Heves Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-29 / 74. szám

I Ünnepi Magazin _________________________ E gy rendhagyó kiállítás tanulságos krónikája Ifjú szívekben örökítödik tovább az elődök magvas hagyatéka A felvételek lenyűgözőek, kife­jezőerejük vitathatatlan. Az egri Forrás szabadidőközpont színházterme előtti helyiségben hasonló színvonalú tárgyak so­rakoznak. A különbség csak annyi, hogy az előbb említett fotók tapasztalt, jól képzett szakember, Harangozó Imre újkígyósi tanító munkái, az utóbbiak zömét viszont három­tól hatéves apróságok készítet­ték, bizonyítva ezzel nemcsak átlagon felüli ügyességüket, talpraesettségüket, hanem azt is, hogy az egri Epreskert úti óvodában tevékenykedő nevelői kollektíva nap mint nap jelesre vizsgázik elkötelezettségből, hi- vatásszeretetből, s ráadásként magyarságtudatból is. Nem vagyok etnográfus. Azt is megvallom, hogy a szá­momra igen szimpatikus dr. Gunda Béla professzor minden igyekezete ellenére sem ébredt fel bennem különösebb érdek­lődés a néprajztudomány iránt. Mégis átérzem az alkotó gondolatait. Tisztelem azt, amit csinál, becsülöm, hogy kis ha­zánk, illetve a Móricz Zsig- mond által Tündérkertként em­legetett Erdély díszítőművésze­tének főbb motívumait cellulo­idszalagra álmodta, hogy aztán színes képekről nézzenek ránk a csíksomlyói, a csángó, a gyergyóremetei arcok. Vala­mennyien arra sarkallnak, hogy hasson át minden látogatót az a légkör, amelyet sajátos világuk sugall valamennyiünk számára. És így is történt... Már nem kívülállóként szem­lélődünk, hanem mi is ott va­gyunk a dimbes-dombos, a he­gyekkel koszorúzott tájon, s azonosulunk örömeikkel, gond­jaikkal, fájdalmaikkal, szép, ízes szavakba formált hitükkel. Ezt az átalakulást megköny- nyítik a gonddal megválogatott versrészletek. Szinte halljuk az eget és földet összekötő haran­gok zsongását, és ennek révén átformál minket a szavak mu­zsikája, a mondatok zsolozs­mája. Valóban egyfajta nyitány ez a felvételsorozat, hiszen-ha ki­nyitjuk az ajtót, máris arról győződhetünk meg, hogy ez az ősi eszmeanyag nem valamiféle holt tőke, mert akadnak olyan pedagógusok - egyelőre csak a barokk megyeszékhely egyet­len gyermekintézményében -, akik teljesen azonosulnak az elődök nemesveretű testamen­tumával, s nap mint nap arra törekszenek, hogy ezt a kincset élőbbé tegyék, s ifjú szívekbe plántálják, hogy tovább éljen és gazdagodjék. Az egykori magyarok hiede­lemköre bontakozik ki előttünk. Rá kell döbbennünk - igen jó, felemelő felfedezés ez -, hogy nem avítt szokásgyűjte­ményről van szó, hanem olyan, mély értelmű bölcsességek tár­házáról, amelyet messzi előde­ink a távoli Keletről hoztak magukkal, s amely valamilyen módon meghatározta összes Készülődés húsvétra Télbúcsúztató cselekedetüket. Rendet, irány­tűt jelentett számukra. Másként fogalmazva épp azt, ami mostanság létünk minden szférájából hiányzik. Ezek a hajdani emberek pon­tosan tudták, mikor, mit és mi­ért kell tenni, s ez megkönnyí­tette számukra a gondok, bajok elviselését. Az egész vállalkozásban az a nagyszerű - s ezt bizony nehéz precízen kifejezni —, hogy ezek az apróságok nemcsak megta­nulták a különböző regulákat, rigmusokat, nemcsak ismerik az évkör fogalmát, az egyes ünnepekhez fűződő sztorikat, hanem arra is képesek, hogy sa­ját maguk készítsék el az ilyen­kor használt eszközöket, tár­gyakat. S milyen remekül boldogul­nak a nehézségekkel. Bizony, a felnőttek is meg­irigyelhetnék tőlük ezt a tájé­kozottságot. Mondhatná valaki: az idő­sebbek rájuk erőszakolták mindezt. Ám ha a tamáskodó szétnéz, és észreveszi a két blokkban felvonultatott rajzo­kat, a nebulók önvallomásait, akkor rögvest rájön, hogy téve­dett. Ezek a kicsik ugyanis a lelkűkbe vésték a múlt jobbá nevelő üzenetét. Kísérőm - Patkós Attila pszichológus - nem fukarkodik a kommentárokkal, s így aztán meggyőződhetek arról, hogy az ekként pallérozottakat áthatja az egészséges életöröm, a ben­sőből fakadó felhőtlen jókedv. Az egyes lapokon hét ágra süt a nap, a házak ajtajain ott a kilincs — ha nem lenne, az azt jelentené, hogy oda aztán vég­leg nem érdemes betérni, s tar­tani kell a bentiek körétől —, mindenütt feltűnik az életfa, felbukkannak a virágok, s nem hiányzik a folyvást vissza-visz- szatérő motívum, a kereszt, amely az Istenhez kötődés egy­értelmű igazolása. Ez az egész tárlat azt tanú­sítja, hogy a bemutatkozók egyértelműen jó úton járnak. Kellett ez a seregszemle, mert akik ide betérnek, akik ve­szik a fáradságot, s végigjárják a folyosót, illetve a meglehető­sen nagyméretű termet, nem­csak elismeréssel adóznak e pil­lanatnyilag rendhagyó vállal­kozásnak, hanem arra is ösz­tönzést éreznek, hogy kövessék a példát, hogy a „fellépők” nyomdokaiba lépjenek. Nem ártana, ha betérnének ide a gyakorló óvónők, tanítók, tanárok, s eljönnének azok is, akik majd később állnak kated­rára, az Eszterházy Károly Ta­nárképző Főiskola hallgatói is. Nem csalódnának, mert a sok, s olykor elkábító ismeretányag mellé az Élet visszaigazolását kapnák. Arról, hogy a Magve­tés nem kis feladat, ám hogy mégis felemelő érzés ezt a sze­repkört betölteni, hitelesíti számukra valamennyi, itt fel­lelhető produkció. S az sem ártana, ha az idő­sebbek is bekukkantanának, mert szembesülhetnének azzal a varázslatos örökséggel, ame­lyet az elmúlt évtizedek kissé stupid és egyoldalú oktatás- és művelődésirányítása csak- azértis elzárt előlük, azzal, ami mégis ott munkált tudatukban... Pécsi István Békés hadviselés Rohamkések és hamisítványok Modem hadviselő eszközök - természetesen életlenül- Figyeld, öregem, kasu az egész, ezt a kalapot akárhol a negyedéért megszerezheted — igyekszik megnyerő hangon, magától értetődő közvetlenség­gel megingatni hitében egyik gyűjtő a mellette állót egy tró­pusi katonai sisak ürügyén. Forgatják a kezükben, tapogat­ják, alaposan végigvizslatják a vita tárgyát. — De hát a pecsét..., a légierő bélyegzője, az benne van — próbál némiképp, igaz, már eléggé csüggedten ellenkezni a kolléga, miközben körmével a belső bélést kapirgálja.- Á, nehogy azt hidd már - aprítja magabiztosan szilán­kokra a bizonyosság utolsó szi­lárdnak hitt darabkáját is a társa. - Azt a pecsétet bárme­lyik bélyegzőkészítő 150 forin­tért megcsinálja neked, meg egy ilyen forgót szerezni sem valami nagy szám. És ez csak egyetlen ellesett, véletlen, mégis igen jellemző pillanata volt annak a rendez­vénynek, amelyen igazi „meg­szállottak” adtak egymásnak jól meghatározott tárgykörben randevút. Hadi relikviák, tarto­zékok, felszerelések, érmek, pénzek, kitüntetések, dokumen­tációk gyűjtői szőhették tovább álmaikat Egerben az elmúlt, ötödik nemzetközi militária-ta- lálkozón. Börze, kiállítás, ismeretter­jesztő bemutató, cserealkalom és baráti találkozó egyben - jel­lemzi az egész esemény at­moszféráját az ország egyik legjelentősebb rendezvényének főszervezője, a vállalkozás mo- toija, Péterváry István egri gyűjtő, aki egyébként is megle­hetősen közel áll az ilyen dol­gokhoz, lévén „mellesleg” ka­tonatiszt.- Hogy milyen komolyan veszik a gyűjtők ezt a dolgot, sokan külföldről - Olaszor­szágból, Németországból, Svájcból esetleg Losoncról, Kassáról - vagy az ország tá­voli részéből zarándokolnak ide ezért a napért. Lehet, hogy bo- garasságnak tűnik, de akkor is a nemesebbik fajtából. Egyéb­ként nemcsak a vérbeli beava­tottak, hanem mindenki, az egy­szerű nézelődő számára is ér­dekes, hogy a régi korok kézi fegyvereitől a modern tűzfegy­verekig sokféle dolog, tartozék, öltözet, rendjel ismerhető, ta­pintható meg közvetlen közel­ről. Szemléletes' bevezetés a technika és az alkalmazott hadi- technika fejlődéséről. A tudo­mányos-technikai vívmányok felhasználása mellett a kortör­téneti dokumentumok fényében kicsit bepillantást enged a kö­zeli vagy távolibb múltba. És nem is kell éppen megszállott fegyvermániásnak lenni hozzá. A fegyverek, lőszerek egyéb­ként hivatalosan hatástalanítot­tak - oszlat el minden aggo­dalmat. Péterváry István maga is részt vett kollekciójának válo­gatott darabjaival a felhozatal gazdagításában a több mint hetven kiállítóasztal között, me­lyek a Magyar Honvédség Helyőrségi Klubjának föld­szintjét és emeleti nagytermét töltötték meg.- Nagy sikere volt a második világháborúból származó japán szamurájkardnak, tiszti szab- lyának. Ugyanakkor nekem is sikerült megszereznem egy igen becses darabot, egy 18. század körüli keleti jatagánt, amelynek külön érdekessége, hogy pengéje minden valószí­nűség szerint egy orosz pallos­ból származik - villanyozódik fel hirtelen a hangja. - Akkori­ban semmi sem ment veszen­dőbe, minden sérült hadi esz­közt igyekeztek hasznosítani. A felvonultatott arzenál igen széles: bronzkori nyílhegytől a Kalasnyikovig, cári mellpán­céltól, vérttől a világháborús rohamsisakig, a napóleoni idők hadviselő eszközeiig. Egy szé­les asztalon a legkülönfélébb szúró, pengés eszközök, kar­dok, tőrök, gyilkok, bajonettek, szuronyok és rohamkések sora­koznak. Egyébként viszonylag kevés a szűk, egy területre kon­centráló, specializált kollekció­látogató. A többség sokféle do­logban érdekelt: a pisztolytól az éremig. A pengés gyűjtő szerint az egyszerű érdeklődőt, a „koca” gyűjtőt, akinek esetleg csak egy-egy mutatós darab kell fa­lidísznek, könnyen meg lehet téveszteni.- Eléggé virágzó ipara van a hamisítványoknak, tömegter­meléssel elégítik ki az igénye­ket, kívánság szerint. A hamisí­tónak elég könnyű dolga van, ha nem avatott, jó szemű vásár­lóval köt üzletet. Számos trükk, fortély áll rendelkezésre, hogy megtévesztő külsőt kölcsönöz­zenek a tárgyaknak: mestersé­ges patina, öregítés, hamis jel­zések alkalmazása. Ám a lát­vány azért elég sokat elárul így is, ha egy kicsit is konyít valaki a témához, és ha már a kezébe veszi az ember, alaposabban megnézegeti, megtapogatja, rá­jöhet a dolog nyitjára. Nem ör­döngösség. A lengyelek és a németek nagyon jó minőségű másolatokat és modelleket ké­szítenek. De többnyire beütnek egy jelet, hogy itt kérem után- gyártásról van szó. A jugoszlá- voktól viszont elég sok hamis német rohamkés kerül a piacra. még a védjegyet, a solingeni márkajelzést is megpróbálják beütni - állapítja meg a szak­értő. — Az utóbbi időszakban egyébként határozottan fellen­dült az érdeklődés Európában és nálunk is a világháborús né­met, náci relikviák, a Harmadik Birodalom emlékei iránt. Ma­gyarországon ezzel együtt a rendszerváltás, az újratemetés óta a Horthy-korszakra is foko­zott figyelem irányul — teszi hozzá. Ezt a konjunktúrát erősíti meg számos asztal kínálata. Bőven van horogkereszt, min­denféle tárgyhoz kapcsolódóan, nadrágszíjtól a sapkáig. Aztán a Horthy-idők érdemrendjei, do­kumentumai, egészen a leven­teújságig. Minden mellékzönge nélkül meg lehet állapítani, hogy elég sok a felnyírt hajú, bomberdzsekis ifjú magyar. Egyébként a tiltott jelzésekkel ellátott tárgyak gyűjtését, ott­honi tartását semmilyen ren­delkezés, az önkényuralmi jel­képekről szóló törvény sem tiltja. Egy, már a modem időket szimbolizáló asztalon a Maxim géppuska mellett egy Kalas- nyikov géppisztoly hever. Pró­bálom finoman kipuhatolni, honnan származik a tekintélyes „vasdarab”. — Ez kérem, még békebeli, eredeti szovjet-orosz minőség, nem licenc. Tetszik látni, mi­lyen finoman van hatástalanítva - teszi hozzá, s a gazda gyön­géd pillantásával kísérve meg­húzogat valamit a závárzaton. Nagyjából 35 ezerért már haza is vihető, de lehet alkudni, s cseretárgyat is beszámítanak. Félig tréfásan rákérdezek, mennyire élesben megy a bolt. Mire többen megjegyzik, hogy manapság Magyarországon élesfegyverhez jutni egyáltalán nem nagy kunszt, nem kell hozzá túl sok utánajárás, isme­retség, de még pénz sem. A gyűjtők között csak elvétve fordulhat elő, hogy valaki eset­leg bekapcsolódik az illegális fegyverkereskedelembe. Á börze alatt sokan határo­zottan állították, hogy a fegy- vermániás gyűjtők semmivel sem agresszívebbek vagy mili- tánsabbak, mint az egyszerű, a téma iránt közömbös polgár, a hadi eszközök babusgatása nem takar elfojtott indulatokat. (Per­sze megvan ennek a konkrét lelki mozgatója mindenkinél.) Sőt nemritkán komoly szaktu­dás, kutatói munka áll mögöt­tük, elmélyült ismeretek birto­kában egész másként, tárgysze­rűbben tekintenek a fegyve­rekre, a hadviselésre. Kissé „szelídebb” dolog a rendjelek, kitüntetések, érmek, mindenféle korú és értékű rang­jelzések világa.- Természetesen a nemes­fémből, aranyból készült dol­gok és az igazi ritkaságok a legdrágábbak, de ezekre az ér­tékük miatt viszonylag mérsé­kelt a kereslet - világosít fel egy éremszakértő. - Legtöbben az elérhetőbb, de szép kidolgo­zású érmeket, kitüntetéseket keresik, sokan szakosodnak: például csak a 19. századi ma­gyar dolgokkal foglalkozik, vagy csak a tűzoltó-, a repülős jelvények érdeklik - teszi hozzá, és egy hátizsák mélyére rejtett műanyag zacskóból elő­kerülnek a féltettebb kincsek. - Ezek a legértékesebb darabok, amiket elhoztam - mutat egy sárga vállszalagos példányra. - Ez a monacói kitüntetés az ot­tani Grimaldi uralkodócsalád csillagrendje,, a németeknél ezer márka körüli induló auk­ciós árral indul, nálunk úgy 60 ezerről, ez a másik, zöld váll­szalagos csillagrend pedig Dél- Amerikából való, az egyik legmagasabb uruguayi elisme­résnek számít. Kovács János

Next

/
Oldalképek
Tartalom