Heves Megyei Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-28 / 149. szám
A HÍRLAP magazinja 3 A színész, akinek jegcsap agya, de forró szíve van (Folyt, a magazin 1. oldaláról) Visszatérve a színházak műsorpolitikájára: ma a fennmaradási kényszer alakítja. A létszámleépítés kényszere és a műsorpolitikai okok miatt úgy ítéltem meg, helyesebb, ha felajánlom a színház vezetésének, hogy elmegyek nyugdíjba. Ezen az áron talán sikerül egy vagy két embert megmenteni a társulatnak. Harminchatodik évadomat töltöm a pályán, sokat játszottam, közel kétszáz szerep van mögöttem. Ebből 28 évet Veszprémben töltöttem, volt olyan évadom, amikor minden este színpadon voltam. — Mely szerepekre emlékszik szívesen?- A hatvanas években Tabi László, Gyárfás Miklós darabjaiban, sok Németh László, Illyés, Száraz György, Páskándi Géza írta színműben játszottam, és több Shakespeare- ben. Fantasztikus műhelymunka volt akkor Veszprémben! Dramaturgok versenyeztek: Siklós Olga, Osztovics Levente, Bécsy Tamás, Szakolczai Lajos, hogy minél korszerűbb üzenetet juttassanak el a nézőhöz. A színpadról lehetett „üzenni” a közönségnek. Emlékezetes az a Horvai István rendezte Németh László-vígjáték, a „Harc a jólét ellen”, melyben Csiriz néptanítót alakítottam. Abban a darabban volt egy mozdulat, amely a közönségnek szólt. Noha ott volt az egész „vezérkar”, a publikum értette ebből a rendszer kritikáját.- Ön a mozdulatokat, gesztusokat keresi, vagy egyből megtalálja? Intellektuális vagy ösztönös színésznek tartja magát?- Ösztönös színész vagyok, de azért olyan, akinek jégcsap agya van, de forró szíve. Egyébként mindegy, hogyan jutunk el a szerep megformálásához, a végeredmény a fontos.- Amikor Egerbe jött, az első nagy sikerét a Gáli László rendezte Vízkereszt Keszeg lovagjaként aratta. Később Becket Godotra várva című gro- teszkjében aratott sikert, aztán a Ne- báncsvirág ezredeseként, a Kaviár és lencse Velútójaként. Emlékezetes a Seprődi Attila rendezte Elveszett levélben Dandanache megformálása, és Hering, a részeges festő a Szegény Dánielben. Legutóbb a Montmartre-i ibolyában Rotschild bárót alakította bravúrosan. Tényleg igaz, hogy azt az ominózus gombostűt, amit a báró hátsó felébe döfnek, maga csináltatta?- Én is javasoltam az igazgató úrnak e darab műsorra tűzését, és „bejött”. Korábban már játszottam ezt a figurát. Ami a gombostűt illeti, sokáig kerestem a megfelelő alkalmatosságot, míg az Érsek utcában lévő idős esztergályost sikerült rávenni, hogy készítsen a tűhöz fejet, köszönöm neki.- Ha ilyen mélyen és részleteiben kötődik a színházhoz, mit fog csinálni nélküle?- Nekem alapjában véve, ha jól magamba nézek, nem a színházzal van bajom, hanem azzal a folyamattal, amely elérte Thália templomát, és most nem látok perspektívát. DecemBakody József Becket „Godotra várva” c. darabban berben el fogok menni szakmai nyugdíjba. Bízom benne, nem felejtenek el azok, akik Egerben jó színházat akarnak csinálni.- Köszönöm az interjút! (Bakody József udvarias és elegáns ember. Kicsit vitatkoztunk, hogy ki kinek köszönje meg. Előbb neki volt szándékában.) Jámbor Ildikó Gál Péter a belső sugallatára hallgatott, amikor hajrázni kezdett Szép búcsú az iskolától Ha valaki nyolcadikos, úgy szeretné, hogy szépen búcsúzzék el az iskolától. Ó is hagyjon valamilyen ajándékot az emlékezetben. Gál Péternek, az Egri 4. Számú Általános Iskola tanulójának ez sikerült. Tanév végére két díjat is hozott az országos versenyekről: egy elsőt kémiából, egy másodikat francia nyelvből. Két tűz között készült, jól megedződött.- Péter, milyen két díjnak is lettél nyertese?