Heves Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-18 / 192. szám
2. oldal Megyei Körkép 1997. augusztus 18., hétfő „Jégországi” kórus A reykjaviki kamarakórus, a Snaefellingakórinn turnéjának e hétvégi állomása Eger volt. Az amatőr énekesekből álló izlandi együttes magyarországi látogatása után Szlovákiában, majd Olaszországban is fellép. A 270 ezres lélekszámú szigetországban nagy hagyománya van a műkedvelő dalolásnak, hiszen 370 kórust tartanak nyilván. Szokás, hogy évi munkájuk után nyaralásukat egy-egv külföldi turnéval kötik össze. így léptek most szombaton Egerben, augusztus 21-én pedig Székesfehérváron mutatják be produkciójukat. A Dobó téren népdalfeldolgozásokat, balladákat, altatóéi mulatós dalokat, karácsonyi és tréfás énekeket adtak elő. A tömeg miatt Utcákat zárnak le Egerben a polgármesteri hivatal szakembereinek tájékoztatása szerint augusztus 20-án néhány forgalmasabb belvárosi utcát átmenetileg lezárnak a gépjárműforgalom elől. Ezen a napon este 20.30-tól 22 óráig a Szent János utcában és az Érsek utcában csak gyalogosan lehet közlekedni. Az ünnepség szervezői a torlódás elkerülése és a tűzijátékra kíváncsi érdeklődők biztonsága érdekében döntött a lezárás mellett. Fókuszban a diákság HEVESVEZEKÉNY Munkaterv szerinti ülésüket tartották a település faluatyái a községben. Előbb a helyi általános iskola igazgatója, Dra- hosné Csikós Katalin, majd a felsőtagozatos diákok munkájának irányítója, a hevesi körzeti általános iskola igazgatója, Vágány János adott számot a gyermekek eredményeiről. Végül a módosított SZMSZ-t fogadták el a képviselők. Hálózati programok Az Életfa Környezetvédő Szövetség Zöldszíves Juharág csoportja módszertani és tanári találkozót tart augusztus 22-24. között a hatvani ifjúsági táborban. Itt megbeszélik az új tanév terveit, elkészítik a munkaprogramot. Ismertetik a különböző hálózati projekteket, kialakítják a feladatsorokat, s megvitatják az aktuális környezet- és természetvédelmi információkat is. A résztvevők ellátogatnak majd a zagyvaszántói környezetvédőkhöz, ahol megismerkedhetnek az újonnan kialakított környezeti oktatóbázissal. Lovak és lovasok versengése KOMLÓ Heves Megyei Lovassport Szövetség elnöke elmondta, hogy Komlón a század közepén még általános volt a lótenyésztés, s az ottani paripák - méltán - országos hírre tettek szert. Sajnos, manapság már csak néhányan foglalkoznak ilyesmivel a községben, de a ló szeretete, az itt élők igénye lehetővé teszi, hogy ilyen Az idén sem kellett csalódniuk azoknak, akik hétvégi programnak a már hagyományos „Kömlői Lovasnapot'’ választották. Sőt! A kegyetlen kánikula ellenére is öt megyéből mintegy negyven lovas és tizenegy fogat érkezett a minősítővé előlépett versenyre. Délelőtt a kezdők Bl-es kategóriája startolt, majd úgynevezett nyitott díjugratással folytatódott a színvonalas lovasparádé. A kora délutáni órákban Sztan- kovics Béla polgármester ünnepélyesen is megnyitotta a lovasnapot. Elmondta, hogy nemcsak a kömlői lakosoknak nyújt az esemény szórakozási lehetőséget, hiszen a környező településekről is vannak visz- szajáró nézők. A versenyre ellátogatott Pádár Ildikó válogatott kézilabdázó, a község szülöttje is, az esti díjátadáson pedig ott volt Godó Lajos országgyűlési képviselő. A verseny hagyományaival kapcsolatban Baráz Gábor, a A fogat igazán szemet gyönyörködtető fotó: nagy János Az ugratás igazi „csapatmunka” színvonalas versenyt rendezzenek. Kiderült az is, hogy a versenyzők szívesen járnak ide, hiszen a feltételekkel maximálisan elégedettek. A főszervező szerint mindezért a helyi sportegyesületnek is kijár a köszönet. A szépszámú közönség szórakoztatása közös munka eredménye, amelyhez nagy segítséget nyújtott a tiszanánai Krizsó Dezső, a helyi önkormányzat és a szövetkezet, ám mellettük még sokan támogatták a rendezvény megszervezését. A verseny eredménye, Bl- es kategória: 1. Apró József (Cegléd), Baba nevű lován, 2. Sinka Andrea (Jászberény), Soma nevű lován, 3. Belovecz Mária (Abaújszántó), Taylor nevű lovával. Nyitott díjugratás: 1. Hatvani Lajos (Abaújszántó), Szindbád nevű lován, 2. Hatvani Lajos (Abaújszántó), Szilárd nevű lován, 3. Majláth Csaba (Nagyfüged), Tiberis nevű lovával. Balogh Péter Két ajánlat futott be az ÖGLT-re Az ősszel lezárulhat az ügy EGER ES TÉRSÉGÉ-Két érvényes pályázat érkezett be a megadott határidőig, ezeket augusztus 25-ig kiértékeljük. A legkedvezőbbet felkínáljuk az elővásárlási joggal rendelkező Tigáz Rt.-nek, shaa cég az abban foglaltakat elfogadja, úgy a verseny véget ér: a gázszolgáltató automatikusan megkapja a rendszerünket. Úgy gondolom - ha kaptunk érvényes ajánlatot -, az eladás körül évek óta húzódó hercehurcát szeptember végére, okóber elejére végre lezárhatjuk. Minderről Kisari Zoltán, Ostoros polgármestere, az Egert és 16 megyeszékhelykörnyéki települést tömörítő Önkormányzati Gázközmülétesítési Társulás vezetője számolt be, hozzátéve: még nem publikus a jelentkezők kiléte. A pályázatok elbírálásáról elhangzott: a vételár mellett többek között olyan szempontok esnek majd latba, mint hogy bontott vételi ajánlatról van-e szó, a fizetés módja és technikája, az utólagos hálózatfejlesztési hozzájárulás . kérdésének kezelése. Szintén lényeges: a pályázó adott esetben hajlandó- e vagyonközösséget vállalni az önkormányzatokkal, de az OGLT-hez kapcsolódó rendszerekre tett ajánlat sem mellékes. (-ne) Forgalomkoriátozások útjainkon HEVES MEGYE A Heves Megyei Állami Közútkezelő KHT. megbízása alapján Heves megye területén augusztus 18-24 között a következő helyeken kell forgalomkorlátozásra számítani: Tarnazsadány külterületén a 3204-es számú úton a Majzik- hídon hídfelújítási munkák miatt, Heves belterületén a 3204- es számú út két részén javítási munkálatok és parkolóépítés okán, Mátraháza és Mátrafüred között vékony aszfaltozás, Nagygombos és Kisgombos között aszfaltozás, Eger belterületén, a 25-ös számú úton a híd rehabilitációja miatt félpályás útlezárásokra, sebességkorlátozásra, előzési tilalomra, útszűkületre lehet számítani. Az M3-as autópálya gyöngyösi, nyugati csomópontjának lehajtó ágát hídfelújítás miatt teljesen lezárták. Az autópálya Gyöngyös felé tartó forgalmát ideiglenesen a 30-as számú főúttá terelik. Jó gazdálkodással támogatásra is jut pénz Már a szüretre készülnek ERDŐKÖVESD Legutóbbi ülésükön a képviselők az első fél év gazdálkodását tekintették át, s miután a számok „időarányos teljesítésről” tanúskodnak, egyhangúlag elfogadták a beszámolót. Ezután a tanévkezdési hozzájárulásról döntöttek: az általános iskolások tankönyveit és füzeteit megvásárolja az önkormányzat, míg a középiskolások öt-, a felsőoktatási intézmények tanulói pedig hatezer forint egyszeri támogatásban részesülnek majd. Utolsó témaként az immár hagyományos szüreti felvonulás előkészítését beszélték meg. A mulatságot október 5-én tartják, s a programok között lovasbemutató, valamint szüreti bál is szerepel. Helycsere a vezetői székben IVÁD- A korábbi óvodavezető megbízatása augusztus végén lejár, így pályázatot írtunk ki az állás betöltésére. Két jelentkező nyújtotta be az elképzeléseit, ezekről döntöttünk legutóbbi ülésünkön - tájékoztatott Bacsó István, Ivád polgármestere. Mint elmondta, a korábbi vezető, Utassy Lászlóné, valamint az eddig beosztottként dolgozó Tamasik Gyuláné „szállt harcba”, s a képviselők döntése értelmében „helycsere” történt: öt esztendőre - szeptember 1 jétől - Tamasiknét nevezték ki az intézmény élére. További napirendként az első féléves gazdálkodásról tárgyaltak, a beszámolót - és a község pénzügyi helyzetét — jónak ítélték meg a faluatyák, így egyhangúlag igennel szavaztak az előterjesztésre. A helyi szociális rendeletet is módosították, mivel a közigazgatási hivatal az eredeti jogszabály néhány pontját kifogásolta. Végezetül a szociális bizottság munkájáról szóló beszámolót hallgatták meg a képviselők. Lengyel vendégek a Mátraalján MÁRKÁZ A nyáron Lengyelországban vendégeskedett az Ördögszekér Néptáncegyüttes Tomory Gábor vezetésével. Jó kapcsolat áll fenn az ottani település, Kamesznica hagyományőrző csoportjával, az Andrzej Macie- jowski által irányított Sarotki Néptáncegyüttessel. Utóbbiak a hétvégén - viszonzandó a mátraaljaiak látogatását - Mar- kazra érkeztek, s egy hetet töltőnek a térségben, a Széltoló Néptáncegyüttes vendégeként. A csoport a hegyipásztorok életét, szokásait, hagyományait őrzi és mutaja be. Kissné Pet- rovics Éva kulturális szervező lapunknak elmondta, hogy a markazi -önkormányzat gazdag programot állított össze részükre. Szombaton a község életével ismerkedtek, majd a markazi együttessel közösen léptek a közönség elé a sportpályán lévő szabadtéri színpadon. Táncház és diszkó zárta a napot. Tegnap folkmisén vettek részt, és „pónilovagoltak”. Ma Budapestre látogatnak, ahol az Ördögszekérrel együtt fellépnek a Diákszigeten. A tervek szerint holnap, a mátrai hegyitúra után bográcsozással ér véget a program. Szerdán délelőtt jelen lesznek a gyöngyösi folkmisén, és más csoportokkal együtt fellépnek a kenyérszentelési ünnepségen. Délután Tarnamérán mutatják be repertoárjukat. Csütörtökön a markazi iskola udvarán kerül majd sor a búcsúestre. (f. a.) A fürdővízzel kidobjuk a gyereket is? Búcsúzik egy bevált műsorblokk? A rendszeres Petőfi-adó pártiak bizonyára emlékeznek arra, hogy a délután 5-7-ig tartó blokkokban nem is kis szerepet kapott az egyes vidéki szerkesztőségek jelentkezése. A tapasztalatok azt bizonyítják - és ezt mindkét fél megerősítheti -, hogy olyan gyakorlat formálódott, amely a partnerek javára kamatozott. Most úgy hírlik, hogy vége ennek a vállalkozásnak. Jónás István felelős szerkesztőtől értesültünk az okokról is:- A nagy átszervezés következménye mindez. Rendkívül sajnálom, hogy így történik, mert ígéretes nyitány fejeződik be. Másik programom is szinte hasonló sorsa jut, bár pillanatnyilag úgy tűnik, hogy heti kétszer fél órát - igaz, csak késő este - biztosítottak rá. Ebbe a szűkös keretbe eleve nem fér ez az egység. Most úgy látszik, hogy elérkezett a siratás ideje. Mégsem vagyok teljesen borúlátó, hiszen jelenleg semmi sem végleges, adódhat egy olyan módosulás, amely lehetővé teszi azt, hogy a fürdővízzel együtt ne öntessék ki a gyerek is. Horváth Gergely, a Reggeli csúcs szerkesztője is bedolgozó volt. E témakörrel kapcsolatban ő se jelezhet semmi biztatót.-Tulajdonképpen az Ifjúsági Szerkesztőség műsorideje növekszik a Petőfi-délután kiiktatásával. Mintegy másfél órával. Ez azért nem rossz, de az is tény, hogy fájlalom azt az egészséges összhangot, amelyet még tovább lehetett volna fejleszteni. Nyíri Ferenc szerkesztő egyéb részletekkel is szolgál.-Ezzel az előbb említett 90 perccel e gondolatkörben nem sokra mennénk, ugyanis belőle mindössze harmad óra dukál a prózának, a beszédnek. Ezzel aztán mindent el is mondtam. Hiba elverni azt, ami nem is akármilyen jövőt ígért. Nincs könnyű dolguk, hiszen nemcsak alkatuknál fogva fogalmaznak diplomatikusan. A kenyerüket keresik ott. E sorok írója viszont független minden ilyesfajta kötöttségtől. így aztán keményebben formába öntheti véleményét. Soha nem kedveltem a csakazértis, a teljesen öncélú álreformokat. Nincs szükség formai -'Változtatásokra ott, ahol semmi baj a színvonallal. A rádió ilyen. Ha valaki mindenképpen újítani kíván, akkor ennek a tartalmi gazdagítást kell szolgálnia, vagyis marad minden igazi kincs. így kellene történnie most is... Pécsi István