Heves Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-28 / 73. szám

4. oldal Horizont 1997. március 28., péntek Idősek húsvétja Egerben az Idősek Berva-völ- ; gyi otthonában ma délután hús­véti ünnepséget rendeznek. Két órától Törőcsikné Király Mar­git, az otthon igazgatója tart húsvéti megemlékezést, majd Szepesi György zongoratanár ad ! műsort. Három órától református tiszteletet tartanak az intéz­ményben, amelyet ünnepi va- I csora követ az otthonlakók ' számára. Szombaton délután 4 órakor húsvéti szentmisére várják az itt élőket. Április I-jén, délelőtt 10 óra­kor közösen állítják össze az otthon nótakörét, amit vidám verses locsolkodás követ. Hevesi vetélkedő Kazinczy-verseny a Gyermekházban Hevesen immár hagyo­mány, hogy a költészet nap­ján, április 11-én a Gyer­mekház szervezésében meg­rendezik a Kazinczy Fe­rencről elnevezett szépkiej­tési versenyt. Az idén április 8-ig lehet az intézményben jelentkezni azoknak, akik részt kíván­nak venni a kötelező és sza­badon választott irodalmi alkotások felolvasásában. Az alsó tagozatosok isko­lánként két tanulót nevez­hetnek a vetélkedőre, míg a felső tagozatosok esetében az 5-6. osztályból egy, a 7-8. osztályból szintén egy tanuló nevezhet. Felvilágo­sítást az érdeklődők a Gyermekházban kaphatnak. Ezerféle recept Mindenki szakácskönyve Schiller Lívia és Schiller György Mindenki szakács- könyve című gyűjteményét adta ki a Holló és Társa Könyvkiadó színes, kemény borítóval, több mint háromszáz oldalon. Külön sorol a kötet megannyi ételféle­séget, fogást az előételektől és levesektől a húsokon, egytáléte­leken és mártásokon, salátá­kon, köreteken és főzelékeken át a rétesekig, süteményekig, kré­mekig és hűsítő italokig. A könyv sikerét az is jelez­heti, hogy 10 év alatt ez a hato­dik, átdolgozott kiadása a szer­zőpár Pozsonyban, a Madách Kiadónál publikált művének. A sokak által ismert ételektől az ínyencségekig minden meg­található a válogatásban, mely­nek nagy erénye, hogy nemcsak mindenkinek, de gyakorlatilag minden alkalomra szól, csupa olyan receptet - ezret! - ajánl elkészítésre, amihez be is lehet szerezni a hozzávalókat. Damoklész kardja helyett: új állománytábla Elmúlt a megszűnés veszélye, Egerben marad a katonaság Csak a helyőrség egyik alakulata - az elektronikai harcszá­zad - esett áldozatául a haderő-átalakításnak Egerben. A felderítő zászlóalj, tevékenységével, patrónusainak közben­járására elkerülte a felszámolást. Sőt, az ország hasonló alegységei közül egyetlenként ezt a „csatát” megnyerte.-Élethalálharc volt! - ejti ki immár megkönnyebbülve Sü­léi Géza alezredes. - Hagyo­mányok ide, tradíciók oda, ta­valy ősszel még úgy festett, hogy Eger katonaság nélkül marad. Damoklész kardja ott lebegett felettünk. Nem tudom eléggé hangsúlyozni és kö­szönni - így a helyőrségpa­rancsnok -, hogy mit jelentett a város vezetésének, a megyei közgyűlésnek, a megyei rendőr-főkapitányságnak, a megye országgyűlési képvise­lőinek mellettünk, munkánk jövője érdekében indított harca. A parancsnok személyesen beszélhetett Végh Ferenc altá­bornagy vezérkari főnökkel, érezhette közvetlen szolgálati elöljárója, Havril Ferenc ve­zérőrnagy, hadosztálypa­rancsnok segítőkészségét. A „hátországi” támogatás nélkül azonban aligha Eger, a Bor­nemissza Gergely Zászlóalj kapta volna március 1-jén az új állománytáblát.- A felderítő alakulatok kö­zül egyedül maradtunk az or­szágban. A teljes tartalékos képzést a mi zászlóaljunk biz­tosítja. Átfegyverzés esetén pedig a tartalékosok átképzé­sét is nekünk kell majd végre­hajtani - kapjuk a felvilágosí­tást a megerősödött pozícióról. Az új állománytábla tartal­mazza, hogy a felelősségteljes feladathoz mennyi munka­hely, s milyen beosztások tár­sulnak.-A személyi beszélgetése­ken túl vagyunk. A hivatásos katonák és közalkalmazottak körében mintegy 20 százalé­kos létszámcsökkentésre kerül sor, a sorállomány viszont 15 százalékkal növekszik - jegyzi meg Sillei alezredes. A változások nyomán két alegység megszűnt, egy keret­jellegű viszont feltöltődik. A szolgálati felső korhatárt elér­teket nyugállományba helye­zik. Két tiszt és egy tiszthe­lyettes áthelyezését kérte, nyolc hivatásos katonát a megszüntetett elektronikai harcszázadtól tudnak fogadni.- Véglegesnek tekinthető a tiszti, tiszthelyettesi állomány, amelyre életkora és végzett­sége alapján hosszú távon le­het számítani - vonja meg a mérleget a parancsnok. Azt, amelyhez a felderítőknél itt Egerben a korábbinál több sorkatona, mintegy 350 tarto­zik. S idén a lépések folytatá­saként megújul a harci tech­nika is. A PSZH-k helyett mo­dernebb páncélozott szállító­járműveket, BTR S0-asokat kapnak. A maradó tisztek már meg­kezdték a tervezett, 9 hónapos sorkatonai szolgálat megköve­telte kiképzésre való felkészü­lést. Az alakulat eredményes gazdálkodása jó alap erre.-A korábbi 10 milliós költ­ségvetési hiányhoz képest mostanra elmondhatjuk, hogy nincs tartozásunk - foglalja össze Sillei Géza a honvédség beszállítóinak is megnyugvást tükröző tényt. A pénzszűke miatt viszont számítaniuk kell bizonyos nehézségekre:- Idén várhatóan kevesebb üzemanyag jut a gép- és harc- járművek működtetésére. Ez pedig azt jelenti, hogy előtérbe kerül a gyalogoskiképzés. (budavári) Recsk, Búzás-völgyi tó: szigorú szabályok / Éjszakai horgászat csak hétvégenként A Recsk határában lévő Búzás­völgyi tóra érvényes új rend­szabályokról tájékoztatta a mi­nap a recski Búzás-völgyi Hor­gászegyesületet Benkö Attila, a tó tulajdonosa a felszámolás alatt álló Szajlai Mezőgazda­sági Szövetkezet nevében. Mint a felszámoló írja, a hal­őröket már értesítették, hogy az idei esztendőre érvényes napi­jegyek ára 700-ról ezer forintra emelkedett, s horgászni - mind az egyesületi tagoknak, mind a vendégeknek - csupán napkel­tétől napnyugtáig szabad. Éj­szakai horgászat csak péntek és szombat éjjel, az egyesület el­lenőrzése mellett lehetséges. Amennyiben ezen feltételeket az egyesület nem tudja mara­déktalanul teljesíteni, úgy ­hangsúlyozza levelében a fel­számoló - a tulajdonos jogán kénytelen lesz az érintett terüle­tet lezáratni. A történtekhez Kovács Jó­zsef, a horgászegyesület elnöke annyit kívánt hozzátenni, hogy a felszámoló jogszerűen járt el, s csupán a haltelepítés kérdé­sében van még tisztáznivaló. (-ne) A megye természetbarátainak testületében Ismét Csávás István az elnök A napokban Egerben, a Dorner étteremben tar­totta tisztújító közgyűlését a Heves Megyei Ter­mészetbarát Bizottság. A eseményen megjelent Georgiades Gábor, a kelet-magyarországi régió alelnöke is. Lovász József főtitkár számolt be az egyesületi és szakosztályi munkáról, majd elmondta, hogy a Természetvédelmi Szolgálat Polgári Természetőr Szolgálattá alakul át ebben az évben. Nagy László (Gyöngyös) felszólalásában ki­emelte, hogy nagyfokú vandalizmus és pusztítás tapasztalható az erdőkben. Kiss István Péter (Hatvan) a patakok szennyezettségéről beszélt, s indítványozta, hogy a délnyugati Mátrát is be kel­lene vonni az országos turistaút-hálózatba. Ezt az elképzelést a rózsaszentmártoni természetjárók is szorgalmazták. Nemes Gyula (Eger) a természet- járók magatartását és a túravezetőkre háruló fel­adatokat elemezte. Csávás István megyei elnök, aki tagja az országos elnökségnek is, beszélt az erdőket érintő megváltozott tulajdonviszonyok­ról, az új sporttörvényről, a közalapítványokról és a túramozgalmakról. Ezt követően megválasztották az Eger Városi Bizottság új elnökségét, melynek vezetője Gyulai István lett. Mivel a megyei elnökség mandátuma is lejárt, ezért nyílt szavazással választották meg az újat. Elnöke ismét Csávás István lett. Az el­nökség tagjai: Lovász József, Papp László és Gyulai István (Eger), Nagy László és Molnár Tamás (Gyöngyös), Kiss István Péter (Hatvan). Fáczán Attila A HESI Rt.-vel közös játékunk nyertesei Hossó Oszkárné veszi át az 5 ezer forintos HESI-utalványt Nagy Lajos igazgatótól fotó: perl marton Lapunk és a HESI Rt., valamint a HESI Gyöngyös Kft. március hónapban közös nyereményjá­tékot hirdetett. Tegnap a beér­kezett több száz pályázatból szerkesztőségünkben kisorsol­tuk a nyerteseket. így a HESI Rt. ajándékcsomagját nyer­ték: Kiss Gábor aldebrői, Oláh Imre egerszalóki, Marsi Sán- dorné kerecsendi, Fodor Re­náta demjéni, Antalné Kriston Anita besenyőtelki, Barta Sán­dor nagyrédei, Mezei Gás- párné, Halász Vince, Bukucs József dr., Bíró Lajosné, B. Tóth Éva, Sipos Mónika, Ko­vács László, Hemelóczky Jó­zsef, Kelemen Zoltán, Pintérné Papp Mária, Várnai Éva egri, Tóth Lászlóné kiskörei, Nagy Endre demjéni és Suka Fe- rencné átányi olvasóink. Az ajándékcsomagokat személye­sen kézbesítőink juttatják el szerencsés nyerteseinknek. A fődíjak közül az 5 ezer fo­rintos HESI-ajándékutal- ványt Hossó Oszkár egri, a 10 ezer forintos fődíjat pedig dr. Cseh Andrásné egri olvasónk nyerte. A Heves Megyei Hírlap hús­véti ajándékát, egy 15 kilo­grammos tejesbárányt Szabó János füzesabonyi előfizetőnk nyerte. Gratulálunk nyerteseinknek! Nincs már autós mozi Hevesben A nézők Bogácsra vagy Pásztora mehetnek Habár az időjárás még nem csa­logatja a filmkedvelő közönsé­get a szabadba, a naptár szerint hamarosan kezdődik az autós­mozi-szezon. De nem Heves­ben. A megye utolsó autós mo­zijának gépházát ugyanis le­bontották, a vetítővásznat ha­marosan elszállítják. A megye utolsó mohikánjának számító baktai-völgyi vetítőhely üze­meltetői ugyanis levonták az elmúlt évek tapasztalatából a tanulságot, s úgy döntöttek: ez a világ sok mindennek kedvez, de nem az autós mozizásnak. A létesítményt üzemeltető bükkzsérci székhelyű Kinő Bt. évekig próbálkozott a forgalom növelésével. Az eredmény ké­tes volt: négy-öt autó állt estén­ként a parkolóban, mások a korlátnak dőlve nézték a filmet. Ezért úgy döntöttek: felszámol­ják a megye utolsó autós mozi­ját is. Vasasné Szabó Róza nem szívesen beszél a Hevesben el­töltött időről:- Rengeteg pénzt buktunk ezzel, még ha a benzinre költött összeget, a munkánkat nem is számolom, akkor is milliós nagyságrendű.- Mi lett a sorsa a gépháznak és a berendezéseinek?- A télen elloptak belőle mindent, ami mozdítható. Kivit­ték a hűtőt, a mosdót, a csapo­kat, sőt még a falakat is meg­rongálták. Az épületet elbontot­tuk, a vetítőtáblát is hamarosan szállítjuk.- A megyében más helyen nem próbálkoznak?-Igyekszünk elfelejteni ezt is. Ebben a megyében nincs ke­reslet autós mozira. A '90-es évek elején többen is megpróbáltak dunántúli min­tára a szabadban vetíteni. Ekkor született a tiszanánai létesít­mény, amely több éve bezárt, s az egri, amely most éli végnap­jait. Akinek az idei nyáron mégis kedve kerekedik autós moziba menni, az legközelebb Pásztón, Bogácson, avagy a Hungaroring mellett válthat je­gyet. (szuromi) Nyáron építik a Béke telepi utat Tegnap tartotta ülését Eger Ci­gány Kisebbségi Önkormány­zata. Elsőnek előterjesztés hangzott el az önkormányzat tavalyi pénzmaradványának felosztásáról, amit a tagok egy­hangúan elfogadtak. Ezt követően a résztvevők tájékoztatót hallgattak meg a Béke telepi útépítés tervének megvalósítási lehetőségeiről, Habis László ismertetésében. Az egri alpolgármester el­mondta: először azt kell föl­mérni, milyen műszaki felada­tok jelentkeznek, s ekkor kö­vetkezhetnek^ hivatali egyez­tetések. Ezután Vígh Henrik, a főmérnöki iroda munkatársa sorolta fel a lehetséges változa­tokat az építésre. Elhangzott: egy hekötőútra és két lakóútra van szükség, amelyek közül az előbbi emészt majd fel nagyobb pénzösszeget, mivel jóval nehezebbek a te­repviszonyok, mint a másik kettő esetében. A beruházás összege 2,5-3 millió forint lesz. Lakatos Oszkár felvetette: ha már az utakat megépítik, be kel­lene vezetni a vizet és a szenny­vizet is. Habis László közölte: úgy kell megoldani az útépítést, hogy ez később ne akadályozza a közművek fejlesztését. A leg­rosszabb állapotban levő ingat­lanokat minél hamarabb el kell tüntetni. Végül Fejes Attila el­nök kijelentette: remélhetőleg a nyári hónapokban megvalósul az út építése, ami kezdeti lépése a 1992-es évi részletes rende­zési terv megvalósításának. Végül zárt ülésen tárgyalták meg a Béke telepen építkező három család régi ingatlanának rendezését. (elek) ___________Olvasónk Kérdezte - Utánajártunk___________ E gy kontaktlencse kellemetlenségei B. I. egri olvasónk kereste meg szerkesztősé­günket, s egy kontaktlencse kapcsán fejtette ki észrevételeit. Történt ugyanis, hogy még tavaly rendelt egy pár lencsét az egri Optirex Kft.-nél. Eleinte próbálta viselni, majd egyre jobban kezdett fájni a szeme. Elmondása szerint mindez azért, mert nem a kartonon feltüntetett paraméterek szerint készült el, és a görbületével is akadtak problémák. Amikor visszavitte, nem vállalták a teljes garanciát, pedig 12 ezer forin­tot fizetett érte. A cég ugyan felajánlotta az iga­zítás lehetőségét, s azt is, hogy csökkentett áron újat készítenek, ám most azon töpreng, mit te­gyen. Megkérdeztük Keller Lászlónét, az üzlet ve­zetőjét, mit tud az ügyről, s mit lehet tenni olva­sónk érdekében.- A vásárló novemberben kapott kontaktlen­cséket - válaszolta. - Február elején jött vissza ingyenes felülvizsgálatra, s akkor közölte, hogy nem tudja viselni. A doktornő megnézte, majd antibiotikumot írt fel a gyulladások csökkenté­sére, s visszarendelte újabb kontrollra. Március 4-én eljött, ám a lencse nem volt nála, majd 7- én újabb vizsgálat következett. Ekkor kiderült, hogy valóban lazább a szeménél. Felajánlottuk az igazítást, azonban tudni kell, hogy előzőleg napi 10-12 órát hordta, s a lencse használtsága is bizonyítható. Visszaküldtük a gyártóhoz, ám egy több hónapos használt lencsével nem lehet mit kezdeni. A probléma megnyugtató megol­dása érdekében felajánlottuk segítségünket, hogy újakat készíttetünk részére, s azt csökken­tett áron, azaz a feléért biztosítjuk a vásárló­nak. Szeretnénk mielőbb békésen rendezni az ügyét. A lencséi itt vannak, s reméljük, hogy hamarosan jelentkezik nálunk, s a legnagyobb megelégedéssel fogja majd viselni. Végezetül az üzletvezető elmondta, hogy a szemüveggel ellentétben a kontaktlencsék jóval komfortosabb látást biztosítanak. Fáczán Attila Siroki jegyzöklub a köztisztviselőkről Az immár hagyományosá vált jegyzőklubot április 2-án, szer­dán délelőtt 9 órától rendezik meg a Siroki Polgármesteri Hi­vatalban. A megjelenő közigazgatási szakemberek ezúttal a köztiszt­viselői törvény várható változá­sairól tanácskoznak. Ebben segítségükre lesz dr. Kiss Sándor, a Magyar Köz­tisztviselők és Közalkalmazot­tak Szakszervezetének elnöke, az Államigazgatási Főiskola nyugalmazott tanszékvezetője is. Mint megtudtuk, a rendez­vényre nem csupán a pétervásá- rai körzetben tevékenykedő, hanem a megye - téma után ér­deklődő - minden más telepü­lésének jegyzőjét is szeretettel várják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom