Heves Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-04 / 180. szám
1997. augusztus 4., hétfő SporTTüköR 11. oldal II. Heves megyei labdarúgás napja - Füzesabonyban kért cserét a szövetségi kapitány - a Hírlap különdíját Rézműves Csaba kapta. A tornák győztes csapatai: Kisköre és Besenyőtelek Minden igény kielégítő vendéglátás mellett rendezte szombaton Füzesabonyban a Helasz a Heves megyei labdarúgás napját. Második alkalommal jöttek össze ilyen program keretében azok a csapatok, amelyek kiérdemelték a részvétel jogát. A körzeti bajnokok tornája, valamint a dr. Hevesy György kupa döntői összesen nyolc csapatot szólítottak pályára, azon túl volt két barátságos összecsapás is. Mindent egybevetve nyolc mérkőzésen - különböző játékidőkkel - koptatták a pálya átázott talaját a futballisták. Az eső ugyanis az elmúlt hét végén mindenkit megelőzően érkezett Füzesabonyba is. A meghívott neves vendégek közül Czékus Lajos, az MLSZ főtitkára, valamint Csánk János szövetségi kapitány tette tiszteletét. Utóbbi különösen igyekezett magát aktivizálni, mezbe is öltözött, de mivel sérülése kiújult, gyorsan cserét kért. Ennek ellenére az edzők nyerték a bírókkal szembeni derbit, mert jól „igazoltak”. A szakemberek közül az elmúlt év legsikeresebbjeit ugyancsak szombaton jutalmazták, megfelezve az ünnepléssel a jeles nap eseményeit, amely iránt - a rossz idő ellenére - több százan érdeklődtek. Most pedig menjünk sorjában. A mérkőzéseket Nagy Sándor, Kelemen Attila, Domosz- lai János, Kalicz József és Vá- rallyay Miklós vezette. Fodor Lore mesterhármassal... Edzők - Játékvezetők 3-1 (1-1) V.: Várkonyi. Edzők: Vasas - Danyi, Zsi- dai, Fodor P., Gohér, Ács, Bajkó, Bujáki, Fodor I., Csank, dr. Cseh. Cs.: Tarjányi. Csapatvezető: Várallyay Miklós. Játékvezetők: Varga - Buda, A körzeti bajnokok tornáján Heréd (Gyöngyös körzet), Párád (Eger körzet /. o.), a Do- hánygyár-Eger (Eger körzet II. 0. ) és Kisköre (Heves—Füzesabony körzet) csapata mérkőzött egymással. A találkozók játékideje 2x30 perc volt. 1. elődöntő: • • * "• Kisköre - Dohánygyár-Egér 2-0 (0-0) G.: Csonka 2. 2. elődöntő: Párád - Heréd 1-0 (0-0) G.: Teleki. Bemutató jellegű barátságos női mérkőzésen: FC Eger - Jászdózsai NFC 1-0 (1-0) Az NB /.-es egriek a csapat új szakmai irányítójának, Szabó Ilona játékos-edzőnek a góljával győzték le NB //.-es ellenfelüket. A mérkőzés 2x25 percig tartott. Körzeti bajnokok tornája A 3. helyért: Heréd - Dohánygyár-Egér 3-0 (1-0) G.: Őri 2, Kovács L. Az 1. helyért: Kisköre - Párád 1-1 (0-0) 11-esekkel: 4-3 G.: Molnár, ill. Kiss. Végeredményben: 1. Kisköre (Kálmán Attila, Simon István, Labancz Zsolt, Pu- zsoma Bernât, Puzsoma Béla, Takács Attila, Oláh Zoltán, Szabó Tibor, Kovács János, Csonka László, Simon Zsolt, Kállai József, Hímer József, Molnár Zsolt. Játékos-edző: Oláh Sándor.) 2. Párád, 3. Heréd, 4. Dohánygyár-Egér. Különdíját kapott a legjobb mezőnyjátékosnak megválasztott Bencsok Vilmos (Párád), a gólkirály Csonka László (Kisköre) és a legjobb kapus Hutás Gábor (Dohánygyár). A jutalmazásban részesült edző (balról): Ács János, Görbe Károly, Bajkó Csaba, Budai István, Bocsi Attila Kisköre játékosai jobban értékesítették a büntetőket, így végül a körzeti bajnokok tornáját is megnyerték, a paródiák előtt ifj. Kóródi, Mezei, Ifj. Váraly- lyay, Gál, Dudás, Tyukodi, Szabad, Gergelyi, Gombos. Cs.: Szigetvári, Nyeste, Kónya, Asztalos. Csapatvezető: Bartos Sándor és Viczián Zoltán. Az edzők Fodor Imre (FC Hatvan) mesterhármasával nyerték a találkozót. Az egykori MTK-s egyéni játékból, 11 -esből és szabadrúgásból érte el találatait, válaszul ifj. Kóródi volt eredményes. Villogtak Z varáé k FC Hatvan - Gyöngyöshalász 4-0 (4-0) Mérkőzés a dr. Hevesy György-kupa 3. helyéért. V.: Kóródi. Hatvan: Nagy 1. - Bagócsi, Gephard, Pessek, Kata, Pil- csuk, Laczkovich, Pálinkás, Gohér, Zvara, Brezovszky. Cs.: Kratofil, Tóth, Kuburczik, Balogh. Edző: Fodor Imre. Gy. halász: Pampuk - Szabó Gy., Gódor, Reviczki, Tóth A., Fritz, Varga, Nagy Gy. G., Medveczki, Molnár, Halász. Cs.: Kelecsendi, Sándor, Szabó B., Szerdahelyi J. Játékos-edző: Csomós Tamás. Az első félidőben különösen lendületes volt az NB //.-es Hatvan, és ezzel valójában el is döntötte a harmadik hely sorsát megyei /. osztályú ellenfelével szemben. Pálinkásék kapufákat is lőttek. (Csomós Tamás esküvője miatt hiányzott. Gratulálunk!) G.: Zvara 2, Laczkovich, Pálinkás. Egy gól elég volt... Besenyőtelek - Füzesabony 1-0 (0-0) Mérkőzés a dr. Hevesy György-kupa 1. helyéért. V.: Márta. B.telek: Varga - Szilágyi, Gál, Rácz - Bercsényi (Szabó Z.), Nagy E., Mirkóczki (Béres), Péter, Csóka - Rézműves (Tamasi), Nagy P. (Pásztor). Edző: Lengyel Lajos. FSC: Perge (Bodolai) - Ragó (Bőgős), Bódi, Kiss, No- vák T. - Sűrű (Angyal), Fe- rencz, Sima, Póka (Mészáros) — Oláh, Hegyi (Linkecs). Edző: Lőrincz János. A Samsung Magyar Kupa 64-es tábláján szereplő két együttes jelentősen megváltozott a korábbiakhoz képest. Küzdelmes mérkőzésen a kapuk keveset forogtak veszélyben, így döntetlen színezete volt a találkozónak. Egyre fokozódtak az izgalmak, mert úgy tűnt, hogy 11-esekre kerül sor. A 78. percben azonban Rézműves betalált és eldöntötte a kupa sorsát. A dr. Hevesy György-kupa végeredménye: 1. Besenyőtelek, 2. Füzesabony, 3. FC Hatvan, 4. Gyöngyöshalász. Kü- löndíjban részesült Nagy Endre (Besenyőtelek) és Ragó Bence (Füzesabony). A Heves Megyei Hírlap különdíját - kupadöntő góljáért - Rézműves Csaba vehette át az eredmény- hirdetéskor. Kép és szöveg: Bódi Csaba Fesztbaum Béla Labdarúgás NB III-as adatbank Megyénk NB ///.-as csapatainál kialakultak a játékoskeretek, amelyekkel a hét végén nekivágnak a Mátra-csoport bajnoki csatározásainak: BESENYŐTELEK SC Kapusok: Varga László (1968), Vincze Zsolt (1980). Védők: Gál István (1970), Háklár László (1976), Nagy Endre (1971), Rácz Béla (1976), Szilágyi Krisztián (1976) , Tamasi Sándor (1966), Vass István (1973). Középpályások: Bercsényi Róbert (1977), Béres Mihály (1972), Csóka Péter (1969), Grabecz Gábor (1974), Mirkóczki László (1970), Penti Zoltán (1979), Szabó Zoltán (1966). Támadók: Nagy Péter (1969), Pásztor Zsolt (1966), Péter Zoltán (1977), Rézműves Csaba (1975). Edző: Lengyel Lajos. * FÜZESABONYI SC Kapusok: Bodolai István (1956), Perge Szabolcs (1977), Járdán Krisztián (1979). Védők: Bódi Krisztián (1979), Kiss Zsolt (1974), Linkecs Zsolt (1974), No- vák Tamás (1971), Novák Zoltán (1971), Ragó Bence (1978). Középpályások: Ferencz Zoltán (1978), Póka Tamás (1977), Sima Tibor (1968), Sűrű András (1969). Támadók: Ángyai Balázs (1976), Bőgős Gyula (1979), Hegyi László (1974), Mészáros Attila (1974) . Edző: Lőrincz János. * GYÖNGYÖSI AK Kapusok: Horváth Péter (1977), Molnár Attila (1981), Molnár Tamás (1969). Védők: Ágócs Viktor (1980), Csivincsik Radamez (1977) , Dely Gábor (1979), Kala- fut Gábor (1978), Pásztory Krisztián (1978), Patkó Zsolt (1974), Szilágyi Norbert (1979). Középpályások: Gulyás Attila (1976), Karsai Zsolt (1979), Nagy László (1973), Takács Zoltán (1976). Támadók: Dávid Sándor (1978), Jaros Zoltán (1977), Káposzta István (1971), Szerdahelyi Gábor (1969), Varga István (1980). Edző: Szélesi János, Pócs Tamás. * POROSZLÓI SE Kapusok: Linberger Rudolf (1978) , Magi Béla (1968). Védők: Antal István (1974), Farkas Sándor (1965), Farkas Zoltán (1973), Horváth Gyula (1976), Kiszely Béla (1975), Nagy László (1959). Középpályások: Csala Attila (1979) , Dajka Mihály (1972), Farkas Attila (1975), Habóczki Zoltán (1964), Krasznai Zsolt (1975) . Támadók: Kecskeméti Imre (1969), Kovács Krisztián (1978), Nagy István (1968), Németh János (1979). Edző: Görbe Károly. * SELYPI KINIZSI Kapusok: Szén László (1967), Tímár János (1974). Védők: Au- gusztin Tibor (1968), Kurucz Csaba (1965), Lilik József (1968), Markgráf Zsolt (1971), Nagy Ferenc (1976), Pásztor Zsolt (1970), Tábori József (1973). Középpályások: André Zoltán (1976), Györke László (1972), Horváth Tamás (1975), Litkei Ákos (1978), Nagy Gábor (1974), Orsó László (1977), Szekrényes Ákos (1977), Török Péter (1971). Támadók: Bazsó Gábor (1969), Fekete László (1966), Schafranek Ádám (1977). Edző: Nagy Vilmos. A bajnoki eredmények szerint Jutalmazták az edzőket is Ugyancsak szép hagyomány már megyénkben az is, hogy a Helasz az előző bajnoki esztendő eredményei alapján tárgy- jutalomban részesíti a labdarúgó csapatoknál működő edzőket. Ezúttal a megyei labdarúgás napján Füzesabonyban került sor az ünneplésükre. A díjakat dr. Vass Géza, a megyei szövetség elnöke és Várallyay Miklós, az edzőbizottság vezetője adta át. A bajnoki év edzője a felnőtt csapatoknál: Balázs Tihamér (Heves), az utánpótlás csapatok esetében: Bajkó Csaba (Felsőtárkány). A csapatok helyezése szerint legeredményesebb edzők: Görbe Károly (Poroszló, megyei I. osztály felnőtt), Páz- mándi Gáspár (Egerszalók, megyei II. osztály felnőtt), Budai István (Heves, megyei I. osztály ifjúsági), He III Győző (Egerszalók, megyei II. osztály ifjúsági), Bocsi Attila (Pétervására, megyei serdülő). Eredményes edzői munkáért jutalmazták továbbá a következő szakembereket: Acs János (Nagyréde), Sasvári László (Makiár), Bujáki Tibor (Sírok). További elismerés azoknak az edzőknek, akik el is mentek Füzesabonyba, hogy átvegyék a díjakat. Voltak igazolt, de igazolatlan hiányzók is... Barátságos labdarúgó mérkőzések Törőcsik is villamosozott A villamosipari dolgozók szombati gyöngyösi rendezvényén nagypályás mérkőzés is szórakoztatta a közönséget. Mátrai Erőmű Öregfíúk - Kispesti Öregfiúk 1-9 (1-6) Barátságos labdarúgó-mérkőzés, Gyöngyös, 600 néző. V.: Holtner. Mátrai Erőmű: Hajdú - Méhes, Zaja, Vajda, Fritz, Bekecs, Urbán, Tresnyánszki, Sőregi, Szekrényes, Bárdos. Cs.: Kecskés, Gulyás, Szabó, Vojkuj. Csapatvezető: Sőregi Zoltán. Kispest: Pintér - Garaba, Szíjjártó, Lukács, dr. Birinyi, Gyimesi, Tóth K., Eszter- házy, Nagy A., Törőcsik, Sal- lai S. Cs.: Sallai L., Kovács A., Lazsányi, Szántai. Csapatvezető: Tussinger Antal. A fővárosiak vendégjátéka- a mostoha időjárás ellenére- nagy közönségsikert adatott. G.: Bekecs, ill. Törőcsik 3, dr. Birinyi 3, Nagy A. 2, Eszterházy. Domoszló - Gyöngyösi AK 3-3 (1-3) Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Domoszló, 100 néző. V.: Szalontai. GYAK: Horváth P. - Pásztori - Kalafut, Szilágyi, Agócs - Varga, Takács, Patkó, Dávid — Káposzta, Jaros. Cs.: Karsai, Dely, Gulyás. G.: Horváth G., Horváth L., Szabó I. ill. Káposzta 3. (halmóczki) HEVEST1 HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KIS SZABÓ ERVIN, az AS-M. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhirlap@mail.datanet.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644), a gyöngyösi (37/311- 697), a hatvani (37/341-051) HIRLAP-fiókszerkesztőségben, és ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénz- forgalmi jelzőszámra: OKHB RT. 10403507-35010708-70070000. Előfizetési díj egy hónapra 645 Ft, negyedévre 1935 Ft, fél évre 3870 Ft, egy évre 7740 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109