Heves Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-17 / 14. szám
8. oldal SporTTüköR 1997. január 17., péntek Női röplabda Extraligában Vértes Volán - AgriaComputer Nagy a valószínűsége annak, hogy női röplabdában a következő hetekben, sőt hónapokban sok egyéb mellett kialakul egy Tatabánya - Eger párharc. Az Extraligában listavezető AgriaComputer RC mögött ugyanis a Vértes Volán a jelenlegi második, és bár mögöttük ott leselkedik a BSE, valami azt mondatja velünk, hogy az Egernek a Tatabánya lesz a legnagyobb ellenfele. Az őszi hazai menetelésben első helyre került egriek mindössze egyszer, mégpedig a BSE otthonában botlottak, a Volánnak már három veresége van. Kétszer az AgriaComputer verte Kasziba István edző együttesét, egyszer pedig a BSE. Ma ismét felkerekedik az egri különítmény, és ellátogat a bányászvárosba. A két csapat mérkőzése 17 órakor kezdődik, biztatásban nagy valószínűséggel nem lesz hiány. Mennek az egri szurkolók is, akik nem szeretik a vesztes csatákat. Ami a csapatot illeti, az Iszkra Luganszk elleni barátságos mérkőzésen felpörgették magukat a lányok, emlékezetes találkozón jutottak túl jó játékkal, bár minimális veszteséggel. A legjobbnak tartott csapatból Tímár bajlódik sérüléssel, a csütörtök délelőtti edzésen megrántotta a jobbik bokáját. Bízunk benne, hogy péntek délutánig meggyógyul. Ahogy Editet ismerjük, nem fog ké- nyeskedni. A gyöngyösi felsővárosi focisuli Január 18-án teremtornát rendeznek Az idén már hatodik éves Hevesi Körzeti Általános Iskola Di- ákfoci Klubja és a Csuhay József vezette Egri Diákfoci Egyesület mellett a gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskolában két és fél éve működik az a diák-labdarúgócsapat, amely kizárólag utánpótláskorú játékosokkal foglalkozik. A hevesiek és az egriek munkájáról, valamint eredményeiről a korábbiakban már többször beszámoltunk, az 1983. augusztus 1-je után született tanulók alkotta Mátraalja gárdáról azonban eddig nem sok szó esett. Persze, adódik ez a klub rövid múltjából is. A Szakács József tanár által vezetett csapat egy osztályba jár, a gyerekek tehát jól ismerik egymást, és az osztályfőnök, testnevelő, edző is közel került már a srácokhoz. A kezdetekben még súlyos vereségeket szenvedett csapat immár meglepetésekre is képes, hiszen olyan pesti csapatokat fektetett a közelmúltban két vállra, amelyek bizony néhány éve súlyos csapást mértek a szárnyaikat próbálgató ifjakra. A fejlődés tehát jól érzékelhető, a megkezdett út helyes irányba vezet. A foci mellett kiegészítő sportként rendszeresen együtt síelnek, a kékestetői lesiklópálya gyakori látogatói. Külföldi kapcsolataik révén legutóbb Drezdában meghívásos tornán vettek részt, ahol szereplésük alapján a házigazdák nagypályás szabadtéri tornára invitálták a gyöngyösieket. A németországi fellépés után január 18-án, szombaton Szakács Józsefék lesznek egy gyermek terem-labdarúgótorna rendezői, amelyre 2. alkalommal kerül sor a felsővárosi általános iskolában. Az