Heves Megyei Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-24 / 119. szám

_ Ü TíMi ï)lARA7ai 7\T lyozott katonai kapcsolatokkal - mintegy 50-re tehető a két hadsereg közös programjainak, gyakorlatainak, tapasztalatcse­réinek száma -, személyes is­meretség is összeköti a főtiszte­ket. Az újságíró számára is lát­ható igazi attrakcióra csak ez­után kerül sor: Végh Ferenc al­tábornagy életében először fel­szálláshoz készülődik a kétülé­ses MÍG 29-essel. A legelemibb tudnivalók meghallgatása után nagyot sóhajt: Na, akkor gye­rünk... Amikor röpke fél óra múlva visszaérkezik, merő víz, ám hiba lenne lebecsülni a telje­sítményt. Óriási terhelésnek van kitéve az emberi szervezet, mint mondják, helyenként hat G-t is ki kell bírnia egy ilyen gépen. Közben némi aggoda­lomra ad okot, hogy a lőtér felé vezető úton egy zivatarfelhő vonul át, amelyből a hírek sze­rint pingponglabdányi jégda­rabok hullanak, s félő, hogy a kedvezőtlenre fordult időjárás miatt lőttek a lő gyakorlatnak. Egy gyors helyzetértékelés után azonban dönt a vezetés: fel­szállhat az immár rakétákkal is felszerelt hat MÍG. Már hazafelé készülve balla­gunk a repülőtér végén parkí­rozó AN-26-oshoz, amikor sorra érkeznek vissza a gépek. A rádiójelentések szerint az első hullám jól végezte dolgát, amit a sajtó és a civil kontroll is készségesen elhisz. A felszál­lásra várakozva van még egy kis idő kiértékelni a látottakat- hallottakat is. Az altábornagy szerint az 50 óra repülést - sa­ját érdekünkből is - feltétlenül növelni kell, hogy legalább megközelítsük a NATO-ban elő­írt mennyiséget. Emellett meg­felelő szimulátorokat is be kel­lene szerezni, hogy a repült órák számának egyharmadát ezekkel váltsák ki. Akárhogy is azonban, ezekhez mindenkép­pen milliárdos nagyságrendű lépésekre, fejlesztésekre lenne szükség. Kép és szöveg: Kühne Gábor A Varsótól 40 kilométerre ke­letre fekvő katonai repülőtérre, a Minszk-Mazowieczkyre ér­kezve kísérőink rögtön leszö­gezik: nem tévedés, a lengyel főváros mellett landolt az AN-26-osunk, nem pedig Fe­héroroszországban. A sajtónak címzett éle - mint később kide­rül - nem véletlen. Az egyik tiszt meséli: egyszer napvilágot látott egy olyan írás, ahol a szerző - egy korábbi lengyelor­szági gyakorlat apropóján - azon értetlenkedett, hogy repü­lőink miként keveredhettek Be­lorusszia fővárosába, Minszkbe. Talán mondani sem kell, volt is nagy megütközés katonai berkekben a cikk lát­tán... A mostani gyakorlat miben­létéről, részleteiről csak a meg­érkezés után kapunk felvilágo­sítást. A bő másfél órás repü­lőút ugyan elég hosszú lett volna ehhez, ám menet közben képtelenség túlkiabálni a fel­nőttkorba lépett - értsd: 20 éves - kétmotoros deszantosgépet. így inkább csak a tájban gyö­nyörködünk: 5500 méterből igazán impozáns látványt nyújt a helyenként felhőbe burkolózó Tátra, de a sárgán virító szlovák repceföldek vagy a millió gyu­faszálhoz hasonló tenyérnyi szépségét az a tény, hogy mindebből sem a tábor­nokok, sem az újságírók, sem pedig a civil kontrollt egy személy­ben megteste­sítő dr. Mol­nár János sem lát sem­mit, lévén a rakéták indí­tására a rep­tértől 300 ki­lométerre északra, fél­órás repülőút után, valahol a Balti-tenger Szemből a gép. partján kerül sor. Azért, hogy könnyebben elképzelhessük az egészet, a ka­tonák egy térképen készségesen megmutatják: maga a lőtér egy trapéz alakú, mintegy 1000 négyzetkilométeres, lakatlan, részben már a tengerbe nyúló terület, amelyet a gyakorlat ide­jére a lengyel hadsereg és a haditengerészet biztosít. Az ilyen jellegű feladat vég­rehajtásához szükséges mére­tekkel magyarázható a „lengyel kapcsolat”, Magyarországon Élesítik az R 60-as levegő-levegő rakétát parcella szabdalta lengyel táj sem csúnya látvány. (Az utób­bival kapcsolatban kiderül: ott is volt valamiféle kárpótlás, azért nincs nyoma egész úton egyetlen nagyobb földdarabnak sem.) A katonák is kitesznek magukért, a reggelire szervíro­zott hidegtál mellé - kinek-ki- nek ízlése szerint - üdítő, bor, sör, esetleg Unicum vagy whisky jár. Ami pedig a lényeget illeti: az 59. Szentgyörgyi Dezső Har­cászati Repülőezred Puma és Dongó százada hét MÍG 29-ese sorakozik a betonon, hogy két hullámban - nappal, majd este 36 darab R60-as infrafejes i I egő-levegő rakétát lőjön ki • gy lengyel gépről ledobott inf- ndiombákra. A tájékoztatón a részleteket is megvilágítja az egyik alezredes. A hét gépből csak hatról indítanak rakétákat, az egy kétüléses MÍG amolyan időjárás-felderítést végez, ek­képp a - műszakiakat is bele­számítva - 75 fős kontingens­ből összesen tizenkét pilóta próbálhatja ki magát „éles” helyzetben. Közülük ketten még egyáltalán nem lőttek. Nemcsak a pilóták „vizsgáz­nak” most - hangsúlyozza a tiszt -, hanem az egész csapat megméretik. Némiképp csorbítja a dolog ugyanis nincs ekkora lakatlan földdarab. (Más kérdés, hogy a jövőre tervezett föld-levegő légvédelmi rakétagyakorlathoz ez is kicsi, így azt vélhetően Ukrajnában kell végrehajtani.) A hadsereg ugyanakkor meg­lehetős óvatossággal fogalmaz ezen akciók költségeiről, ám annyi azért kiderül, hogy a ha­gyományosan jó és stabil ma­gyar-lengyel kapcsolatoknak köszönhetően kedvező áron számítják fel a szolgáltatásokat. (Egyes, „hivatalosan” meg nem erősített hírek szerint egy ugyanilyen akció a szlovákok­nak háromszor annyiba kerül, mint nekünk.) Mindemellett a magyar honvédség már kért ár­ajánlatot a bolgároktól, romá­noktól és ukránoktól is, ám mindent összevetve a már be­vált lengyel pálya tűnik a leg­vonzóbbnak. Hogy azonban pontosan mennyire is vonzó, azt épp a házigazdák kérésére nem árulják el, mondván: azzal a szlovákokkal, franciákkal, hollandokkal és amerikaiakkal is üzleti kapcsolatban álló Varsó tárgyalási pozícióit gyengítenék. Megtudjuk viszont, hogy az R60-as rakéták elhasználása nagyon is indokolt, lévén sza­vatossági idejük szeptemberben járna le. Otthoni megsemmisí­Kétségkívül impozáns tésük vagy a felhasználhatósá­guknak a gyártónál történő meghosszabbítása is súlyos milliókba kerülne, így már cél­szerűbb azokat kilőni. Ez azonban csak az egyik szempont. A súlyos anyagi gondokkal küszködő, átalakuló­félben lévő hadseregben tudott módon nagyon alacsony a piló­ták repült óraszáma, alig 50. A NATO-ban ez a szám viszont 180 körül mozog. Másrészt - vélik katonáink - az lenne az ideális, ha egy pilóta legalább ötévente egyszer részt tudna venni egy éleslövészeten. Ez a ciklus a jelen körülmények kö­zött egyszerűen nem tartható. Egyesek itt szeretnek az ameri­kai példára hivatkozni, mely szerint a tengerentúli repülősök sem gyakorlatoznak élesben. Csakhogy - világosítanak fel a kérdés avatott szakértői - az amerikai légierő tökéletes szi­mulátorokkal rendelkezik, rá­adásul kínosan ügyelnek arra, hogy legalább félévente beleke­veredjenek valamilyen konflik­tusba a világ bármely pontján, ahol már élesben tehetik pró­bára tudásukat a pilóták. Ezzel szemben Magyarországon se szimulátor - csak a MÍG 21- esekét állították rendszerbe -, se konfliktus. Igaz, legfeljebb az elsőt sajnálja az ember. Márpedig gyakorlás nélkül ne­héz megfelelni az elvárások­nak, egy 1000 kilométer/órás sebességgel száguldó MÍG 29- es esetében alig 12 másodperce van a pilótának észlelésre, cél­zásra és a rakéta indítására... A fentieket hallva kissé értelmet­lennek is tűnik a repülősber­kekben hangoztatott mondás, miszerint nem a pilóta körül fo­rog a világ, hanem érte van. Míg a gépek felkészítése zaj­Vezérkari főnök a MÍG 29-es pilótafülkéjében lik, megkíséreljük kipuhatolni: miként is vélekednek a MIG- ekről, illetve a beszerezni ter­vezett nyugati - a svéd Gripen, a francia Mirage és az ameri­kai F 18-as - repülőkről maguk a pilóták. Többségük diploma­tikusan kitér a kérdés elől, de van olyan - igaz, mint utóbb bevallotta, pénzügyes szakem­ber -, akit teljesen rabul ejtett a MÍG 29-es kétségkívül impo­záns, leginkább talán egy ha­talmas ragadozómadáréhoz ha­sonlítható alakja. Műszaki kér­désekben jártasabbak azonban a hiányosságait is felemlítik. Bár kétségkívül erős, fürge re­pülő a MÍG, ám lényegesen na­gyobb a fogyasztása nyugati társainál, s - ez talán még na­gyobb gond - az elektronikája is hagy némi kívánnivalót: a fe­délzeti műszerek csak 80 kilo­méterre „ látnak el", míg egy F 18-as például 100-120 kilomé­terre. Végh Ferenc altábornagy szerint a pilóták többsége - már akiknek lehetőségük nyílt összehasonlítani a gépeket - az amerikaiak által gyártott F 18- asra szavazna. Azonban — teszi azonnal hozzá - a beszerzésnél természetesen nem ezen egy szempont alapján döntenek Eligazítás előtt majd az illetékesek. Időközben Henryk Szumsky vezérezredes, a lengyel hadsereg vezérkari főnöke személyében magas rangú vendég érkezik. A rövid, ám szemmel látha­tóan szívélyes légkörű talál­kozó csak részben magyaráz­ható a már említett kiegyensú­Fogadás a Minszk-Mazowieczky repülőtéren Nemcsak a pilóták, a műszakiak is vizsgáztak a gyakorlaton Pumák és Dongók Magyar MÍG 29-esek a lengyel légtérben

Next

/
Oldalképek
Tartalom