- Pécsett a Hevesy György országos kémiai versenyen május 24-én sikerült megnyernem az I. díjat, másnap pedig Budapesten az országos francia nyelvi versenyen a II. díj lett az enyém.- Nem sok ez egyszerre, két tűz között versenyezni? Mikor kötelezted el magad a kémiával?- Elég furcsa történet volt ez. Az év elején 3-as voltam kémiából, amit az idén kezdtünk tanulni.-Mi történt, hogy mégis országos első díjat vívtál ki magadnak?- Érdekelt. Felfedeztem, hogy minden összefügg mindennel, s ez csodálatosan hatott. Talán az is, hogy édesapám borász, kutatóintézetben dolgozik, ahol mindennapos a kémia.- És az iskola miben segített?- Mindenben. Kémiából Kissné Csák Mária tanárnő készített fel, a tanítási órákon kívül is foglalkozott velem, egyéni feladatokat jelölt ki, laboratóriumi gyakorlatokon irányított. De elvitt bennünket a tanárképző főiskola laboratóriumába, hogy magasabb szinten is találkozzunk a gyakorlattal. Ez sokat segített.- És franciából?- Csata Béla tanár úr nagy lelkesedéssel foglalkozott velem az ismeretlen szövegek begyakorlásával, ellenőrizve a helyes kiejtést és a szövegértést, szabad beszélgetésekkel gyakoroltatta a mondatszerkezetet, illetve az élő beszéd stílusváltozatait. * Két tanár tehetségkutató szeme választotta ki Pétert, hogy emelt óraszámban, különprogramot is szervezve eljuthasson a legmagasabb díjazáshoz, az ország legjobbjai között. * Kissné Csák Mária éles szemű pedagógus, először csodálkozott Péter gyenge teljesítményén, de amikor felfedezte benne a következetes, logikus gondolkodást, a rendszert kutató kíváncsiságot, a nagy összefüggéseket kereső izgalmat, már nem hagyta sorsára, hanem külön munkarendet állított össze a fiú számára, hogy képességeinek hadba vetésével behozza a lemaradást és olyan tudásszintre emelje, amely feljogosítja a verseny- képességre. Sok munka van egy ilyen eredmény mögött, de arra is ügyelt a tanárnő, hogy Péter állandó versenyhelyzetben érezze magát, nem egyedül vágott neki ennek a megpróbáltató útnak, hanem négy társával együtt, lázas munkavégzéssel oldották meg a feladatokat, dolgoztak laboratóriumokban, nem sajnálták az időt, csakhogy felmutassanak valamit az iskolának, hogy nem hiába dolgoztak. Az is figyelmet érdemel, hogy a kémia csoport 5 tanulója közül még Daróczy Gergő is a középmezőnyben végzett az országos versenyen. Éz is bizonyítja, hogy Péter felkészülése, sikere nem csupán egyéni adottságok győzelme, hanem a közösségben érdeklődő munka eredménye is, amit a felkészítő tanár vigyázó szeme kísért. * Csata Béla tanár nemcsak abban látja Gál Péter kimagasló sikerét, hogy jó nyelvérzékkel rendelkezik, hanem versenyző hajlamában, a rendszeres nyelvgyakorlásban. Az elmúlt évben is 5. helyezést ért el az országos francia nyelvű levelezési versenyben. Jutalma egy párizsi út volt. * Péter szerencsés alkat, egyesül benne a reál és humán érdeklődés, francia nyelvtudása segíteni fogja őt majd a választott szakmában is. Ez a fiú két tűz között érezhette magát, amíg párhuzamosan készült a versenyre, mondta is, hogy felkészítő tanárai tanácsolták, mikor melyik tantárggyal foglalkozzék, és Péter bölcsen választott: belső sugallatára hallgatott, tudta, mikor kell elővenni a kémiát vagy a franciát. Pihenő perceiben franciául is beszélt. * Ilyen jelentős eredmény után illett megkérdezni a kémiatanámőtől:- Hogyan látja Péter további pályafutását? Neki már nem kell felfedeznie a háfniumot, mint azt Hevesy György Nobel-díjas kémikus tette, de lesz-e része tanulójának további sikereiben?