elmúlt évben győztes Újpest mellett az idén a Ferencváros, a BVSC, a Vasas, a Salgótarján, a Hevesi Körzeti Diákfoci Klub, az Egri Diákfoci Egyesület, valamint a házigazdák lesznek az esemény résztvevői. A 2x4-es csoportokban lebonyolítandó rendezvényen 20 percet játszanak folyamatosan a csapatok, térfélcsere nélkül. Az érdeklődők reggel 8 órától láthatják a mérkőzéseket. (bódi) Füzesabony: Budai mégsem A tárgyalások ugyan már eléggé előrehaladott állapotban voltak, megállapodás azonban mégsem született a labdarúgó NB III -ban szereplő Füzesabony és Budai Tibor között, aki a Szikszó csapatának játékos-edzője. Az egykori diósgyőri labdarúgó azért nem lesz az abonyiak futballistája, mert igényei attól jóval magasabbak, amit a Füzesabony biztosítani tudna. A Békéscsabán próbajátékon szerepelt Csőké újból Varga Zoltán edző irányításával edz, és nagy valószínűség szerint marad is. Az MTK-s Janik sérülés miatt hiányzik, az FC Eger kapusa, Molnár Róbert pedig továbbra is a megye- székhelyen készül, ügyében később várható fejlemény. Az abonyiak mestere egyébként rendelkezésükre bocsátotta az együttes előkészületi mérkőzéseinek programját, amelyben érdekesség, hogy hazai környezetben egyszer sem lépnek pályára Simáék. Január 22: Mezőkövesd - Füzesabonyi SC, 14, január 29: Bélapátfalva - FSC, 14. Február 1-2: Nike-Hírlap kupa, Eger, körcsarnok. Február 2-9: edzőtábor Pa- rádfürdőn, közben február 5: Pé- tervására - FSC 14, február 6. (mátraderecskei csarnok): Pétervá- sára - FSC, 16. Február 12: Eger- szalók - FSC, (Eger, stadion, salak), 15. Február 15: FSC - B.falva (Eger, stadion, salak) 11. Február 19: Tiszafüred - FSC, 14.30. Február 21: Diósgyőr - FSC, 14.30, Március 5: Kazincbarcika - FSC, 15 óra. SZUPEREXPRESSZ A Mini-Money 50 Ft/db-os szabadidőruha, pulóver, 100 Ft/db-os kord-farmer-sínadrág, 250 Ft/db dzsekivásárt tart szombat-vasárnap 10 h-18 h-ig. Eger (Felnémet), Sólyom u. 6. Új bálabontás jan. 22. szerda 10 h. (78286) Platós Zuk mü-val, 7 hó vemhes tehén és üsző eladó. 36/354-817 50% maradék PVC-vásár! Tapéta már 370 Ft-tól, PVC többféle méretben óriási választékban kapható Eger, Széchenyi u. 58. Tel: 311-811 ' (77886) Az AUTÓSULI-ban tehergépkocsi-, autóbusz- és nehézpótkocsi- vezetői tanfolyam indul 1997. jan. 21-én részletfizetési kedvezménynyel. Elek László, Eger, Bródy S. 4.311 -966, 06-30-432-300 (78003) ELVESZETT dec. 30. német vizsla és fekete puli, kérem a becsületes megtalálót, értesítsen a 315-892 egri telefonon (78283) ELVESZETT ROKI névre hallgató 7 hónapos KUVASZ, göndör szőrű kankutyám Eger, Kilián u. 6. sz. alól. Tel.: 415-255. Aki megtalálja és visszaszolgáltatja, MAGAS JUTALOMBAN RÉSZESÍTEM! (78342) Lada eladó 17 é. Kompolt, Akácos u. 3. T: 489-325 (78356) Oltcit eladó. Érdeklődni a 36/316- 255 (78253) Subaru 1800 cm'-es, boxermotor- ral, kapcsolható négykerék-meg- hajtással, kitűnő állapotban eladó. Érd: 60/334-745 (78351) Számlázó és könyvelő programok. Tel: 36/421-384 (78138) A hidalás nélkül nincs birkózás fotó: majoros tamás Az iskola és a szülők jelentik a bázist Ostoros sportja: a birkózás Az elmúlt ősszel már több olyan birkózóversenyről tudósíthattunk, amelyen ostorost Fiatalok is indultak, sőt egyre jobb eredményeket értek el még országos erőpróbákon is. Ennek titkát kutatva beszélgettünk Juhász Sándorral, aki abban a térségben előbb Novajon, majd Ostoroson kezdeményezte a diákok körében a birkózást. Először saját maga bemutatására kértük.- Az Egri Vasasban versenyeztem több éven át. Volt egy jó utánpótlás-csapatunk, de én nem számítottam kiugró tehetségnek, noha szereztem helyezést országos versenyeken. Érdekes módon számomra az edzések jelentették a legnagyobb eseményt, ott mindig jól éreztem magam. Aztán a munkám elvitt a birkózástól, dolgoztam Németországban is, jelenleg Novajon lakunk hat éve. Két fiam van, mindketten birkóznak, a feleségem óvónő Egerben. A főfoglalkozásom asztalos vállalkozó.- feltehetőleg a családi élet rendeződése hozta, hogy ismét előtérbe kerülhetett az egykori kedvenc időtöltés.-Úgy gondoltam, ha kapok segítséget az egriektől, elindítom Novajon a birkózást. Kun Pista bácsi, akit aligha kell bemutatni, nagyon megörült a szándékomnak, és segítségével szőnyeghez jutottunk, ami ebben a sportágban nélkülözhetetlen. Á kultúr- házban láttunk munkához, de 7995-ben fűtési gondok jelentkeztek, ezért márciusban leálltunk a birkózással. Átmentem Ostorosra, ahol Molnár Lajos iskolaigazgató örömmel fogadott, így ’95 szeptemberében a tanítással együtt a birkózás is beindult. Hetente háromszor tartunk edzést, de már nem tobor- zunk, mert sokan vagyunk. Akár 30-40 fővel is számolhatok, ennek háromnegyede a kezdéstől együtt van. Ügyesek, szorgalmasak, értelmesek a gyerekek, öröm velük dolgozni.- Minden segítség nélkül ez nem csekély áldozat. Sok idővel, sőt anyagiakkal is jár, persze, kiadásra gondolunk.- Fő támaszunk az iskola, de az önkormányzat is hozzájárult már két utazásunkhoz. A szülők minden segítséget megadnak, sőt a vállalkozók köréből is akad, aki hajlik felénk. Én természetesen ellenszolgáltatás nélkül, kizárólag sportszeretetből csinálom az egészet. Az országos szövetségnél is bejegyezték már az Ostorosi DSK-1.- Említsünk meg néhány nevet a legjobbak közül.- Horváth Péternek már országos első helyezései vannak, nagy tehetségnek tartom. Tóth Zoltán Novajról jár át, nem hiába. Sós László, Bukta Tibor is sokra viheti, de a Bai testvérekben is van fantázia. A lényeg, hogy a szorgalom ne csökkenjen, és akkor lesz értelme annak, amit közösen folytatunk. Néhány éve a Szabolcs megyei Bökönyben grundbirkó- zással eresztett gyökeret a sportág. Napjainkban már a birkózó-utánpótlás egyik vidéki bázisa a település szakosztálya. Szívből kívánjuk, hogy Juhász Sándor sportvezetői és edzői vállalkozása is hozzon hasonló sikereket Ostoroson. A dolgok olykor nagyon egyszerűek, csupáncsak kitartóan véghez kell vinni. F. B. Szerződéskötés - jubileumi köszöntés Arena Hungária és