Heves Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-14 / 189. szám
2. oldal Megyei Körkép 1997. augusztus 14., csütörtök Századelőről a század végén EGER Ezt a címet is adhatnánk annak a szeptemberben nyíló helytörténeti kiállításnak, melyet ezekben a hetekben az egri Dobó István Vármúzeum restaurátorai és munkatársai korszerű technikai eszközökkel készítenek elő. A nagy érdeklődésre számító tárlat a megyeszékhely század elején élt polgárainak használati és dísztárgyait mutatja be. A látogatók ugyanitt megismerkedhetnek majd a kor egyéb technikai vívmányaival, továbbá az oktatásban használatos egykori eszközökkel is. A mintegy hatvan tárgyból álló kiállítás a gótikus palota földszintjén tekinthető majd meg a jövő hónapban. Munkában a két restaurátor, Deák Endre és Sikéné Kovács Melinda FOTÓ: PERL MÁRTON Fegyveres postarablás Atkáron (Folytatás az 1. oldalról) A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai vizsgálatuk alkalmával több, az ügy felderítése szempontjából fontos adatot rögzítettek. Mindenekelőtt a kapott személyleírások jól használhatók. Eszerint az egyik tettes - aki bent járt a hivatalban és a pénz átadására kényszerítette az ojt dolgozókat - legalább 175-180 centiméter magas, 25-30 év körüli. Nagy hasú, vastag combú, kerek fejű, barna bőrű. A haja világosszőke, egészen rövidre nyírt. A kezei zsírpámásak. A fejére - mint már szó volt róla - szürkés maszkot húzott, a szemeknél nyílással. Sötétkék pólót, fekete övvel ellátott kék farmernadrágot és sportcipőt viselt. A másik férfi 5-10 centivel magasabb az előzőnél, megköAz autóvezető fantomképe zelítően hasonló korú. Vékony testalkatú, a haja barna, dús, a tarkója fölött lófarokba kötött. Rajta is szürke maszk volt, az alatt pedig fekete műanyag szemüveg. A gépkocsiban várakozó tettestárs csaknem 180 centire nőtt, 30 éves lehet. Fekete haja hullámos, félhosszú, a fülközéptől valamivel lejjebb ér. Ő is barna bőrű. Nyakában mellközépig érő arany nyaklánc függött 8-10 centi nagyságú kereszttel, az egyik csuklóján egy centi vastag arany karláncot figyeltek meg. Citromsárga, végig gombos inget, sötét színű nadrágot hordott. A rendőrség kéri, hogy aki a bűnténnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, vagy tegnap fél 11 és 11 óra táján a Jászárokszállás-At- kár útvonalon közlekedett, s látta a kék Opel Kadettet, az értesítse a HRFK bűnügyi osztályát a 06-36-412-555/1179-es melléken, illetve a legközelebbi rendőri szervet a 107-es telefonszámon. Ismerkedés a Tisza-tó sziget- és madárvilágával Hajóval a sörfesztiválra KISKORÉ E hét végén kétnapos sörfesztivál helyszíne lesz a Tisza-tó partja Kiskörén. Azok az érdeklődők, akik rendhagyó módon szeretnének megérkezni a helyszínre, ezt is megtehetik, miután szombaton és vasárnap is közlekedik majd a Tiszacsegéről induló Szentes nevű sétahajó, melynek végállomása ezúttal is Kisköre. A valamivel több mint száz kilométeres utat a sétahajó 7 óra alatt teszi meg, miközben a Tisza-tó sziget- és madárvilágát is bemutatják majd az érdeklődőknek. Akik végül is a csegei járattal - vagy más úton-módon - érkeznek, azok délben megtekinthetik a sörivó- és halászléfőző versenyt, láthatnak