Heves Megyei Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-24 / 119. szám
Csúszásveszélyben van, kapaszkodókat keres Eger város minőségi sportja Már megint ért olyan hatás, amire aludnom kellett néhányat, hogy az esetet ismételten átértékelve újfent meggyőződjek arról: valami nincs rendben Eger megyei jogú város sportjának irányításában. Dehogyis könnyű - egy hatvanezres lélekszámot meghaladó, jelentős hagyományokkal rendelkező, szívünkhöz nőtt megyeszékhely testkultúráját a pillanatnyi társadalmi és gazdasági körülmények között tisztán látni, helyesen értékelni! Az pedig lehetetlen, hogy valamennyi kérdésre mindenki számára megnyugtató megoldást találjunk. Gondolatébresztőnek először arról az esetről, amire most konkrétan többször is álomra kellett hajtani fejem, hogy másnap újra értékeljem, mivel változatlanul nyugtalanít. Több mint harminc éve (akkor választottak először tisztségviselőnek a sportban) tapasztalhattam a különböző szintű közgyűlések, elnökségi ülések és egyéb tanácskozások belső hangulatát, élem meg azok gyakorlatát, de az Agria- Computer RC legutóbbi elnökségi üléséhez hasonlóra (lehet, hogy valóban öregszem éi felejtek) nem emlékszem. Az előzmények alapján gondolni lehetett arra, hogy nem babazsúr készülődik, de a kétórás megbeszélés meghatározó hangvételére nem számítottam. Amikor az újságíróknak kezdés előtt megengedték, hogy részt vehetnek (persze hallgatóként) az ülésen, szóban kaptunk egy tüskét, amit nem volt könnyű „lenyelni”. A későbbiek előrejelzése volt a sértőnek felfogható megjegyzés, de most ne terheljük az olvasót egyéni keservekkel. Szóljunk arról, ami közügy! Az említett tanácskozás bevezetőjeként dr. Seress Gábor, az egri röplabdáért tíz éve fáradozó és önzetlenül dolgozó ügyvezető elnök először elnézést kért, ha valamiben hibázott, majd azonnal az általa vélt lényegre tért. Feltette a kérdést az 1996. december 17-én írásban leköszöni elnöknek: valóban komolyan gondolja-e a lemondását? Mire a válasz: igen. Aztán szépen megkapta a magáét az ügyvezető elnök a lemondott, a röplabdával foglalkozni nem akaró, azt mégis sajátos módon támogatni akaró elnöktől, de olyan kiosztásban és olyan hangnemben, amiből nem is kerekedhetett más, mint személyeskedő vita. Áradatként zúdultak dr. Seress Gáborra, hogy mit nem csinál régen helyesen. A leteremtett sportvezető a gyakorlati tényeket sorolva fél kézből kontrázott, mert végtére is nem tegnap került a sport közelébe. Jól ismeri a gondokat, neki okoz fejfájást, ha üres a kassza, ő néz szembe közvetlenül mindennel, ami a hétköznapok során történik. Azok legtöbbje nem éppen szívderítő. Először Csathó Emil elnökségi tag tudta felhasználni a szemben állók levegővételét arra, hogy közbeszóljon:- Hol van a napirend? Adjuk meg egymásnak a tiszteletet, ne csapkodjunk ide-oda. Nem tudom elhinni, hogy két vezető között ilyen ellentét alakuljon ki egy szerencsétlen mezcsere miatt - próbált figyelmeztetni a parlamentáris formára. Ez a közbeszólás valamit hatott, mert dr. Lukács Tamás elnökségi tag is szólhatott az előbbiekhez hasonlót. Talán neki, valamint a meghívottként jelen lévő dr. Ringelhann György polgármesternek köszönhető, hogy elfogadható mederben folyt tovább az eszmecsere. Előre elfogadott napirend nélkül is történtek érdemleges dolgok, születtek határozatok, noha végig vibrált a feszültség, mert volt, aki azt gerjesztette - mondom: ilyen alkalmakkor számomra soha nem tapasztalt módon. Tegyük most félre írásunkban az egri röplabda ügyét, köttessenek zavartalanul a szerződések, a továbbiakban közvetve úgyis érintjük azt, hiszen Eger sportja adja a témánkat, vádaskodásoktól és indulatoktól mentesen. Mi ezt tűzzük most napirendre, amelynek fő kérdése: miért fordulhat elő ilyen példátlanul indulatos, személyeskedő elnökségi ülés olyan sportág esetében, aminek eredményeit további örvendezés helyett az nagyon is megkeserítheti? Megkíséreljük - a magunk módján — megadni a választ, de mások nevét és véleményét is felhasználva, hátha úgy elfogadhatóbb lesz. Ezzel együtt nem ringatjuk magunkat abban a kellemes érzésben, hogy tévedhetetlenek vagyunk. Kezdjük mindjárt azzal, amit Bukolyi László, az AgriaCom- puter Kft. ügyvezető igazgatója mondott egy napon és két órán belül előbb a helyi rádióban, majd televízióban:- Egerben nincs felelőse a sportnak. Ezt ő közvetlenül az utóbbi egy évben tapasztalhatta, miután bekapcsolódva megismerhette a város sportéletét, ha nem is teljes keresztmetszetében. Kijelentését már korábban is hangsúlyozta, mások ugyanezt évek óta szajkózzák. Mondta Bukolyi úr azt is, hogy az önkormányzatnak nem feladata az élsport és általában a verseny- sport anyagi terheinek teljes viselése, a működés segítése viszont kötelessége. Kezelje a város vezetése a sportot rangjának megfelelően - összegezhetnénk még röviden mondandója lényegét. Kérdezhetnénk méltán: ki az a személy Eger városában, akihez a sport ügyeiben elsődlegesen fordulni lehet? Varga István, a Séli Kht. igazgatója egy öszvérfeladatot kapott az önkormányzattól. Bizonyára nagyon örülne annak (ezt tapasztaltuk a vele folytatott legutóbbi beszélgetés alkalmával), ha a létesítmények milliónyi gondjára megoldást találna. (Más dolog, hogy mi Férfi kézilabdában két évig volt tálcán kínált lehetőség egy tartósan jól szereplő csapat kialakítására, végül megalázó helyzetbe került az együttes fotó: majoros tamás lenne a megfelelő képesítés egy ilyen feladat ellátásához.) Egyébként ő is azt tartja, hogy az önkormányzat szintjén kellene eldönteni, hogy mit miként kezel. Erre válaszul idézhetnénk Bukolyi Lászlót: leosztja a szakosztályoknak a szociális támogatást, aztán a sorsukra hagyja. A legutóbbi önkormányzati választások előtt a Líceum dísztermében az akkori két polgármesterjelölttel találkozhattak az egri sportvezetők és a sportbarátok. Többször hangoztatták az egybegyűltek kérésüket, hogy a jövőben legyen önálló sportbizottsága a városnak. Ez a kérés (okait ne firtassuk) nem teljesült. Ennek hiányában (a tények azt igazolják) nincs a sportvezetők előtt tekintélye a művelődési és sportirodának, nincs tekintélye az oktatási és sportbizottságnak, nincs a Séli Kht. igazgatójának, mert minden „rázós” kérdésben a polgármestert, vagy az alpolgármestert zavarják. Mindenki a legfelsőbb vezetőkhöz futkos, mindenki őket rángatja most már a kisebb ügyekben is. Oda jutottunk, hogy borotvaélen táncol a röplabda, szánalmasan vergődik a kézilabda, a megszűnés határán áll a labdarúgás, évek óta egy helyben leledzik a vízilabda (szinte teljesen elvesztve szurkolóit), miközben világ csúfjára fel kellett (fel kellett?) robbantani egy fedett uszodát. A sport ifjúságnevelő hatása, a vele kapcsolatos egészséges életmód, az általa teremtett szórakozási igények nincsenek kezelve elfogadható módon. Nemcsak a számítógép meg az új iskola fontos, hanem a gyermekek egészsége is. Hogyan lesz így ép testben ép lélek..? Nem minden pénz kérdése a sportban. Jól tudjuk, most egy ideig semmiképpen sem mennek úgy a dolgok ezen a vonalon sem, mint az előző társadalmi rendszerben. Most a jelenlegi viszonyok között kell megoldást találni, de úgy nem fog menni, ha a szőnyeg alá söpörjük a problémákat. Nem pénzkérdés a stadion nézőterének a gyomoktól való időbeni megtakarítása sem. Az majd utána lesz forintos gond, ha a gyökerek szétnyomják a betont. (Egyébként már szétnyomták.) Vagy nincs is szükség a stadionra? Ezt nem hinnénk... (Erről jut eszembe, hogy sportbarátom Nyíregyházán volt ballagási ünnepségen, amikor az FC Eger-Egertej ott O-O-ra játszott. Elmondása szerint nem tudott betelni a stadion szépségével. Pedig nem Szabolcs az ország leggazdagabb térsége...) Lehet latolgatni a kérdést, hogy mit válaszol majd az ön- kormányzati testület a felvetésre: ne a sportra szánt keretekből, hanem más anyagi erőforrásból támogassák a röplabdát, mert azt a város akár Európa kirakatába is teheti. (Ez a kérdés már évekkel ezelőtt időszerű volt, el is hangzott.) Számoljunk azzal, hogy az önkormányzat közgyűlése hajlik a kérésre. Na és mi van akkor? Szerintünk az általunk felvetett napirendi pontra azzal sem kapjuk meg a választ. Változatlanul tovább görgeti maga előtt a város vezetése a leglényegesebb problémát, mert hiányozni fog továbbra is az a szervezeti keret, amely iránt felmerült az igény. Most a „lovak” (a szakosztályok) közé van dobva a gyeplő. Lehet, hogy hiányzik az Eger SE? Egyáltalán megszűnt hivatalosan az ESE? Végtelenül sajnálnám, ha valakit megbántottam volna az előbbiekkel. Már sokszor hagytam magam meggyőzni egyéb nézetektől, amit az idő nem igazolt. Eger város sportjának gondjait az esztendők érlelik, és nem a problémák megoldásának irányába viszik. Ezt a napi események támasztják alá egyre erősebb pillérekkel. Lehetett volna még példákat sorolni, amit azért sem teszünk, mert hátha rossz úton járunk. Sokkal inkább kíváncsiak lennénk mások véleményére is. Átalakuló és bonyolult világunkban a kollektív bölcsességben rejtőzhet a legvalószínűbb és leginkább elfogadható megoldás kulcsa, de nem személyeskedő vitákban. Van napirend...! Fesztbaum Béla Értetlenség vagy pénztelenség L ehet, hogy javíthatatlan vagyok (már ebben is), a visszajelzések szerint mások is szenvednek hasonló „kórságban”, vagyis: nem tudnak belenyugodni abba, hogy a legnépszerűbb sportág hazánkban milyen mélypontra esett vissza. A legutóbbi világ- ranglistán 74. Magyarország. Értetlenül fogadjuk többen is a jobbító szándékú intézkedéseket, hiszen nem látjuk értelmét, kézzelfogható eredményét, s mi több, véljük, hogy továbbra sem jó irányba hatnak majd azok a döntések, amelyeket magas szinten hoznak. Egy héttel ezelőtt az MLSZ elnöksége sokadik alkalommal döntött a jövő évi NB-s versenykiírásról. A testület talán szerette volna saját kétségeit is eloszlatni, de az elmúlt napokban az országos sajtóban itt-ott megjelent nyilatkozatok azt tükrözik: nem teljesen „oké” a dolog. Vannak „renitenskedő” kevesek, akik sehogyan sem akaiják elfogadni, hogy az emelt létszám hasznára lesz a magyar