Heves Megyei Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-04 / 29. szám

10. oldal SporTTüköR 1997. február 4., kedd NIKE-Hírlap-kupa - a felnőttek értékelése Örök igazság: csak az a gól, amit a játékvezető megítél... Varga Lászlónak, a torna legjobb kapusának Szakács Jó- zsefné, a tiszteletdijat felajánlott Baranyai József testvére gratulált fotó: majoros tamás Vasárnap délután 15 óra 10 perckor, amikor a jövő ilyen­kori viszontlátás reményében elköszöntünk vendégeinktől, és a tervezettől 5 perccel előbb (mert a döntőknél nem volt szükség büntetőrúgá­sokra) hivatalosan is befeje­ződött a NIKE-Hírlap-kupa terem-labdarúgótorna, mi is fellélegeztünk. Három napon át 24 különböző szintű mér­kőzésen rúgták a labdát az egri Kemény Ferenc Sport- csarnokban a csapatok, la­punk tizenegyedik alkalom­mal megrendezett hasonló formájú eseményén, aminek ezúttal a NIKE cég volt a főszponzora. Mint rendezők, kissé mi is elfáradtunk, de úgy érezzük, hogy nem volt hiábavaló a majd két hónapos előkészület. Az első visszhan­gok azt jelzik, hogy a többség elégedetten távozott, s vélhe­tően a múló idő azok számára is megszépíti a történéseket, akik esetleg csalódtak ked­venceik játékában, vagy aki­ket valós vagy vélt sérelem ért, ami egész egyszerűen benne van a sportban. Vasárnap délután a fényké- pezkedésekkel és a médiák képviselőinek gyors riportjaival véget ért ugyan az idei palánkfocis rendezvényünk, mi azonban szeretnénk még arra visszapil­lantani, hiszen úgy érezzük, hogy bár a büfé erejét megfe­szítve üzemelt, még sokan szomjaznak a látottak felidézé­sére. Mindezekkel gondolunk természetesen azokra a sport- szerető olvasóinkra is, akik nem lehettek jelen az egri kör­csarnokban, és természetesen kíváncsiak a részletekre, mert esetleg azon olyan csapatok szerepeltek, amelyek közel áll­nak a szívükhöz. Vélhetően sikerült az alap­hangot megütni a serdülők pén­teki körmérkőzéseivel (az utánpótlás csapatokról külön összeállítást készítünk), ami kissé hasonlított egy lakodalmi előkészülethez. Már kész volt a sátor, már kínálták is a vendé­geket, már voltak, akik fo­gyasztottak az asztalról, de még hiányzott a menyasszony. Szombaton aztán, mert a sor­solás úgy hozta, mindjárt egy slágermeccsel indult a torna: FC Eger-Egertej - Füzesabony. Az abonyiak kitűnő játékos­anyaggal rendelkeznek, ez nem lehet vitás. Bocsiék nem titkol­ták, ők igenis úgy készültek erre a tornára, hogy a fináléban is szerepük legyen. Varga Zol­tán edző egészséges önbiza­lommal feltöltött játékosokat küldhetett pályára, győzelmük nem lehetett vitás. Az egriek derekasan küzdöttek, a tőlük telhetőt megtették, a látottak csak azt igazolták - aminek részleteit taglalni most nem le­het feladatunk -, itt tart jelenleg a megyeszékhelyi labdarúgás. Csak dicséret illeti őket, hogy sérülések és betegségek elle­nére is felveszik a harcot. Az A-csoporttal folytatva, délután az Eger és a Selyp üt­között előbb, a mérkőzés dön­tetlennel, majd maratoni bünte­tőkkel zárult. A tizenkettedik párban pattantak el az idegszá­lak, a selypiek emelhették ma­gasba a kezüket. A Füzesabony - Selyp találkozón, ahol az abonyiak győztek, biztosan jól látszott, hogy a Kinizsi még nincs játékban. Az alapozás számukra az egri tornával zá­rult, illetve ezzel kezdődött ese­tükben a tavaszi kétkapuzás. Máris levonták a torna tanulsá­gait: ha jövőre ismét meghívják őket - ami rajtunk nem múlik -, jobban odafigyelnek majd az előkészületekre, hiszen ők most mutatkoztak be először az egri körcsarnokban. A ß-csoportnak nem volt olyan favoritja, mint az A-nak a Füzesabony. Az első összecsa­pás döntetlent hozott a Gyön­gyös és a Tiszafüred között, ami a mátraaljiakat dicséri. Bosszú­ságukra a büntetőpárbajt elvesztették ugyan, de így is jó összbenyomást keltettek Cso­mósék. Besenyőtelek csapata ki­fejezetten jól játszott a Tiszafü­red ellen, győzelmük csak iga­zolta, hogy az erőket jól sike­rült összeválogatni. A folytatás viszont már elmaradt Zentaiék részéről. A csoport első helyé­ért játszott mérkőzésen a Bese­nyőtelekkel szemben jobban futballozott a Gyöngyös. Tá­madni is kellett Szerdahelyiék­nek, mert nekik csak a győze­lem volt elegendő a továbbju­táshoz, Nagy Endréék a döntet­lennel is beérhették. Péczeli Szabolcs, a GYAK új edzője - kifejezve sajátos nézetét a te­remfociról - inkább a csapattól távol szurkolt fiaiért, de a ki­tűnő szakvezető közismert szi­gora máris érződik Patkóék já­tékán. Csomós bombájával meg is szerezték a vezetést, sőt a le­látó szerint kettőre is növelték előnyüket, Birincsik József já­tékvezető azonban nem látta bent azt a labdát, amit Juhász Erik a gólvonal tájáról kapart magához. Az egész torna leg­kritikusabb pillanata a gyön­gyösiek vesztéhez vezetett, mert a besenyőtelkiek egy em­berelőnyös helyzetből kiegyen­lítettek, ami ugye nekik elég volt. A végén néhány percre forró katlanná változott a körcsarnok, nehéz volt fékezni az indulatokat. Méltán bosszantotta a gyön­gyösieket, hogy veretlenül kel­lett elbúcsúzniuk a további küzdelmektől. A játékvezető viszont másnap is úgy ítélte meg: nem látta, hogy teljes ter­jedelmében vonalon túl volt a labda. Akik a gólvonal magas­ságában álltak, mind gólt ítéltek volna, de nem náluk volt a síp. A vasárnapi elődöntőben a papírforma érvényesült, a Fü­zesabony azonban a későbbi győztes Vácnak is feladta a lec­két. Az Egerből eligazolt Vojte- kovszki szerzett vezetést, majd az Egerben szintén játszott Bánföldi juttatta kétgólos előnyhöz a Samsungot. Amikor Novák Z. szépített, még felcsil­lant valami, de az NB I.-es gárda már jól vigyázott az eredményre, még emberhát­rányban is. A ŐVSC-nek könnyű falat volt a Besenyőtelek. A gólzá­porral szemben nem volt ellen­szerük a besenyőieknek, maguk sem hitték, hogy megnehezíthe­tik Bükszegiék dolgát. A har­madik helyezésért Füzesabony és Besenyőtelek játszhatott, a szomszédvári derbit magabiz­tosan nyerte a Füzesabony. Energikusan, remekül futbal­loztak Szabó Laciék. Remek gólokat lőttek, Nagy Péter fel- sősarkos bombája ámulatba ej­tette a publikumot, Varga Laci egy kivétellel mindent hárított. Az abonyiak kapusa egyébként 1993 és 1996 után harmadik alkalommal lett a hagyományos torna kü­löndíjasa. Bravó! A besenyő­telkiek nem találták a ritmust, ami viszont feltűnt: az apró termetű Penti remekül bánik a labdával. A döntőben változatos, gó­lokban gazdag mérkőzést ját­szott a két élvonalbeli klub csa­pata. A Nagy Tibor által vezé­relt váciak lehajrázták a BVSC- t, és megérdemelten állhatták a dobogó tetejére. Egerben már harmadik alkalommal diadal­maskodtak annak a csapatnak a játékosai, ahol Csank János szövetségi kapitány néhány éve sok szép sikert ért el. Elköszönéskor a csapatok vezetői ígéretet tettek arra: leg­közelebb is szívesen eljönnek. Mi is úgy szeretnénk, ha foly­tathatnánk a hagyományt. Fesztbaum Béla A gyöngyösiek (fehérben) veretlenül kényszerültek elbú­csúzni a döntők előtt Köszönetét mondunk Bár a NIKE-Hírlap-kupa rendezésével kapcsolatos ten­nivalók nagy része a mi fel­adatunk volt, jól tudjuk, hogy csak jelentős összefogás eredményeként valósulhatott meg az esemény. Ezért min­denekelőtt köszönetét mon­dunk a pályára lépő csapatok­nak, hogy vállalták a részvétel rájuk eső költségét. Valamennyi résztvevő ne­vében köszönjük dr. Simon Jánosnak, az S. H. lmpex Kft., a NIKE cég kizárólagos ma­gyarországi forgalmazója ügyvezető igazgatójának, hogy bizalmával megtisztelte a Hírlapot, és főszponzorként nemcsak anyagiakat, hanem kollégái révén segítőtársakat biztosított a gördülékeny le­bonyolításhoz, azon túl Pus­kás Ferenc személyében vi­lághírű sportembert hívott meg a rendezvényre. A következő támogatóknak szeretnénk még nyilvánosan is köszönetét mondani: ••• Kereskedelmi és Hitelbank Rt., Omya Kft., Colas-Egut Rt., Imola Bau Kft., Terra- Vita Kft., Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet, Verpelét és Vidéke Takarékszövetkezet, Trombitás és Társa Kft., Ho­tel Senátor-ház, Fekete Ló Fogadó, Hotel Ózon, Hotel Galyatető, Express Utazási Iroda. Köszönjük az Egri Ken­guru TSE akrobatikus rock and roll táncosainak fellépé­sét. Sokra értékeljük a gyön­gyösi szülők fáradozását, akik elkísérték gyermekeiket Egerbe, hogy bemutassák fo­cistudományukat. Végül, de nem utolsósor­ban köszönjük a közönség ér­deklődését. Igyekeztünk szolgálatukra lenni, még in­kább a Hírlap szimpatizánsai­nak tudni azokat, akik kitün­tettek bennünket bizalmuk­kal, benépesítették a lelátót. Egyszóval: mindent és mindenkinek köszönünk...! Teremlabdarúgás Hatan a körzeti döntőben Kezdjük a legfontosabbal: az adá- csi csoportból a játékvezetők csa­pata, Karácsond és Adács, a gyöngyössolymosi csoportból Gyöngyössolymos, Hort, valamint Heréd együttese jutott tovább a Gyöngyösi Városi Körzeti Labda­rúgó Szövetség által rendezett te­rem-labdarúgótornán. A szövetség hagyományosnak számító rendezvényén, a selejte­zőkben 10 csapat mérkőzött egy­mással a már említett helyszíne­ken, ahol kulturált körülmények között, együttesenként 4+1-es létszámmal, körmérkőzéses for­mában zajlottak a találkozók. A 2x20 percig tartó mérkőzése­ken - amelyeken Jakus S., Ménesi /., Juhász Z., Antal József, Meny­hárt G., Antal János bíráskodott - Visznek, Detk, valamint Zagyva- szántó és Atkár csapata teljesített a leggyengébben, így ezek az együttesek már nem lehetnek ott a február <8-án Gyöngyössolymoson rendezendő döntőben. DETKIELSŐSÉG A felnőttek küzdelmeit követően egy nappal 5, ugyancsak gyön­gyös körzeti ifjúsági csapat mér­kőzött egymással az adácsi sport­csarnokban. A torna végeredménye: 1. Detk 10, 2. Adács 7, 3. Atkár 7, 4. Gyöngyössolymos 4, 5. Zagyva- szántó 0 pont. A detkiek a serleg mellé labdát is kaptak jutalmul, csakúgy, mint a 2. és a 3. helyen végzett csapatok. Különdíjban részesült a 12 talá­lattal gólkirály Grízner Gábor (Atkár), a legjobb kapusnak meg­választott Lőrincz Csaba (Gy.sólymos) és a legjobb me­zőnyjátékosnak bizonyult Forgó Róbert (Adács). Ajándékként sporttáskát vehettek át a labdarú­gók Darák Attilától, a szövetség elnökétől és Patócs János titkár­tól. A mérkőzéseket Harmath László, Antal József és Darák At­tila vezette. (patócs) SZIJPEREXPRESSZ Ismét fehérnemű-, zoknivásár febr. 5-én 7 h-tól a Tábornok- házban. Kapható még I. o. gyer­mekruha, széldzseki és fürdő­ruha. (79243) Két üzlet bármilyen célra kiadó. Érd.: Várállomás, Pasa borozó, Török (79230) A MINI-MONEY jó minőségű gyermekruha, dzseki, szabadidő bálát bont minden nap 10 h-kor. Eger (Felnémet) Sólyom u. 6. Üzlethelyiségek, raktárak frek­ventált helyen eladók, bérbe adók. Érd.: 36/324-807, 312-071. Szombaton a Flórában: Sportolók farsangja Az Egri Szabadidő Sportegye­sület dr. Ringelhann György fővédnökségével, az Imola Bau Kft. és Eger Város Oktatási és Sportbizottsága védnökségével február 8-án a Flóra Hotelben rendezi meg a sportolók far­sangi bálját. A rendezvényen adják át a médiák szavazata alapján Eger város legjobb sportembereinek (csapat, edző, év sportembere, év sportvezetője, egyéni sporto­lói, év sportteljesítménye) járó díjakat. A 19 órakor kezdődő prog­ramra jegyelővétel, helyfogla­lás a Villa Tours Utazási Iro­dában (Eger, Jókai út 3. Tel.: 36/410-215 és 361417-803). A belépőjegy és vacsora ára 1600 forint. Jelentkezni lehet február 5-ig. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az 5. heti totónyeremények a következők: 13 plusz egy és 13 találatos szelvény nem volt. 12 ta- lálatos szelvény 12 darab, nyere­ményük egyenként 292.336 forint. 11 találatos szelvény 336 darab, nyereményük egyenként 10.441 forint. 10 találatos szelvény 3505 darab, nyereményük 1668 forint. A góltotón az 5 darab 3 találatos szelvény nyereménye egyenként 32.613 forint. Kilences a Menta Kér. Kft.-nek Az Egertej Kft. támogatásával Játékunkban az 5. héten Csonka Józsefné mátra- szentimrei és a Menta Kér. Kft. túrái olvasóink tippjeit játszottuk meg az egri Rózsa Károly úti to- tózóban. A játékhéten a Menta Kér. Kft. 9, Csonka Józsefné 6 találatot ért el, így nyeremény hiányá­ban ezúttal elmarad a szabályok szerinti felezés. A játékhéten nem volt telitalálatos szelvény, sőt tizenhármas sem. A lapunkhoz beküldött több mint kétszáz tipp között 1 darab 11 -es (Szőke Sándor, Eger) és 9 darab 10 találatos szelvényt ér­tékeltünk. Népszerű tippjátékunkat az Egertej Kft. támo­gatásával ezen a héten is folytatjuk, változatlan já­tékszabályok mellett. Az új tippelők kedvéért ismertetjük a játék lé­nyegét: lapunkban megjelentetünk a játékhétre vonatkozó üres totó kollektív szelvényt, melyet kivágva és kitöltve kell minden héten pénteken dé­lig szerkesztőségünkbe (Eger, Barkóczy u. 7.) el­juttatni. A lapból kivágott szelvények vesznek részt a játékban, egy fogadó egy borítékban több tippet is beküldhet. A megjátszható variáció 0-6-7 indexszámú (1280forint!szelvény), ami azt jelenti, hogy a mérkőzésekre hat kétesélyes tippet és hét égyesélyes tippet kell beírni. A beérkező tippek közül minden héten pénte­ken 12 órakor sorsolással választjuk ki azt a két fogadót, akinek a tippjeit szerkesztőségünk és az Egertej Kft. közösen megjátszik. A kisorsolt játékosok nevét és a tipposzlopot a szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyereményt ér el, abban az esetben a nyereményt megfelezzük. Két­ezer forint összeg alatt nincs felezés, a nyeremény a fogadót illeti meg. (Például: ha a fogadó 500 ezer forintot nyer, akkor 250 ezer a játékosé, és ezért csak a lapunk árát kell befektetnie). HA NYCAUNK - KUZÜNK! 6. hét Sor­szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Castel di Sangro Foggia 2. Chievo Lucchese 3. Genoa Cremonese 4. Padova Lecce 5. Palermo Brescia 6. Ravenna Pescara 7. Regglna Cesena 8. Salernitana Empoli 9. Torino Venezia 10. Como Pistoiese 11. Modena Carpi 12. Atl. Catania Ancona 13. Ascoli Acireale +1 mérkőzés 14. Bari Cosenza Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. O 6 7 Indexszám: 64 db Név: Cím:.

Next

/
Oldalképek
Tartalom