Heves Megyei Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-15 / 39. szám

Æk' I Egy színházi szabónő dossziéjából Sok jó ötlet, kevesebb kiadás Szeretem az ízesen, színesen beszélő, mesélő embereket. Élve­zem kerekdeddé formált, valósághű sztorijaikat. Tetszik, amit mondanak, mert így is lehet jól múlatni az időt. Ráadásul az ember holtig tanul. Ilyen alkat Szökőné Csizmadia Mária, aki először arra kért, hogy becsüljem meg'a korát. Nem találtam el, mert legalább 15-16 esztendővel fiatalabbnak minősítettem. Később aztán kiderült, hogy mi a megőrzött fiatalságának titka. Ugyan nem fogalmazta meg, de a diskurzus után egyér­telműen kiviláglott, hogy az ál­landó szellemi ébrenlét, a foly­tonos kezdeményezés, a minden apró tévékenységben értelmet lelés varázslatának magyará­zata. Végighallgattam sorsának fordulóit. Mást annyi tehertétel, mint ami neki jutott, letaglózott volna, ám ő túltette magát a sú­lyosbodó gondokon, s mindig előre nézett, folyvást a jövőt fir­tatta. A nehézségeket csak mellé­kesen említi, pedig áldozatos­ságból is jelesre kellett vizs­gáznia. Úgyszólván valamennyi évtizedében.-Majd hatvan évig működ­tettem női divatszalonomat, azért maradhattam maszek a Rákosi-rezsim idején is, mivel egyedül dolgoztam, így aztán békén hagytak. Később - mi­helyt arra mód adódott - kissé terjeszkedtem. 1962-ben már egy segédet és egy tanulólányt is alkalmaztam. Fantáziát lát­tam abban, amit csináltam. Úgy látszik, erre mások is felfigyeltek, mert amikor Rácz Ilona, az egri Gárdonyi Géza Színház szabásznője súlyos be­teg lett, a gazdaságvezető, va­lamint az igazgató megkeres­tek, s azt mondták: jöjjön hoz­zánk, s készítse el Schiller Don Carlosának öltözékeit. Nem so­kat töprengtem, igent mond­tam. Elsősorban azért, mert va­lamiféle bohémság - ami egyébként nem rossz vonás - munkált bennem. így aztán hamar megértettem magam az újdonsült kollégákkal. Eleinte még tapasztalatlanul téblábolt, de hamarosan megta­lálta a helyét.- Képzelje el, hogy spanyol gsúléncsak Rubens-képeken lát­tam. Kezdetben megrettentem, de aztán addig töprengtem, míg remekül sikeredett. Egy biztos, az élet megtanított bennünket takarékoskodni. Mindig kalku­lációt kértek tőlem. Az egyik darab színpadra állítására - az öltözékek vonatkozásában - 30 ezer forintot jelöltem meg. A direktor rám dördült: mit kép­zel, kap 10 ezret. Nem vagyok én Krőzus! Ezt csak azért emlí­tem, hogy lehet azért okosan is gazdálkodni azokkal a forin­tokkal. S még egy: a visszaélés lehetősége fel sem vetődhetett, ugyanis meghatározott ösz- szegre szóló csekket kaptam, s azzal vásároltam Pesten. A frappáns tippek mindig be­váltak. Az említett darabban az Eholi hercegnőt alakító szí­nésznek csipkeruha dukált volna. Erre azonban aligha adódott fedezet. Addig gondol­kodtam, míg kitaláltam, hogy műanyag csipkedíszekből vá­logatom össze a kreációt. A kö­zönség tökéletes illúziót kapott, senki nem vette észre a turpis­ságot. Saját magunk köttettük a kü­lönböző harisnyákat. Termé­szetesen mi gondoskodtunk a festésükről is, ugyanis vala­mennyi fehér fonalból készült. Aztán a premierek hangula­tát idézi, neves színészek arc­élét villantja fel. S természete­sen a teátrumot is, amelynek akkor a Trinitárius utcai Rossz­templom adott hajlékot.- Állandóan telt házaknak játszott a gárda. Érthető is, hi­szen remek francia vígjátékokat tűztek ki műsorra. Az is igaz, hogy a közönség kedvelte az operettet. Tapsözönt váltott ki a Bál a Savoyban, amelyben az általam nagyon jól ismert, hoz­zám eléggé közel került Le- hoczky Éva is játszott. Ruháját nemcsak szabtam, hanem ter­veztem is. Ezt a fotót hoztam most el, hogy érzékletesebben megelevenedjenek az elmúlt esztendők. Nehéz búcsúzni tőle, mert vége az önfeledt kikapcsoló­dásnak, annak a kellemes at­moszférának, amely bizony rit­kán jut osztályrészül az élet hétköznapi gondjait tolmácsoló zsurnalisztának, aki pedig épp­úgy szomjúhozza a békét, a csendet, a vegytiszta katarzist, mint bárki más. (pécsi) A hamar munka csak garantált csődöt szülhet Tantervek a semmiből? A NAT-gondok vészesen aggasztóak A bajokról voltaképpen minden érintett tud, ám igen kevesen szólnak, s azok se úgy, hogy vál­lalják a nyilvánosságot. Megértem őket: ebben a zűrzavaros korban elég keserűséggel kell bir­kózni, a pluszterhek vállalása már igen nehezen viselhető. A zsurnaliszta viszont nem kerülheti el a lé­nyeget. Dolga többek között az, hogy láttassa azokat a konfliktusokat, amelyek a nevelésügy­ben munkálkodókat foglalkoztatják. Ha valaki évtizedeket töltött el újságíróként, s ráadásul volt gyakorló középiskolai tanár is, akkor bíz­vást állíthatja, hogy ebben az országban az a gyakorlat, hogy ha nincs káosz, akkor gondos­kodunk róla, hogy legyen. E sorok írója végigélte sok pedagógiai sza­márság rajtoltatását. Erejéhez, lehetőségeihez mérten „nekik is ugrott”, s a maga módján egy kissé hozzájárult ahhoz, hogy kevesebb gyom maradjon. Hónapok óta veszi a jelzéseket, hall­gatja az egyértelműen jogosnak tűnő tanítói, ta­nári, intézményvezetői sóhajokat. Rég össze­gyűlt már annyi adalék, hogy határozottan ál­lítsa: a kikényszerített hamar munka ritkán jó. Másképpen fogalmazva, veszélyes dolog a Nemzeti Alaptantervet 1998. szeptember 1-jétől rajtoltatni, hiszen ehhez a nagy ugráshoz - nem véletlenül használom ezt a kínai eredeztetésű kifejezést - egyáltalán nem adottak sem a tár­gyi, sem a személyi feltételek. Ne tessenek meglepődni, mert most követ­keznek a bizonyító erejű tények. Nem kis meg­rökönyödést szült az, hogy az elegáns kivitelű könyvben - amely az elképzelés-csomagot rög­zíti - nem tantárgyak, hanem műveltségi terüle­tek szerepelnek. Ebből tíz van. Először is el kell dönteni, hogy a hagyomány miként egyeztet­hető össze az újítással. Ami voltaképpen nem is az, hiszen közel járunk az igazsághoz, ha azt ál­lítjuk, hogy annak idején Németh László ha­sonló módszerek alapján okította gimnazista diákjait. Persze, ez nem komoly buktató, ezzel a ne­hézséggel gyorsan megbirkózik a rutin, s az a szándék, hogy lépést kell tartani a jövő ritmu­sával, ha egyáltalán beszélhetünk erről. Én in­kább azt mondanám, hogy ez az egész csinnad­ratta egy tűzijátékszerű mutatvány, amelynek valódi hozama meglehetősen szerény lesz. Ha egyáltalán számíthatunk majd ilyesmire. De hát ez csak a renitens természetemből fa­kad. Az oktatók nem hadakoznak, hanem igye­keznének alkalmazkodni. Ha lenne mihez. De sajnos, nincs. Az előbb említett témakörök csak a tíz osztá­lyig készültek el. Ennek végeztével alapvizsgát kellene tenni, ám a követelményrendszer szin­tén nem jelent meg. Hiába várják a 11. és 12. osztályra vonatkozó útmutatásokat, ugyanis ilyesmit egyáltalán nem publikáltak. A majdani érettségi vizsga kritériumait sem tisztázta senki. Az egyes iskoláknak ebben a tanévben precíz taktikai és stratégiai összegzést illik produkálnia, mert ekként szól a regula. Igen ám, de mire építsenek, miből dolgozza­nak, ha a központilag postázandó tanterveknek se híre, se hamva. Céltalanul reménykednek az ezekkel összefüggő egyéb dokumentumokban is. Senki nem küldött „iránytűt” az igazgatói, a tanári munkaköri leírások kidolgozásához. Kár lenne mellőzni azt, hogy itt súlyos ösz- szegekről, milliárdos nagyságú pénzekről van szó. Épp ezért érthetetlen ez a lassúság, amely távlatilag iszonyatos kapkodáshoz vezet majd, mert hát eldöntetett a Nagy Dátum, s ahhoz bi­zony alkalmazkodni kell. Ha törik, ha szakad. A riasztó lista még mindig nem telt be. A szakmai tárgyak esetében legalább ekkora a zűrzavar. Nem tisztázottak a követelmények a gyakorlat vonatkozásában. E nélkül viszont az eszközpark sem teremthető meg. Egyáltalán nem nyilatkoznak az arra hivatottak a tanköny­vekről, a segédletekről, a gyakorlati oktatás elő­írásairól, s arról