- Sajnos, nem. Ő közgazdasági pályára készül, de én biztatom, ne adja fel a kémiát, esetleg fakultációban is felveheti a Neumannban. Sajnálom, hogy más irányba fog haladni. Azért Gál Péter mégsem maradt hálátlan, mert országos első díjával szép ajándékot hozott iskolájának, felkészítő tanárainak, mert az emlékérem aranyozott csillogásából egy fénynyaláb rájuk is ragyog. Gál Elemér Kjzübjektív Határtalan a vandalizmus? MEGLEPŐ, egyszersmind megdöbbentő a hír a napi események között: hazánk jeles ménesgazdaságában tizennégy versenylónak - csaknem teljesen levágták a farkát... Sok mindent tapasztaltam, hallottam már, de bevallom: hasonlóról eddig nincs tudomásom. A vandalizmus eme megnyilvánulása teljességgel új előttem. A többihez - sajnos - már hozzászoktam. Edzetten veszem tudomásul a meghajlítgatott vagy kidöntött közterületi oszlopokat, az elforgatott irányjelző táblákat, a kivert lámpaégőket, a megrongált telefonfülkéket és nyilvános távbeszélő-készülékeket s széttépett előfizetői könyveiket, az összetört utcabútorokat, a falakra firkált, rajzolt ostobaságokat. Tudom, hogy rosszabbra is képes az ember. Ittasan száguld gépkocsijával, mit sem gondolván veszélyre, áldozatra. S - ha nincs szerencséje - gázol is, nyomorékká, bénává téve gyanútlan társát. Jóvátehetetlenül. Lopnak, rabolnak is, vagy ölnek. Mert ilyen a világ - miként a minap a tévében is nyilatkozta cinikusan az egyik gyilkos. S a ló mégiscsak állat. Ráadásul az említettek mindegyike utóvégre életben maradt. Persze, egészen más nekik farokcsonkkal vagy lobogó farokkal vágtázni a pályán, s még a derbin kívül akár mutatkozni is. Nem beszélve arról, hogy amitől megfosztották őket, több volt a puszta dísznél, egy sajátos szőr- tömegnél. Csont, hús kapcsolta a testhez. Amikor leayesték: fájha- tott is. Valamennyire, biztosan. Megmagyarázhatatlan, érthetetlen, amit az elvetemült fickók tettek a „pacikkal”. Aligha köny- nyíteni akarták futásukat az esetleg nehezedő zsokék miatt. Miután aki nyeregbe ül - sejthetően —, általában figyelmeztetés nélkül is vigyáz a saját súlyára, számára a jószágról lecsapott néhány kiló aligha jelenthet már további előnyt Hogyha a veszteség nem éppen egyenesen hátrány. Mivel így megcsúfítva ugyan melyik táltos virgonckodik továbbra is úgy, mint eddig... Inkább hiszem, hogy egyedül a balhé kedvéért tették megint, amit tettek. Jó heccnek tartották. Eredetinek. Legalábbis újszerűnek, ritkának. Ha megkérdezik az elkövetőt, hogy miért csinálta, nem is tud mást válaszolni, mint azt, hogy: csak. Mint még annyi más esetben mondaná. Ilyenformán nem jelenthet nekik különösebb passziót, örömöt. Mégis végrehajtották. S még mi mindenre képesek a hasonló megátalkodott figurák, mennyi egyébbel okozhatnak keserűséget, fájdalmat..?! Hiszen bármit is tesznek, jó- maguk nem érzik a sebet, ami másokban annál inkább sajog. AHHOZ - ugyanis - lélek kellene. Meg szív, ami nem csupán dobog, ott benn. Gyóni Gyula A benei, vallásos áhítattal átszőtt - s népi szokásokkal bővült - búcsút II. József 1786. évi rendeleté szerint betiltotta, amit a városi tanács a július 3-i ülésén „kényszerültén” tudomásul vett. A következő években a búcsújárást mellőzve június 24-én továbbra is elmentek Benére a gyöngyösiek - kifejezetten kirándulási szándékkal. A kápolna körül leheveredve „pihentek volt Fák árnyában”, és „mulattanak”. Azaz a lakomát továbbra is megtartották, mert azt nem tiltotta az uralkodó rendelet. II. József halála után, 1791-ben ismét „teljes pompával” és a „vezeklők alázatával” megtartották a búcsúnapot és a „vigasságos lakomát”. A 19. század elején a búcsújárás egyre inkább a népünnepély jellegét öltötte. A reformkor idején - tovább bővülve a környékről ide sereglő zarándokokkal — a benei búcsún mind nagyobb tömeg jelent meg. Bár nem beszélhetünk az ünnepnap elvi- lágiasodásáról, a vallásos tartalom a kápolna falai közé, a szertartásokra és közös imádkozásokra, éneklésekre szorítkozódott. Annak ellenére is, hogy a városi tanács 1823. szeptember 3-án a következőket határozta: „(Az) ájtatosság csorbulást ne szenvedgyen, a régi szokás... a Bútsú járásokban meg tartasson...”