Heves Megyei Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-27 / 121. szám

2. oldal 1997. május 27., kedd Megyei Körkép Polgári védelmi „számonkérés” Hajdúszoboszlón A tudásmező közepén Hajdúszoboszló, a Polgári Vé­delem Országos Parancsnoksá­gának kiképzőbázisa volt a helyszíne a megyék legjobb di­ákcsapatai vetélkedőjének. Két korcsoportban összesen 20, hat­tagú csapat adhatott számot elméleti és védelmi gyakorlati tudásáról. Bedák Zoltán pv. alezredes elmondta, hogy a Heves me­gyét képviselő iskolák hajszálra azonos eredményt értek el.- A hatvani Széchenyi István Szakközépiskola és az Egri 2. Számú Gyakorló Általános Is­kola tanulói is a 11-12. helyen végeztek. All állomás felada­tait 4—5 kilométeres pályán tel­Bűnesetek a Mátraalján jesítették. Az egri diákok szá­mára rutinszerzéssel ért fel a verseny, hiszen a végzősöket felvonultató vetélytársakkal szemben ők még csak hetedike­sek voltak. Oravecz István pv. vezérőr­nagy, országos parancsnok a diákokat felkészítő tiszteknek, tanároknak dicsérő oklevelet és tárgyjutalmat ajándékozott. El­ismerésben részesült Bar ta Já­nos pv. őrnagy, hatvani kiren­deltségvezető, valamint Gulyás József felkészítő tanár. Az egri körzetparancsnoknak, Balogh József pv. alezredesnek és Misz József pedagógusnak is kijárt a köszönet. Betörő járt a salátabárban Az elmúlt napokban sem tét­lenkedtek a gyöngyösi rend­őrök - tájékoztatta lapunkat Bá­lint Sándor r. őrnagy, sajtóre­ferens. Május 22-én 18 és 23-án 7 óra között Mátrafüreden az egyik büfé ablakáról a szú­nyoghálót kivágva, az ablakot befeszítve hatolt be az eddig ismeretlen bűnelkövető, aki ci­garettákat, csokoládét és egy hatszemélyes kávéfőzőt vitt magával. A lopási kár 120 ezer forint. Gyöngyös egyik pincereke­szében is járt tolvaj, ahonnan egy Mountain Bike kerékpárt és egy Robi 55-ös rotációs kapát vitt magával, mintegy 50 ezer forint értékben. Május 26-án éjjel a gyön­gyösi Peppino salátabárhoz ri­asztották a rendőrséget. A hely­szín közelében egy gyanús alakra lettek figyelmesek, aki egy fehér táskát rakott le a földre, majd továbbhaladt. A járőr megállította őt, azaz A. S. 30 éves helyi lakost, aki a kér­désekre elmondta: a táskában lévő cikkek a salátabárból származnak. Kávét, csokoládé­kat, öngyújtókat, cigarettát, égetett szeszes italokat és pénzt tulajdonított el. A gyanúsított ellen büntetőeljárás indult. Május 23-án délelőtt a gyön­gyösi piac közelében ismeret­len tettesek elloptak egy Mer­cedes tehergépkocsiból egy ovális fonott kosarat, amely bőrből készült autóstáskát tar­talmazott. Ebben voltak a tulaj­donos személyi iratai (kishajó­vezetői engedélye, tb- és adó­kártyája), valamint készpénz. A rendőrség kéri, hogy akik 11 óra tájban láttak gyanús alako­kat a Mercedes környékén, je­lentkezzenek a gyöngyösi kapi­tányságon személyesen, vagy a 371312-551-es telefonszámon. (f. a.) A Független Rendőrszakszervezet megyei választmánya szervezte Potyogtak a gólok a zsaruk hálójába Gyöngyösön, a városi sportte­lepen rendezték meg a Függet­len Rendőrszakszervezet He­ves megyei választmányának szervezésében az 5. kispályás labdarúgókupa kelet-magyar­országi elődöntőjét. Az ese­ményen megjelent és üdvö­zölte a hét megye 12 csapatát dr. Lantos Bálint r. ezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapi­tányság vezetője. Szűkebb hazánkat ezúttal a gyöngyösi, illetve a hevesi zsaruk képviselték. Noha az országos döntőbe egyik csapa­tunk sem jutott be, azért el­mondhatjuk: élvezetes és jó meccseket játszottak. Ami pedig a torna vég­eredményét illeti, első helyen végzett az IPA Police Debre­cenből, második lett a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság gárdája, míg a dobogó harmadik fokára A gyöngyösi és a hevesi rendőrök csapata fotó: fáczán attila a Csongrádi Rendőrkapitány- Halmóczki Ferenc, Török Já- ság csapata állhatott fel. A nos és Soltész Sándor vezet- mérkőzéseket Krizner Róbert, ték. Egri diák az Internet-versenyen (Folytatás az 1. oldalról)- A munkánk - amelynek címe: Veszélyes kis állatkák a mik­roszkóp alatt - az emberi szer­vezetre ártalmas atkákról szól. Három témát jártunk körbe. Az első (a Láthatatlan világok) az atkák nemeit mutatja be meg­döbbentően érdekes tényekkel, fényképekkel illusztrálva. A másodikból (a Láthatatlan el­lenségekből) megtudható: mi­lyen módon ártanak az egész­ségnek az atkák, és hogyan vé­dekezzünk ellenük. Mindezt vizsgálatokkal támasztjuk alá. A harmadik témakör A mik­roszkóp, mint ajtó, mely utat nyit a mikrokozmosz felé címet MATÁVnet megrendelésével most két hónap előfizetési díját -és a világot kapja ajándékba Fizessen elő május 28. és június 13. között a MATÁV Internet szolgálta­tására és karácsonyra két havi - a novemberi és decemberi - előfizetés díjával lepjük meg. A MATÁvnet nyerő díjcsomagja az Ön karácsonyfája alatt is igazán jól mutat majd. A világ minden tudása már addig is az Öné. 2000-rel az infosztrádán Az akcióban szereplő 2000 Ft-os MATÁvnet alapdíjcsomag havonta 10 óra szabad Internet elérést biztosít. Az infosztráda további használata óránként már csak 300 Ft-ba kerül." A MATÁV ügyfélszolgálati irodákban az információk mellett az összes, Internetezéshez nélkülözhetetlen eszközt is megtalálja. Mindezt rendkívül megnyerő áron: a leggyorsabb kapcsolatot biztosító modem ára mindössze 23.650 Ft+áfa. Tudjon meg mindent az Internetről, hogy mindent megtudhasson a világról Kérjük hívja az ingyenes információs zöld számot: 0680203203 vagy keresse fei a MATÁV területi ügyfélszolgálati irodáit, illetve forduljon a MATÁV hivatalos viszonteladóihoz. *4 10 óra időtartamot meghaladó kapcsolat tarifája az akciótól függetlenül november és december hónapban is érvényes marad. Egymás közt n MATÁV kapta, s a szerkezet hatékony használatához ad jó tanácso­kat, leírva a különböző techni­kákat, módszereket.-E témát azért tartjuk fon­tosnak, mert nagyon sok fiatal szenved az allergiától, s közben nem is gondolják: ezt a sok kel­lemetlenséget többek között az atkák okozzák. A vizsgálatok­hoz szükséges atkákat Bonnból szereztük be, s az esslingeni fő­iskolában preparátumokat, fo­tókat készítettünk róluk. Az ál­latkákat arannyal vontuk be, hogy elektromikroszkóp alatt vizsgálhassuk őket.- Magyarországon atka­szakértőket látogattunk meg, s Eltűnt egy szajlai fiatal Eltűnése miatt keresi az Egri Rendőrkapitányság a húszesz­tendős, szajlai illetőségű Masz­lag Józsefet, aki 1997. május 18-án egy kék színű kemping­kerékpárral távozott el lakásá­ról, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. A fiatalember személyle­írása: kb. 186 cm magas, 72 kg testsúlyú, arca hosszúkás, haja fekete, 3-4 cm hosszúságú, bőre kreol. Ruházata: fekete színű sza­badidőruha, amelyen „NIKE” felirat szerepel, kék-fehér színű sportcipő. A rendőrség kérése, hogy mindazok, akik Maszlag József jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatosan bármilyen in­formációval rendelkeznek, hív­ják fel az Egri Rendőrkapitány­Tudományos ülés Egerben Alkohol és hypertonia A Magyar Hypertonia Társa­ság és a Markhot Ferenc Me­gyei Kórház kardiológiai osztá­lya május 30-án tudományos ülést tart a megyeszékhelyen, Alkohol és hypertonia címmel. A kihelyezett tudományos ülés helyszíne az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola díszterme lesz, ahol 13 órától kezdődnek a tudományos elő­adások. A konferenciára valamennyi érdeklődő orvoskollégát és a témában érintett szakembert várnak. összevetettük eredményeinket az eddig tapasztaltakkal. Ezen­kívül kérdőíveket osztottunk szét tanulóknak, orvosoknak, betegeknek. Érdeklődésünk arra irányult: mit tudnak manapság az emberek az atkákról, szak­mailag mennyire ismerik őket.- Sokat segített nekünk há­rom, a tevékenységünket koor­dináló tanár: Detlef Lingner, Wolfgang Reich és Pappné Ha- ron Ildikó. Az angol, német, magyar, eszperantó nyelvű pro- jectnek július 31-re kell elké­szülnie, és ha minden jól megy, talán New Yorkba is eljutunk megszülető anyagúnk révén. Elek Eszter Harapott a kutya Ki tud az ebről? 1997. május 21-én 12 óra körül a Hadnagy úti Dobó Katica bölcsőde melletti ját­szótéren, a sergő környékén egy fekete-szürke-bama szőrű, németjuhász keverék kutya megharapott egy 8 éves kislányt. Az állat - el­mondás szerint - a Kertész út ellenkező oldalán lévő buszmegálló felől jött, majd a harapást követően a Szu­peren irányába szaladt. Ké­rik mindazok jelentkezését, akik felvilágosítással tud­nak szolgálni az esettel kap­csolatban, ugyanis a sérü­lést okozó eb állatorvosi vizsgálatának eredményétől függően a sérült kislány ve­szettség elleni oltása elke­rülhető lenne. Cím: ÁNTSZ Eger Városi Intézete, Eger, Kossuth L. u. 9., E-épület, V. em. Tel.: 36/311-095, fax: 36/310-773. ságot a 36/412-555-ös telefon­számon, és kérjék a 15-74-es melléket, vagy a már jól ismert 107-es segélyhívót. Vár a Vártábor A tavalyi sikeres hetek után is­mét várják a Vártábor lakóit a Dobó István Vármúzeum muze­ológusai. A bentlakásos és nap­közis turnusok résztvevői játé­kos formában szereznek régé­szeti, történeti, néprajzi, iroda­lomtörténeti és művészettörté­neti ismereteket Egerről és a várról. A napközis turnusok jú­nius 30-tól július 4-ig, július 14—18-ig, július 28-tól augusz­tus 1-jéig tartanak, naponta 8- 16 óráig. A bentlakásos turnu­sokra a megyeszékhelytől távo­labb lakó gyerekeket várják jú­lius 6-11-ig. A szervezők szál­lást, étkezést és egész napos programot biztosítanak a tábo- rozóknak. Kérik, hogy a jelent­kezéseket a napközisek legké­sőbb a tábor előtt egy héttel, a „kollégisták” június 16-ig jut­tassák el az alábbi címre: Vár­tábor ’97, Dobó István Vármú­zeum Eger, Vár u. 1., 3300. A 36/312-744-es telefonon Császi Irént, Ficsór Györgynél vagy Veres Gábort keressék. Újságíró-delegációt látott vendégül a hevesi megyeszékhely Oroszhonba száll a hírnevünk A Magyar Turizmus Rt. szerve­zésében orosz újságíró-delegá­ció tett látogatást Magyaror­szágon, melynek során - Buda­pest, Balaton, Hévíz, Pécs, Ka­locsa és Kecskemét után - me­gyeszékhelyünket is felkeresték. Az egri kiránduláson szerzett tapasztalataikat különböző cik­kekben, tudósításokban teszik majd közzé hazájukban, hogy még időben befolyásolhassák a potenciális utazóközönséget. A 13 tagú küldöttséget teg­nap Habis László egri alpol­gármester üdvözölte. Köszön­tőjében - többek között - el­mondta, hogy Eger nemcsak is­kolaváros, hanem történelmi borvidék, s Európa-szerte híres kulturális eseményeiről, műem­lékeiről. Lakatos Barnabás, a Magyar Köztársaság Turisztikai Kül­képviseletének tanácsosa a sajtó kérdésére elmondta, hogy szer­vezete promóciós marketing­gel, ezen belül újságírók utazta­tásával is foglalkozik. Az utób­bit azzal indokolta, hogy az orosz lapokban magas árakat kémek egy-egy reklámért, va­lamint az ottani olvasóknak hi­telesebbnek és reálisabbnak tűnnek a hazájuk újságírói által leírt cikkek, mint a hirdetések. Az orosz statisztikák alapján 1,2 millióan látogattak el ha­zánkba, ami növekedést mutat az előző évi adatokhoz képest. Az orosz vendég jó vendég, hisz - egy felmérés szerint - naponta 9400 forintot költ el. A képviselő külön hangsú­lyozta, hogy több, orosz nyel­ven kiadott prospektust kellene készíteniük a magyaroknak, s orosz nyelven beszélő idegen- vezetőkre is nagy szükség van. Kotikov Dimitrij, Rosztov vá­ros sajtófőnöke külön tájékoz­tatta a megjelenteket, hogy a lakóhelyén 1991-ben felépült magyar üzlet napi 2000 dollár bevételre tesz szert. Az áruház sikerén felbuzdulva ma ünnepé­lyes keretek közt lerakják majd a második magyar üzlet alap­kövét is. A 13 tagú küldöttség - amely rovatvezetőkből, riporterekből, főszerkesztőből, sajtófőnökből, valamint PR-managerekből állt - egri emlékekkel gazdagodva utazott el városunkból. (hancsák) A 4 %

Next

/
Oldalképek
Tartalom