Heves Megyei Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-28 / 149. szám

2. oldal Megyei Körkép 1997. június 28., szombat Húsz tojástól száz ezresig Vádirat a középiskolai titkárságvezető ügyében (Folytatás az 1. oldalról) Többet csak azért nem, mert megkereste az egyik ország­gyűlési képviselőt. Technikumi felvételért 20 ezer forint dukált, természetesen - mint mindig - borítékban átadva. A gyerme­keket ezen esetek után fel is vették a tanintézménybe. Elő­fordult az is, hogy a titkárság- vezetőt megkeresőnek nem volt pénze. így egyikük 3 ezer forint mellé 20 darab tojást adott át, azokat H -né átvette, s nyomban közölte: a lány fel van véve. Külön érdekessége a vád­iratnak az az 1993-as találkozó, amelyen a vádlott egy házas­párral tudatta: gyakorlati hely megszerzéséért 80-90-100 ezer forintot szoktak adni. Végül 90 ezret vett át irodájában H.-né, s a kislány valóban gyakorlatoz­hatott is egy cukrásznál. Meg­(Folytatás az 1. oldalról) A forgalmazott cikkek felirato­zása lényegében megfelelt az élelmiszertörvény, a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak és a csomagolásban lévő ter­mék összetételének. A fo­gyaszthatósági idők feltünte­tése kielégítőnek bizonyult, az import termékek rendelkeztek a szükséges OÉTI-engedéllyel, az engedélyszámot feltüntették. A Profi üzletlánc a „Profi tej” feliratozással hozza forgalomba az Avonmore termékeket. A beltartalmi értékek laboratóri­umi vizsgálata során a minták döntő többsége megfelelőnek minősült, csupán egyetlen eset­ben állapítottak meg a feltünte­tett 2,8 százalékos zsírtarta­lomnál alacsonyabb értéket. A helyes számlázást és mé­rést próbavásárlással 20 üzlet­ben ellenőrizték, két esetben ta­pasztaltak fogyasztói megkáro­történt, hogy még a vádlottat is becsapták. 1993 nyarán egy asszony lánya elhelyezését sze­rette volna elérni, s amikor ígé­retet kapott erre, akkor átadott H. Istvánnénak egy borítékot. Abban azonban a korábban egyeztetett 10 ezer helyett csak egy ezres bankó lapult... Akadt persze, akinek az oko­zott gondot, hogy gyermeke megbukott az 1993-94-es tanév végén ebben a középiskolában. Szinte könyörgött, hogy a lá­nya mégis benn maradhasson az intézményben. „Ennek per­sze ára van" - mondta ki a va­rázslatos mondatot a titkárság- vezető. Végül e családtól 6 ezer forint értékben lepedőt, pezs­gőt, kávét, szappant és spray-t kapott. Az átadáskor H.-né egyáltalán nem volt megelé­gedve, ujjaival mutatta, hogy neki inkább pénzre van szük­sítást, összesen 14 forint érték­ben. Az üzletben az előre cso­magolt, darabolt tömbsajtok feliratozása hiányos volt, több esetben csak a súly és a fize­tendő összeg szerepelt rajta. Összesen 10 e'zer forint értékű termék további forgalmazását tiltottuk meg, ezeket elsősorban a dobozos sajtok, a tejföl és a habtejszín kínálatában találtuk - emelte ki Bisztriczki László. Egyéb szabálysértéseket is figyelembe véve, 10 egységnél összesen 114 ezer forint bírsá­got szabtak ki. A szakember felhívta a figyelmet: a hűtés nélkül tárolt gyorsan romló tej­termékeket nem tanácsos meg­vásárolni. A darabolt és előre csomagolt áruknál ajánlatos megnézni a minőségmegőrzési időt. Előfordul, hogy „üzleti fogásként” a már lejárt idejű termékeket darabolják és cso­magolják. (kj) sége. Végül a csomag maradt nála, pénzt azonban végül is nem látott. Mind a húsz esetet tanúval­lomások bizonyítják a vádirat szerint. Emellett más bűntény alapos gyanúja miatt is nyomoztak a rendőrségen a titkárságvezető­vel szemben. Az iskolai peda­gógus-szakszervezet gazdasági- saként - a vádirat szerint - a rábízott naplófőkönyvet és a szakszervezeti pénztárat nem a jogszabályoknak megfelelően vezette, s az érdekképviseleti szerv pénzeszközeiből csaknem 54 ezer forinttal sajátjaként rendelkezett, annak hollétét nem tudta igazolni. Az említettek alapján a vá­rosi ügyészség H. Istvánnét 20 rendbeli befolyással üzérkedés bűntettével és egyrendbeli sik­kasztás vétségével vádolja. Az ügy elbírálására az Egri Vá­rosi Bíróság előtt kerül majd sor. * Az esettel kapcsolatban kíván­csiak voltunk H. Istvánné védő­jének, dr. Magyar Elemérnek a véleményére is, aki elmondta: noha még nem ismeri a vádira­tot (ám ha ismémé sem minősí­tené, azt ugyanis a bíróság íté­lete teszi majd meg), pár kérdés már a rendőrségi eljárás során megfogalmazódott benne. így: miként lehetséges, hogy 10-20 embernek fizetnie kellett - gyakran igen komoly össze­geket - a felvételiért, illetve a gyakorlati hely megszerzéséért, miközben több száznak, több e- zernek nem? Hogyan ígérhette védence, hogy biztosan fel­vesznek valakit, miközben még azt sem tudhatta, a tanuló egészségügyileg alkalmas-e? Márpedig tudomása szerint szi­gorú orvosi vizsgálaton kell át­esniük a leendő diákoknak. (Ráadásul a felvételi kérdésé­ben még az igazgatóhelyettesek sem dönthettek.) Miként lehet­séges, hogy mindezekről az ese­tekről a rendőrség csak ez év elején szerzett tudomást, holott az általa ismert tanúvallomá­sok szerint minderről többen tudtak, így országgyűlési képvi­selő is. Ha kívülállók tisztában voltak a történtekkel, miként nem tudott azokról az intéz­mény akkori igazgatója, illetve főállású pszichológusa? Vajon miért nem volt hajlandó a rendőrség a szakértői véle­ményt megmutatni, amikor ez kötelező? Miért akarták min­denáron letartóztatni a véden­cét, s megakadályozni azt, hogy a munkahelyén a munkáját vé­gezhesse, ugyanis állásából senki sem függesztette fel? Vé­gül, miért szembesítették több tucat személlyel, amikor kije­lentette: védője jelenléte nélkül ilyen eljárási cselekményben nem kíván részt venni? Remélem - mondotta vége­zetül dr. Magyar Elemér -, a bí­rósági tárgyalás az általam fel­sorolt kérdésekre is megnyug­tató válaszokat ad majd. (szalay - stanga) Sziréna Félsikerű betörök Betörők jártak a gyöngyösi Martinovics utcai iskolá­ban. Az ismeretlen tettesek 250 ezer forint értékű hír­adástechnikai cikket - vi­deomagnót, tévét — vittek el. Az ablakrácsot felfeszítve, az ablakot betörve hatoltak be a tettesek Hatvanban, a Szoltek 60 Mg. Szövetkezet és ugyanott a Dénes Kft. irodáiba. Az elkövetők átku­tatták a szobákat és felnyi­tották a páncélszekrényt, amelyben - pechjükre - csak régi iratokat találtak. Feltörték a lemezszekrényt is, ebből 80 ezer forint készpénzt, két karton kávét és sörétes vadászpuska-lő- szert tulajdonítottak el. A bikavérről Az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa tegnap megerősítette az Egri Bikavér-szabályzatot. Az ünnepélyes aláírásra és ki­hirdetésre július 12-én, a Szent Donát-napi Egri Bikavér-ünne­pen kerül sor - tájékoztatta la­punkat Gál Lajos, az egri bor- • vidék hegyközségi tanácsának titkára. A szabályzat szövegére az ünnepség után visszatérünk. Jelentkezés: július 10-ig Irodalmi tábor A FAOSZ Magyar írók Nem­zetközi Szövetsége irodalmi tá­bort szervez augusztus 6-10. között Egerben. Részt vehet, aki irodalmi tevékenységet foly­tat, függetlenül, hogy Magyar- országon vagy külföldön él. Megvitatják a magyar-ma­gyar kapcsolatok erősítését, a külföldi magyar írók részvételét a FAOSZ kiadványaiban. E té­makörökhöz az írásbeli hozzá­szólásokat július 25-ig kell el­juttatni. Jelentkezni július 10-ig lehet a FAOSZ Magyar írók Nemzetközi Szövetsége, Eger 3301, Pf. 369 címen. MIÉP: Csuika Egerbe jön A Magyar Igazság és Elet Pártja Egri Szervezetének meghívására szombaton Egerbe látogat Csurka Ist­ván, a politikai tömörülés elnöke, aki - dr. Rozgonyi György elnöki tanácsadó és Győri Béla sajtószóvivő tár­saságában - nagygyűlésre várja az érdeklődőket. Az eseményre délután három órakor kerül sor a megyeszékhelyen, a mező- gazdasági szakközépiskolá­ban. Fegyveresek védték az iskolát (Folytatás az 1. oldalról) Utódlását „házon kívülről” oldották meg, de a más isko­lából újonnan felkért tanárnő úgy vélte: a dokumentumok részletes ismerete nélkül nem lenne célszerű eleget tenni a megbízásnak. Indokait méltá­nyolva a tárgyalást a jövő csü­törtökre halasztották. A történések érdekessége, hogy az eljárás zártságát fegyveresek is biztosították. Többen beszámoltak arról, hogy tegnap a biztonsági őröktől igencsak nehéz volt bejutni az iskolába. Mint hírül adtuk, a Tanár úrral szimpatizálók, valamint a 4-es iskola munkájával elé­gedetlen szülők ma délután 14-től 20 óráig tartó tüntetést terveznek az expo külterüle­tére. Száz demonstráló jelen­létére kértek engedélyt, amit a megyei rendőr-főkapitányság közbenjárására meg is kap­tak; mint mondották, nem ké­szülnek rendzavarásra, csu­pán a széles közvélemény fi­gyelmét is szeretnék felhívni az iskolában tapasztalható „kaotikus állapotokra". (t. o.) Valami, amiről senki sem szól „Üzleti fogások” a tej körül BÜKKSZÉK Zárt üléssel kezdődött tegnap a helyi önkormány­zat tanácskozása, melyről csak annyit tudtunk meg Huszár István polgármestertől: a jegyző egy kérelmet terjesztett be, de részleteket csak maga az érdekelt, Pánczél István árulhat el. Természetesen megkérdeztük a jegyzőt is, aki a zárt ülést nem kívánta kommentálni, mondván, a törvényesség szabályait ne éppen ő hágja át. „Néhány személyes dolgot kellett tisztázni, eny- nyi" - közölte. Egy folyosón elcsípett mondat alapján arra kö­vetkeztettünk, hogy a jegyző leköszönt. Ő azon­ban ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kí­vánta. Arra a kérdésre, hogy igaz-e a - többhetes tá­volléte alatt elterjedt - hír, miszerint felmentették volna tisztségéből, határozott nemmel felelt, hozzátéve, hogy betegállományban van, azonban még nincs 6 hónapja, hogy „eltűnt a színről”, a felmondási ideje pedig ennyi lenne. Arról sem tud, hogy fegyelmi eljárás indult volna ellene. Továbbra is betegszabadságát tölti, s a következő napokban - mivel állapota most lehetővé teszi - Bükkszéken tartózkodik, s „bizonyos papírmun­kákat" el is fog végezni. (s. p.) Pergolesi: Stabat Mater és Bach D-dúr szvitje A barokk zene mindig magasztos EGER Kétségkívül a legizgalmasabb zenei eseménye volt a megye- székhely barokk ünnepi hetei­nek június 21-én, szombaton a Bazilikában az Egri Szimfoni­kus Zenekar hangversenye. Két nagyobb szabású ze­nemű alkotta ezt az estét. Jo­hann Sebastian Bach D-dúr szvitjével kezdték az estét be­töltő koncertet. A franciásan könnyed, de mégis németesen barokk tánc- sorozat mindegyik darabja kü- lön-külön is ismerős, s a Szabó Sípos Máté vezette zenekar rendkívül fegyelmezett tolmá­csolásában teljes élményt adott. (Egy francia turistacso­port a közönség soraiban min­denesetre külön vastapssal ju­talmazta.) A programban a Magyar Állami Énekkar közreműkö­désével hirdették meg Gio­vanni Battista Pergolesi, a rö­vid életű, ám annál terméke­nyebb olasz szerző Stabat Má- ter című, szólóhangokra és ze­nekarra írt művét. Az orgona­szólamot Bódiné Vincze Te­réz játszotta. A 12 tételes darab a műsor­füzettől eltérően az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola ének-zene tanszékének, s a vá­ros néhány ének szakos peda­gógusának kórusával, vala­mint Kis Erzsébet (szoprán) és Sárdi Éva (alt) szólóénekével hangzott el. Kiderült továbbá az is, hogy az alkalmilag szerveződött kar pontos, egységes hangzásával, s a szólisták árnyalt, visszafo­gott, a karmesterre figyelő, mégis érzelmileg sokszínű előadásával ez a mű magas színvonalon, mindvégig igen érdekfeszítően tud megszó­lalni Egerben is. Szándékos vagy véletlen volt a Magyar Állami Énekkar távolmaradása, az most már alapjában véve mindegy is, hi­szen mozgósította a szép fel­adat a helyi erőket, a helyi te­hetséges zenészeket, s így egy kivételes estével ajándékozták meg a Bazilika hallgatóságát. A nagyszámú közönséget — noha valószínűleg nem értette szó szerint a Jacopo de Todi szövegére írott mű szövegét, de - a muzsika könnyedsége, szenvedélyessége elragadta. A zene tehát fölemel, és ezekben az inflációterhes napokban bi­zony szükségünk is van erre. Becsüljük meg muzsikusa­inkat ezért! (jámbor) 24.- Csodálatos ez a két ember! - gondolta. - Ide jönnek és koc­káztatják értem az életüket, és hazavisznek, és van édes­apám... Eddig jutott gondolata­iban, és lágyan elszunnyadt. Hirtelen hangoskodásra riadt fel. Megdörzsölte szemeit, és látta, hogy egy benzinkútnál vannak. Vastag Laci hangosan vitatkozott a kutassal, miköz­ben nagybátyját a röhögés foj­togatta.- Maga csak ne ma­gyarázza meg nekem, hogy milyen ben­zin kell ebbe a pártautóba!- kiáltotta Vastag.- De uram!- magyarázta a benzinkutas. - Ez a kocsi 98- as extrával megy. Ahhoz gyár­tották. Az meg most nincs, de úton van a tartálykocsi. Várjon kicsit! Ne tegye tönkre a 95- össel.- Maga ne csináljon nekem programot! Sietek! Ember! Érti?! Különben is torkig va­gyok minden tartálykocsival!- Drága uram, türelem!- Lesz benzin vagy nem? - rivallt rá a vékonydongájú fér­fira a magánnyomozó.-Adok, máris adok - rez­zent össze a férfi. - Aztán majd ne csodálkozzon, ha kidől a motorja.- Azt csinálok a kocsimmal, amit akarok! Dollárt elfogad? - kérdezte Laci. Janinál itt már elszakadt a cérna. Beült a kocsiba és har­sány röhögésben tört ki, amitől a kocsiban lézengő pár kósza légy fejvesztve elmenekült. XIII. rész- A főnővér kis híján elájul, a kórházban nincsen sör, mellesleg minden rendben ­Mányai József mindent elmon­dott Maár Évának, még azt is, amit csak feltételezett.-Tudod, Józsi, már régóta készülök arra, hogy mondjak neked valamit - szelídült meg Éva hangja.- Hallgatlak.- Elhiszed nekem, ha azt mondom, ezerszer megbántam, hogy nem mentem hozzád fe­leségül? Hiszen még a mai na­pig is téged szeretlek.-Elhiszem, Éva. S te elhi­szed nekem, hogy a mai napig nem tudom, hogy miért üldöz­tél el az életedből? Miért kel­lett Timinek apa nélkül felnő­nie?- Hát ide figyelj, te széltoló! Egy bizonyos csütörtök este, jó pár évvel ezelőtt, közöltem ve­led, hogy atyai örömök elé né­zel. Boldog voltál, szárnyaltál az örömtől. Két nap múlva pe­dig azt hazudtad nekem, hogy szolgálatba mész, valami ak­cióba, ezzel szemben moziban voltál a Jucikával!- Tessék? Én? Moziban?-Igen. A legjobb barátnőm mögöttetek ült, s te egész mozi alatt a lánnyal voltál elfoglalva - mondta szemrehányóan Éva.- De hisz nem én voltam ott, Éva! Ez képtelenség! Azon az éjszakán egy kemény bűnügyi akcióban voltunk, közel 100 kilométerre otthonról. Millió tanúm van erre, meg papírok! Az istenért, hát ezért?- Ezért! Nem akartam, hogy a gyermekünk úgy nőjön fel, hogy az apja egy széltoló. In­kább ne is legyen neki apja!- De honnan szedted, hogy én voltam ott? - kérdezte es- dekelve Jóska.- Marika megismert. Azt mondta, hogy az a karóra volt rajtad, amit tőlem kaptál előző karácsonyra. Jól ismerte ezt az órát, hiszen az édesapjával ho­zattam Hollandiából.-Te jó isten! - sóhajtott Jóska. - Ha én ezt tudom! Te vagy az oka, mert nem is en­gedted megmagyarázni!- Józsi! Csak a bűnös ember magyarázkodik!- Meg az ártatlan! De hisz a moziban Jani volt!- Tessék?- Féltettem a szép svájci órát, amit tőled kaptam. Ez a lökött Jani meg idehaza volt akkor, és elkérte tőlem, amíg szórakozni megy. Én nem vit­tem magammal házkutatni, mert féltem, hogy eltörik! Jani! Ezért agyonütlek!- Ez tényleg így volt, Józsi? - álmélkodott Éva.- Hát persze, de tőle is meg­kérdezheted! Édes istenem, egy marha ikertestvér tönkre­tette az életünket!- De ahogy mondod, a lá­nyunkat megmentette, Józsi! Ez sokkal fontosabb, mint az elmúlt tizenöt év. Én hiszek neked. Kérlek, ne említsük ezt Jánosnak, örökös lelkiismeret- furdalása lenne tőle. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom