Heves Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-19 / 193. szám
1997. augusztus 19., kedd SporTTüköR 15. oldal California Fitness-tereptriatlon az ostorosi vízicenternél Kitűnő időben - remek versenyek Kitűnő időjárási körülmények mellett jó hangulat jellemezte az idei, sorrendben hetedik nyílt országos terep- triatlon-versenyt, amelynek ötödik alkalommal volt kizárólagos támogatója a California Fitness. Mint érdeklődésünkre dr. Sípos Péter, az Egri Triatlon Klub vezetője elmondta, az ország 13 településéről 42 sportoló vállalta a 700 méteres úszást, a 14 km-es terep-kerékpározást és az 5 km-es futást az ostorosi vízicenternél. Három korcsoportban hirdettek eredményt a nőknél és a férfiaknál, sőt különdíjat is adtak át. A verseny főszervezője kiemelte Tóth István és Viczián Gábor teljesítményét, de sokra értékelte, hogy Polácsik Gyula Apáról ismét megfelelt a követelményeknek, nem mulasztotta el a hagyományos erőpróbát. Eredmények, férfiak 20 év alatt: 1. Zbiskó Balázs (Szombathely), 2. Worthman Péter (Budapest), 3. Nagy Béla (Miskolc). 20-35 évesek: 1. Schiller Csaba (Bp), 2. Pusztai Árpád (Debrecen), 3. Dallos Attila (Bp). 35 év fölött: 1. Tóth István (Eger), 2. Veres Imre (Eger), 3. Besze László (Gyöngyös). Nők, 20 év alatt: 1. Sipos Anita (Eger), 2. Ipacs Barbara (Eger). 20-35 évesek: 1. Trón Ágnes (Bp), 2. Stefán Szilvia (Eger). Tóth István, útban a cél felé A helyezetteken kívül kü- löndíjban részesült Viczián Gábor, Ipacs Barbara, Trón Agnes és Polácsik Gyula. Valamennyi résztvevő ajándékot kapott. Ezen a hétvégén Nagyatádon rendezik a teljes távú triatlon FOTÓ: MAJOROS TAMÁS országos bajnokságot, melynek keretében 3,8 km az úszás, 180 km a kerékpározás és 42 km 192 m a futás távja. Egerből és Gyöngyösről többen is szándékozni indulnak a legnagyobb teljesítményt követelő hazai versenyen. Szerdán 17 órától: Felsötárkány - Egerszalók Az augusztus 20-i felsőtárkányi ünnepi program részeként a tóparti színpadi kulturális műsort követően rendezik meg az első fordulóból elhalasztott Felsötárkány - Egerszalók megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzést. A felnőttek 17 órától, az ifjúságiak 15 órától játszanak. A találkozó helyszíne is különleges, mivel az idén először pattog a labda bajnoki meccsen a tárkányi pályán. A szalókiak várhatják jobb előjelekkel az összecsapást, mivel Várallyay Miklós edző együttese hazai pályán 2-1 -re győzött Istenmezeje ellen. Henningerék lelkesedésből kiválóra vizsgáztak, az első percben Pallagi révén szerzett vezető gól után is sokat támadtak. Többször a kapufa mentette meg a góltól a vendégeket, akik Bakos Gy. találata után kezdtek el rohamozni, de már csak szépíteni tudtak. A tárkányiak nem várt nagy különbségű vereséget szenvedtek Gyöngyöshalászon. Juhász Károly egyesületi elnök nehezen tért napirendre a fiaskó után: - Negyven percig kiválóan játszottunk, Agó találata után többgólos előnyt is szerezhettünk volna. Az első félidő hajrájában elég volt két védelmi rövidzárlat, és máris a hazaiak vezettek. Szünet után is voltak lehetőségek a fordításra, de nem sikerült a helyzeteket értékesíteni. A jó napot kifogó halásziak kitűnő játékkal rukkoltak ki a második félidőben, mi pedig érthetetlenül visszaestünk. A soron következő két hazai találkozón az Egerszalók és az Energia SC ellen itt a lehetőség a javításra, remélem, élnek