Heves Megyei Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-26 / 48. szám
6. oldal Mozaik 1997. február 26., szerda „Örülünk, hogy hozzánk jöttek” A Csepel Autógyár volt egri leányvállalatának új tulajdonosával, a ZF. Hungária Kft. vezetőivel kezdettől szoros kapcsolatot alakított ki a hevesi megyeszékhely önkormányzata. Ennek jelentőségéről kérdeztük dr. Ringelhann György polgár- mestert:-Nagyon örülünk, hogy az amerikai Philip Morris után - amely az Egri Dohánygyárat vásárolta meg - a német gépipari világcég, a ZF. is Egerben szerzett tulajdont. Egyértelmű szakmai nagyhatalom, kiváló szervezettel, technikával és termékekkel. Miután már a privatizációt megelőzően is volt kapcsolatuk a gyárral, így szívesen jöttek Egerbe. Látjuk, hogy tetszenek nekik a városunk műemlékei, kulturáltsága és tisztasága. Tehát jól érzik magukat Egerben. Úgy tudjuk, hogy meg vannak elégedve a helyi dolgozók munkájával, teljesítményével is, hiszen az ide- településüket követő rövid idő alatt sikerült megvalósítaniuk azt, amit terveztek. A ZF. további fejlesztéseket is tervez Egerben, ami azt bizonyítja, hogy a szerepe meghatározó lesz a következő években is, úgy az adózásban, mint a munkahelyteremtésben . Beszállítói napot tartanak Vegyes vállalatokról is tárgyalnak majd A Heves Megyei Hírlap értesülése szerint március 19- én és 20-án Egerben, a ZF. Hungária Kft.-nél beszállítói napot tartanak. Mintegy száz külföldi és magyar partnert hívnak meg, ahol az ügyvezetés tájékoztatást ad a cég privatizációja óta eltelt időszak munkájáról. Beszámolnak az eredményeikről, a fejlesztésekről. A kétnapos rendezvényre érkezők többsége külföldi lesz. A programot azzal a céllal állították össze, hogy egyeztessék elképzeléseiket azokkal a beszállítóikkal, akiknek- a jövőben is versenyképes termékeket kínálnak. Emellett ajánlatokat tesznek vegyes vállalatok létrehozására is. Ezekkel kapcsolatban már korábban tárgyalásokat kezdtek Egerben, illetve a hazánk más településein működő cégekkel is. ZF.: új technika, munkakultúra Egerben A világkonszern tartósan berendezkedett a megyeszékhelyen Ulrich Dillen Egy év alatt látványos változások történtek 1995 őszén kezdtek tárgyalásokat a német gépipari világcég, a friedrichshafeni székhelyű ZF. vezetői a Budapest Holding Rt. vezetőivel a Csepel Autógyár akkori egri leányvállalatának megvásárlására. A tárgyalások eredményesen zárultak, és nem sokkal később aláírták a privatizációs szerződést. Ez lehetővé tette, hogy 1996. január 1-jétől a száz százalék német tulajdonú ZF. Hungária Kft. megkezdhette munkáját. A cég élére Ulrich Diller, a ZF. alelnöke került elnökigazgatónak. Legutóbbi egri találkozásunkkor a konszern múlt évi munkájáról, eredményeiről, valamint az egri változásokról beszélgettünk.-Igazgató Úr! Milyen helyet töltött be ’96-ban a ZF. a világban?- Multinacionális vállalatunkat 1815-ben gróf Zeppelin alapította, amely azóta működik. A múlt évben is a világ különböző pontjain dolgoztunk, így Észak- és Dél-Ame- rikában, Indiában, Kínában, Japánban, Malajziában és Európában. Összesen 33 ezer dolgozó tevékenykedik a cégünknél, és tavaly 7,6 milliárd márka forgalmat bonyolítottunk le.-Milyen termékeket gyártanak?- Teherautókhoz, repülőgépekhez, helikopterekhez, mezőgazdasági, illetve építőipari gépekhez készítünk különböző sebességváltókat, kormányszerkezeteket. Ezek egy része hagyományos kézi működtetésű, másik része pedig automata. Az említettek mellett termékeink között találhatók tengelyeit és összekötő elemek is.- Kik a fontosabb megrendelőik?- A világ nagyobb autóbusz- és teherautógyárainak dolgozunk. Példaként említem a Mercedes Benz-t, az Audit, a Porschét, a Fordot, a BMW-t, az lvecót, a MAN-t, a British Laylandot, a Renault-t, illetve a magyar Ikarust is.- Tavaly mennyit fordítottak fejlesztésre?-450 millió márkát. Beruházásokat végeztünk az Egyesült Államokban, Kínában és Magyarországon, Egerben.- Az idei évre milyen célkitűzései vannak a konszernnek?-Összesen 8 milliárd márkás forgalmat irányoztunk elő, természetesen nyereséggel. Erőfeszítésekkel ennek reális esélyei vannak.- Ezek után szeretnénk hallani arról is, hogy milyen változásokat hozott a privatizáció Egerben, a ZF. Hungária Kft.- nél?-Nem bántuk meg, hogy Egerbe jöttünk, és megvásároltuk a Csepel Autógyár volt leányvállalatát. 1974 óta voltunk üzleti kapcsolatban, miután licencszerződés alapján történt a sebességváltó-gyártás. A magánosítás után szinte rövid volt a tavalyi év, hiszen annyiféle látványos változás történt. Fejlesztettünk, amely több részből állt. Az épületek október végéig átépítésre kerültek. Új hőkezelőt alakítottunk ki. Â gépparkot terysze- rűen felújítottuk, miközben Németországból új technikát is kaptunk.- A megújulás a cég átszervezésével is együtt járt?- Valóban, nagy gondot fordítottunk a dolgozók továbbképzésére, mivel alapvetőnek tartjuk a magas színvonalú szakmai felkészültséget, így tavaly a technikai és a szellemi fejlesztésekre több mint 30 millió márkát költöttünk. Szeptemberben a német- országi Brandenburgból áttelepítettük az első új terméket, azt a sebességváltót, amelyet a kis- és középméretű autóbuszokba, illetve teherautókba szerelnek. Kizárólag exportra gyártjuk, az európai országok megrendelésére. Ezzel együtt harminc szerszámgép is ide került hozzánk. Örömmel mondhatom, hogy az egri gyárunkban azt a minőséget garantáljuk, mint Németországban. Ez annak köszönhető, hogy a 341 dolgozónk odaa- dóan, szervezetten tevékenykedik. Az árbevételi tervünket sikerült teljesítenünk, tehát az indítás éve sikeresnek bizonyult. Ezt az is jelzi, hogy termékünket a minőség alapján az egyik német kamiongyártó cég az A-kategóriába sorolta.-Hogyan fogadta az egri önkormányzat a ZF. érkezését?-Elismeréssel, hiszen felismerték, hogy nemcsak bérmunkát végzünk, hanem önálló terméket is gyártunk és munkahelyeket teremtünk. Jelenleg egy sebességváltó továbbfejlesztésén dolgozunk, emellett március 3-án logisztikai központ létrehozásáról írunk alá szerződést egy német céggel. Új raktárát és logisztikai centrumot építünk, a legkorszerűbb feltételeknek megfelelően. Erre és a gyártmány- fejlesztésre idén további 30 millió márkát fordítunk. Ipari park létrehozását is tervezzük, s erről tárgyalásokat kezdtünk Eger vezetőivel. A beszállítóink ott dolgoznak majd, sőt azok közül is többen, akik jelenleg a gyárunk alkalmazottjai. Létszám- bővítést is tervezünk. így világosan látható, hogy ígéretes lesz ’97 a cégünk életében. A tavalyi forgalmunkat ugyanis szeretnénk megötszörözni. A legfontosabb azonban, hogy dolgozóink szakmailag továbbra is jól felkészültek legyenek és jól érezzék magukat nálunk. Ezért olyan intézkedéseket teszünk, amelyek a jobb közérzetet szolgálják. Ugyanakkor arra törekszünk, hogy kellően érzékeljék munkájuk fontosságát. Azt, hogy a világpiacra termelnek, amely naponta változik, és új követelményeket támaszt velünk szemben is.-Ezek szerint mi a fő céljuk?- Szeretnénk világviszonylatban is a legjobb beszállítói lenni partnereinknek. Ezért sokat is kell tennünk. A csapatszervező termékmenedzser Ifjú mérnökként több mint két évtizede, az akkori Csepel Autógyár egri gyárában kezdte szakmai pályafutását Kisger- gely István. Végigment a ranglétrán, és a privatizáció előtt főmérnökként dolgozott.- Örülök, hogy itt maradtam - mondja elégedetten -, hiszen a magánosítást követően a ZF. világkonszem tulajdonába került cég megnyugtató jövőt kínál. A kapcsolatunk licencszerződés alapján akkoriban kezdődött, amikor ide kerültem, így részese lehettem a gyártási munkának. Az új tulajdonos elősegítette a teljes megújulást, olyan piacokra kerültek a termékeink, amelyekről korábban nem is álmodhattunk. Kisgergely István a privatizációt követően új feladatkört kapott: termékmenedzser lett.- Örültem a megbízatásnak - emlegeti -, hiszen a Brandenburgból ide telepített S6-36-os sebességváltó gyártásának, értékesítésének szervezését kaptam. Ez széles körű feladatot jelent, amelyre négyfős csapatot szerveztem, képzett, diplomás szakembereket, akik németül, angolul beszélnek. Naponta 150 beszállítóval vannak kapcsolatban. Jól érzem magam közöttük, hiszen határidőre dolgozunk, s még nem volt gond a minőséggel sem. Kisgergely István: Bízunk a a cég előremutató terveiben A termékmenedzser a napokban tért haza az Egyesült Államokból, ahol a ZF. atlantai gyárában járt.- Nagy élmény volt a látogatás - idézi emlékeit -, a F órának és a John Deere-trakior- gyámak készítenek sebesség- váltókat. Januárban helyezték üzembe az új szerelősort, amely már a XXI. századi technikát reprezentálja. Élmény volt látni, tanulmányozni. Egyébként a tulajdonosunk eddigi egri fejlesztései és további elképzelései előremutatóak és biztonságot teremtenek. Negyedszázad után, elégedetten- 1971-ben itt, a gyárban kezdtem az életemet. Szakmát tanultam és fogköszörűs lettem - osztja meg emlékeit Ambrus István. - Mindig olyan területeken dolgoztam, amelyeknek feltétele a folyamatos szakmai megújulás volt. Ez örömmel töltött el, és befolyásolt, hogy he változtassak munkahelyet, így ért a múlt év elején a cég privatizációja, amikor a ZF. tulajdonába került a gyár.- Ez mennyire hatott a munkájára?- Örültem a magánosításnak, Ambrus István: Segítik az állandó szakmai megújulást mert olyan szakmai befektető vásárolta meg a volt leányvállalatot, amely jövőt, munkahelyet, megélhetést biztosított. A ZF.-fel korábban kialakított licencszerződést követően én is aktív részese voltam a közös munkának, és" nyomon követhettem ennek előnyeit. Jelenleg egy speciális gépen dolgozok, amellyel szerszámokat élezek. Tudomásom szerint Győrben a Rába Rt.-nél van még hasonló. A fogaskerékgyártás a fő tevékenységünk, s továbbképzésen vettem részt, ahol Peter Iseman úrtól nagyon sokat tanultam. Ő a fogazás és a hántolás specialistája a ZF.-nél.- Úgy tudjuk, ön sokszor felemeli szavát a dolgozókért.- Immár három éve az üzemi tanács elnöke vagyok, amelyet az új tulajdonos is elfogadott. Jól érzem magam ebben a szerepkörben, mert kiegyensúlyozott a kapcsolat a vezetés, az üzemi tanács és a szakszervezet között. Új ösztönzési rendszert dolgoztunk ki, amely elfogadásra került. Ám szeretném, ha a korábbi szociális vívmányokat is visszaszerezhetnénk, gondolok az üzemi étkeztetésre, a büfére és a sportolási lehetőségre. Ezekről tárgyalásokat folytatunk. Házi képtár - gyermekrajzokból Hogyan látják a dolgozók gyerekei a család és a gyár kapcsolatát a ZF. Hungária Kft.- nél'? Erre volt kíváncsi a cég ügyvezetése, amikor pályázatot hirdetett a fiataloknak, hogy rajzokon örökítsék meg azt a munkát, amelyet a szüleik végeznek a gyárban. A beérkezett alkotásokat szakértő zsűri bírálta el. Családias ünnepségen értékelték és hirdették ki az eredményeket a cég vezetői. Ulrich Diller elnök-igazgató meleg szavakkal köszöntötte az ifjakat és szüleiket, kiemelve, hogy a rajzok jól tükrözik a társaság üzleti filozófiáját. Gratulált a nyerteseknek, és bejelentette, hogy a rajzokat a házi képtárban állítják ki. Látványos fejlesztés volt a B-üzemben - ahol európai modell alapján sziget rendszerű gyártóteret alakítottak ki. A 12 ezer négyzetméteres csarnokban a sebességváltókhoz szükséges fogaskerekek, tengelyek és szinkronszerkezetek alkatrészeit készítik. — A polgármester különdíjat adott át Szeremi Katalinnak 1