ÚVMK-Egervin - Baranyai György 75 éves Két jelentős esemény alkalmából kaptak meghívót tegnapra a sajtó képviselői az Egervin székházába. Az egri úszó- és vízi- labdasport javára került sor egy szerződéskötésre, majd köszöntötték a megyeszékhelyi vizes sportok jeles képviselőjét, nevezetes születésnapja alkalmából. Az egybegyűlteket Németh Ákos, az Egervin vezérigazgatója köszöntötte, majd átadta a szót Gyulay Zsolt olimpiai bajnok kajakozónak, az Arena sportszerforgalmazó cég reklámigazgatójának, aki többek között a következőket mondta: -A nagy múltú egri úszást és vízilabdát jó lehetőségnek tartjuk arra, hogy az Arena márkát népszerűsítse, és ezt egyben kérjük is a sportolóktól. Bízunk abban, hogy az általunk juttatott felszerelésekben további jó eredményeket érnek el a város úszói és vízilabdázói, amivel megteremthetik egy hosszabb távú, kölcsönösen gyümölcsöző együttműködés alapjait. Ezt követően az Arena cég részéről Gyulay Zsolt, az ÚVMK-Egervin képviseletében pedig Baranyai György, a klub elnöke írta aíá a két fél által kötött szerződést. A továbbiakban ünnepélyes köszöntésre került sor, hiszen Baranyai Györgynek január 76-án, vagyis tegnap volt a 75. születésnapja. A kitűnő és ezért közmegbecsülésnek örvendő sportember aktív sportolói pályafutását és munkásságát dr. Székely Ferenc, a Heves Megyei Úszó- és Vízilabda Szövetség főtitkára méltatta (a köszöntés teljes szövegét holnapi számunkban közöljük). Az ünnepeknek dr. Ringelhann György, Eger város polgármestere, egyben a megyei szakszövetség elnöke adott át emléktárgyat. A sorban Demeter Béla, az ÚVMK-Egervin ügyvezető elnöke következett, aki tárgyjutalomban részesítette Baranyai Györgyöt. A jubiláló - szokásához híven - röviden megköszönve a méltatást, így fogalmazott:- A sport nagy érték, én mindent annak köszönhetek, ezért igyekeztem hűséggel és tisztességgel szolgálni. Az eltelt évek alatt velem sok minden történt az uszodában, különös dolgokat éltünk át. Csak azt sajnálom, hogy az idő múlásával mindez feledésbe merül. Az ünnepeltet a Magyar Úszó- és Vízilabda Szövetség táviratban köszöntötte. (fesztbaum) Vízilabda előkészületi mérkőzések Fiatalokkal nyertek Kassán Az ÚVMK-Egervin OB 1 ,-es vízilabdacsapata a hét közepén Kassán, a helyi PSC Kosice ellen szerepelt hivatalos edzőmérkőzéseken. Sajnos, sérülések és betegségek nehezítik Szilágyi Péter edző dolgát, aki négy, még ifjúsági korú játékost volt kénytelen szerepeltetni, akik viszont remekül helytálltak. Az egriek a bajnoki felkészülés utolsó időszakában tartanak, a hét végén sorra kerülő, Ferencváros elleni találkozó lesz az idei első állomás. Eredmények: Kosice - ÚVMK-Egervin 11-15 (2-3, 3-3, 3-5, 3-4) ÚVMK: Csányi - Takács 2, Wolf, Seress 1, Bajzát 1, BIROS 4, TÓTH P. 5, Rajna 1, Tóth K. 1, Szabó. Edző: Szilágyi Péter. Kosice - ÚVMK-Egervin 11-11 (3-3, 4-3, 2-3, 2-2) ÚVMK: CSÁNYI - Takács 1, Wolf 1, Seress 1, Bajzát 1, Biros 2, TÓTH P. 3, Rajna 1, Tóth K. 1, Szabó. Edző: Szilágyi Péter. Kosárlabda NB II. Idény elejére emlékeztető forma HÉSZ-Gépszolg SE - Kunszentmiklós 82-96 (29—49) NB II.