. Arra nincsenek adataink, hogy a szabadságharc idején megtartották-e a benei búcsút, azt azonban tudjuk, hogy a szabadságharc leverése után a megszálló osztrák katonai-közigazgatási vezetők mindenféle csoportosulást, így a búcsújárást is megtiltották. Mégis, 1853-tól ismét felelevenedtek a búcsú szokásai. Igaz, csak néhány család, nem pedig búcsújáró tömeg zarándokolt el a kápolnába. A hagyományos lakoma, vigasság - éppen a nemzet éveken át tartó gyásza miatt - nem is lett volna illedelmes. 1867-től a benei búcsújárás ismét megújult, de a lakoma tovább is elmaradt. Az 1880-as évek közepétől az országosan pusztító filoxéravész a mátraalji borvidéket is tönkretette. Noha nem az embereket tizedelte, mégis a hajdani pestisvész borzalmához hasonlították. Ezért is csatlakoztak évről évre növekvő számmal a búcsú résztvevői még a környékről is. 1886-1895 között a benei búcsú lakomája és vigasságai most „a belső parancs” miatt szüneteltek: „A szőlőpusztulás miatt a búcsú napjaiban csak fohászkodni tudtak az emberek, hogy az Ég mielőbb vegye le sújtó kezét a fejük felől. Hogyan is gondolhattak ilyetén körülmények között vígadozásra” - jegyezte fel a Mátra Egylet elnöke. A Magyarországi Turista Egyesület Mátra Egyletének ösztönzésére 1904-ben a gyöngyösi szüreti mulatságok felújítása mellett a benei búcsút is felelevenítette a régi szokásaival, azaz a búcsú ünnepén népvigasságot is rendezett. Annak ellenére, hogy éppen tíz éve már a település neve is megváltozott, Mátrafüred lett — az immár több évszázados neve változatlanul benei búcsú maradt. 1904-et, a benei búcsú világi hagyományának megújítási évét — fordulatnak is tekinthetjük. A búcsú vallásos tartalmán túl, amelyhez elválaszthatatlanul fűződött a világi, népi ünnepi keret, idegen- forgalmi célokkal bővült. Az 1910-es években maga a polgármester, Kemény János járt jó példával, tisztviselőtársaival együtt a búcsún való részvételével. 1914-ig a búcsújárók népes táborából sokat már a Mátrafüreden létesült vendéglők fogadtak „víg- ságra, lakomára”, bár a nap népünnepély arculata, éppen a juniális külsőség miatt, folyton erősödött. Az I. világháború éveiben elmaradtak a benei búcsúk. Felelevenítésükre már az 1920-as években gondoltak a város vezetői, de csak 1932-ben indult meg ismét a búcsújárás. A gyöngyösi ferences barátok, a felsővárosi római katolikus plébánia lelkészei és a körzetükbe tartozó vallásos társulatok, valamint most elsőként társadalmi egyesületek elevenítették fel. A benei búcsút Gyöngyös kiemelkedő tehetségű polgármestere, dr. Puky Árpád 1937-ben ismét bekapcsolta az idegenforgalmi rendezvények sorába. Az ország távoli helyeiről a búcsúra érkező vendégek fogadtatásáról a Gyöngyösi Idegenforgalmi Hivatal gondoskodott, szállásról pedig a Mátrai Idegenforgalmi Bizottság. A II. világháború után 1946-ban akarta a szép hagyományt az alsó- és felsővárosi plébánia felújítani. Sajnos, az éppen Gyöngyösön megrendezett egyik koncepciós, egyházellenes támadás (P. Kiss Szaléz-ügy) a benei búcsút is leállította. Az 1990-ben, Mátrafüreden alakult Bene Egylet lokálpatriótái az elmúlt fél évtized alatt számos kezdeményezéssel bizonyították, szeretettel és hozzáértően ápolják a település hagyományait. Az egylet vezetői 1992-ben elhatározták, felelevenítik a benei búcsút, amelyet azóta is évről évre mind nagyobb sikerrel meg is rendeznek. Tisztelet és elismerés ezért az egylet tagjainak, hogy ezt a szép helyi hagyományt az utókornak újjáélesztették. Dr. M. L.
