Heves Megyei Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-21 / 116. szám
10. oldal SporTTüköR 1997. május 21., szerda Női labdarúgó Magyar Kupa - döntő az MTK-pályán Nagy siker kapujában az egriek Női röplabdában már hozzászokhattunk az egri bajnoki címekhez és kupagyőzelmekhez, ám női labdarúgásban ma történhet meg először, hogy elsőséget szerezzen az FC Eger-Agria Volán csapata. A Benkő János által irányított együttes a Hungária körúton (16.30) a Pécsi Fortuna B.A.T. gárdájával játsz- sza a Magyar Kupa döntőjét, az MTK - BVSC Samsung Magyar Kupa férfi finálé első találkozójának előmérkőzéseként. „Úgy érezzük, azt a munkát, amit Juhász Andrásáé szakosztályvezetővel két év óta belefektettünk a csapatba, most visz- szaadták a lányok azzal, hogy kupadöntőt játszhatunk. Már önmagában az is nagy siker, hogy idáig eljutottunk, ám az igazi az lenne, ha elhódítanánk a kupát.” A fenti nyilatkozat Benkő János edzőtől származik, akit tegnap a tardosi sporttáborban értünk el telefonon. A hétfő óta együtt készülő 19 fős keret számára leginkább a lélektani ráhangoláson volt a hangsúly, de a legfontosabb taktikai elemeket is átvették Lubaiék. A játékoslétszám ugyan tekintélyes, de a pályára lépő csapatban is sok a kérdőjel a sérülések miatt. Németh Gréta például biztosan nem játszhat az elődöntőben elszenvedett bokaszalag-szakadása miatt, de rajta kívül több játékos szereplése is bizonytalan. Ezek után nézzük, kik élhetnek át történelmi pillanatokat a Hungária körúton: Tóth (Tamás) - Dudásné, Simon, Lakatos, Póczos (Vajmi) - Mező, Lubai, Fekete - Harsányi (Juhász), Szabó, Gál (Magda). Az ellenfélről annyit, hogy a bajnokságban jelenleg a 3. helyen állnak a pécsiek, három ponttal megelőzve a pillanatnyilag 5. egrieket, így a vidék két legjobb női csapatának ösz- szecsapására kerül sor. Csak remélni merjük, hogy egri sikerrel a végén. Cél: az országos tábla A tavaly indított labdarúgó Samsung Magyar Kupa éppen a végéhez ért, amikor az újabb sorozat ötödik megyei selejtező fordulóját játsszák szűkebb hazánk reprezentánsai, már az országos 64-es táblára kerülésért. A mérkőzések 17 órakor kezdődnek, döntetlen esetén hosz- szabbítás, illetve 11-es. rúgások következnek. Füzesabony (NB III. 3.)- FC Hatvan (NB II. 10.) Jó formában lévő, a legutóbbi bajnoki fordulóban is győztes csapatok találkoznak meglehetősen ismeretlen ellenfélként egymással. A nagyobb tapasztalat a vendégek mellett szól, az abonyiak pedig kipróbálhatják, hogy milyen is egy NB //.-es mérkőzés „élesben”. A hazaiak abban is reménykedhetnek, hogy amennyiben továbbjutnak, a Heves megyei Labdarúgás napja keretében saját pályájukon játszhatják a másik továbbjutóval a megyei döntőt a Dr. Hevessy György- kupáért. A hatvaniak persze azt is gondolhatják: elmennek ők egy kupáért máskor is Füzesabonyba. Játékvezető: Jenei Károly. Asszisztensek: Lánczos és Kalicz. Gy.halász (megyei I. o. 4.)- Besenyőtelek (NB III. 5.) Feltétlen a jobbak közé számítanak osztályukban az érintett csapatok, más kérdés, hogy mit mutat majd az osztálykülönbség. A Gyöngyöshalász 7-/-es győzelemmel melegített a mai találkozóra, besenyőtelkiek viszont elvesztették bajnoki meccsüket. Selypen. Elképzelhető, hogy jobban odafigyelnek majd Lengyelék, nem ugrasszák el a lehetőséget, és ismét országos táblára kerülnek, mint a legutóbbi sorozatban is jól meneteltek. A halásziak egy esetleges bravúrt fontolgatnak. Játékvezető: Birin- csik József. Asszisztensek: Bar- tos és Várallyay. Testépítő ob Torma László bronzérmes Budapesten, a Lőrinci Sport- csarnokban ezer néző előtt rendezték meg a testépítők országos bajnokságát. Az eseményen 17 klub 46 versenyzője vett részt, köztük Torma László is, az egri Hercules Fitness Club színeit képviselve. Az elmúlt évben Salgótarjánban vidékbajnoki címet szerzett Torma ezúttal a 3. helyen végzett a +90 kg-os kategóriában, ami feltétlenül jó eredményként könyvelhető el. A korábbi tatabányai másod- osztályú országos bajnokságon két egri testépítő közül a 80 kg- ban indult Csóka Béla (Aréna Fitness Stúdió) aranyéremnek örülhetett, míg a +90 kg-ban Vakarcs Péter (Dzsim Gym) az 5. helyen végzett. SZUPEREXPRESSZ A CENTRUM E HETI NYERŐSZÁMA - A 7-es. MÁJUS 24-IG, SZOMBATIG MINDEN ÁRU 7% ENGEDMÉNNYEL. MÁJUS A CENTRUM HÓNAPJA. (86809) Figyelem! A Mezőkövesdi Wartburg Üzletbe Wartburg, Barkas, Lada-motorok érkeztek Németországból. T: 30/636-965 (86955) Hatvan belvárosában 20 m2-es üzlethelyiség kiadó. Tel.: 06-20-423- 8 1 8 (87033) Nyúlszáilítás 05.21. Eger, Galagonyás 15. F.német 16, F.tárkány 17. CLIP KFT (86976) Philips, Grundig, Samsung tv, video 10% kedvezmény, kamatmentes hitel. Megahertz Eger, Csiky 15.314-856 (85981) TOMCAT GYERMEKNAPI AKCIÓ! Játék 15%, makett 10%, Lego 5% engedménnyel. Eger, Jókai u. 3. Tel.: 3 1 3-194 (87002) Tapéták, PVC, parafa és szőnyegpadlók kaphatók nagy választékban a Mercuriusnál Eger, Deák F. u. 21. T: 321-524 (87022) Épületasztalos szakmával, telefonnal rendelkező 25-35 év közötti munkatársat keres redőnyös. T: 37/365-106 (87031) Bil Könyvelés már nyomtatványok forgalmazása. Elmaradt könyvelések és adóbevallások pótlása. Adótanácsadás! Eger, Széchenyi u. 58. g: (36) 411-811/110 ~ Á szalókiak nyerték a tornát Jellemző, kapu előtti jelenet a hazaiak Koppenwind elleni mérkőzésén fotó: majoros tamás Nemzetközi labdarúgótornát rendeztek pünkösdvasárnap Egerszalókon, ahol a német FC Koppenwind, valamint a szlovák TJ Tachty csapatát látták vendégül. Egerszalók és Tachty csapatai jó színvonalú mérkőzést játszottak, a szlovákiai magyarok első percben szerzett vezető góljára Búzái, Smuczer Sz., Fehér válaszolt, így 3-1 (1-1)- re a szalókiak nyertek. A Tachty a német Koppenwind ellen javított, amikor is 5-3 (4-1)-re nyert. Egerszalók - Koppenwind 5-2 (2-1). G.: Búzái, Szabó, Balogh, Fehér, Tajti (11-esből). A végeredmény: 1. Egerszalók 6, 2. Tachty 3, 3. Koppenwind 0 ponttal. A torna mérkőzésein Márta, Mezei és Nagy S. játékvezetők bíráskodtak. (bajzát) Akimova inkább a távozást fontolgatja Wolf és Fekete is aláírt Lassan, de biztosan szerveződik az „új csapat” az Agria- Computer RC keretein belül, vagyis eddig az látszik, hogy többnyire marad a tavalyi gárda. Azt már korábban is megírtuk, hogy aláírta szerződését Natasa Papijanszkaja és Sztankó Éva, aztán Wolf Rita is határozott igent mondott a következő egri esztendőre. Tegnap újabb röplabdázó vette kezébe a tollat, melynek értelmében a Belgiumba hívott Fekete Krisztina is marad inkább együtt korábbi társaival, amit aláírásával véglegesített. A szurkolók közül többen azon óhajuknak adtak hangot, hogy szeretnék, ha a tavalyi csapat együtt maradna. A pillanatnyi állapotok szerint továbbra is Natasa Akimova az, aki a távozás mellett van inkább, annak ellenére, hogy szerződésileg az Eger játékosa. A klubvezetésnek van elképzelése a feladó pótlására, a kérdés mindkét oldala akár egy-két napon belül is tisztázódhat. Férfi asztalitenisz • • Ma: Kecskeméten a HMO SE A tavaszi bajnoki csatározások idején méltán bizakodtunk abban, hogy a HMÖ SE NB I.-es férfi asztalitenisz-csapata az alapszakaszban megszerzi a 3. helyet, és részese lehet a rájátszásnak, ahol a legjobb hat magyar klub együttese lép asztalhoz. Az egriek az A-csoportba kerültek, a Postás-Matáv SE, valamint a Nass-BVSC társaságába, velük szemben komplett csapattal is nehéz lett volna sikeresen szerepelni, nem még úgy, hogy Wei Csín Siu játékosedzőt nélkülözte a gárda. Csocsó - mint lapunk első oldalain két korábbi esetben is jeleztük - a Casablanca bár tulajdonos-üzemeltetőjeként belekeveredett egy kínos ügybe. Nem állhatott a csapat rendelkezésére a BVSC és a Postás ellen, így a két meccsen egyetlen játszmát nyerve egyaránt 10-0- ra kapott ki a HMO SE, vagyis csak az 5. helyért játszhat ma Kecskeméten. À gondokat csak növeli, hogy a rájátszás előtt néhány nappal vakbélműtéten esett át Monostori. A csapat sportszerűen vállalja a megméretést, törekszik a tisztes helytállásra. Körzeti labdarúgó-bajnokságok Nyárias gólzápor hűsített Párádon és Verpeléten A Gyöngyös körzeti labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában az éllovas Herédnek nem okozott gondot a Visznek legyőzése, és Karácsondon is hazai győzelem született. A Hort Atkáron nyert egy góllal. A pontosztozkodással zárult rangadóról részletes jelentés is érkezett: , ........ R ózsaszentmárton - Zagyvaszántó 0-0 Rózsaszentmárton, 300 néző. V.: Kiss F. R.szt.márton: Nagy - Baranyi, Molcsán, Illés, Kiss L., Gubis O., Tóth (Veres), Vakli, Morvái, Szobonya, Kiss Cs„ Jambrik. Edző: Hegyi Miklós. Z.szántó: Balogh S. - Balogh I., Szabalics, Illés (Ambrus), Zelnik, Udvari, György, Kiss, Rabecz, Szabad, Fügedi (Juhász). Edző: Fekete László. Az osztályhoz képest magas színvonalú, sportszerű, küzdelmes mérkőzést játszott egymással a két csapat. A vendégek valamivel közelebb álltak a győzelemhez. Jók: Molcsán, Gubis O., Morvái, ill. Balogh S„ Zelnik, Szabad. Ifik: 3-0. Palóc s János További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Heréd - Visznek 3-1 (3-0), Karácsond - Adács 3-2 (1-1), Atkár - Hort 1-2 (0-2). A Boldog - Detk (1-1 ) mérkőzést korábban lejátszották. Gyöngyössolymos szabadnapos volt. A bajnokság állása: 1. Heréd 18 12 5 1 42-17 41 2. Z.szántó 18 10 5 3 28-15 35 3. R.szt.márton 17 8 7 2 38-17 31 4. Hort 17 9 3 5 32-13 30 5. Gy.solymos 17 8 4 5 35-26 28 6. Karácsond 17 8 3 6 39-26 27 7. Adács 18 8 2 8 38-36 26 8. Detk 17 5 7 5 22-18 22 9. Visznek 17 2 3 12 11-41 9 10. Boldog 17 2 2 13 15-61 8 11. Atkár 17 2 1 14 17-47 7 Az ifjúságiak élcsoportja: 1. Adács (93-22) 41, 2. R.szt.márton (54-20) 41, 3. Hort 32, 4. Heréd 30 pont. Hat meccsen 45 találat Az Eger körzeti I. osztályú bajnokság 18. fordulójában Demjénben győzött a Szilvásvárad, a Mikófalva ellen tartotta otthon a pontokat az Egercsehi, a Balaton pedig az Egerbaktát győzte le. Három mérkőzésről részletes tudósítást is kaptunk: Párád - Vécs 14-1 (8-1) Párád, 300 néző. V.: Sípos. Párád: Csík I. - Szatmári, Tarjányi (Batyki), Bódi (Székely), Hajdú (Bessenyei I.), Kiss, Csík J„ Percze, Klement, Lucza (Horváth), Szabó. Edző: Magyar István. . Vécs: Sztankó Eperjes, Szabó Z., Dómoszlai, Budai, Gellér, Farkas, Hajdú, Kiss, Gyetvai, Szabó L. Édző: Min- czér György. A minden csapatrészben jobb bajnokesélyes edzőmeccs jellegű találkozón ilyen arányban is megérdemelten nyert a sportszerű vendégekkel szemben. G.: Lucza 4, Klement 2, Szabó 2, Kiss 2, Batyki, Horváth, Székely, Csík I. (11-esből), ill. Gyetvai. Jók: az egész hazai csapat, ill. Gyetvai, Gellért, Kiss. Ifik: 4-1. Vanó György Verpelét - Egerbocs 10-1 (5-0) Verpelét, 200 néző. V.: Molnár Péter. Verpelét: Hliva - Tamás, Veres, Sajbán, Simrák (Térjék), Kohajda, Pintér, Simon (Pálfi), Szabó (Nagy A.), Nagy I., Vere- bélyi (Petrényi). Csapatvezető: Sajbán László. Egerbocs: Barta P. - Szűcs L„ Cserős, Berecz, Szűcs I„ Barta L., Szilágyi S„ Szecskó, Li- póczi, Kelemen, Szilágyi A. Játékos-edző: Barta László. A gólerősen játszó hazaiakat nem tudták feltartóztatni a tartalékos vendégek. G.: Simon 2, Szabó 2, Petrény 2, Verebélyi, Pintér, Nagy I., Kohajda, ill. Szilágyi A. Jók: az egész hazai csapat, ill. senki. Ifik: 4-2. Kormos Éva Kisnána - Andornaktálya 0-1(0-0) Kisnána, 120 néző. V.: Simon. Kisnána: Krizsó I. - Lakatos, Csizik, Krizsó II. (Koncsos), Belkovics, Farkas, Zvara, Lizák I., Kölös, Gólyán (Lakatos II.), Lizák II. Játékos-edző: Farkas Ottó. Andornaktálya: Csatlós Neznovics, Göböly, Tuza, Molnár, Bőgős, Ónodi, Bozsik, Tálas J., Szigeti, Kerekes. Játékosedző: Ónodi Attila. Jó iramú mérkőzésen a végig támadó hazaiak ellen egy kontratámadást góllal fejeztek be a vendégek, akik jogosan vitték el a három pontot. G.: Kerekes. Jók: Lizák II., Farkas, ill. Molnár, Bőgős. Ifik: 2-3. Csomós Béla További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Demjén - Szilvásvárad 2-4 (3-1), Egercsehi - Mikófalva 4—1 (2-3), Balaton - Egerbakta 5-2 (4-0). A bajnokság állása: 1. Párád 18 4 3 1 57-20 45 2. Egercsehi 18 13 1 4 62-35 40 3. Verpelét 18 11 5 2 57-24 38 4. Balaton 18 10 2 6 64-40 32 5. Sz.várad 18 8 1 9 47-48 25 6. Demjén 18 7 3 8 32-40 24 7. A.tálya 18 7 2 9 24-30 23 8. Egerbakta 18 5 5 8 32-42 20 9. Mikófalva 18 6 1 11 31-36 19 10. Egerbocs 18 5 2 11 34-56 17 11. Kisnána 18 5 1 12 19-46 16 12. Vécs 18 3 2 13 25-67 11 Az ifik élcsoportja: 1. Balaton (91-13) 48, 2. Sz.várad (90-21) 48, 3. Párád (62-41) 48 pont. Három 11-es gól Bükkszéken Az Eger-körzeti II. osztályú bajnokság 17. fordulójában Váraszó 3 góllal verte a