Heves Megyei Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-01 / 27. szám
71 ~wn FR l'/U\Rí\7,7 T\ï Barangolás a Mátra Múzeumban Kicsiknek, nagyoknak mindig hasznos időtöltést kínál a gyöngyösi Mátra Múzeum. Fotóriporterünk jóvoltából betekintést nyerhetünk a szürke falak színes világába. Balra: ovisok Brúnó lábánál... Alsó képsorunk balról jobbra: őszi csendélet, a téli erdő, a mikroárium lakója, vadvízi világ, nem hírlapi kacsák. Jobbra: erdei csendélet szarvasokkal. Érdekesen játszik, s ami még érdekesebb: tanít is Venczel Valentin Egy furcsa színész a „lassan veszítök” közül Futólag ismerjük egymást. Én jobban öt a nézőtérről, de nem tudom róla, hogy súlyos betegségéből a kollégák hite, Kocsis István főorvos szaktudása hozta vissza három éve. Azt sem, hogy ösztöndíjas volt Kazimierz Dejmek színházában és egy német társulatnál, s hogy számos fesztiváldíj birtokosa. Ezt csak a beszélgetés végén árulja el. A Liget kaszinóban találkozunk az egri Gárdonyi Géza Színház művészével, Venczel Va- lentinnel, próba után, a presszóban. Ez nemcsak nyugodt eleganciája miatt megfelelő, hanem praktikus is. Itt próbálják ugyanis Schiller Ármány és szerelem című darabját, Beke Sándor rendezésében. Wurm szerepét kapta. Kicsit megvárakoztatom, épp akkor nyom el egy szál Astort. Venczel Valentin- Látom, szereti az elegáns dolgokat.- Egyébként Kentet szívok, sajnos, elég sokat.-Az is igaz, hogy van egy terepjárója?- Tényleg, az igaz.-Hogy is mondjam csak: manapság ezt egy színészfize- tésböl...?- Ez így van, sajnos, nem sok. De megpróbálok emellett pénzt keresni. Egy amerikai menedzserképző cégnél kommunikációs programot tanítok. Újabban pedig a grafológusképzésbe is besegítek.- S korábban az egri színház stúdiójában is tanár volt.- Színészmesterséget tanítottam, kétszer kétéves kurzusban. Büszke vagyok: az első és a második generáció minden tagja szerződést is kapott.- E tanítási hajlam, úgy tudom, nem előzmények nélküli.- Újvidékről jöttem. Előbb egy évet dolgoztam Kaposváron, s most már a hatodik évadot töltöm Egerben. Otthon mi, a kisebbségi sorban lévő színészek, egyszerre játszottunk és tanítottunk.-Akkor először beszélgessünk erről az időszakról!- Belgrádban végeztem a színművészeti főiskolán, ott szereztem diplomát 1978-ban. S ezután mindjárt az újvidéki színházban kaptam szerepeket, majd az akkor újonnan megnyitott újvidéki főiskola magyar tanszékén oktattam, hat és fél évadon keresztül.- E szerint nem magyar nyelven tanulta a szakmát?- Belgrádban szerbül folyt az oktatás. Egyébként apám magyar, anyám horvát, én Becskereken születtem. Ezeket a nyelveket ismerem, meg németül, olaszul is beszélek. Magyar anyanyelvűségem miatt természetesnek tűnt, hogy Újvidéken kezdem a pályát. Szerencsém volt, mert altkor hárman tanítottunk diplomások színművészetet az ottani főiskolán. Előbb tanársegédként, majd docensként. Tulajdonképpen ideális állapot volt, mert két főállásban azt csinálhattam, amit szeretek.- S mi mindent játszott?- Ez érdekes, mert engem már a kezdetektől elkerültek az úgynevezett „fiatal színész szerepek". Évente volt két-három főszerepem, de az ember jóformán csak egy-kettőre emlékszik. A kezdet kezdetén játszottam Molière Don Jüanját, és volt egy Júlia kisasszony is, cseh rendezésben, amelyért díjat is kaptunk egy színházi fesztiválon a partneremmel, Bajza Viktóriával.- Tudja, hogy tulajdonképpen most annak apropóján ülünk itt? Nagyon megérintett az alakítása, amelyet az egri Strindberg Júlia kisasszony előadásban lakájként produkál.-Azt hiszem, most egészen másként játszom ezt a szerepet. Ez egy negyvenen túli ember, aki sok mindent megpróbált, hogy kiemelkedjen, de eddig nem sikerült neki. Úgy érzi, most itt a lehetőség azzal, hogy egy Szent Iván-éjen a grófkisasszony felkínálja magát. Egy lehetőség számára a kiemelkedésre. Ez egy skrupulusok nélküli figura, aki mindenen átgázol. Ettől keményebb ez a szerep, de talán ettől valóságosabb is.-A magánéletben a győző vagy az áldozat szerepét tekinti magáénak?- Én reális optimista vagyok. Szerintem a pillanatnyilag győzők is áldozatok, csak lassabban veszítenek. Globális távon mindannyian vesztésre állunk, már ami az értékeket illeti.-Egerben hogy érzi magát?- Jól. A város és szelleme tartósságot, folytonosságot ígér, választott hazám lett.- Miért jött el?- A nyolcvanas évek végén Jugoszláviában elkezdtek a nemzetek polarizálódni. Látni lehetett, hogy a nagyobb nemzetek erőfölényre törnek, a kisebbek befelé fordulnak. S úgy éreztem, ha ebben állást kell foglalni, akkor jobb, ha eljövök Magyarországra. Az a tapasztalatom, hogy az egyetemes magyarság csak a trianoni határokon belül valósul meg. Esztétikai, művészi szempontjaim is voltak. Hívtak Kaposvárra. Egy ideig ingáztam, aztán kitört a háború. Ügy döntöttem, végleg itt maradok.-Ezek szerint Kaposvárt is otthagyta Egerért.-Amikor Kaposvárra kerültem, az már éppen az utolsó időszaka volt az ottani nagy színházi korszaknak. A nagy nevek, mint Jordán Tamás, Lu- káts Andor, Molnár Piroska, Csákányi Eszter, elszerződtek Pestre. Ráadásul az látszott megszűnni, ami Kaposvár létének alapját adta, az ellenzékiség. Hiszen rendszerváltás volt itt is, s ez egybeesett az én szemléletváltozásommal is. Egyre inkább kezdtem úgy hinni, hogy egy nemzeti szellemű színházban van a helyem.- S itt megtalálta? S megtalálták a szerepek?- Samuel Becket darabjában, a Godot-ban kezdtem, azt hiszem, ez jó indulás volt. Aztán játszottam a Tóték-ban Cipriani professzort, Pathlen Pétert.- Érdekes, furcsa szerepek.- Nem álltak tőlem távol, hiszen a mienk kísérletező színház volt, és sok kortárs darabot játszottunk. Azért erre mégis van egy megjegyzésem. Az egyik itteni kollégám mondta: „Te, ezek a furcsa szerepek olyan jól állnak neked, majd szólok a direktornak, hogy mindig ilyeneket adjon”. Mire azt feleltem: „Adjanak nekem csak jó szerepeket, s azokat én igyekszem furcsán, érdekesen eljátszani.” Jámbor Ildikó Strindberg Júlia kisasszony című darabjában Dimanopulu Afroditével fotó: majoros tamás MŰVÉSZBEJÁRÓ