fut- ballnak. Kitűnik, hogy közel sem mutatkozik teljes egység az NB-s kluboknál, főleg a 11. és 111. osztály esetében, a létszám emelésére vonatkozóan (a háttérben éles viták folynak). Egyesek szerint az ellenkezők, az értetlenkedők, a fejlődés, a tisztulás útjában állók, holott a nyilatkozatokból kitűnik: nem annyira értetle- nek, mint inkább pénztelenek. Gondolkozásuk minden indítéka anyagi természetű, ami azzal együtt természetesen nagyon is lehet ésszerű. Néhol nagyon jól megy egyébként minden, mert van pénz. Olyan klub is akadt az NB IL-ben, amelyik másikat segített, csak ne lépjen vissza. Színvonalas futball persze ott sincs olyan, ami elvárható, de a bajnoki helyezésekkel igyekeznek elhitetni a szponzorokkal, hogy ők jobbak a másiknál. Itt volt legutóbb az FC Eger-Egertej - Diósgyőr mérkőzés, amelyen alig látszott különbség a két csapat között. Az NB /.-re még mindig pályázó vendégek I-O-ás vezetésüket úgy vigyázták a sereghajtóval szemben, hogy már saját kapujukat veszélyeztették. Komikus volt, amint hazafelé adogatták a labdát. Szakvélemény szerint 2-3 jobb játékossal az Eger is megszerezhette volna a győzelmet, a döntetlent feltétlen. Akkor valóban csak annyi a különbség? A diósgyőriek gyúrója panaszkodott a meccs végén:- Látta ezt a csapatot. Eny- nyire vagyunk képesek, pedig állandóan edzenek a játékosok, a pénzüket megkapják, gyakorlatilag minden rendben, s így szenvednek egy olyan mérkőzésen, amit a papírforma alapján biztosan meg kellene nyerni... Van, ahol bőven adott a pénz, van, ahol némi túlzással egy „peták” sincs. Szentmihá- lyi Antal, az egykori kitűnő kapus legutóbb Tatabányán vállalt edzőséget, de egy hónap után feladta. Dolgozni szeretett volna, de a feltételek hiányoztak hozzá. Elmondása szerint Tatabányán nem fontos a labdarúgás. A klubelnök elismerte, hogy súlyosak a gondjaik, de azért ő még csinálja tovább, már edzőt is talált, mégpedig Ebedli Zoltánt. Azt tartja a hivatalos formula, hogy a szponzorok „érdekében” növelik az NB-s csapatok számát. Már azért persze, hogy tehetősebb polgártársaink (esetleg az idegenből jött jótevők, például hatvanban) jobban és többet adakozzanak a futballra, s ezt akkor szívesebben teszik, ha NB-s a csapat. Ez nem több, mint az eddigi sajátos versenyfutás a sportág érdekében, aminek végeredménye meglehetősen homályos. Az rendre „kiakaszt”, ha azzal érvel az MLSZ főtitkára, hogy az új versenykiírás szerint kevesebb lesz a profi labdarúgók száma. Jó szándékkal értelmezve gondolatait: kevesebb pénzből is kijönnek a klubok. Alapvető tévedés. Különösen azokra vonatkozóan, akiknek eddig sem volt pénzük, akiknek megváltás lett volna, ha csökkennek a kiadásaik, de most elugrani sem tudnak attól, hogy NB-s csapatok ne maradjanak. Ismerősöm szerint - akivel sokat beszélgetünk a mai magyar futballról - hagyjuk az útján az intézkedéseket. Jó, legyen 146 helyett 166 NB-s csapat - hozzá elegendő NB-s szintű labdarúgó - Magyarországon, egyébként sincs hatalmunk útjába állni a folyamatnak, minket nem is kérdeztek. Hátha valóban ez az utóbbi intézkedés (amit sokszor „megrágtak”) hozza meg a tisztulást, a fellendülést a magyar fociban akár úgy is, hogy felborul az egész... Akkor majd esetleg nyilvánvalóvá válhat az is, hogy ki az értetlen és ki a pénztelen. J elenleg csak szivárgások vannak. Meg egyre népte- lenebb lelátók. F. B.