Heves Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-19 / 65. szám

4. oldal Zsibongó 1997. március 19., szerda Az Agria Tánc Sportegyesület 33 esztendős „Egy kis illemet is tanulnak” A megyében és az országban is méltán elismert az egri Agria Tánc Sportegyesület. Megala­kulása, 1964 óta a Megyei Mű­velődési Központban működik. Az akkori csapatból ma már csak Botond Béla tánctanár tagja - és egyben elnöke - a klubnak. Beszélgetőtársaink, Szűcsi István és felesége, Krinszki Andrea „A” osztályos versenyzők, asszisztensként oktat­nak a csoportban.-Nemrég alakulta­tok át egyesületté...- így igaz - mondja István -, tisztségviselő­ket, elnökséget válasz­tottunk, s a szülők fel­ügyelőbizottságot ala­kítottak. Létszámunk meghaladja a hatvanöt, 8-24 éves korig. A tánc egyre népszerűbb a fel­nőttek körében is, ezért nekik is szeretnénk in­dítani egy tanfolyamot.- A kisebbek nagyon lelkesek - teszi hozzá Andrea. - Köszönhető ez nagyrészt szüleik­nek, hisz ők is jobban örülnek, ha gyereküket a tánc­órán, biztonságban tudhatják. Itt megszeretik a zenét, s egy kis illemtan is ragad rájuk.- Nem is tudom, mit kezde­nénk a szülők nélkül - veszi át a szót István -, sokat segítenek a kirándulásaink, ünnepsége­ink, versenyeink szervezésé­ben. Győr Krisztián (Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet):- A húsvét egy szép népi ha­gyomány, mely a kapcsolatok ápolásában is fontos szerepet játszott. Ez a felfogás a mai vi­lágban már megváltozott. Ebbe az ünnepünkbe is beférkőzött az anyagiasság bűnös szelleme: a fiatalok csupán pénzszerzési lehetőséget látnak benne, és nem a szépségét. Ezért nem is nevezném igazán ünnepnek. Kelemen Valéria (Szilágyi Er­zsébet Gimnázium):-Nem szeretem a húsvétot, mert miután elment az összes vendég, a hajam csupa ragacs. Egész nap mosolyogva és ked­vesen kell vámom a fiúkat, akik manapság csak inni és pénzt koldulni jönnek. Sós Rita (építőipari techni­kum):- Húsvétkor már több éve ki­rándulni megyek. Nem sok ér­telmét látom ugyanis, hogy fiúk meglocsolnak, s ezért tojást, ennivalót és némi italt illik ad­nom, közben pedig elegem van a kellemetlen szagú kölnikből, a szódásüvegekből. Másnap én- Hogyan lehet hozzátok csatlakozni?-Bárki, aki kedvet érez a tánchoz, s a baráti légkörhöz, jelentkezhet. Van, aki a táncis­kola után - ahol az alapokat ta­nulják meg - lép be hozzánk. Mindennap van edzésünk, 17-21 óráig az MMK-ban. Szükség van utánpótlásra, főleg fiúkra, mert nagyon sok lány van pár nélkül.- Évente több versenyt is rendeztek...- Tavasszal és ősszel szerve­zünk országos megmérettetése­ket, s már negyedik alkalommal a népszerű táncgálát a stadion­ban. Nem mindenkinek köte­lező a versenyeken részt venni, van, aki csak fellépéseket vál­lal, hiszen sok helyre kapunk meghívást.- Ti vagytok a megye legjobb táncosai. Hogy lehet ezt elérni?- Rengeteg gyakorlással, de nem árt egy kis tehetség sem. Sokat edzünk, s ha lehet, akkor hazai és külföldi profi tréne­rekhez járunk. Igyekszünk mi­nél gyakrabban a tanítványa­inknak is biztosítani ezt a lehe­tőséget. Elek Eszter Hírlap TOP-IO 1. Császár Előd: Nem kell másik 2. Depeche Mode: Barrel Of A Gun 3. U2: Discotheque 4. Madonna: Don’t Cry For Me Argentina 5. Robert Miles: One And One 6. Nick Cave And The Bad Seeds: Into My Arms 7. No Doubt: Don’t Speak 8. Whitney Houston: Step By Step 9. Carpe Diem: Alomhajó 10. Jamiroquai: Cosmic Girl Zöld erdőben jártam... Ma már csak pénzért? A népi hagyományok szerint húsvétkor a fiúk felkerekednek, hogy - verssel vagy anélkül - illatos vízzel meglocsolják lány­ismerőseiket. Régen ezért festett tojás, étel-ital dukált. Mára talán már kissé megváltozott ez a több száz éves „rítus”. Hogy ma mit jelent a húsvét, arról kérdeztünk néhány középiskolást. is elmennék megöntözni a fiú­kat, ugyancsak kapjak valamit, és rám is mosolyogjanak. Pálfi Noémi (Vendéglátóipari technikum és gimnázium):- A húsvét egy népi hagyo­mány, amit az emberek az utóbbi időben kezdenek elfelej­teni. Sokan elzárkóznak a lo- csolkodók elől, vagy elmennek kirándulni. A mi családunk is ez utóbbit választotta. Szecskó László (Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet):- Szerintem a húsvéti locsol- kodást nem szeretik a lányok, mert csak „büdösek” lesznek. Ha nem lenne katolikus ünnep, akkor nem is tartaná meg senki. Szerintem ugyanis csupán a vallási hagyományok éltetik. Gulácsi Máté (Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet):- Gyakran elképzelem, hogy milyen érzés lánynak, nőnek lenni ilyenkor, s nem bírnám elviselni a parfümök kevert illa­tát. Néha az uszodában locsol- kodom, ahol a lányok vízbe do­bása - nem fürdőruhában - már hagyomány. Mit mondjak: ret­tegnek ettől a naptól. Támadnak a marslakók! Jack Nicholson és Glenn Close, no Kicsiny, zöld emberkék ér­keznek a nagy világűrből, hogy terrorcselekményeikkel rettegést hozzanak boly­gónkra. Ez a lényege Tim Bur­ton sokcsülagos, Föld-rengető sci-fi komédiájának. Jack Nicholson alakítja James Dale-t, az Amerikai Egyesült Államok elnökét, akinek legfőbb gondja, hogy melyik öltönyében fogadja a Mars-térség lakóit. A First Ladyt Glenn Close játsz- sza, aki bár Marsha névre hall­gat, igazi rendszerető háziasszony, s így még annak gon­dolatától is meg egy kutya rosszul lesz, hogy ilyen kis gusztustalan izéket fogad­jon a házában. Leányuk, Taffy szerepében pedig Natalie Portmant lát­hatjuk, aki bár halálosan unja az egész felhajtást, mégiscsak marad országelső. A további szerepekben bá­jos divattündérként Sarah Jessica Parkért, fitt fiatal­emberként Michael J. Foxot csodálhatjuk a mozivásznon. . Írjuk együtt! Jó lenne, ha a Zsibongót nem mi töltenénk meg - gondoltuk egy ködös reggelen. Nosza, eldöntöttük: pályázatot írunk ki. Erre no­vellákat várunk, bármiről, maximum két gépelt oldal terjedelem­ben. A címünk: Heves Megyei Hírlap, Eger, Pf. 23. Ha a borítékra rávésitek: „írjuk együtt", akkor biztos megkapjuk. Sőt, ami meg­nyeri a tetszésünket - pártatlanok vagyunk -, azt leközöljük a Zsi­bongóban. Ezzel még nincs vége: a három legjobb munkát 5, 3, il­letve 2 ezer forintos könyvutalvánnyal és némi meglepetés-aján­dékkal jutalmazzuk. (a szerk.) Habókos Hobo-sztori Földes László egy chicagói Hobo, azaz blues-énekes kocsmában koncertezett, a mű sora végén a „Kis vörös kakas” című nótát kezdte el játszani. Angolul nyomta: „Kis vörös kakas vagyok, én vagyok az egyetlen igazi kis vörös kakas ebben a teremben, én egy kom­munista országból érkeztem.” Majd anyanyelvén folytatta, mondván: akit érdekel a szö­veg, az tanuljon meg magyarul. Az előadás után odament hozzá két marcona alak:-Hé, ember!Mennyi whiskyt iszol, hogy ilyen a hangod?-No ice-cream! - felelte a blues-nagyapa, poharába bá­mulva. A Multimédia Concerts tavaszi kínálatából Dió, The Kelly Family, Supertramp és Kiss E négy, méltán világhírű csapattal köszönti a buda­pesti „koncert-tavaszt” a Multimédia Concerts, amely a napokban tájékoztatta a sajtó képviselőit a közeljö­vőre tervezett elképzelései­ről. A tavaszi koncertek sorát március 20-án a Petőfi Csarnokban Dió nyitja meg, aki a Rainbow, majd a Black Sabbath énekeseként tett szert világhírnévre. A rockzene rajongói ezút­tal élőben élvezhetik Ronnie James Dió ’96-ban felvett albumának, az Angry Ma- chines-nak anyagát is. Napjaink egyik legsikere­sebb popcsapataként szá­mon tartott The Kelly Fa­mily - az influenzajárvány­nak köszönhetően - némi csúszással, május 2-án lesz látható a Budapest Sport- csarnokban. Május 25-én este - szin­tén a BS-ben - egy igazi élő legendával, a Supertramp- pel találkozhatnak a prog­resszív rockzene kedvelői. A ’69-ben alakított brit együttes igazi, átütő sikereit a ’70-es évek közepén aratta, de a közönség elis­meréséből egy bő évtizeddel később is jócskán kijutott, sőt az 1992-ben kiadott al­bumuk, a The Very Best Of Supertramp szintén hallat­lan példány számban kelt el. A zenekar következő le­meze, a Some Things Never Change márciusban jelenik meg. Látvány és hangerő - ek­képp kommentálja a szakma a talán minden idők egyik legnagyobb rockzenekará­nak, a Kiss-nek június 5-re a Margitszigeti Stadionba ter­vezett koncertjét. A jeles esemény értékét nyilvánva­lóan tovább emeli, hogy az immár két évtizede viruló Kiss eredeti felállásban - azaz Paul Stanley-vel, Peter Criss-szel, Gene Simmons- szal és Ace Frehley-vel - és eredeti arcfestéssel lép fel Budapesten. Arra pedig, hogy igazi show-ra számíthatnak a koncertre ellátogatok, abból is következtetni lehet: 26 kamion hozza a csapat fel­szerelését... A szorongástól a nagyképűségig Az egyik legértékesebb és legfontosabb emberi tulajdonság, az önbiza­lom a belső harmóniából, képességeink valós értékeléséből fakad. Ha igennel vagy nemmel válaszolsz a következő kérdésekre, megtudhatod, te hogyan állsz önbizalom dolgában. magabiztossági szint, s ennyi általában elegendő is ahhoz, hogy valaki megálljon a lábán, és ne kételkedjék örökösen sa­___________Tallózó, Avagy Így Írtok Ti______________ A z ásítás „színei” a Palettán Nemrégiben jelent meg a Lí­ceumi Paletta, az egri főiskola közéleti lapja. Tallózó rova- tunkben elsőként ebből adunk ízelítőt. Hová tűnt Bozsik Rafael ta­nár úr? címmel Márkus Ró­bert annak járt utána, hogy Bozsik Rafael, a történelem tanszék oktatója miért nem ta­nít a főiskolán. Az írásból kiderül, hogy a pedagógus betegszabadsággal kezdte el a második félévet, de egy baráti beszélgetés során megemlítette, hogy esetleg más intézményben folytatná a munkát. Két évvel ezelőtt ugyanis felkérést kapott a Pázmány Péter Tudomány­egyetemtől. A cikk megjelené­sekor még nem állt munkába, de kollégái szívesen látnák vi­szont a tanszéken. Szathmáry Zita „Illemkoc- káiban” tippeket kaphatunk arról, hogy miként lehet - csukott szájjal, a levegőt az or­ron át szíva - grimaszmente­sen ásítani. Ugyanígy a tüsz- szentés „tompítására” is ka­punk megfontolandó ötleteket. Schleisz-Bognár Péter az Eger műemlékei című sorozat­ban a Minorita-templomot mu­tatja be, amely a magyaror­szági egyházi építészet egyik legkiemelkedőbb értékű alko­tása. Az 1827-es nagy tűzvész után helyreállították, s legkö­zelebb csak száz év múlva újí­tották fel ismét. Van reményi? címmel Ba­logh Andrással, a gyöngyösi Stúdió, vagy amit akartok szín- társulat vezetőjével beszélge­tett Balogh Ferenc. Mint az írásból kiderül, a direktor még lát reményt a csoport jelenlegi lehetetlen helyzetében is. Ha nem a Mátra Művelődési Központben, akkor másutt, de az biztos, hogy mindig színvo­nalas produkciókkal várják a közönséget. A Paletta versei mellett a viccrovat is helyet kapott, íme, egy kis ízelítő:- Hogyan temeti el a skót az anyósát?- Derékig beássa a földbe, a többit kimeszeli sírkőnek.- Hogy hívják a halott rendőrt?- Holtbiztos. 1. Ha háromszor egymás után kudarcot vállánál va­lamilyen terveddel, ké­telkedni kezdenél-e a sa­ját képességeidben? 2. Nagy tömegben szok­tál-e félni vagy zavarba jönni? 3. Ruhatáradat főleg topis holmik alkotják? 4. Gyakran nézel tü­körbe? 5. Egyenes a tartásod? 6. Gyakran vannak olyan érzéseid, hogy az embe­rek hazug pletykákat ter­jesztenek rólad? 7. Ha az utcán hozzád lép egy rendőr, gyorsabban kezd dobogni a szíved? 8. Autóbuszon vagy ut­cán van olyan érzésed, hogy az emberek meg­bámulnak vagy rajtad ne­vetnek? 9. Ha valamilyen sorsjá­tékon nyernél egy idegen országba szóló ingyenes üdülést, elindulnál egye­dül? 10 . Lennének-e gátlásaid, ha bárkit megkaphatnál a másik nemből? 11. Vannak rossz álmaid? 12. Problémáidat általá­ban egyedül oldod meg? 13. Van megtakarított pénzed váratlan kiadá­sokra? 14. Gyermekkorodban szerettek a szüleid? 15. Hiszel abban, hogy mindennap kell valami újat tanulnod? 16. Vállalod-e inkább a veszteséget, semmint va­lamit visszavigyél az üz­letbe? 17. Van olyan érzésed, hogy neked semmi sem sikerül? 18. Gyakran kérik isme­rőseid a tanácsodat? Pontozás: Egy-egy pontot érő válaszok: l=nem, 2=nem, 3=nem, 4=nem, 5=igen, 6=nem, 7=nem, 8=nem, 9=nem, 10=nem ll=nem 12=igen 13=nem 14=igen 15=igen 16=nem 17=nem 18=igen. Az ellenkező válaszokért nem jár pont. Értékelés: 15—18 pont: Határozott, magabiztos ember vagy. Bizonyára sokan elvárják tőled, hogy tanácsaiddal segítsd őket. A dolog árnyoldala, hogy néhá- nyan kissé nagyképűnek tartanak. Vigasztaljanak Goethe szavai: „Ha az ember minden elvárásnak eleget akar tenni, minden bizonnyal túlbecsüli saját képességeit.” 11-14 pont: Tisztában vagy erős és gyenge pont­jaiddal, értékeiddel, s nem esel át a ló másik ol­dalára, vagyis mentes vagy az olykor tévedé­sekre vezető elbizako­dottságoktól. 7-10 pont: Ez az átlagos ját magában. Önbizalma­don azonban még vannak bizonyos rések; hogy hol, annak tudatosításában se­gíthet az a teszt is. Gon­dolkozz el a 0 pontos vá­laszaidon egy kicsit. 3-6 pont: Félénk, bi­zonytalan ember vagy, akinek gyakran van szük­sége mások jó tanácsaira. Próbáld jobban tudatosí­tani önmagadban az érté­kes tulajdonságaidat. 0-2 pont: Rendkívül alacsony pontszám, de előfordul. Te is azok közé tartozol, akiknek minden döntés a nehezükre esik, s akik egyáltalán nem hisz­nek önmagukban. Pedig az ilyen fokú önbizalom- hiány többnyire indoko­latlan. Nyilván úgy érzed*, állandó irányításra van szükséged, de jobban tennéd, ha megpróbálnál alaptalan félelmeidtől megszabadulva saját lá­badra állni!

Next

/
Oldalképek
Tartalom