Heves Megyei Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-16 / 88. szám

10. oldal SporTTüköR 1997. április 16., szerda Ma már Bécsben röpiznek a lányok Valójában tíz percért kellett elutazni a Folyondár utcába Az idei női röplabda Magyar Kupa eredményhirdetését nyugodtan meg lehetett volna rendezni az elmúlt szombaton Egerben, amikor az AgriaComputer RC 3-0-ra és összesen 12 pontot engedélyezve lesöpörte a pályáról a Vasas-Budai Tégla gárdáját, de a kupaszabályok szerint természetesen le kellett játszani a visszavágót. Aki valamennyire is járatos röplabdás berkekben, s tartozzon szíve szerint bárhová, nem gondolhatott olyanra, hogy végül nem egri kezekbe ke­rül a kupa, az átadására azonban 48 órát kellett várni. A kétfelvonásos döntő első meccsén annyira egyértel­művé tették az egri lányok, hogy ki a jobb: a Vasas edzője az országos sajtónak is meg­nevezte Magyarország leg­jobbját, mert már nem titkol­hatta érzéseit mélységes csa­lódásában. Mégis, hétfőn menni kellett a Folyondár ut­cába, így van ez rendjén kül­sőleg, noha belsőleg min­denki tudott mindent. Teljes lelki nyugalommal megter­vezhettük mi is még hétfőn délelőtt a keddi címfotót. A csapatkép mellé odaírhattuk a legfontosabb másnapi tudni­valókat, s utalhattunk rá, hogy mindenről részletesen olvas­hatnak a 10. oldalon. A budapesti utazás közben mindezek bizonyítását kaptuk Natasa Papijanszkaja csapat- kapitánytól:-Nem lehet gond, 3-0-ra muszáj nyerni. Nincs ben­nünk semmi drukk és izga­lom. Kitűnő formában, jó erőben van a csapat, ezt a kupát már akkor is mi nyerjük, ha csak bal kézzel játszunk, mert 13 pontot úgy is összeszedünk. Magam sem gondoltam, hogy ilyen fö­lénybe kerülünk a szombati meccsçp„ Butaság azt mon­dani, hogy .tps.s,zul játszott a Vasas, mert az igazság: mi játszottunk nagyon jól, és nem engedtük őket kibonta­kozni - hallhattuk. Azok, akik nem látták a visszavágót, hanem csak az egri mérkőzést, az itteni szet­tekből egyet tegyenek még hozzá lelki szemeik előtt, a többit pedig ne sajnálják. Az történt ugyanis, hogy a Ag­riaComputer folytatta az egri röplabdagálát, és nem egé­szen tíz perc alatt hivatalosan is elnyerte a Magyar Kupát. Ami utána ment a meccsen, az már felejthető. Egy órát szomjaztatták a lelkes szurko­lókat a lányok, pedig a pezs­gőspalackok már igencsak forrásnak indultak, s gurultak ide-oda az ülések alatt. Az ér­telmetlen ráadás három szett­jéből egyet a házigazdák is nyertek, alamizsnaként - hogy átvegyük az egri hívek egyik sajátos kiszólását. Tatár Mihály edző: - Job­ban örültem volna, ha szoro­sabb és a Magyar Kupához méltóan rangosabb a mérkő­zés, de valójában minden el­dőlt az első meccsen, illetve a visszavágó első szettjében. Természetes, hogy már nem összpontosít úgy a játékos, képtelen arra, hiszen hónapo­kon át hangoztatott célkitűzést teljesített. A negyedik szett előtt egy ki­csit aztán határozottabban fo­galmaztam velük szemben, s mivel annyira jó a csapat, vissza is állt arra a szintre, ami még kellett. Az ünneplést azonban rövidre kell zárni, mert van még egy hasonlóan fontos feladatunk. Biztos va­gyok abban, hogy „feldolgoz­zák” a lányok ezt a szép si­kert, és egy hét