Heves Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 152-177. szám)
1997-07-26 / 173. szám
CSEH KAROLY KOSCSO LÁSZLÓ GRAFIKAIVAL Téli reggel K-nak Szempilládon hópehely tündököl, mint egy merénylő angyal ott felejtett ujjlenyomata. Virradat felé Leheleted fehér gyolcsába takarva is érzem: mint siratóasszony, úgy remeg öled. Aztán hős kezed elgörgeti lassan öntudatlanságom sziklasírjáról a követ. Holdudvar Este lesz ma is, este s nem sötétül - délnek hiszed: holdudvarolja a szám verőfényes melleidet. Ketten a kertben Almafánk derekát megroppantotta a vihar. Törzsével együtt megtört a kísértés is. Az Első Pár nyomát s a tiltott gyümölcsöt levedli magáról a fű lappadó zöldje. Szavaink délutáni szélcsendjében állunk az augusztusi kertben. Jó lenne hinni: az égzengés a kígyót is elűzte. Lepke és őspáfrány Minden ujjam, amely tenyeredben perceken át halkan verdesett, időtlen lesz, mint megkövült lepke, vagy mint szénben a páfrányerezet. Aranyháló Rigó lebeg a nyári fa fölött aranyló derengés lengi körül a fohászkodó asszonyi kezet finom hálójában vergődik a madárösztönü férlí aztán remegő ujja hegyére leszáll s mintha hurok fogná ott marad Ha per, hát legyen per! „Tudom, hogy nincs pénze Párádnak, denát így vagyunk ezzel mi is...” Parádsasvár. Szerintük Párád több mint 8 millióval a mai napig adós. (Folytatás a magazin 1. oldaláról)- Eszerint - folytatja Borsos László - Bodonyban majd’ 17 millió forintnyi beruházásnak kellett volna megvalósulnia az említett időszakban. Ezzel szemben kevesebb, mint hét és fél milliót könyvelhettünk el, így Párád 9,5 millióval tartozik nekünk. A bodonyi polgármester szerint ók belátták: az „adós” sincs túl rózsás anyagi helyzetben, ezért beérnék ottani ingatlanokkal is. Olyanokkal, mint például a szolgálati lakás, a fogorvosi rendelő vagy a gyógyszertár épülete. Miután azonban Bodony hajlandó „nem túl mereven kezelni" a számokat, szintén szóba jöhetett volna, hogy a tartozásból levonják a parádi általános iskola felső tagozatába járó bodonyi gyerekekre eső többletköltséget - teszi hozzá az apró település első etnbere. Ezzel a mintegy egy-, másfél millió forinttal ugyanis - fizetési nehézségei miatt — régóta adós Bodony. (Az ötlet azonban sem Párád, sem pedig a megye tetszését nem nyerte el. Szerintük ugyanis a két kérdést teljesen külön kell kezelni, miután az iskola fenntartása mindennapi probléma.) Borsos László szerint Párád viszont gondolkodási idő címén hónapokig húzta az időt, majd - miután kiderült: Bodony és Parádsasvár már szerzett jogi képviselőt - váratlanul ők is ügyvédhez fordultak. - Ezzel együtt - szögezi le - azt mondjuk: le kell zárni ezt az ügyet, s minden más anyagi természetű vitát - így az iskolához, illetve a fogorvosi rendelőhöz való hozzájárulás kérdését -, ennek rendezése után lehet csak elővenni. Természetesen tartunk attól, hogy egy esetleges per elhúzódhat, és sokba is fog kerülni, ám éppen Párád magatartása miatt más megoldást már nem látunk. Parádsasvár Holló Henrik, Parádsasvár második ciklusát töltő polgármestere úgy véli: noha a közös vagyon rendezésének gondolata a szétválást követően azonnal napirendre került, hiába követett tárgyalás tárgyalást, hiába kerültek szakemberek, hiába álltak fel bizottságok, az évek alatt érdemi kérdésben nem igazán sikerült közelíteni az álláspontokat. Mint mondja, a helyzet kiéleződése is tulajdonképpen az iskola finanszírozásának kérdésére vezethető vissza. Parádsasváron ugyanis - Bodony- hoz hasonlóan - csak alsó tagozatos iskola működik, így a gyerekek ötödik osztálytól már Párádra kénytelenek járni. Sasváron - állítja Holló Henrik- sohasem vitatták a fejkvótán felüli többletköltségek rájuk eső részét. Bo- donnyal szemben ki is fizették azt, sőt még az iskola gázbekötéséhez is, hozzájárultak 400 ezer forinttal. Csakhogy míg Parádsasvár fizetett, Párád mélyen hallgatott a közös vagyon sorsáról. A polgármester szerint a parádiak - a létszámarányos visszaosztás szerint - 8,2 millió forinttal tartoznak. - A helyzet ugyanis az - teszi hozzá Holló Henrik hogy a parádi giganto- mán beruházásoknál a ránk és a Bodonyra eső fejkvótát is felhasználták. Ezekből a pénzekből is épült a száz férőhelyes óvoda, a pártház, a központi konyha, a szolgálati lakások, no meg a mai napig félkész állapotban lévő művelődési ház. Sasváron úgy látják, hogy nincs sok értelme tovább bízni a megegyezésben. - Tudom, hogy nincs pénze Párádnak - jegyzi meg a polgármester -, de így vagyunk ezzel mi is..: Mint szavaiból kiderül, ebből kiindulva Parádsasvár sem bánná, ha készpénz helyett ingatlanokkal vagy forgalomképes telkekkel fizetne a „nagy testvér”. Bodony és Parádsasvár mindemellett igencsak nehezményezi, hogy a három fél korábbi egyezségét - miszerint minden település a maga nevére íratja a közös időszakban keletkezett, s a közigazgatási határán belül lévő ingatlant - kihasználva Párád úgy értékesített épületeket, hogy arról meg sem kérdezte, de még csak nem is tájékoztatta a másik két falut. Nagyobb gond - jegyzi meg Holló Henrik -, hogy tette ezt úgy, hogy az eladásokból befolyt pénzből egy fülért sem osztott szét. Párád- Tény, ’91-ben megállapodtunk, hogy a közös éra idején épült ingatlanokat ki-ki átíratja a maga nevére - bocsátja előre Nagy Oszkár, a két felperes számításai szerint ma jd’ 18 millió forinttal adós Párád polgármestere. - Csakhogy amíg mi aláírtuk az 6 bejegyzési kérelmüket, addig ők megtagadták a miénk ellenjegyzését. Azon sincs mit vitatkozni, hogy értékesítettünk egyes ingatlanokat, s abból sem Bodony, sem Parádsasvár nem látott egy fillért sem. A polgármester mindemellett igyekszenek megvilágítani a kérdést egy másik oldalról is. Szerinte ugyanis az eladásból befolyt pénzeket egy mindhárom település javát szolgáló beruházásba forgatták vissza, ráadásul úgy, hogy még „saját zsebből" ki is pótolták. Történt ugyanis, hogy a lerobbant és bezárt parádfürdöi gyógyszertár helyébe Párád központjában kialakítottak egy újat, illetve egy fogorvosi rendelőt, valamint egy anya- és gyermekvédelmi tanácsadót. Az értékesített szolgálati la- I kás' árából készült beruházást pedig mindhárom falu polgárai használják... Másrészt arról sem szabad elfeledkezni - tér vissza a napi gondokhoz Nagy Oszkár -, hogy az iskolához hasonlóan a fogászati normatíva sem elégséges, ám az itt keletkező többletköltségről sem Parádsasvár, sem pedig Bodony nem hajlandó tudomást venni. - Arról már nem is beszélve - teszi hozzá -, hogy Bodony az iskola után sem fizet, sőt, még a gázbekötésnél vállaltakat sem teljesítette.- Egyébként pedig az sem egészen világos számomra - folytatja .-, hogy miért akarják megszerezni a három települést szolgáló körzeti megbízott lakását? A régi üresen áll, a vele járó költségeket mi álljuk, ám a bérlőkijelölési jog a rendőrséget illeti. Mi azt szeretnénk, ha azzal az ingatlannal is hozzájárulhatnánk a Recskre tervezett rendőrőrs kialakításához. Amikor Bodony és Parádsasvár benyújtja követeléseit, arról szeret elfeledkezni, hbgy a közös ingatlanok költségeit a szétválás óta mi fedezzük. A parádiak logikája szerint éppen ezért már eleve nem is lehetnek adósak, ráadásul - állítja Nagy Oszkár - az égvilágon semmi köze a közös éra beruházásainak ahhoz, hogy nekik most kell üzemeltetniük az intézményeket. Egyszerűen etikátlan, hogy a 20 évvel ezelőtti dolgokért a mostani vezetésen akarják elverni a port. Attól sincsenek oda Párádon, hogy a másik két fél ingatlanokat és forgalomképes telkeket követel rajtuk. Akkor már inkább - mondják - a nevezett épületek kerüljenek vissza közös tulajdonba, és a többiek is viseljék annak terhét.-Azt gondolom, nem fognak nagyon örülni Bodonyban és Sasváron a mi számításainknak, amelyekbe mindent belevettünk - mutat egy papirost. - Eszerint ugyanis Bodonynak összesen 132 ezer forinttal tartozunk, míg Sasvár 44 ezerrel nekünk tartozik... Kép és szöveg: Kühne Gábor A dormándi lovas Aude! íncipe! Merjed! Kezdd! Ez volt állítólag a jelmondata anyai nagyapámnak, akit nem is ismerhettem, hiszen születésem előtt csaknem tíz évvel, alig több mint negyvenévesen elhunyt. Van egy kép 1945-ből, mikor nem sokkal a második világégés után a dormándi jegyző - volt írnok is, persze nem úgy, mint az egyiptomiaknál - a lepusztult, kúriaszerü parasztporta lerongyolódott lakóháza előtt ül egy lovon. Kár, hogy ez a kép van meg, s nem az, amelyen a két lábon ácsingózó, s mellső lábaival rúgka- pálo mént üli meg: mintegy a szikla szélén a meredély fölött, mint gyermekkorom olvasmányában a fehér törzsfőnök. Nagyapám nagyon szerette a lovakat. Már a fővárosból. a Hangya-központból is azért távolították el, mert úgymond úrlovasokat nem tartunk, s mi tagadás, az öreg - uram isten, hol volt még öreg - lóval járt még udvarolni is, noha talán a lépcsőn nem kaptatott föl, mint egykoron Sándor Móric. A legnagyobb ajándék neki a ló volt, lehetett ménius, angol félvér, telivér, arabs, vagy közönséges muraközi. Gyakran el is adta, a szerencsétlen dzsentri természete rühellte sokáig egyben a pénzt, aközben pedig ott volt a család. Pedig kapott lovat ajándékba a dormándi földesúr Remenyik Bandi úrtól - aki ama író testvé- röccse, kitűnő gazda volt -, s az ezerholdas Engel úrtól is, aki nagyon jó barátjaként sokszor kisegítette, noha ősei nem Vereckénél jöttek be valaha. (’44-ben sikerült Svájcba emigrálnia, nem úgy, mint több százezer társának.) Az equus caballus számára mindennél többet jelentett, talán úgy lehetett vele, mint mikor az asszony elé sorolták valaha a lovat. Mindenféle nyelvű kötetek sorjáztak a polcokon — még borjú- és marhabőrbe kötve is, ezek később elkallódtak, elvesztek -, talán másfajta könyve nem is volt, s noha a magyaron kívül németül, s talán latinul olvashatott keveset, angol, francia, olasz nyelvű kiadványokat is beszerzett. Eközben nagyanyám Herczeg Ferencet, Bródy Sándort, Jókait és Erdős Renée-t gyűjtötte, szokásosan. Az úrlovas nagyapa képe persze nem egyedi, legföljebb nekem az. Kicsiny nosztalgia - nem kapitalista, nem -, mondjuk így: az Interneten innen, a kelet-európaiságon túl, úgy középen, nem is oly régen, mikor még az embernek eszébe sem jutott volna az embert, netán lovat(!) klónozni. Mert mint a megboldogult mondta volna: klónozott lónak ne nézd a fogát! A kitört ablaküveg persze rám kacsint, hagyjuk a közelmúltat. A híres dormándi lovasnak ma már pora sincs. Azért én mégis odadobok egy túlhevített virágcsokrot a régen be szántott sírjára. Káló Béla Parádon nem ismerik el a tartozás tényét
