Heves Megyei Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-30 / 100. szám
Ünnepi Magazin ' • __________I__1__■ V ___1____!_____1_______l__l_____i_______I R égvolt május elsejék termékeny hagyatéka A Tavaszt nem lehet megkötözni És a proletárok egyesültek... (Folytatás az Ünnepi Magazin 1. oldaláról) Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az bizony hazudik. Legfeljebb megmosolyogtuk magunkat, s ugyanígy azokat a bárgyú költeményeket is, amelyek ezekre az alkalmakra rendeltettek. Földeák János például így ömleng: „Igen, kiáltsuk el: a mi május elsejénkén boldog milliók diadala tüntet teremtő tervezés, s szorgos munkások, parasztok hite vigyázza közös győzelmünket! A mi májusaink világot pezs- dítő példák, szívünk és léptünk egy ütemre dobban, a mi májusaink drága lenini pirosa fénylik a földön és a csillagokban...” Persze hazudunk, ha ennyire sarkítva fogalmazunk. Ügy megszoktuk a körülményeket, hogy egyáltalán nem zavart minket a sablonzuhatag. Ha hiányoztunk is a felvonulók közül, a majálisokon mégis ott voltunk. Ki-ki a munkahelye, a szakmája szerintin. S minek is tagadni: igen jól éreztük magunkat, hiszen nem feledtük az eredeti jelentést, a szívmelengető tavaszünnepet, a szolidaritásba vetett hitet, s azt a tudatot, hogy esetleg tőlünk is függ az, hogy mi történik ebben az országban. Új idők, új szelek? Aztán jött az úgynevezett rendszerváltás. Nyolc esztendővel ezelőtt egyetlen párt sem hangoztatta azt, hogy aki rá szavaz, az tudomásul veszi majd az egyre növekvő munkanélküliséget, a privatizációnak nevezett szabad rablást. Azt, hogy a húsosfazékhoz közel állók gátlástalanul elsajátítsák azt a vagyont, illetve annak egy részét, amelyet a ma időskorújai teremtettek meg. Ha ezek a negatív Jelszavak is” ott lengtek volna azokon a jelképes zászlókon, akkor nem akadt volna egyetlen győztes sem. De hát az élet nagy csalás, s mindenképpen megéri játszani azoknak, akik hamiskártyások, s kizárólag maguk és famíliájuk érdekéért szorgoskodnak, lopnak és csalnak. A problémák köre ezzel még egyáltalán nem zárult. Azt még megértjük, hogy az Antall-kabinet, illetve az MDF- es koalíció nem túlontúl lelkesedett a híres munkásünnepiért. Az viszont kissé megdöbbentő, hogy a magát szocialistának hirdető MSZP, illetve a Horn-kormány őket is túlszárnyalta. Közreműködésük révén az egykori munkásosztály gyakorlatilag megszűnt, szétesett. A híres nagyüzemek csődbe mentek, hogy aztán elkótyavetyéljék őket. A dolgozók az utcára csapattak, s mostanság a másfél millió munkanélküli táborához soroltatnak. Ennyien vannak ugyanis a reményvesztettek, mert a nyilvántartott létszámhoz tartoznak azok is, akik már kiestek a „statisztikából”. Mellesleg nem esnek távol e körtől azok sem, akik kényszerűségből vonultak rokkant- vagy előnyugdíjba, s fillérekből próbálják fenntartani családjukat. Ráadásul a ki- útnak nyoma se. Erről legfeljebb csak handabandáznak az illetékesek. Akárcsak az egyáltalán nem érzékelhető gazdasági fellendülésről. Ne kerülgessük a forró kását: a május elsejei vigadozók régi gárdája egyre fogyatkozik, mert senki sem gondol rájuk, senki sem törődik velük. Az elképzelhető, hogy néhány politikus megjelenik majd a hivatalos bulikon. Az illem kedvéért koccint egy-két prolival, elsóderolja szövegét, s attól a meggyőződéstől áthatva távozik, hogy hű de nagy baloldali volt. Az embernek ilyenkor Landler Jenő kifejezései jutnak eszébe, hogy nyomatékolja: néha a lehetetlen is megtörténik, s a legvadabb álmokat is túlszárnyalja a zord valóság. Ilyenkor mégis sokan eltöprengenek. Akadnak borúlátók, csakazértis pesszimisták, akik kizárólag sötét színekkel ecsetelik a jövőt. Ám számos józan gondolkodó nem adta fel a meccset, mert érzi a hajdani május elsejék teremtő, ma is aktuális örökségének jelentőségét. Ezek a polgárok tisztában vannak azzal, hogy nehéz időket élünk. Akkor fordult a világ, amikor a nyugati- kapitalizmus is eldurvult. Ezt megelőzőleg ugyanis mindenütt jóléti változatát kedvelték. Azt az államrendet, amely gondoskodik mindazokról, akik a perifériára csapódtak, amely szociális töltésű, s arra törekszik, hogy kifutópályát biztosítson mindenkinek. Ebben a berendezkedésben nem voltak olyan iszonyatos jövedelemkülönbségek, mint ma. A bizakodók abban hisznek - s nem is alaptalanul -, hogy ha nem is máról holnapra, de csak újraszerveződik a szétmorzsolódott csapat. Összehozza őket az azonos érdek és cél: 25, 50 esztendő múlva? Ki tudja, de az bizonyos, hogy a história folyvást előre halad. A stagnálás, a visszacsa- pás csak villanásnyi állapot. Még akkor is, ha nekünk elviselhetetlenül hosszúnak tűnik. E sorok írójának is hite az, hogy az emberség diadalmaskodik szerte a világon, s kialakul az a társadalmi formáció, ahol elképzelhetetlen milliók állandó sanyargattatása, ahol valóban meghatározó, mindenfajta cselekvést motiváló erő az ember, ahol minden érte történik; fogantatik. Épp ezért nem árt emlékezni, s nosztalgiázni se bűn. Ha visz- szapillantunk a 111 esztendővel ezelőtti chicagói eseményekre, ha tisztelettel adózunk a hősöknek, azoknak, akik életüket áldozták miattunk, akkor nem fogyatkozhatnak reményeink. Ha tények révén hitelesítjük azt, hogy az összefogás, a szolidaritás históriateremtő erő, akkor mi is azt hirdetjük, s képviseljük, hogy a rezignáltság, a közömbösség, a mindenbe belenyugvás nem megoldásmód. Ha kizárólag ekként vélekedünk, akkor megtanuljuk újra tárgyilagosan szemlélni a történéseket, felfedezve bennük a törvényszerűt, az elkerülhetetlent, meglátva a kiaknázandó lehetőségeket. Ebben az esetben már nem érezzük egyedülállónak magunkat, hanem felsejlik valamennyiünkben, hogy tartozunk valahová. Azokhoz, akikkel együtt menetelhetünk. Ezen a napon a szó szoros értelmében, máskor pedig jelképesen. A fékezhetetlen Tavaszt sugalló kibontakozás felé... Pécsi István Akik előtt egy nemzet sorsa áll... Kell-e magyarságtudat, hazaszeretet? A címbeli kérdést tette fel egy egri vitaest vezetője. Nem politikusok, politológusok gyűltek össze a magyarságtudatra és hazaszeretetre nevelés sürgető kérdéseinek megbészélé- sére, hanem az alulról építkező demokrácia hívei, a nemzet napszámosai, a pedagógusok. így is van rendjén Egerben, ahol Kossuth mondta: „Ezen a helyen a hazaszeretetei nem hirdetni, tanulni kell.” A Magyarok Világszövetsége Heves Megyei Szervezete és a Rákóczi Szövetség ezért hívta nyilvános vitaestre az érdeklődő pedagógusokat - mintha sokat felejtettünk és mulasztottunk volna abból, hogyan kell szeretni a hazát. Már a téma éles megfogalmazása is magában rejtette a tűzcsiholó szándékot, hogy kipattanjanak a vita szikrái. Dr. Murvai Sámuel, az MVSZ megyei szervezetének elnöke hangsúlyozta, hogy ne politikai oldalról közelítsék meg a témát, hanem konkrét válaszokra és megoldásokra törekedjenek. Dr. Mikolai Vincének, az egri Hittudományi Főiskola rektorának köszöntő szavai után Dobó Katalin népdalcsokra hangzott el, egészségesen tiszta elvi alaphang szerepét is betöltve. Megszabta a hozzászólások elfogulatlan, higgadt, szélsőségektől mentes, tényfeltáró és megoldásokat kereső hangvételét. Gondolatébresztőként hatott a Radnóti-vers is (Nem tudhatom...). Varga László cserkészvezetőként állapította meg, hogy a személyiségformálás tettekre késztető ereje a nemzettudat közösségformáló kisugárzása. A nemzeti hovatartozás szellemét tükrözik a szimbólumok: diáksapka, egyenruha, zászló, jelvények. Tisztelgés a zászló előtt a közösségi szellemet erősíti, és kötelességekre kötelezi a fiatalt. Megtanul köszönni, szépen beszélni, tisztelni a családtagokat, barátait, vigyáz a városi tisztaságra, így tágul ki látóköre a hazára is. Felfedezi, hogy érdemes érte cselekedni. Bíró Zsolt a fiatalok szemével inkább a nyelvben látta a nemzeti tudat alakító erejét, amely egyszerre formál személyiséget és közösségi embert. Sikeres közös cselekvésnek van nevelő hatása, amikor együtt szurkolnak a magyar csapatnak, a győzelem átélése közös öröm is. Dr. Renn Oszkár egri ön- kormányzati képviselő amerikai úti élményét idézte: az USA keresi azt a történelmét, amelyik nekünk megvan. Most állítják fel nagyjaik szobrait, szervezik, hogy megbecsült múltjuk legyen. Ausztráliában könyvekben hirdetik, hogy legyél ausztrál. Racionális cselekvés az identitástudat kialakítására. Igazi gazdagságot csak erkölcsi alapon álló társadalom tarthat fenn - nemzeti értékeinek tudatában. Hermann István, a Heves Megyei Kézműves Kamara elnöke gazdasági szakemberként mondta, hogy rossz értékrendben élünk, a hazafias nevelés nem pénz kérdése. Az oktatásra kell költenünk, a szakképzett ember a nemzet jövője. Bartók Béláné, Kékesi Györgyné, Büte Anna pedagógusok a hazaszeretetre nevelés eszközeit, módszereit villantották fel, példaértékű volt ebben Kékesiné igazgatónő iskolai beszámolója arról, mit lehet tenni az óvodától a gimnáziumig e fontos témakörben. Réti Árpád színművész hatásos versmondása mellett beszámolt Kárpátalja magyarjainak identitástudattal kapcsolatos mindennapi harcáról. Ott, ahol az anyanyelv szépségének megőrzése, gyakorlása, néphagyományainak ápolása és nemzeti kultúrájuk nem pénz kérdése. Szegények, de gazdagok magyarságtudatban. Ez is példa. A Gárdonyi Géza Gimnázium aligazgatója, Fodor János a szülők negatív személyes példaadásában látta a hibát, amikor a trágár beszédtől kezdve a látható eltulajdonításig, a nemzeti értékek lebecsülésével, csak az anyagiakban látják emberi felemelkedésüket. Ezért is kevés a gyermek- áldás. Nem látták azt a filmet, amelyikben az orvos megtagadja az abortuszt, amikor kamerán át látja, hogy a kis magzat még nem tud lélegezni, de szája levegőért kap, ahogy belemarkol a gyilkos fogó. Ez is fennmaradásunk kérdéséhez tartozik. Ahogy a megbeszélést értékelő rektor mondta: ennek a vitaestnek folytatódnia kell, mert ez csak a kezdet. Gál Elemér Egy nemzetközi hírű felvidéki magyar együttes: A Ghymes: hagyományaink továbbvivője Városunk zeneboltjait járva, s az együttes lemezei iránt érdeklődve az eladók sokszor értetlenkedve néznek rám, s ilyen reakciókra számíthatok: „A gyimesi csángókra tetszik gondolni?" (S ez még a jobbak közül való...) Nem is tudom igazából az eladókat hibáztatni, hiszen az egyik legjobb, s világszerte legsikeresebb magyar együttesről szinte semmit nem hallhatunk, nem olvashatunk, lemezeik csak néhány budapesti boltban elérhetőek. Magam is véletlenül bukkantam rá egyik kazettájukra. Az együttes menedzserétől tudtam meg: nevük nem az erdélyi Gyimes tájnévvel van kapcsolatban, hanem egy felvidéki kisfalu, Gimes nevéből származik, s így is ejtendő. Az évenkénti budapesti táncháztalálkozóknak hosszú ideje résztvevői, a nagyközönség előtt viszont méltatlanul ismeretlenek. Pedig már a ’80 as évek végén feltűntek: 1989-ben az MTV „Húzzad, húzzad, muzsikásom!" címmel meghirdetett folkzenekarok vetélkedőjén az 56 együttes közül az előkelő 3. helyen végeztek. Prímásuk, Szarka Tamás pedig elnyerte a legjobb szólistának járó díjat. Szlovákiában már akkor is a pozsonyi Ifjú Szívek művészeti együttes tánckarát kísérték. Már 1986 óta elkezdték járni a világot. Magyarországi fellépéseiket nem számítva, a világ 14 országában szerepeltek, Japántól Kanadáig, Jordániától az Egyesült Államokig. Legnagyobb sikereiket Franciaországban aratták. Joggal vetődik fel az a kérdés: milyen zene lehet az, amivel a világ minden részén a siker reményében léphetnek fel. A legkülönbözőbb zenei háttérrel indultak a ’80-as években: rock-, komoly-, régi és népzene. Eleinte tánc házi muzsikát játszott az együttes. Am a háttér eleve predesztinálta őket, hogy a rájuk igen jellemző kísérletező kedv révén kialakítsák saját egyéni stílusukat. Zenéjük népzenei gyökerekből táplálkozik, hangszereik (hegedű, brácsa, cimbalom, duda, bőgő, lant, koboz, tárogató) is népzenére és régi zenére vallanak, de gyakran egészülnek ki modern hangszerekkel. Zenei világukat a feszes ritmus, az ötletgazdag hangszerelés, a magabiztos hangszertudás jellemzi. Első lemezeiken a népzene és a megzenésített versek domináltak, de mára a népi elemekre építkezve szinte a maguk számára is észrevétlenül eljutottak a világzene (world music) kategóriába. Ez az irányzat egyre népszerűbb a világon, s lényege, hogy az illető nép zenéjének lemezeiből kiindulva születnek olyan modern hangzású felvételek, melyek a világ minden részén élvezhetőek. Eddig öt önálló albumuk jelent meg, melyek közül a CD-n is kiadott Ghymes-t (1991), Ùzene k-et (1993) és a Tüzugrás-t (1996) ajánlhatom leginkább a bármilyen korosztályhoz tartozó és az új hangzásvilágok iránt nyitott, zeneszerető embereknek. Saját lemezeiken kívül játszanak egy 17 tagú nemzetközi együttes, a Vents d'est (Keleti szél) tagjaiként is két további CD-n. Az együttes szívesen ellátogatna városunkba is, az erre vonatkozó tárgyalások már megkezdődtek. Magyarországon önállóan legközelebb május 17-18-án a Nemzeti Múzeum kertjében és július 12-én a diósgyőri Kaláka-fesztiválon lesznek hallhatók. Abkarovits Endre A sors úgy hozta, hogy majd negyedévig hetente utaztam Nyíregyházára. Az unalmas buszozás után siethettem a rokonjárműhöz, a városi forgalmat bonyolítóhoz. Ez késhetett, de egy ember soha. Mindig ugyanabban a percben érkezett meg. Beszédbe elegyedtünk, s lassan sztorikat cseréltünk. Én panaszkodtam, ő eseményekben bővelkedő életének fordulóit idézte. Szólt a MÁV-nál töltött évtizedekről, arról, hogy Fortuna jóvoltából bejárhatta az egész országot. Megemlítette, hogy szeretett túrázni, amíg bírta. Aztán a nyugdíjas időszakra utalt, s arra, hogy régi mesterségét gyakorolja, hogy valamiféle kiegészítő keresethez jusson. Az idős órás- Az öreg szerkentyűkkel bajlódom legszívesebben, mert ismerem legrejtettebb titkaikat is. Ha faggatom őket, könnyen vallanak, ezért aztán nem okoz gondot a javítás. Mi tagadás: nem a legfiatalabb korosztály kopogtat nálam, inkább azok jönnek, akik közelítik vagy betöltötték a fél évszázadot. Hozzák azokat az órákat, amelyek olykor velük azonos életkornak, ám mégis bírják a megpróbáltatásokat. Különösképp, ha megfelelő „orvosra” lelnek. Akaratlanul is vérnyomásmérő, EKG-készítő „csoda” időmérőmet mutattam neki. Megnézegette, ám rögvest hozzátette:- Ezekkel már nem bajlódom. Jusson feladat a fiataloknak is. Mit tegyünk, ha ennyire szakosodott a világ. Nekem már felesleges új ismeretekkel birkóznom, hiszen mindenkinek jut hely a nap alatt. Az én „dalom” az egykori „nóta”, a modemet meg dúdolják a huszonévesek. E lköszönt, hogy aztán egy hét múlva megint találkozzunk. Addig szomorkás bölcsességét ízlelgettem, rájőve arra, hogy a fején találta a szöget, mert bizony békésen elférünk egymás mellett, ha becsüljük azt, amit a másik csinál, ami a maga nemében hiánypótló és bűvöletes... (pécsi)
