Heves Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-29 / 74. szám
I Ünnepi Magazin _________________________ E gy rendhagyó kiállítás tanulságos krónikája Ifjú szívekben örökítödik tovább az elődök magvas hagyatéka A felvételek lenyűgözőek, kifejezőerejük vitathatatlan. Az egri Forrás szabadidőközpont színházterme előtti helyiségben hasonló színvonalú tárgyak sorakoznak. A különbség csak annyi, hogy az előbb említett fotók tapasztalt, jól képzett szakember, Harangozó Imre újkígyósi tanító munkái, az utóbbiak zömét viszont háromtól hatéves apróságok készítették, bizonyítva ezzel nemcsak átlagon felüli ügyességüket, talpraesettségüket, hanem azt is, hogy az egri Epreskert úti óvodában tevékenykedő nevelői kollektíva nap mint nap jelesre vizsgázik elkötelezettségből, hi- vatásszeretetből, s ráadásként magyarságtudatból is. Nem vagyok etnográfus. Azt is megvallom, hogy a számomra igen szimpatikus dr. Gunda Béla professzor minden igyekezete ellenére sem ébredt fel bennem különösebb érdeklődés a néprajztudomány iránt. Mégis átérzem az alkotó gondolatait. Tisztelem azt, amit csinál, becsülöm, hogy kis hazánk, illetve a Móricz Zsig- mond által Tündérkertként emlegetett Erdély díszítőművészetének főbb motívumait celluloidszalagra álmodta, hogy aztán színes képekről nézzenek ránk a csíksomlyói, a csángó, a gyergyóremetei arcok. Valamennyien arra sarkallnak, hogy hasson át minden látogatót az a légkör, amelyet sajátos világuk sugall valamennyiünk számára. És így is történt... Már nem kívülállóként szemlélődünk, hanem mi is ott vagyunk a dimbes-dombos, a hegyekkel koszorúzott tájon, s azonosulunk örömeikkel, gondjaikkal, fájdalmaikkal, szép, ízes szavakba formált hitükkel. Ezt az átalakulást megköny- nyítik a gonddal megválogatott versrészletek. Szinte halljuk az eget és földet összekötő harangok zsongását, és ennek révén átformál minket a szavak muzsikája, a mondatok zsolozsmája. Valóban egyfajta nyitány ez a felvételsorozat, hiszen-ha kinyitjuk az ajtót, máris arról győződhetünk meg, hogy ez az ősi eszmeanyag nem valamiféle holt tőke, mert akadnak olyan pedagógusok - egyelőre csak a barokk megyeszékhely egyetlen gyermekintézményében -, akik teljesen azonosulnak az elődök nemesveretű testamentumával, s nap mint nap arra törekszenek, hogy ezt a kincset élőbbé tegyék, s ifjú szívekbe plántálják, hogy tovább éljen és gazdagodjék. Az egykori magyarok hiedelemköre bontakozik ki előttünk. Rá kell döbbennünk - igen jó, felemelő felfedezés ez -, hogy nem avítt szokásgyűjteményről van szó, hanem olyan, mély értelmű bölcsességek tárházáról, amelyet messzi elődeink a távoli Keletről hoztak magukkal, s amely valamilyen módon meghatározta összes Készülődés húsvétra Télbúcsúztató cselekedetüket. Rendet, iránytűt jelentett számukra. Másként fogalmazva épp azt, ami mostanság létünk minden szférájából hiányzik. Ezek a hajdani emberek pontosan tudták, mikor, mit és miért kell tenni, s ez megkönnyítette számukra a gondok, bajok elviselését. Az egész vállalkozásban az a nagyszerű - s ezt bizony nehéz precízen kifejezni —, hogy ezek az apróságok nemcsak megtanulták a különböző regulákat, rigmusokat, nemcsak ismerik az évkör fogalmát, az egyes ünnepekhez fűződő sztorikat, hanem arra is képesek, hogy saját maguk készítsék el az ilyenkor használt eszközöket, tárgyakat. S milyen remekül boldogulnak a nehézségekkel. Bizony, a felnőttek is megirigyelhetnék tőlük ezt a tájékozottságot. Mondhatná valaki: az idősebbek rájuk erőszakolták mindezt. Ám ha a tamáskodó szétnéz, és észreveszi a két blokkban felvonultatott rajzokat, a nebulók önvallomásait, akkor rögvest rájön, hogy tévedett. Ezek a kicsik ugyanis a lelkűkbe vésték a múlt jobbá nevelő üzenetét. Kísérőm - Patkós Attila pszichológus - nem fukarkodik a kommentárokkal, s így aztán meggyőződhetek arról, hogy az ekként pallérozottakat áthatja az egészséges életöröm, a bensőből fakadó felhőtlen jókedv. Az egyes lapokon hét ágra süt a nap, a házak ajtajain ott a kilincs — ha nem lenne, az azt jelentené, hogy oda aztán végleg nem érdemes betérni, s tartani kell a bentiek körétől —, mindenütt feltűnik az életfa, felbukkannak a virágok, s nem hiányzik a folyvást vissza-visz- szatérő motívum, a kereszt, amely az Istenhez kötődés egyértelmű igazolása. Ez az egész tárlat azt tanúsítja, hogy a bemutatkozók egyértelműen jó úton járnak. Kellett ez a seregszemle, mert akik ide betérnek, akik veszik a fáradságot, s végigjárják a folyosót, illetve a meglehetősen nagyméretű termet, nemcsak elismeréssel adóznak e pillanatnyilag rendhagyó vállalkozásnak, hanem arra is ösztönzést éreznek, hogy kövessék a példát, hogy a „fellépők” nyomdokaiba lépjenek. Nem ártana, ha betérnének ide a gyakorló óvónők, tanítók, tanárok, s eljönnének azok is, akik majd később állnak katedrára, az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola hallgatói is. Nem csalódnának, mert a sok, s olykor elkábító ismeretányag mellé az Élet visszaigazolását kapnák. Arról, hogy a Magvetés nem kis feladat, ám hogy mégis felemelő érzés ezt a szerepkört betölteni, hitelesíti számukra valamennyi, itt fellelhető produkció. S az sem ártana, ha az idősebbek is bekukkantanának, mert szembesülhetnének azzal a varázslatos örökséggel, amelyet az elmúlt évtizedek kissé stupid és egyoldalú oktatás- és művelődésirányítása csak- azértis elzárt előlük, azzal, ami mégis ott munkált tudatukban... Pécsi István Békés hadviselés Rohamkések és hamisítványok Modem hadviselő eszközök - természetesen életlenül- Figyeld, öregem, kasu az egész, ezt a kalapot akárhol a negyedéért megszerezheted — igyekszik megnyerő hangon, magától értetődő közvetlenséggel megingatni hitében egyik gyűjtő a mellette állót egy trópusi katonai sisak ürügyén. Forgatják a kezükben, tapogatják, alaposan végigvizslatják a vita tárgyát. — De hát a pecsét..., a légierő bélyegzője, az benne van — próbál némiképp, igaz, már eléggé csüggedten ellenkezni a kolléga, miközben körmével a belső bélést kapirgálja.- Á, nehogy azt hidd már - aprítja magabiztosan szilánkokra a bizonyosság utolsó szilárdnak hitt darabkáját is a társa. - Azt a pecsétet bármelyik bélyegzőkészítő 150 forintért megcsinálja neked, meg egy ilyen forgót szerezni sem valami nagy szám. És ez csak egyetlen ellesett, véletlen, mégis igen jellemző pillanata volt annak a rendezvénynek, amelyen igazi „megszállottak” adtak egymásnak jól meghatározott tárgykörben randevút. Hadi relikviák, tartozékok, felszerelések, érmek, pénzek, kitüntetések, dokumentációk gyűjtői szőhették tovább álmaikat Egerben az elmúlt, ötödik nemzetközi militária-ta- lálkozón. Börze, kiállítás, ismeretterjesztő bemutató, cserealkalom és baráti találkozó egyben - jellemzi az egész esemény atmoszféráját az ország egyik legjelentősebb rendezvényének főszervezője, a vállalkozás mo- toija, Péterváry István egri gyűjtő, aki egyébként is meglehetősen közel áll az ilyen dolgokhoz, lévén „mellesleg” katonatiszt.- Hogy milyen komolyan veszik a gyűjtők ezt a dolgot, sokan külföldről - Olaszországból, Németországból, Svájcból esetleg Losoncról, Kassáról - vagy az ország távoli részéből zarándokolnak ide ezért a napért. Lehet, hogy bo- garasságnak tűnik, de akkor is a nemesebbik fajtából. Egyébként nemcsak a vérbeli beavatottak, hanem mindenki, az egyszerű nézelődő számára is érdekes, hogy a régi korok kézi fegyvereitől a modern tűzfegyverekig sokféle dolog, tartozék, öltözet, rendjel ismerhető, tapintható meg közvetlen közelről. Szemléletes' bevezetés a technika és az alkalmazott hadi- technika fejlődéséről. A tudományos-technikai vívmányok felhasználása mellett a kortörténeti dokumentumok fényében kicsit bepillantást enged a közeli vagy távolibb múltba. És nem is kell éppen megszállott fegyvermániásnak lenni hozzá. A fegyverek, lőszerek egyébként hivatalosan hatástalanítottak - oszlat el minden aggodalmat. Péterváry István maga is részt vett kollekciójának válogatott darabjaival a felhozatal gazdagításában a több mint hetven kiállítóasztal között, melyek a Magyar Honvédség Helyőrségi Klubjának földszintjét és emeleti nagytermét töltötték meg.- Nagy sikere volt a második világháborúból származó japán szamurájkardnak, tiszti szab- lyának. Ugyanakkor nekem is sikerült megszereznem egy igen becses darabot, egy 18. század körüli keleti jatagánt, amelynek külön érdekessége, hogy pengéje minden valószínűség szerint egy orosz pallosból származik - villanyozódik fel hirtelen a hangja. - Akkoriban semmi sem ment veszendőbe, minden sérült hadi eszközt igyekeztek hasznosítani. A felvonultatott arzenál igen széles: bronzkori nyílhegytől a Kalasnyikovig, cári mellpáncéltól, vérttől a világháborús rohamsisakig, a napóleoni idők hadviselő eszközeiig. Egy széles asztalon a legkülönfélébb szúró, pengés eszközök, kardok, tőrök, gyilkok, bajonettek, szuronyok és rohamkések sorakoznak. Egyébként viszonylag kevés a szűk, egy területre koncentráló, specializált kollekciólátogató. A többség sokféle dologban érdekelt: a pisztolytól az éremig. A pengés gyűjtő szerint az egyszerű érdeklődőt, a „koca” gyűjtőt, akinek esetleg csak egy-egy mutatós darab kell falidísznek, könnyen meg lehet téveszteni.- Eléggé virágzó ipara van a hamisítványoknak, tömegtermeléssel elégítik ki az igényeket, kívánság szerint. A hamisítónak elég könnyű dolga van, ha nem avatott, jó szemű vásárlóval köt üzletet. Számos trükk, fortély áll rendelkezésre, hogy megtévesztő külsőt kölcsönözzenek a tárgyaknak: mesterséges patina, öregítés, hamis jelzések alkalmazása. Ám a látvány azért elég sokat elárul így is, ha egy kicsit is konyít valaki a témához, és ha már a kezébe veszi az ember, alaposabban megnézegeti, megtapogatja, rájöhet a dolog nyitjára. Nem ördöngösség. A lengyelek és a németek nagyon jó minőségű másolatokat és modelleket készítenek. De többnyire beütnek egy jelet, hogy itt kérem után- gyártásról van szó. A jugoszlá- voktól viszont elég sok hamis német rohamkés kerül a piacra. még a védjegyet, a solingeni márkajelzést is megpróbálják beütni - állapítja meg a szakértő. — Az utóbbi időszakban egyébként határozottan fellendült az érdeklődés Európában és nálunk is a világháborús német, náci relikviák, a Harmadik Birodalom emlékei iránt. Magyarországon ezzel együtt a rendszerváltás, az újratemetés óta a Horthy-korszakra is fokozott figyelem irányul — teszi hozzá. Ezt a konjunktúrát erősíti meg számos asztal kínálata. Bőven van horogkereszt, mindenféle tárgyhoz kapcsolódóan, nadrágszíjtól a sapkáig. Aztán a Horthy-idők érdemrendjei, dokumentumai, egészen a leventeújságig. Minden mellékzönge nélkül meg lehet állapítani, hogy elég sok a felnyírt hajú, bomberdzsekis ifjú magyar. Egyébként a tiltott jelzésekkel ellátott tárgyak gyűjtését, otthoni tartását semmilyen rendelkezés, az önkényuralmi jelképekről szóló törvény sem tiltja. Egy, már a modem időket szimbolizáló asztalon a Maxim géppuska mellett egy Kalas- nyikov géppisztoly hever. Próbálom finoman kipuhatolni, honnan származik a tekintélyes „vasdarab”. — Ez kérem, még békebeli, eredeti szovjet-orosz minőség, nem licenc. Tetszik látni, milyen finoman van hatástalanítva - teszi hozzá, s a gazda gyöngéd pillantásával kísérve meghúzogat valamit a závárzaton. Nagyjából 35 ezerért már haza is vihető, de lehet alkudni, s cseretárgyat is beszámítanak. Félig tréfásan rákérdezek, mennyire élesben megy a bolt. Mire többen megjegyzik, hogy manapság Magyarországon élesfegyverhez jutni egyáltalán nem nagy kunszt, nem kell hozzá túl sok utánajárás, ismeretség, de még pénz sem. A gyűjtők között csak elvétve fordulhat elő, hogy valaki esetleg bekapcsolódik az illegális fegyverkereskedelembe. Á börze alatt sokan határozottan állították, hogy a fegy- vermániás gyűjtők semmivel sem agresszívebbek vagy mili- tánsabbak, mint az egyszerű, a téma iránt közömbös polgár, a hadi eszközök babusgatása nem takar elfojtott indulatokat. (Persze megvan ennek a konkrét lelki mozgatója mindenkinél.) Sőt nemritkán komoly szaktudás, kutatói munka áll mögöttük, elmélyült ismeretek birtokában egész másként, tárgyszerűbben tekintenek a fegyverekre, a hadviselésre. Kissé „szelídebb” dolog a rendjelek, kitüntetések, érmek, mindenféle korú és értékű rangjelzések világa.- Természetesen a nemesfémből, aranyból készült dolgok és az igazi ritkaságok a legdrágábbak, de ezekre az értékük miatt viszonylag mérsékelt a kereslet - világosít fel egy éremszakértő. - Legtöbben az elérhetőbb, de szép kidolgozású érmeket, kitüntetéseket keresik, sokan szakosodnak: például csak a 19. századi magyar dolgokkal foglalkozik, vagy csak a tűzoltó-, a repülős jelvények érdeklik - teszi hozzá, és egy hátizsák mélyére rejtett műanyag zacskóból előkerülnek a féltettebb kincsek. - Ezek a legértékesebb darabok, amiket elhoztam - mutat egy sárga vállszalagos példányra. - Ez a monacói kitüntetés az ottani Grimaldi uralkodócsalád csillagrendje,, a németeknél ezer márka körüli induló aukciós árral indul, nálunk úgy 60 ezerről, ez a másik, zöld vállszalagos csillagrend pedig Dél- Amerikából való, az egyik legmagasabb uruguayi elismerésnek számít. Kovács János