ökörsütést, honfoglaláskori jelmezes bemutatót, de hallgathatnak sramlizenét is. Azok viszont, akik ezen a hétvégén nem érnek rá, csupán a sörfesztiválról maradnak le, részt vehetnek viszont a vízi programon, ugyanis augusztus 23-án és 30-án ismét elindul a Tiszáé sege-Kis- köre közötti útvonalon a hajó. A Két Lotti nyereményei A 33. heti nyerőszámok: 19,41, 55 és 2,6,46 A nyeremények: a 3 ta- lálatosak 24.831, a 2 talá- latosak 382 forintot érnek. **** A 33. heti „100-szoros” jutalomakció nyertes szelvényei: 6138624, 6335529. A Két Lotti főnyereménye, a nettó 86 millió 448 ezer 146 forint tovább halmozódik. Pop-panoptikum: Elvis-nosztalgia A legendás amerikai énekes, Elvis Presley húsz évvel ezelőtt, 1977. augusztus 16-án halt meg. A könnyűműfaj királyaként emlegetett muzsikuszseninek szenteli ma esti adását a Rádió Eger. A 101,3 MHz-en 19 órától hallható Pop-panoptikum műsorvezetője, Zakar János várja a kívánságszámokat. A Presley-életműhöz kapcsolódó telefonos játékba bekapcsolódók a zenei élmény mellett nyereményekkel gazdagodhatnak. Mérlegen a megyei földkiadás (Folytatás az I. oldalról) Az elmúlt év végéig a földkiadó bizottságok ennek a munkának mintegy 60 százalékát végezték el a megyében. A jelenlegi helyzet szerint a földművelésügyi hivatal a földkiadó bizottságok helyén általában két főből álló földkiadó szervezetet bízott meg: ezek feladata, hogy előkészítsék a földkiadási határozatokat. Munkájukat szakmai szempontból a körzeti földhivatalok kirendelt koordinátorai segítik. Ők minden határozatot ellenjegyeznek, ami igen lényeges, hiszen azt jelenti, hogy a határozatok a földügyi nyilvántartásba bejegyezhetek. Az így elkészült határozatot adja ki azután az FM-hivatal. Az utóbbi hónapok munkáját Jurányi János szerint az a tény is minősíti, hogy a kiadott határozatok ellen csak elvétve éltek fellebbezéssel. Az eddig elvégzett munka annak ellenére időarányosnak tekinthető - hangsúlyozza a hivatalvezető -, hogy kezdetben voltak nehézségek. Az egyes települések között a földkiadás helyzetében meglehetősen jelentősek az eltérések. Öt megyei földkiadó szervezet, közöttük Mezőt ár - kány és Felsőtárkány már befejezte a feladatát, ugyanakkor Bélapátfalván különböző korábbi okok miatt még alig kezdődhetett el a határozatok kiadása. Jurányi János szerint a földkiadó szervezetek ügyintézőinek többségéről elmondható, hogy a feladataikat értő, jól képzett és gyakorlott szakemberek. Ez a tény - a körzeti földhivatalok koordinátori segítségével együtt - garanciát jelent a színvonalas szakmai munkára, s esélyt ad arra, hogy a jövő év közepéig lezáruljon a hazai viszonylatban meghatározó jelentőségű tulajdonrendezési folyamat. (kj) Az idén is lesz falunap MÁTRABALLA Gazdag programmal várja a falunapra látogatókat a település ön- kormányzata. Az augusztus 23-i eseményt a hevesi rézfúvósok nyitják meg fél 8-kor, majd fél 10-től női egyéni és férfi páros meghívásos teniszversenyt rendeznek a „fehér sport” szerelmesei a Balla- kupáért. Tíz órakor a Pompon mazsorett-csoport felvonulását szemlélhetik meg a vendégek, amit a palóc tájház avatása követ. Ebéd után az egri és az ostorosi asszonykórus szórakoztatja a nagyérdeműt, de egy hamisítatlan palóc lakodalmas is bekerült a programba. Az idei falunapot az este hét órakor kezdődő szabadtéri bál zárja, ahol a Baktérium-trió szolgáltatja a zenét. Lakossági felháborodás a fűtési energia elszámolása nyomán Az EVAT bosszúja, avagy: tények? (Folytatás az I. oldalról)-A teljesség kedvéért újra elmondom, miként állapítjuk meg a számlában jelentkező tételeket - folytatta Várkonyi György.-A kormány által bejelentett gázáremelkedés automatikusan jelentkezik a számlákban, a másik tételt, az alapdíjat, közismertebb nevén a rendelkezési díjat az önkormányzat állapítja meg. Ebben szerepelnek a fűtőmű fenntartásának, a vezetékek és műszaki berendezések karbantartásának, a hőközpontban dolgozók bérének költségei. Ezen az összegen 1995 óta egyszer módosítottunk, hozzávetőlegesen 23 százalékkal emeltük, a villamos energia árának emelkedését követően. — Többen arra is kitértek, hogy télen, a nagy hidegekben mindössze 18 fok meleg volt a lakásban. Ezt azonban hiába jelezték a fűtőműnél, a helyzet nem változott. Ugyanakkor hónapról hónapra nőtt a befizetendő összeg.-Erre azt tudom válaszolni, hogy Egerben évek óta megszűnt az átalánydíjas elszámolás. 1993-tól a tény szerinti elszámolást alkalmazzuk, azaz az előző évi fogyasztáshoz viszonyítva egy előleget állapítunk meg. Az időközben jelentkező áremelkedéseket beépítjük, és a tényleges fogyasztást alapul véve állapítjuk meg a különbö- zetet. így fordulhat elő, hogy valaki visszakap pénzt, s valakinek fizetnie kell.-Többen is úgy vélik, hogy az EVAT Rt. így akarja a hátralékosok tartozását lefaragni. — Ez kizárt. A két dolog között semmiféle összefüggés nincs.-Azt is kifogásolták olvasóink, hogy a kérdéses különbözeiét ebben a hónapban jóval hamarabb leemelték a számlával rendelkezőktől, mint máskor.- A számlák minden hónapban 25-éig készülnek el, a pénzintézetek 5-étől kapják meg az értesítéseket, s ettől az időponttól kezdve indulnak el kézbesítőink is. Ezen a gyakorlaton nem változtattunk.- Azt is szóvá tették az érintettek, hogy panasz esetén képtelenség kapcsolatba lépni az illetékesekkel. A telefonvonalak állandóan foglaltak. Személyesen is hiába keresik fel a hivatalt.- Az ügyfélfogadási idő évek óta változatlan. Hétfőn 8-12-ig, szerdán 12—16-ig, csütörtökön pedig 8-18 óráig állnak az ügyfelek rendelkezésére a hőközpontban. Barta Katalin Az Országos Intézet pályázatot hirdet 4 fő borászati felügyelői munkakör betöltésére. Az alkalmazás teltételei:- szakirányú felsőfokú végzettség- érvényes erkölcsi bizonyítvány- "B" kategóriás jogosítvány- saját személygépkocsi- munkafeltételek és bérezés a köztisztviselői törvény szerint A pályázatokat szakmai önéletrajzzal, az Országos Borminősítő Intézet címére kérjük benyújtani. (1027 Budapest, Bem tér 2.) [ kfl] Hegesztéstechnikai szaküzlet Hegeszt ő- és segédanyaguk, vágó-, tisztítókorongok nagy választékban | 3300 Eger, Hatvanasezred út 8/B Az önfoglalkoztatást segítő tőkejuttatásra negyvenhatan pályáztak Pályakezdők a közvetítőhelyeken Több lett a munkanélküli - Elhelyezkedési gondok főiskolával is Hevesben a tizedik legmagasabb a munkanélküliség a megyék közötti rangsorban. A mostani 11,8 százalékos mutató már azt is tükrözi, hogy a legutóbbi tanévben végzett fiatalok - nem találva munkát - megjelentek a közvetítőhelyeken. HEVES MEGYE A legfrissebb, júliusi összegzés szerint megyénkben 16 ezer 212 állástalant tartanak nyilván. A munkaügyi kirendeltségeknél a regisztrált pályakezdők száma ugrott meg, immár11027-ről 1540-re. — Leginkább a szakközépiskolát befejezettek tanácstalanok, de jelentős a szakmunkások aránya is. A felsőfokú végzettségűfiatalok közül főként a főiskolákon végzettek keresték meg irodáinkat elhelyezkedési gondjaikkal - enged bepillantást a folyamatba ' Szepesiné Bóta Judit, a megyei munkaügyi központ munkatársa. A munkaügyi szervezetekhez az elmúlt hónapban 1129 munkaajánlat érkezett, s hűtésre került 1063, de a .ljht kiJ rendeltség meglévő kínálatából még 711 w elfoglalásra.- A megyeben egy éven túli, tartósan állástalannak számít 5810 ügyfél, az érintettek 36 százaléka - hallhatjuk. Az újraelhelyezkedéssel már több mint egy esztendeje próbálkozik az alacsony isko- iázottságúak 44, a szakmunkások 33, a gimnáziumba jártak 32, a szakközépiskolában tanultak 25, és a diplomások 18 százaléka. Kedvező azonban, hogy megtöbbszöröződött a tartós munkanélküliek foglalkoztatását elősegítő bértámogatás iránti igény. Az elmúlt hónapiján 96'-an jutottak így munkahelyhez.'- A ‘munkanélküliek önfoglalkoztatása érdekében fi visszatérítendő kamatmentes tőkejuttatásra 46-an pályáztak, amelynek tart az elbírálása. (budavári) Nélkülük nem sikerülhetett volna A besenyőtelki önkormányzat és a Fauna Rt. Igazgatósága köszönetét fejezi ki azoknak az intézményeknek, cégeknek, vállalkozóknak és magánszemélyeknek, akiknek hathatós anyagi támogatása és segítsége nélkül a második Besenyőtelek-Tepélypusz- tai Lovasnap színvonalas megrendezése nem sikerülhetett volna. Heves Megye Önkormányzatának, Füzesabony város, Szihalom, Mezőszemere, Egerfarmos községek önkormányzatainak, Füzesabony és Vidéke Takarékszövetkezetnek, Besenyőtelek Mg. Szövetkezetnek, a DUTI SCHOLA Kittnek, COLAS EGÚT Rt.-nek, Bau- Coop Kft.-nek, Besenyőtelki Közműépítő Kft.-nek, Barna-farm Kft.-nek, OTP Füzesabonyi fiókjának, Automobil Kft. Egernek, TOP-ker Kft. Füzesabonynak, Borsodi Sörgyár Bőcsnek, Csirke Béla, Kerekes Sándor, Karkus János, Szabó Kálmán, Szilágyi Károly, Lehó Antal, Petiik István, Poczik Pál, Czakó Dániel, Veres Pál, Dani János és Dani István besenyőtelki vállalkozóknak. Szabó János és Trombitás István füzesabonyi vállalkozóknak, a Füzesabonyi Rendőrkapitányság személyi állományának, valamint a Polgári Védelem Heves Megyei Parancsnokságának. A versenypálya és környékének nívós díszítésért és virágosításáért Ludvig Oszkámé besenyőtelki, valamint Kelecsendi Edit gyöngyöshalászi vállalkozóknak és helyi segítőiknek: Csirke Béláné, Szabóné Szabó Rita, Urbánné Tuza Évának és Szabóné Petiik Erzsébet besenyőtelki lakosoknak. A verseny magas színvonalú előkészítéséért és szakmai lebonyolításáért a szervezők, elismerésüket és köszönetüket fejezik ki Baráz Gábornak, a Hevés Megyei Lovas Szövetség elnökének. Minden kedves támogatónknak további eredményes együttműködést és sikeres tevékenységet kívánnak a verseny rendezői.