Mát- raballát, 2 góllal bizonyult jobbnak a Dohánygyár a Fel- sőtárkány II. csapatánál, míg a Szajla egy góllal nyert a Hevesaranyos ellen. Egy találkozóról részletes jelentést is kaptunk: Bükkszék - Kerecsend 5-3 (2-2) Bükkszék, 150 néző. V.: Do- moszlai. Bükkszék: Almádi - Kaspár, Molnár, Csécs, Szabó, Zagyva Zs„ Zsadányi (Zagyva Cs.), Földi (Józsa), Jenes, Simon (Nagy), Barkóczi (Varga). Edző: Huszár Béla. Kerecsend: Csóka Gy. - Zsá- kai, Suha, Csóka A., Balogh Cs„ Balogh J„ Csóka P., Balogh F„ Burai, Báder G„ Báder D.. Edző: Nagy Ferenc. A kiegyenlített játékot figyelembe véve jogos //-esek döntötték el a mérkőzést. Kiállítva: Balogh F. G.: Barkóczi 2, Molnár (11-esből), Simon (1 Lesből), Jenes (11-esből), ill. Burai 2, Balogh F. Jók: Kaspár (a mezőny legjobbja) és az egész hazai csapat, ill. senki. Bóta Zoltán További eredmények: Váraszó - Mátraballa 3-0, Dohánygyár- Egér - Felsőtárkány II. 4—2, Szajla - Hevesaranyos 3-2. A bajnokság állása: 1. Dohánygyár 17 15 1 1 62-11 46 2. Kerecsend 17 10 3 4 48-24 33 3. F.tárkány II. 17 8 5 4 47-33 29 4. Bükkszék 17 9 2 6 43-42 29 5. Váraszó 17 7' 5 5 38-22 26 6. Szajla 17 6 1 10 39-43 19 7. H.aranyos 17 2 2 13 20-61 8 8. Mátraballa 17 1 1 15 23-84 4 Előny a Kiskörénél A Heves-Füzesabony körzeti bajnokság 11. fordulójában Boconádról távozott pont nélkül a Hevesvezekény, míg Kömlőn a Tiszanána kapott ki. Két mérkőzésről részletes jelentés is érkezett: Kisköre - Sarud Itnilbr. ««3 uc 3-2Í1-1) Kisköre, 250 néző. V.: Gál. Kisköre: Kálmán *- Puzsoma, Labancz, Simon I„ Lóié (Oláh S.), Takács, Molnár (Oláh Z.), Szabó, Simon Zs„ Csonka, Ba- csu (Nagy M.). Játékos-edző: Oláh Sándor. Sarud: Zsíros - Csala, Tóth, Ulmann, Markóczi (Nagy Gy.), Lehó, Ajtai, Takács R., Muliter (Vágó), Takács O. (Kasza), Balázs. Játékos-edző: Kasza János. A hazai csapat a második félidőben vesztett állásból fordított, amely a „kiskörei szívnek” köszönhető. G.: Simon Zs. 2, Nagy M„ ill. Csala, Takács R. Jók: Simon Zs. (a mezőny legjobbja) és az egész hazai csapat, ill. Csala, Takács R. Ifik: elmaradt, mert a vendégek nem jelentek meg. Orbán Ferenc Szihalom - Kápolna 0-1 (0-0) Szihalom, 150 néző. V.: Török. Szihalom: Fodor - László, Halász, Barna, Kiss (Kavalecz), Kalotai, Tóth L. (Antal), Ro- hács, Hausz, Váradi (Tóth Sz.). Edző: Herczeg László. Kápolna: Molnár T. - Hegedűs, Báder F., Bíró Z„ Czék- mány, Burai (Vígh M.), Simrák, Báder J. (Lendvai), Balog, Pro- kai (Bata Z.), Báder Zs. Edző: Lovász Tamás. A második félidei játékukkal megérdemelten győztek a vendégek a szervezetten és jól védekező szihalmiak ellen. G.: Báder Zs. Jók: Fodor, ill. Hegedűs, Simrák, Proli ai. Balog. Ifik: 1-2. L. T. I. További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Boconád - Hevesvezekény 2-0 (0-1), Kömlő - Tiszanána 4—3 (3-1). A bajnokság állása: 1. Kisköre 11 8 2 1 24-8 26 2. Sarud 11 7 2 2 21-9 23 3. Kápolna 11 7 2 2 20-12 23 4. Kömlő 10 5 2 3 14-12 17 5. Boconád 10 5 1 4 20-20 16 6. Szihalom 11 1 3 7 12-21 6 7. Tiszanána 11 29 12-24 6 8. H.vezekény 11 29 6-23 6 Az ifjúságiak élcsoportja: 1. Kömlő 26, 2. Tiszanána 25, 3. Hevesvezekény 24 pont. h i í