se, hogy mindez mibe kerül. Egy már fix: a teljes átállás 17,5 milliárdot követel, s ehhez társítandó még az egyelőre konkrétan meg se fogalmazott tétel, amely a szakképzési intézetekre méretezett. Minek folytassuk tovább? Ennyi is elég an­nak érzékeltetésére, hogy mind a főhatóságnak, mind az ügy érdekében munkálkodóknak el kel­lene gondolkodniuk azon, hogy milyen legyen a tempó, hogy az úgynevezett továbbképzése­ken valóban azt vitassák meg, ami fontos, s ne pazarolják a veszedelmesen „rohanó” napokat a feltupírozott semmire. Úgy véljük, még idejében küldjük az S.O.S. jelzéseket. Bízva abban, hogy ez egyszer értő fülekre találnak... PA. Restaurátorok Nyugatra: gyümölcsöző átképzés Rehabilitációs program készül a megváltozott munkaképességűeknek Heves megyét is komolyan megrengette a ’90-es évek elején beköszöntött foglalkoztatási válság. A szakemberek már akkor is állították: a munkanélküliség tekintélyes része tanulással, átképzéssel orvosolható. A ’91 óta működő Észak-magyaror­szági Regionális Munkaerő-fejlesztési és Átképző Központ (ÉRÁK) Heves Megyei Kirendeltsége az elmúlt néhány esz­tendő alatt már gazdag tapasztalatra tett szert ezen a téren. Rövid idő alatt új szakmák, foglalkozások, s új igények szület­tek, művelésükhöz elengedhetetlen a piacképes, korszerű szak­tudás - hangsúlyozza dr. Kovács János igazgató.- Heves megye is ahhoz az észak-magyarországi régióhoz tartozik, amely ha nem is olyan komoly mértékben, mint a bor­sodi terület, de mégis szenvedő részese volt a gazdasági teljesí­tőképesség csökkenésének. A következmények enyhíté­sére hívta életre a Munkaügyi Minisztérium ezt a hálózatot. Mi abban tudunk segíteni, hogy a változások során felszaba­duló munkaerőt, az állástala­nokat és a munkanélküliséggel fenyegetett dolgozókat érték­álló képzettséggel vértezzük fel, illetve a gazdasági szervezetek igényeihez igazodó képzési programokkal segítjük elő a munkahelyteremtést. Ugyanakkor az is egy valós tendencia, hogy lesznek majd olyan emberek, akik életük je­lentős részét munkanélküliként töltik el, ezt persze a szociális rendszernek is követnie kell. A többség számára viszont létezik megoldás.-Milyen tevékenységi kö­rökben vállal szerepet a kiren­deltség?- A felnőtt-átképzésben, a rehabilitációban, pályaválasz­tási és korrekciós tanácsadás­ban, képességvizsgálatban, ál­láskeresési technikákban, in­formációkban. De indítunk szakmásító, vállalkozási, szá­mítástechnikai, humánszolgál­tatási, menedzser- és mezőgaz­dasági tanfolyamokat a munka­ügyi központ, a munkahely tá­mogatásával, illetve saját költ­ségre. Eddigi működésünk alatt mintegy 1300 személyt képez­tünk át, s a többség sikeresen boldogult az itt megszerzett tu­dással. Az egyéni sajátossá­gokra is építő, rugalmas, modul rendszerű képzéshez igen jó tárgyi feltételekkel rendelke­zünk: kézmű­ves tanmű­hely, komplett varroda, ke­ramikus-fel­szereltség, számítástech­nikai szaktan- terem segíti a hatékony fel­készülést. Számos olyan területen indí­tunk oktatást, ami ma még igazi újdon­ság, nincs képzési ha­gyományaidé hamarosan je­lentős foglal­koztatási ággá válhat. Ilyen volt tavaly a felsőfokú banki tanácsadói ké­pesítés, vagy például az idén az egészségügyi operátor, a falusi vendéglátó képesítés. A hang­súly a tanultak gyakorlati hasz­nosítására, az ismeretek minél hatékonyabb alkalmazására ke­rül. A számítástechnikához, in­formatikához kapcsolódó kép­zés mellett a kézműves, varró­ruhakészítő, textiljáték-készítő, és a rehabilitációval is össze­függő humán szolgáltatás, ilyen a településügyi szakelőadó, aki a kistelepülések igazgatásában nyújt segítséget, vagy a szociá­lis asszisztens felkészítés is.-Miként érhető el, hogy az átképzésre költött összeg ne pusztán kidobott pénz legyen?- Végigkísérjük a hallgató­ink útját. Az elhelyezkedési arány 60-65 százalékos, ami igen jónak mondható. Legna­gyobb megrendelő partnerünk, a megyei munkaügyi központ is folyamatosan figyel a tanfo­lyamot végzettekre. A velük való együttműködés során - a helyi kirendeltségek felmérése­ire támaszkodva - azokat a képzési területeket, szakirá­nyokat célozzuk meg, amikre munkaerő-felvevő igény van. Az őszi állásbörze is iga­zolta, hogy a munkáltatók kere­sik a felkészült szövegszer­kesztő-gépírókat vagy a számí­tógépes ügyviteli programkeze­lőket, de a szociális assziszten­seket is, s nemcsak az önkor­mányzatok. Ugyanakkor a fa- megmunkálás területén is sok lehetőség van: az asztalos szakmára épülő fabútor-restau­rátor képzés végzőseinek nagy része már külföldön, Németor­szágban dolgozik. Heves megyében 1992-93- ban elég dinamikusan beindul­tak a külföldi érdekeltségű vál­lalkozások, ennek megfelelően jelentkezett az igény a szak­képzett munkaerőre. Hevesen cipőfelsőrész-készítőket, Éger- csehiben & Benetton cég részére bányász-asszonyokból varró­nőket képeztünk. De a cégek is kopogtatnak nálunk: a Mátrai Erőmű Rr.-nek például számí­tástechnikusokat, minőségel­lenőröket képeztünk. A vállalkozások, a munka­erő-piaci helyzet és a megbíz­ható prognózisok alapján igyekszünk kiválasztani a meg­felelő formát, hogy azt az aktu­ális képzési skálát tudjuk nyúj­tani, amire ténylegesen is keres­let van. Nem csinálunk viszont olyan hangzatos tanfolyamokat, mint felsőfokú hostess-oktatás, de volt stúdió-manager tanfolyam, a résztvevők közül ma már so: kan a helyi médiákban, rádió­ban, televízióban dolgoznak.- A munkavállalótól egyre igényesebb szaktudást követel a jelenlegi helyzet, ennek meg­szerzése azonban nem túl köny- nyű.-A változó gazdasági szer­kezet, az átalakuló ágazatok friss, értékálló ismereteket kö­vetelnek a dolgozóktól, ezek megszerzésére nyújt lehetősé­get ez a kisebb, rugalmasabb szervezet. A hegyközségek igénye alap­ján most tervezzük, hogy egy speciális mezőőri képzés kere­tében szakembereket készítünk fel olyan összetett ismeretekből is, mint a környezetvédelem vagy a kriminalisztika. Fontos oktatási programokban is részt veszünk, az Agrárkamara kéré­sére szerveztünk meg egy olyan stúdiumot, amely a szőlőműve­lésből, a gazdálkodásból kiin­dulva a borászattal, illetve egyéb - jogi, adó-, hitel-, vál­lalkozási — tudnivalókkal is megismerteti az érdeklődőket.- A munkaerő-piaci és a munkáltatói képzések mellett a megváltozott munkaképessé­gűek számára is nyílhatnak új lehetőségek?- Szeretnénk a rehabilitációs képzést szélesíteni - megte­remtve az ország második re­habilitációs központját -, sőt rehabilitációs tanácsadókat képezni, akik ennek a terület­nek alapos ismerői lennének. Segítségükkel feloldhatóvá válna az a helyzet, hogy a fo­gyatékosokat a mai magyar vi­szonyok ne zárják ki az élet számos területéről. Mivel a jö­vőben az állam egyre kevésbé magát a rokkantsági állapotot finanszírozza majd - az új sza­bályozás várhatóan jövőre lép életbe -, hanem a megmaradt munkaképességnek megfelelő foglalkoztatást kívánja előny­ben részesíteni, ezért a sérült embereket erre a körülményre fel kell készíteni. Hasznosítható képesítést kell a kezükbe adni. Ebben a megkezdett munká­ban támaszkodhatunk az Euró­pai Unió támogatására is, a Phare-programból 50 ezer ECU-t pályázaton nyertünk el, és módszertani, szakmai segít­ségre is számíthatunk. Sokat- mondóak például a németor­szági tapasztalatok, ahol fel­mérték, hogy jóval olcsóbb a rehabilitáció, mint évtizedekig fizetni a kiadásokat. A rehabili­tációs központ ennek a folya­matnak lenne része, informá­ciós bázissal, képzés-előkészítő vizsgálatokkal, amelyek a megmaradt képességeket mér­nék fel, s természetesen magá­val a képzéssel. Egerben, a Vécsey-völgyben már működik egy ígéretes kez­deményezés: a foglalkoztató-, úgynevezett inkubátor-ház. K. J. Korszerű technikával az időtálló tudásért fotó: juhász Nándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom