldről is érkeztek hívők Egerbe a Fájdalmas Anya búcsú esemé­nyeire, amely az idén három naposra bővült. A fiatalok különböző programokkal kapcsolód­tak a nagy hagyományú zarándoklathoz. A szombat esti szertartást és a körmenetet (képün­kön) Mikolai Vince szemináriumi rektor vezette. fotó: perl Márton Immáron egy harmadik cég is jelentkezett Népszavazás dönt a benzinkút sorsáról? (Folytatás az 1. oldalról) Azóta több hónap telt el. Az elmúlt időszakban a korábbi két beruházó - a Shell, vala­mint a Total - megerősítette, hogy a történtek ellenére sem mondtak még le a töltőállomás létesítéséről. Sőt, mi több, az­óta immáron egy harmadik, közvetítő cég is hasonló szán­dékáról értesítette az illetéke­seket. E tények késztettek arra hét önkormányzati képviselőt, hogy indítványozzák: a testü­let tárgyalja újra a témát, s alapos mérlegelés után az el­lenzők változtassák meg ko­rábbi döntésüket. Ha a beadvány készítői mind a támogatók soraiba tar­toznak, csupán két voks hiány­zik majd a régi határozat mó­dosításához. Ám a dolgok ilyetén alakulása esetén sem biztos, hogy hogy pont kerül az ügy végére, mivel informá­cióink szerint a kút létesítése ellen tiltakozók jelentős sze­mélyiségei akár népszavazás kiírását sem tartják kizártnak céljuk elérése érdekében. (t. o.) Konfettiesö köszöntötte a szüretet FELDEBRŐ Csőszkunyhót húzott a lovas­kocsi, rajta kormos képű ném- bernek öltözött szoknyás férfi ült, mögötte ágyútalpakon húzták a szerkezetet, amelynek ágyúgolyója konfettit szórt. Fellépőruhába öltözött boco- nádi, hevesi, aldebröi és hely­béli éneklő gyerekeket hordtak körbe a falun a szekerek. Meg­telt a tájház kis udvara is, kós­tolgatták a látogatók az immár védett debrői hárslevelűt, fala­tozták mellé a kemencében sült kenyérlángost. Szólt a népzene, járták rá a táncos lábú ifjak... Aki akart, Németh István il­latos gyertyáiból és Lassú Imre hevesi fazekas edényei­ből vihetett haza afféle vásár- fiát, de sátrakban halmozódtak a cukorkák, a mézesfélék, mi­ként a szebbnél szebb kürtös­kalácsok. A falu apraja-nagyja végig­nézte a Kelemen József pol­gármester által újjáélesztett Szüreti napokat, a felvonulást, a gyermekeknek és felnőttek­nek szóló műsorokat. A mula- tozóknak este debrői zenekar húzta a talpalávalót. A bálo- zók közül sokan a hajnali zár­óra után a táncteremből indul­tak szüretelni.-Bár most van a munka dandárja - mondta a polgár- mester -, mégis szakítottak az emberek időt a programokra. Dr. Puha Sándor honatya a legfontosabbnak vélte, hogy a helyiek ápolják hagyományai­kat, s közösen ünnepük a szőlő betakarítását. (cs. e.) A polgári szolgálatot egyre többen választják (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Mészáros József, a Belügy­minisztérium lakásügyi és ható­sági osztályának vezetője az ál­lamigazgatási eljárás általános szabályiról szóló törvény mó­dosításáról szólt, míg dr. Szabó Katalin, a Heves Megyei Köz- igazgatási Hivatal igazgatási és hatósági főosztályának veze­tője a honvédelmi és polgári szolgálatról szóló törvények végrehajtásáról adott tájékozta­tót. Mint elmondta: a polgári szolgálatra jelentkezők eseté­ben az engedélyeztetési feltéte­lek alapvetően nem változtak. Továbbra is lelkiismereti és val­lási okokra való hivatkozással lehet kérni a sorállományba lé­pés felfüggesztését. A főosz­tályvezető hangsúlyozta: a tör­vény hatályba lépése óta érzé­kelhetően megnőtt a polgári szolgálatra jelentkezők száma, ennek okán a hivatal megpróbál együttműködni a munkaügyi központtal. (elek) Pályázati pénzek, modern gépek (Folytatás az 1. oldalról)- A számítástechnikai géppar­kot fejlesztjük, hisz a jelenlegi kevés ehhez a tanulólétszám­hoz - mondta Fodor Endre igazgató-helyettes. - Terveink szerint saját szakmunkásaink alakítják át a tetőteret gépte­remmé, s a számítógép-állo­mány megvásárlását ebből a 2 millió forintból tervezzük. A Hevesi Népmüvészéti és Háziipari Szövetkezet a pályá­zat révén 2,7 millió forintottal gazdagította „költségvetését”.- Immáron esztendők óta ki­emelt figyelmet fordítunk arra - fejtegette Báder Miklósné igazgató -, hogy a női ruhaké­szítőket helyben képezzük. Ezért aztán a tanműhely gépei nem lehetnek korszerűtleneb­bek, mint amelyeken az el­adásra szánt darabokat készítik majd. Terveink szerint ez az összeg 7-8 gép megvásárlására lesz elég, de remélhetőleg jut belőle a tanműhely korszerűsí­tésére is. (szuromi) A fényképzés műhelytitkai EGER Az egri Ifjúsági Házban több, mint egy évtizede működik a fo­tószakkör, ahol az érdeklődők avatott irányítás mellett ismer­kedhetnek meg a fényképezés alapfogásaival. À kezdők csoportjába azon 13-22 év közötti fiatalok jelent­kezését várják, akik most sze­retnék elsajátítani a fotózás alapjait. Az október l-jén in­duló, hetente egy 4 órás foglal­kozáson megtanulhatják a fény tulajdonságait, a fotóanyagok jellemzőit, a fekete-fehér nega­tívok előhívását, a retusálási fogásokat, a fényképezés külön­féle területeit és technikáit. A jelentkezési határidő: szep­tember 26. Sok programot ígér a Forrás EGER A Forrás Gyermek-Szabadidő­központ évnyitóján Mészárosné Pusztai Éva igazgató elmondta: az idén is rengeteg rendezvény­nyel várják a gyerekeket, s megpróbálnak számukra minél változatosabb programokat szervezni. Az igazgatónő szavai szerint 26 féle szakkört indítanak 36 csoport számára. Az évnyitó célja elsősorban az volt, hogy a kicsinyek összeismerkedjenek a szakkörvezetőkkel, illetve le­endő társaikkal. Mint kiderült, a hagyományos rendezvények mellett több új program is he­lyet kap majd. Szerveznek ját­szó- és sportnapokat, sulibörzét az iskolaválasztás előtt álló gyerekek számára, valamint au­tóbuszos kirándulásokat iro­dalmi emlékhelyekre. Bizony­nyal sokakat vonz majd a mes­teremberek által vezetett kéz­műves-foglalkozás is. Ezen kí­vül októberben indul az a - fel­nőtteknek szóló - előadássoro­zat, amelyen a gyermek- és ifjú­ságvédelmi törvényről lesz szó. A megnyitó hivatalos része után a gyerekek játszóházban szórakozhattak. Volt, aki tár- sasjátékozott, ám sokan akad­tak, akik inkább a számítógépes játékokat választották. Az ügyesebbek tűzzománcból me­dált készítettek, modelleztek, avagy részt vettek azon a rajz­versenyen, amely után a leg­szebb alkotásokat rögtön ki is állították. A tudomány főhajtása a hit előtt Az ima ereje műszeresen kimutatható EGER, KECSKEMÉT N. I. Stowel, a néves amerikai kutató megrögzött ateista volt. Társaival együtt az atomban rejlő erők titkai után nyomo­zott. Eközben különös felfede­zéssel szembesült. Kollégáival együtt azt akarták megvizs­gálni, hogy miként reagál az agy a halál közeledtére. Egy, daganatos betegség­ben szenvedő hölgy volt a kí­sérlet alanya, aki sok-sok szál­lal kötődött a Teremtőhöz, ezért szívből fakadóan imád­kozott. A mérőkészülékek a lehető legnagyobb, pozitív irányú kilengést, az 500 foko­sat produkálták. Öt tárgyila­gos tudós koncentrált a törté- nendőkre.- Előzőleg egy rádióállo­más erősségét mértük a készü­lékkel. A mutató a 6-os szin­ten állt. A két adat összehason­lítása azt hitelesítette, hogy ez a hölgy az Istennel állt kapcso­latban, s olyan erő fejlesztő­dön, amely 62-szer volt erő­sebb, mint a rádióadó világot besugárzó energiája. Ugyanez történt egy átkozódó férfival, csak ott az ellenkező pólus irányában. Ebben a pillanat­ban összeomlott régi világné­zetem. Ott álltam a Minden­ható tekintete előtt, s hitetlen­ségem nevetséges volta egyre világosabbá vált előttem. Igaza lett Alexis Caret Nobel- díjas orvosnak, aki azt mondta: az ima az előállítható energiák legerősebb formája. Többek között erről az iz­galmas témakörről beszél majd szeptember 24-én, dél­után 15.45 órától — az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület szervezésében - a Mezőgazdasági Szakmunkás- képző Intézet és Szakközépis­kola ebédlőjében (Mátyás ki­rály u. 52.) a közkívántra ismét meghívott kecskeméti Erdősi Imre ezoterikus, a Nyitott Vi­lág című újság felelős szer­kesztője. Emellett számos, a szellemvilágot érintő témáról - médiumi közleményekről, azok hitelességének kritériu­mairól, megítélésmódjukról - lehet majd kérdezősködni és vitatkozni, minden jelenlévő lelki épülésére. Pécsi István Dobó téri fergeteges - Az Egri Szüreti Hetek rendezvénysorozat keretében szombaton a Dobó téren „Táncra Lábam” címmel a Megyei Művelődési Központ Lajtha László, valamint a Forrás Gyermek-Szabadidőközpont Szederinda Néptáncegyüttese lépett fel. A talpalávalót a Gajdos Népzenei Együttes és a Szikes banda húzta. fotó: perl marton

Next

/
Oldalképek
Tartalom