múlva a Vér­tes Volán ellen már ismét a legjobb teljesítményre lesz­nek képesek. A hétfői program egyéb­ként úgy zárult, ahogy azt mi is közöltük előre. Az ünneplés a körcsarnoknál folytatódott annak rendje és módja szerint. Fehér asztal mellett hangzot­tak el a pohárköszöntők és a gratulációk, sorrendben dr. Seress Gábor ügyvezető el­nök, Natasa Papijanszkaja csapatkapitány, H.abfi László alpolgármester és Bukolyi László klubelnök, egyben főszponzor részéről. Egy szakasz lezárult, jöhet a következő hajrá, a bajnoki arany még gazdára vár. Kedden délután edzést tartott a csapat, ma Bécsben játszik gyakorló mérkőzést a Post Wien vendégeként, a tervek szerint pénteken délután a BSE-\e 1 is gyakorolnak egyet a lányok. Tatár Mihály forgató- könyve percre pontosan rög­zít mindent a Vértes Volán el­leni bajnoki döntőig. Április 22-én kezdődhet Egerben a bajnoki finálé. Az esély az Ag­riaComputer RC kezében van arra, hogy a bajnoki aranyak átadására a Kemény Ferenc Sportcsarnokban kerüljön sor. (fesztbaum) Női labdarúgó NB I. Pontmentés büntetővel FC Eger-Agria Volán - Pécsi Fortuna 1-1 (0-1) NB I.-es női labdarúgó-mérkő­zés, Eger, északi pálya, 100 néző. V.: Márta. Eger: Tamás - Dudásné, Si­mon, Lakatos, Póczos (Juhász) - Mező, Lubai, Fekete - Har- sányi (Németh), Gál, Szabó. Edző: Benkő János. Az egriek helyzetei ellenére a vendégek jutottak vezetéshez a 20. percben. Utána kapkodó lett a hazaiak játéka, és csak a 73. percben tudtak egyenlíteni, amikor Lubai büntetőt értékesí­tett. Benkő János: - A látottak alapján reális eredmény szüle­tett. (K. É.) SZITPEREXPRESSZ „ADR” veszélyes áruk közúti szállítása tanfolyam indul az „Autósuli”-ban 04.27-én. Elek László Eger, Bródy S. 4. 436-117 (84585) Ügyviteli programok: számlá­zás, könyvelés, bér. Béta Prog­ramstúdió Bt. Eger. Tel.: 36/421- 384 (84550) Az „Autósuli”-ban személygép­kocsi-vezetői tanfolyam indul 04.23-án részletfizetési kedvez­ménnyel. Elek László Eger, Bródy S. 4. Tel.: 436-117 (84587) Eladó 2 db IFA hosszúplatós pótkocsis és 1 db IFA hengeres szerelvény. Hevessped Kft. He­ves. T: 30/558-721 (84566) A hevesi sajtótájékoztatón hallottuk: meg az Meggyőződésünk, hogy Mezei Ottó játékvezető ítéleteivel döntő módon befolyásolta a 4-2-re végződő Bélapátfalva - Heves megyei 1/ osztályú labdarúgó-mérkőzés végeredmé­nyét - megveretett bennünket a bíró - hangzott el többször is hétfőn este Hevesen, a sportszékházban megtartott szurkolói találkozóval egybekötött sajtótájékoztatón. ilyen játékvezetés” Labdarúgó NB I. Varga vizsgája a Videoton ellen A labdarúgó NB I. mai 26. fordulójának párosítása: Debrecen - Stadler FC, 17, III. Kér. TVE - Vác, 17, Pécs - Haladás, 17, FTC - Videoton, 17 (Duna TV), ZTE - MTK, 19, Siófok - Kispest, 19, Vasas - Békés­csaba, 19, Győr - Csepel 19, Újpest-BVSC, 19. Magyar Kupa a 8 közé: Bélapáton az Eger A labdarúgó Samsung Magyar Kupában a Helaszban tegnap kisorsolták a megyei selejtező 3. fordulójának a párosítását. A legjobb nyolc közé jutásért április 23-án 17 órától a követ­kező mérkőzéseket rendezik: Nagyréde - Heves, Petőfibánya- Besenyőtelek, Hatvani Loko­motív - FC Hatvan, Tenk- Fü­zesabony, Bélapátfalva - FC Eger-Egertej, Egerszalók - Felsőtárkány, Gyöngyöshalász- GYAK, Tarnaörs - Poroszló. • Nem tűrhetjük szó nélkül, hogy a csapatba fektetett ren­geteg időt, energiát és anyagi­akat 90 perc alatt semmissé te­gyen egy játékvezető - ismer­tette a szakosztályvezetés nyi­latkozatát Bettenbuk Zsig- mond. - Az ilyenfajta bírásko­dás a kemény edzésmunkában vetett hitet öli meg a játéko­sokban, mert győzelmet aratni más eszközökkel is lehet. Eti­kátlannak és sportszerűtlennek tartjuk - szerepel folytatásként a nyilatkozatban - azt a bíró­küldési gyakorlatot, hogy dön­tően egri játékosokból álló, egri edzővel dolgozó csapat­hoz egri játékvezetőt külde­nek, aki cinikus módon rendre a hevesieket sújtotta ítéletei­vel. A bélapátfalvi (egri) játé­kosokkal végig haveri, bra- tyizó hangnemet használó Me­zei Ottó 1-1-nél és 2-1-es ha­zai vezetésnél két kiállítást is magában rejtő gólhelyzetben (csak) sárga lapot adott a hazai játékosoknak, és 3-2-nél sem adott meg a hevesiek javára egy nyilvánvaló 11 -est. Ezek a téves ítéletek döntően befo­lyásolták a mérkőzés eredmé­nyét. Nem azt mondjuk, hogy helyes bírói döntés esetén biz­tosan megnyerjük a mérkő­zést, de ezt a két csapatnak kellett volna eldöntenie, és nem a játékvezetőnek. Kapott már ki a csapat ebben a baj­nokságban nagyobb arányban is, amit szó nélkül tudomásul vettek a játékosok és a szurko­lók is, mert jobb volt az ellen­fél és korrekt volt a játékveze­tés. Bélapátfalván hiányzott az utóbbi feltétel, és ez meggyő­ződése a csapatot elkísérő mintegy 200 hevesi szurkoló­nak is - hangsúlyozza nyoma­tékosan a nyilatkozat. (h. budai) Az összecsapás bírája, Me­zei Ottó a következőket mondta: - Az 1-1-es állásnál történt vitatott esetnél Horváth kapus a kaputól mintegy 30 méterre szabálytalankodott a hevesi csatárral szemben, de mivel a két visszafutó hazai védő is közelebb volt a kapu­hoz az ütközés pillanatában, nem minősítettem a hálóőrt utolsó embernek, ezért kapott sárga lapot. Tiszteletben tartjuk a véle­ményeket, bár kissé erősnek tartjuk, ahogy a hevesiek fo­galmaznak. Mivel a rovat munkatársa is látta a mérkő­zést, a történtekre holnap még visszapillantunk. Körzeti labdarúgó-bajnokságok Karácsond fosztotta meg veretlenségétől Herédet A Gyöngyös körzeti labda­rúgó-bajnokság 13. forduló­jában Karácsondon szenved­ték el első vereségüket a he- rédiek. A sereghajtó Boldo­got fél tucat gólt rúgva verte a Rózsaszentmárton, és a Zagyvaszántó is győzött ha­zai pályán a Visznek ellen. Két találkozóról részletes je­lentés is érkezett: Hort - Detk 2-1 (1-0) Hort, 300 néző. V.: Ménesi. Hort: Zölei - Sultis, Hege­dűs, Brandtner, Csivincsik (Vincze), Csuvikovszky, Ta­kács (Maksa T.), Dávid, Antal, Káposzta, Szabó (Nagy). Edző: Török János. Detk: Marosvári - Boros Cs., Sipos, Nemes, Kelemen János (Safranka), Morvái Zs., Morvái T., Boros J., Parag, Kelemen József (Buda), Kiss. Edző: Boári Sándor. Két jól felkészített csapat mérkőzésén a helyzeteit job­ban kihasználó hazaiak egygó- los győzelme a szerencsének is köszönhető. A döntetlen job­ban megfelelt volna a játék képének. G.: Antal 2, ill. Mor­vái T. Jók: Hegedűs, Csuvi- kovszki, Antal, ill. Boros Cs., Buda. Ifik: 1-2. Patócs János Adács - Gyöngyössolymos 0-1 (0-0) Adács, 200 néző. V.: Harmath. Adács: Rapi - Rácz, Miksi, Kiss I., Viktor Gy., Rézműves (Varga T.), Ács, Viktor P., Forgó, Varga L. (Varga Z.), Rafael. Edző: Benedek Ferenc. Gyöngyössolymos: Tóth - Besze (Kiss), Bozsik A., Lu- dányi, Hibó A., Bozsik S., Pinti (Nagy), Hibó T., Nádud­vari (Szabó), Nyilas, Horváth. Edző: Tóth József. A hazai pályán két éve ve­retlen adácsiakat nagy csatá­ban késztették megadásra a szervezetten játszó és új edző­vel felálló solymosiak. G.: Lu- dányi. Jók: Miksi, Kiss I., Forgó, ill. Ludányi (a mezőny legjobbja), Tóth, Bozsik A. Ifik: 5-0. Tóth József További eredmények (záró­jelben az ifjúságiak): Rózsa­szentmárton - Boldog 6-0 (5-1), Zagyvaszántó - Visz­nek 3-1 (3-0), Karácsond - Heréd 3-2 (3-D). At kár sza­badnapos volt. A bajnokság állása: 1. Heréd 13 9 3 1 31-14 30 2. R.szt.márton 13 7 5 1 34-14 26 3. Z.szántó 13 7 3 3 19-13 24 4. Hort 12 6 2 4 19-11 20 5. Detk 13 5 5 3 20-14 20 6. Gy.solymos 13 5 4 4 29-12 19 7. Karácsond 13 5 2 6 22-21 17 8. Adács 13 5 2 6 25-26 17 9. Visznek 13 2 2 9 8-23 8 10. Atkár 12 2 1 9 14-28 7 11. Boldog 12 2 1 9 14-38 7 Az ifjúságiak élcsoportja: 1. R.szt.márton 34, 2. Adács 30, 3. Heréd. (39-23) 22, 4. Bol­dog (29-27) 22 pont. Előzött Balaton Az Eger körzeti labda­rúgó-bajnokság 13. forduló­jában Verpeléten csak dön­tetlenre volt képes a Párád, a Balaton két góllal nyert az Egercsehi ellenében, míg az Andornaktálya egy találattal bizonyult jobbnak a Mikó- falvánál. Három összecsa­pásról jelentést is kaptunk: Egerbakta - Vécs 4-4 (2-1) Egerbakta, 100 néző. V.: Mi­hály. Egerbakta: András - Zvara, Herman, Angyal, Vitai, Varga (Puporka), Jakab, Mata, Koncz, Mező, Ragó. Edző: Herman Miklós. Vécs: Sztankó - Bállá (Er­dei), Szabó Z., Szelei, Do- moszlai (Smider), Budai, Gel- lén, Gyetvai B., Minczér (Eperjesi), Szabó J„ Kiss Zs. Edző: Minczér György. A sok gól ellenére a vécsiek megérdemelték az egyik pon­tot, mert jobban akartak. G.: Ragó 2, Puporka, Angyal, ill. Kiss Zs. 2, Gyetvai B. 2. Jók: Herman, Ragó, ill. Gyetvai B., Kiss Zs., Bállá. Ifik: 2-1. Minczér György Egerbocs - Demién 4-0 (3-0) Egerbocs, 100 néző. V.: Vá- radi. Egerbocs: Kelemen (Barta) - Szűcs I., Cserős, Szűcs F., Göböly P., Berecz II. (Szecskó I.), Szilágyi S., Lipóczi, Szecskó II. (Szűcs L.), Szilá­gyi A., Berecz I. Edző: Barta László. Demjén: Szűcs - Stolcz, Fidler, Tresó (Bessenyei), Farkas, Jónás, Tarcsy (Tyu- kodi), Fehér, Montvai, Né­meth, Tribik. Edző: Boldvai Gyula. Alacsony színvonalú talál­kozón a három pont sorsa ha­mar eldőlt. A végeredmény azonban így is hízelgő a ven­dégekre nézve. G.: Szilágyi A. 2 (egyet 11-esből), Berecz II., Szecskó II. (11-esből). Jók: Szilágyi A. (a mezőny leg­jobbja), Kelemen, Berecz II., ill. senki. Ifik: 1-2. (kormos) Kisnána - Szilvásvárad 0-3 (0-1) Kisnána, 100 néző. V.: Molnár Tibor. Kisnána: Krizsó - Lakatos, Belkovics P., Koncsos K., Jódy, Belkovics A. (Hevér), Farkas, Kölüs, Kemacs, Gó­lyán, Lizák Zs. Játékos-edző: Farkas Ottó. Szilvásvárad: Dobos - Bur- kus (Farkas G.), Berecz, Bíró, Ferencz, Farkas P., Varró, Si­mon, Váradi L. (Hákoly), Gav- rilette, Pakocs. Edző: Veres József. Közepes iramú mérkőzésen a lelkesen játszó vendégek le­iskolázták a gyengélkedő ha­zaiakat. G.: Gavrilette 3. Jók: senki, ill. Gavrilette (a mezőny legjobbja), Berecz, Pakocs. Ifik: 3-9. Csomós Béla További eredmények (záró­jelben az ifjúságiak): Verpelét - Párád 0-0 (0-1), Balaton - Egercsehi 4-2 (6-0), Andor­naktálya - Mikófalva 1-0 (3-2). A bajnokság állása: 1. Párád 13 10 2 2. Balaton 13 9 1 3. Egercsehi 13 9 1 4. Verpelét 13 7 4 5. Demjén 13 6 1 6. Egerbakta 13 4 4 7. A.tálya 13 5 1 8. Mikófalva 13 5­9. Egerbocs 13 4 2 10. Sz.várad 13 4­11. Kisnána 13 4­12. Vécs 13 2 2 1 32-16 32 3 49-21 28 3 44-28 28 2 37-17 25 6 23-31 19 5 23-27 16 7 19-23 16 8 25-27 15 7 26-30 14 9 27-38 12 9 13-36 12 9 19-43 8 Az ifjúságiak élcsoportja: 1. Sz.várad 39, 2. Balaton (71-7) 33, 3. Párád (43-16) 33 pont. A Tárkány II. ötször Az Eger körzeti II. osztá­lyú labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában a Felsőtárkány II. csapata magabiztosan verte a Mátraballát, a Do- hánygyár-Eger együttese a Bükkszéket győzte le, míg Szajlán a kerecsendieknek termett több babér. Egy ta­lálkozóról részletes tudósítás is érkezett: Váraszó - Heves'aranyos 1-0 (1-0) Váraszó, 100 néző. V.: Veiner. Váraszó: Csikós L. - Ko­vács, Kívés, Sike (Szaniszló), Csikós B. (Kovács), Ország, Molnár, Csikós Cs., Ludvig J., Sike Sz., Ludvig A. (Vincze). Edző: Panyi Antal. Hevesaranyos: Paczók ­Szele, Ferencz Cs., Oláh, ifj. Ferencz J., Szecskó, Puporka, Szicsák, Zatoreczki, Ferencz R„ (Garabás), Ferencz B. Edző: Radies Imre. Közepes színvonalú, de nagy iramú találkozón végig a hazaiak irányítottak, ám hely­zeteiket rendre elhibázták. G.: Ország. Jók: Ludvig J., Csikós Cs., Sike Zs., ill. Ferencz Cs., Ferencz B., Oláh, Zatoreczki. Bóta Zoltán További eredmények: Do­hánygyár-Egér - Bükkszék 3-0, Mátraballa - Felsőtár­kány II. 1-5, Szajla - Kere- csend 0-2. A bajnokság állása: 1. Dohánygyár 12 10 1 1 44-7 31 2. Kerecsené 12 8 2 2 34-13 26 3. F.tárkány II. 12 7 3 2 34-17 24 4. Váraszó 12 5 4 3 27-11 19 5. Szajla 12 5­7 30-26 15 6. Bükkszék 12 4 2 6 23-36 14 7. H.aranyos 12 2 2 8 17-45 8 8. Mátraballa 12­­12 15-69 0 Kápolna és Kisköre A Heves-Füzesabony kör­zeti labdarúgócsapatok szá­mára rendezett Heves-kupa 6. fordulójának eredményei, „A”-csoport (zárójelben az ifjúságiak): Kömlő - Kápolna 2-0 (1-1), Hevesvezekény - Boconád 4-3 (1-0). Végeredményben : 1. Kápolna 6 5 - 1 20-7 15 2. Kömlő 6 2 2 2 10-9 8 3. Boconád 6 2 13 10-16 7 4. H.vezekény 6 114 10-18 4 Az ifjúságiaknál: 1. H.vezekény 6 3 2 1 18-9 11 2. Kömlő 6 2 4 - 18-10 10 3. Kápolna 6 1 3 2 9-12 6 4. Boconád 6 1 4 4 9-16 4 A „B”-csoport eredményei (zárójelben az ifjúságiak): Sarud - Tiszanána 4-0 (0-4). A Kisköre - Szihalom mérkő­zés a vendégek távolmaradása miatt az ifjúságiaknál és a fel­nőtteknél is elmaradt, így 3-0,- ás gólkülönbséggel a 3 pontot a kisköreiek kapták. Végeredményben : 1. Kisköre 6 4 ­2 17-10 12 2. Sarud 6 4 ­2 16-11 12 3. Szihalom 6 2 ­4 9-12 6 4. T.nána 6 2 ­4 7-16 6 Az ifjúságiaknál: 1. Kisköre 6 4 1 1 18-5 13 2. T.nána 6, 4 1 1 11-1 13 3. Szihalom 6 2 1 3 3-7 7 4. Sarud 6 - 1 5 3-22 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom