Heves Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 152-177. szám)
1997-07-24 / 171. szám
HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY. 1997. JÚLIUS 24., CSÜTÖRTÖK MEGYEI HÍRLAP LŐRINCI, PÉTER VÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA VIII. ÉVFOLYAM 171. SZÁM ÁRA: 39 FORINT LEGGYORSABB óráig feladja; másnap olvashatja! Holtan találták az asszonyt a lakásán Eleinte felvetődött a gyilkosság gyanúja is NOSZVAJ Tegnap reggel érkezett a bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, hogy a községben holtan találtak rá egy asszonyra a lakásán - tájékoztatta lapunkat Kakuk György r. alezredes, a sajtó- és kommunikációs osztály vezetője. A helyszínen szemlét tartó nyomozók a körülményekből arra a megállapításra jutottak, hogy fennállhat az emberölés alapos gyanúja. Nagy erőkkel folytatták a vizsgálatot a főkapitányság és az Egri Rendőrkapitányság munkatársai a tragikus eset tisztázására. Délutánra több kérdés tisztázódott az ügyben: a boncolás utáni orvos szakértői vélemény kizárta az idegenkezűséget, tehát nem gyilkosság okozta az 52 éves P. E.-né halálát. A vizsgálatokból kiderült, hogy leforrázta magát, majd sokkos állapotba került, s ez vezetett a tragédiához. Csak a HEVES^1 HÍRLAP olvasóinak Sok bába közt elúszik a baktérium A számát se tudjuk, hányszor kerestek bennünket telefonon: »„Jöjjenek már ki a patak mellé, és szippantsanak a levegőbe!”. A számát se tudjuk, hányszor fogadtuk el a kedves invitálást, és slukkoltunk jókorát a bűzből. A látvány se volt mindennapi, a vízfelszínt valami undorító fátyolszerüség borította. Vajon ki szennyezi a patakocskát? Erre a kérdésre várnak - immár évek óta - választ a falu lakói. OSTOROS Legutóbb július 10-én jártak a helyszínen az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség munkatársai. A vizsgálat eredményéről kizárólag személyesen adott felvilágosítást miskolci irodájában Vuko- vich Ferenc, a vízvédelmi osztály csoportvezetője, aki hatoldalas, kézzel írott levéllel fogadott minket. „Az Ostoros-patak vízminőségével kapcsolatosan az elmúlt években több alkalommal érkezett az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőségre (ÉKF) panaszbejelentés” - kezdődik az írás. A továbbiakban kiderül, hogy 1995. december 13-án vizsgálatot tartottak a község borászati szövetkezeténél. Megállapították, hogy „a technológiai eredetű szennyvizek gyűjtésére szolgáló 50 köbméteres betonmedencének túlfolyási lehetősége volt az Ostoros-patakba”. A tapasztalatok alapján, a felügyelőség javaslatait figyelembe véve az ÉVIZ1G határozatban kötelezte a szövetkezetét a „felszíni és felszín alatti vízkészlet vízminőség-védelme érdekében a hiányosságok megszüntetésére”. A kötelezettség teljesítését 1996. február 28-án a helyszínen ellenőrizték, s jegyzőkönyvezték. (Folytatás a 3. oldalon) Az MSZP, az SZDSZ és a BIT már választott Függetlenre - „koalíciós” voks FÜZESABONY Az elmúlt hetekben folytatott tanácskozások eredményeként tegnap támogató megállapodásról kaptunk hírt a kisvárosból. A lapunkhoz eljuttatott közös nyilatkozat szerint az MSZP és az SZDSZ füzesabonyi városi tagsága és a hozzájuk közel álló állampolgárok akarata szerint Gulyás László államigazgatási szakembert jelölik az időközi polgármester-választáson. A jelenleg Szihalmon jegyzőként dolgozó Gulyás Lászlót támogatja a Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT) helyi szervezete is, így a két párt és a város legnépesebb ifjúsági szervezete - mint közük - együtt készül a polgármesterjelölttel a közelgő választásokra. A várhatóan egy hónapig tartó, sokoldalú tájékozódásra alkalmat nyújtó kampány időrendi ütemezése a helyi választási bizottság döntésétől függ. A pártonkívüü Gulyás László a döntést örömmel nyugtázta: - Ügy érzem, ez a közös megállapodás növelheti esélyemet, persze, a döntést majd a választópolgárok hozzák meg. Különben - tette hozzá kiegészítésként - már az 1990-es választáson is engem támogattak a helyi szocialisták. Sziréna őz helyett a csikót lőtte le Egerben, a Szépasszony- völgyben tegnap holtan találtak egy húsz év körüli fiatalembert. Az ügyben a rendőrség folytatja a vizsgálatot. Gyöngyöspata külterületén egy gyöngyösi vadász az éjszaka folyamán a szőlők között őznek látott egy arra bolyongó csikót, és lelőtte. A kár 100 ezer forint. A vadász meghallgatása során elismerte, hogy tévedett. Verpeléten az egyik családi ház udvarában járt hívatlan látogató, s vitt magával különféle használati tárgyakat 30 ezer forint értékben. Hatvanban a strandon az éppen fürdőző férfi Adidas márkájú cipőjét lopták el. A kunhegyes! és a no vaj! környezetvédő - fiatalokat az eső sem tántorította vissza egy kis túrától a Bükk hegység legszebb részeinek lombozó fái között. (Útibeszámolójuk a 2. oldalon olvasható.) Ahol automatizálták a gabonaátvételt Nem tartanak búzahiánytól a megyeszékhelyi malomban Július 10-én érkezett az idei első búzaszállítmány az Egri Malom Rt.-hez. Azóta kétezer tonna lisztnek valót vettek át. Ennek nagy részét a kistermelőktől, illetve a füzesabonyi és a besenyőtelki szövetkezettől, amelyekkel még tavaly szerződést kötöttek. EGER Mint Veliczky József vezér- igazgató lapunk érdeklődésére elmondta: összesen 16 ezer tonna jó minőségű malmi búzára lesz szükségük ahhoz, hogy folyamatosan lisztet állítsanak elő. Ebből nyolcezer tonnára szerződtek, a másik nyolcezret a szabadpiacon vásárolják majd meg. Szerződött partnereiknek a tőzsdei árat, 20-22 ezer forintot adnak egy tonna búzáért. Azoknak viszont, akiktől a szabadpiacon vásárolnak, 18-20 ezer forintot ajánlanak. Az eddig átvett búza jó minőségű, sikértartalma meghaladja a 30 százalékot. A kedvezőtlen időjárás ellenére sem tartanak búzahiánytól, mivel az Egri Malom Rt. tulajdonosi köréhez tartozó besenyőtelki, tiszakeszi és mezökeresztesi szövetkezet - a legnagyobb gondok közepette is - ellátná a malmot gabonával. (Folytatás a 2. oldalon) Napirenden a megye és a Tisza-tó terület- és idegenforgalmi fejlesztése • t OtszázmiUiós támogatás várható KISKÖRE A Tisza-tó idegenforgalmi vonzerejének növelése érdekében a kiskörei önkormányzat példaértékű környezetvédelmi erőfeszítéseket tett az utóbbi időben. Egy újabb hasonló beruházás kapcsán látogatott tegnap a Ti- sza-parti üdülőcentrumba - Godó Lajosnak, a térség országgyűlési képviselőjének kezdeményezésére - dr. Szili Katalin, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára. A tárca illetékes vezetőjével való találkozóra eljöttek a környező települések polgármesterei is. Az eszmecserét megelőző sajtótájékoztatón követendőnek tekintette az államtitkár az ilyen és ehhez hasonló alkalmakat a környezetvédelem, a természetvédelem és területfejlesztési feladatok tervezésében és megvalósításában.- Ez azért is fontos - mondta a tárca képviselője -, mert az utóbbi három évben a környezetvédelmet érintő jogalkotásban nagyot léptünk előre. így a szeptemberben elfogadásra kerülő nemzeti környezetvédelmi program - amely már az Európai Unióhoz történő csatlakozás jegyében készült - már egy új szemléletű követelményrendszert irányoz elő. A törvény értelmében valamennyi önkormányzatnak el kell készítenie saját környezetvédelmi programját, s azt kétévenként meg kell majd újítania. Ezzel összefüggésben zajlanak majd a beruházások, s így nem fordulhat elő, hogy félbeszakadt, be nem fejezett létesítményeket támogatnak. (Folytatás a 3. oldalon) Ajándék a papírgyűjtőknek EGER Az Életfa Környezetvédő Szövetség ifjúsági tagozata, a Környezetvédők Ifjúsági Köre április 22-én, a Föld napja alkalmából papírgyűjtési akciót hirdetett. Ezzel az akcióval a szelektív hulladékgyűjtést kívánták népszerűsíteni a lakosság körében. Ezt a gyakorlatot az ön- kormányzat indította el azzal, hogy a város négy pontján gyűjtőkonténereket helyezett el. Az akcióban résztvevők közül most a kisorsolt lakosokat - Szerencsi Gabriellát, Csipkés Erzsébetet, Török Ferencnét - környezetbarát termékekkel jutalmaztak meg. A nyerteseknek akkumulátoros elemtöltőt és a hozzá tartozó elemeket FaYkas Márta KIK-tag tegnap adta át. Horn Gyula a kormány eredményeiről, adósságairól Hogyan érvel a kormányfő? A miniszterelnök egy-egy beszéde, kijelentése után sokan szeretnék megkérdezni tőle: milyen adatok, tények, érvek és ellenérvek húzódnak meg a szavai mögött, mire alapozza véleményét, megállapításait? Erre azonban ritkán - jobbára csak egy-egy közvetlen hangulatú lakossági fórumon - nyílik alkalom. Ezt próbálja pótolni az az interjú, amelyet Horn Gyula miniszterelnök lapunk számára adott. A kormányfő felsorolta azokat a változásokat, amelyek a kormány hároméves tevékenysége nyomán a gazdaságban és más területeken bekövetkeztek, óvakodva attól mint mondotta -, hogy illúziókat keltsen. Ennek elkerülésére rögtön sorra vette a mezőgazdaság, a közbiztonság, az önkormányzatok, a cigányság és a kulturális alapellátás problémáit. Az interjúból kiderül: nagy hatással voltak rá azok az eszmecserék, amelyeket vezető nyugati államférfiakkal folytatott arról, hogy a NATO és az EU hazánkkal már az első körben kezdje meg a csatlakozási tárgyalásokat. Tárgyalópartnerei elismeréssel szóltak a kormány stabilizációs intézkedéseiről, a demokratikus intézményrendszer működéséről és a szomszédainkhoz fűződő kapcsolatok javításáról. A nagy nyugati integrációkhoz való csatlakozás révén növekszik Magyar- ország esélye a felzárkózásra - véli a miniszterelnök. (Az interjú a 9. oldalon) Vitorlázógép a tarlón - Tegnap délután a Gyöngyös— Jászapáti-Eger-Gyöngyös útvonalon vitorlázórepülő Inge Re- ubelt német pilótanő gépe alatt, az egerbaktai Hidegtető felett elernyedt a felhajtó légáramlat, a termik, ezért - mintegy 10 ezer márkás kárral járó - kényszerleszállást hajtott végre a közeli tarlón. Személyi sérülés nem történt. fotó: pilisy elemér