vele a játékosok, akik közül szerdán eltiltása miatt Nagy Gergely hiányzik majd. *** Focival is ünnepelnek Szűcsiben, ahol augusztus 20-án 9 órától a Bajza-kupáén mérkőzik a szervezők tervei szerint négy nagypályás csapat. Az erki Kerek Béláné 11 -et talált! Az Egertej Kft. támogatásával Játékunkban a 33. héten Kerek Béláné erki és Máté Dénes nagyvisnyói olvasóink tippjeit játszottuk meg az egri Rózsa Károly úti totózóban. A játékhéten Máté Dénes 5 találatot ért el. Kerek Béláné 11-et talált, csak a magyar NB I/B két mérkőzése fogott ki rajta. Nyereménye (795 forint) nem éri el a kétezer forintot, így nincs felezés, teljes egészében postázzuk részére. A lapunkhoz beküldött mintegy közel kétszáz tipp között 3 darab 12-est (Nagy Tibor Eger, Kí- vés Mátyás Párád, Nagy Zoltán Bükkszék), 9 darab 11-est és 18 darab 10-est értékeltünk. Népszerű tippjátékunkat az Egertej Kft. támogatásával folytatjuk, változatlan játékszabályok mellett. Az új tippelők kedvéért ismertetjük a játék lényegét: lapunkban megjelentetünk a játékhétre vonatkozó üres totó kollektív szelvényt, melyet kivágva és kitöltve kell pénteken délig szerkesztőségünkbe (Eger, Barkóczy u. 7.) eljuttatni. A lapból kivágott szelvények vesznek részt a játékban, egy fogadó egy borítékban több tippel is beküldhet. A megjátszható variáció 0-6-7 indexszámú (1600forint!szelvény áron), ami azt jelenti, hogy a mérkőzésekre hat kétesélyes ( IX, 12 vagy X2-es) tippet és hét egyesélyes tippet (1, vagy X, vagy 2) kell beírni. A beérkező tippek közül minden héten pénteken 12 órakor sorsolással választjuk ki azt a két fogadót, akinek a tippjeit szerkesztőségünk és az Egertej Kft. közösen megjátszik. A kisorsolt játékosok nevét és a tipposzlopot minden alkalommal a szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyereményt ér el, abban az esetben a nyereményt megfelezzük. Kétezer forint összeg alatt nincs felezés, a szabályaink szerint a nyeremény teljes egészében a fogadót illeti meg. HA NYMUNK KUZÜNK! 34. hét Sorszám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Diósgyőr Újpest 2. Gázszer FC Zalaegerszeg 3. Vasas Ferencváros 4. Vác Debrecen 5. Bielefeld Bremen 6. Dortmund Bochum 7. Duisburg VfB Stuttgart 8. Kaiserslautern Schalke 04 9. Leverkusen Karlsruhe 10. M'gladbach 1 FC Köln 11. Düsseldorf Unterhaching 12. Stutt. Kickers Uerdingen 13. Zwickau St. Pauli +1 mérkőzés 14. Hamburg B. München Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. O 6 7 Indexszám: Név:. Cím:. Labdarúgó megyei II. osztály Siroki „hét-vége” a Tárnáméra ellen Makiári sláger: „Ilyen edző kell nekünk” A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság második fordulójában folytatta jó szereplését a Sirok. Megszerezte első győzelmét az újonc Párád és Kisköre együttese. Idegenből vitte el a három pontot Do- moszló és Gyöngyöspata csapata. Nagy küzdelemben, az utolsó pillanatokban nyert a Nagyréde, a herédiek bánatára. Eredmények: Nagyréde - Heréd 2-1 (1-1) Nagyréde, 200 néző, V.: Nagy S. Nagyréde: Erdei - Debreceni, Csernyik, Barna, Nagy H. (Szerző), Bordás, Cserta, Maj- zik, Jurecska (Molnár), Deme, Mihályi (Kovács). Edző.Acs János. Heréd: Bajkó - Juhász Cs., Juhász J., Bóna, Füzér, Györkis (Szabó T.), Szabó G., Juhász K., Kapui (Bartos), Egyed, Baranyi (Tóth J.). Edző: Tóth Tibor Óriási küzdelemben, csak az utolsó előtti percben szerzett góllal késztette megadásra a hazai csapat a határtalan lelkesedéssel játszó ellenfelét. G.: Jurecska, Bordás, ill. Kapui. Jók: Erdei, Cserta, ill. Bajkó, Juhász Cs., Juhász J., Szabó G. Ifik: 5—4 Lukács György Márkáz - Mátratherm 2-1 (1-0) Márkáz, 200 néző. V.: Kónya. Márkáz: Horváth - Hatalyák, Trestyánszki, Szekrényes, Molnár, Blaumann, Sztankó, Fehér (Hegedűs), Kozák (Simonyák), Süveges, Varga. Edző: Fritz János. Mátratherm: Hegyi - Tóth T., Tóth J., Szlovencsák, Zöld, Kó- ródi, Kiss, Szívós, Csikós Zs., Csikós J., Farkas. Edző: Megyesi Ferenc. A hazaiak bizonyítási vágya helyenként átcsapott kapkodásba, de azért megérdemelten nyertek a fegyelmezetlenül játszó vendégek ellen. Kiállítva: Kiss, Tóth J. G.: Trestyánszki, Fehér, ill. Szívós. Jók: Trestyánszki, Szekrényes, ill. senki. Ifik: 2-4. Fritz János Erdőkövesd - Domoszló 1-2 (0-2) Erdőkövesd, 150 néző. V.: Forgács. Erdőkövesd: Kovács S. - Lakatos, Danó, Csóka, Köböl, Bódi (Holló), Zsadányi, Harkály, Bocsi (Nagy L.), Berki, Kotroczó. Edző: Földi György. Domoszló: Likker — Lukovszki, Szőllősi, Sidló, Horváth O., Horváth G., Nagy B., Szarvas, Paulenka, Szabó, Simon (Lovag). Edző: Schrüjfel Gyula. A hazaiak mellől elpártolt a szerencse. Küzdelmes mérkőzésen a szerencsésebb csapat nyert. G.: Berki, ill. Simon, Szabó. Jók: Csóka, Köböl, Danó, ill. Szabó, Simon. Ifik: 0-14. Kiss András Makiár - Vámosgyörk 2-1 (2-0) Makiár, 100 néző. V.: Vasali. Makiár: Misz - Pintér, Sasvári L., Nagy, Alter, Fazekas, Sasvári T„ Molnár (Szurovcsik), Kővári (Kovács), Csomós (Kla- isz), Parádi. Játékos-edző: Sasvári László. Vámosgyörk: Juhász - Ördög, Veres, Szedmák, Marsi G., Marsi Z., Torna, Révai, Dobos, Deme (Molcsány), Szabó. Mb. edző: Horváth László. Az első félidei magabiztos játék után katasztrofális második játékrészt produkált a hazai csapat. A vendégeken múlt, hogy ez lett a végeredmény. Szerencsés hazai győzelem. G.: Sasvári L. 2, ill. Dobos. Jók: Sasvári L., Alter, ill. Veres, Szedmák, Torna, Dobos. Ifik: 0-4. Misz György Sirok - Tárnáméra 7-0 (4-0) Sirok, 100 néző. V.: Gergelyi. Sirok: Rozsnaki - Suha, Szántai, Harmati, Halász, Puporka, Bujáki, László (Fehér), Erdélyi, Szecskó (Szilágyi), Farkas O. Edző: Rozsnaki István. Tornáméra: Juhász (Nagy) - Kovács G., Ugrai, Bessenyei, Banka, Laskovics (Kovács R.), Bognár, Bártfai, Tóth Z. (Csintalan), Együd, Lőrincz. Edző: Pári Zsolt. A rangadónak számító mérkőzésen óriási különbség volt a két csapat között. Kiállítva: Együd (a szünetben). G.: Szecskó 2, Puporka 2, Erdélyi, László, Farkas O. Jók: az egész hazai csapat, ill. Ugrai, Bessenyei. Ifik: 4-2. Farkas Nándor Együd: egy pofon A Sirok - Tornáméra mérkőzés szünetében Együd Ottónál, a vendégek csatáránál elszakadt az a bizonyos cérna. Az első félidőben már négygólos hátrányba kerülő csapat játékosa levonuláskor átlépett a korláton, és arcon ütötte az egyik nézőt. Állítólag a - nem siroki lakóhelyű - szurkoló többször is „beszólt” a mérai csatárnak. A tettlegességet elkövető Egyiidöt a csapattársai fogták le és kísérték az öltöző épületébe. Természetesen Gergelyi játékvezető azonnal kiállította a magáról megfeledkező, verekedő labdarúgót. Párád - Apc 5-0 (2-0) Párád, 300 néző. V.: Bodolai. Párád: Bordás - Szatmári, Tarjányi, Percze, Klement, Kiss, Vanó (Besenyei I.), Csík J., Be- senyei T., Lucza, Teleki. Edző: Huszti Tibor. Apc: Bállá-Csemer, Baranyi, Bata, Godó, Kovács, Laczkó (Menus), Kiss, Fodor, Szabó, Dudás (Rezsnyák). Edző: Kovács Béla. A végig támadó hazaiak még számos helyzetet is elpuskáztak. G.: Teleki 3, Percze, Kiss. Jók: Bordás, Tarjányi, Percze, Kiss, Teleki, Lucza, ill. Baranyi, Godó, Kovács. Ifik: 6-5. Vanó György Abasár - Gyöngyöspata 1-3 (1-1) Abasár, 200 néző. V.: Montvai. Abasár: Nagy - Bollók, Zelei, Szatmári, Tóth, Szabó, Valiskó, Bátori (László), Juhász, Somodi (Rézműves), Barbócz. Edző: Tóth Szabolcs. Gyöngyöspata: Rudas Sinka, Kecskés, Kuhn, Maka (Kotka), Tátrai, Hordós, Kosa (Hegedűs), Benus, Haller, Sztankó (Bálint). Edző: Benus Ferenc. A fegyelmezetlenül játszó abasáriak játékának újabb vereség lett a következménye. A vendégcsapat könyörtelenül kihasználta helyzeteit. Kiállítva: Zelei. G.: Barbócz, ill. Bálint, Haller. Jók: Szabó, Barbócz, ill. Sinka, Kecskés, Kuhn, Benus. Ifik: 2-4. Bollók József Kisköre - Pély 2-1 (0-1) Kisköre, 150 néző. V.: Ducsai. Kisköre: Oláh S. - Simon, Labancz, Puzsoma I., Puzsoma II., Takács (Kállai), Molnár, Szabó, Kovács (Óláh Z.), Csonka, Nagy (Bacsu). Játékosedző: Oláh Sándor. Pély: Viszneki B. - Czvitko- vics, Vona, Zagyva, Várkonyi, dr. Fenyvesi, Adamecz (Kiss P.), Burai S. (Ivanics), Bárány, Galajda, Viszneki J. (Burai F.). Edző: Vona Géza. Ellentétes félidők után a győzelmet jobban akaró hazaiak megérdemelten nyertek. G.: Bacsu, Szabó, ill. Viszenki J. Jók: Csonka, Szabó, Simon, Puzsoma I., ill. Adamecz, Vona Zs., Burai D. Ifik: 1-3. Oláh János A bajnokság állása: 1. Sirok 2 210-0 6 2. Domoszló 2 210-4 6 3. Makiár 2 26-1 6 4. Gy.pata 2 25-2 6 5. Nagyréde 2 24-2 6 6. Párád 2 1 16-1 4 7. Heréd 2 11 6-3 3 8. Kisköre 2 11 3-3 3 9. Pély 2 11 2-2 3 10. Márkáz 2 11 5-9 3 11. Tárnáméra 21 1 1-8 1 12. Erdőkövesd 22 1-3 0 13. Vámosgyörk 22 1-5 0 14. Mátratherm 22 1-6 0 15. Abasár 22 2-8 0 16. Apc 22 1-7 0 A 3. forduló párosítása, augusztus 23. szombat 16.30: Vámosgyörk - Márkáz, Pély - Abasár, Sirok - Makiár. Vasárnap 16.30: Mátratherm - Erdőkövesd, Domoszló - Kisköre, Gyöngyöspata - Nagyréde, Heréd - Párád, Tárnáméra - Apc. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 33. heti totónyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 15 darab, nyereményük egyenként 328.539 forint. 13 találatos szelvény 18 darab, nyereményük egyenként 87.610 forint. 12 találatos szelvény 887 darab, nyereményük egyenként 2.445 forint. 11 találatos szelvény 8.317 darab, nyereményük egyenként 261 forint. 10 találatos szelvény 40.717 darab, nyereményük egyenként 89 forint. A góltotón 4 találatos nem volt, a következő hétre átvitt nettó halmozódó nyeremény- összeg 98.582 forint. A 2 darab 3 találatos nyereménye egyenként 49.291 forint. HEVEST1 HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, «LflLJb LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KIS SZABÓ ERVIN, az AS-M. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhirlap@mail.datanet.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413—644), a gyöngyösi (37/311- 697), a hatvani (37/341-051) HÍRLAP-fiókszerkesztőségben, és ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénz- forgalmi jelzőszámra: OKHB RT. 10403507-35010708-70070000. Előfizetési díj egy hónapra 645 Ft, negyedévre 1935 Ft, fél évre 3870 Ft, egy évre 7740 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109