-es férfi kosárlabda-mérkőzés, Eger, Pásztorvölgy, 100 néző. V.: Patai, Szabó J. HÉSZ: Nádai 10, Molnár 16/6, Széphegyi 16/9, Sipeki 8/3, Ringer 6. Cs.: Kréti 16/3, Kátai 8, Papp 2, Balogh. A nemrég még Tanép néven szerepelt egriek idei első mérkőzésükön a listavezetőt látták vendégül, újból pásztorvölgyi otthonukban. Az összecsapáson nem játszottak rosszul Széphegyiék, ám előfordultak kihagyások, és több távoli dobás is célt tévesztett. Ezzel szemben a felkészültebb és fürgén mozgó vendégek jól használták ki adódó lehetőségeiket, és az eredmény nem is maradt el. A felsőtárkányiak: A Makiéira! kezdenek Február elsején, a Makiár otthonában kezdik gyakorló mérkőzéseiket a felsőtárkányiak, akikre azonban először négy, majd öt edzés vár hetente. À megyei 7. osztályú labdarúgó-bajnokság 5. helyét elfoglaló együttes edzője, Szabó András érdeklődésünkre elmondta, hogy a január 77-i találkozáskor különböző okok miatt Mészáros, Szigetvári és Énekes hiányzott. Az edzéseket látogatja viszont az ősszel Ten- ken kölcsönben szerepelt Szabó R., valamint Kiss T. és Sipos Lóránt. Utóbbi kettő azért, mert Novajon még nem kezdődött el a felkészülés. Az ifjúságiak közül egyedül a 16 éves Verebélyi Norbert tréningezik Vinczepa- pékkal. Egy ideig pihenni kényszerül a hálóőr Kormos K., aki térdsérülést szenvedett. Sportlövészetben jól nyitott Lőrinci A VAMAV Szabadidő Lövészsport Klub és a Községi Sportlövészklubok Ligája Gyöngyösön, a Kócsag úti Oktatási Központ légfegyveres lőterén tartotta a légpuskás versenyének (20 lövéses) II. fordulóját nagykorcsoportban, amelyen 8 klub 72 sportolója vett részt. Eredmények, serdülő leányok: 1. Kovács Krisztina (Pe- tőfibánya) 249, 2. Lakatos Enikő (Lőrinci) 223, 3. Szabó Petra (Detk) 218 kör. Serdülő fiúk: 1. Godó Gábor (Petőfi- bánya) 228, 2. Forgács Zsolt (Detk) 261, 3. Fáczán Tibor (Petőfibánya) 247 kör. Ifjúsági leányok: 1. Bercsényi Barbara (Lőrinci) 280, 2. László Katalin (MÁV Hatvan) 262, 3. Szilágyi Judit (Petőfibánya) 177 kör. Ifjúsági fiúk: 1. Balogh Gábor (Lőrinci) 319, 2. Szi- ráki József (MÁV Hatvan) 286, 3. Hajdú Ákos (Do- moszló) 284 kör. Junior leányok: 1. László Diana (Lőrinci) 287, 2. Torda Lívia (MÁV Hatvan) 273, 3. Varga Melinda (Petőfibánya) 211 kör. Junior fiúk: 1. Lember Zoltán (Gyöngyösoroszi) 342, 2. Petró Zoltán (Lőrinci) 325, 3. Győri Csaba (Lőrinci) 316 kör. Felnőtt nők: 1. Vinczéné Pápista Erzsébet (Egri Dohánygyár) 347, 2. Hordós Zol- tánné (Petőfibánya) 336, 3. Godó Győzőné (Petőfibánya) 306 kör. Felnőtt férfiak: 1. Szoó Sándor (Gy.oroszi) 353, 2. Kormos Gábor (P.bánya) 340, 3. Juhász Attila (Egri Dohánygyár) 336 kör. Csapatban: 1. Lőrinci 2242,2. Petőfibánya 2155, 3. MÁV Hatvan 2058, 4. Detk 1453, 5. Domoszló 524 kör. A VAMAV Szabadidős Lövész Liga 1997. január 25-én rendezi meg a szabadidős sportlövői részére az idénynyitó lövészversenyt a VAMAV Kft. sporttelepén lévő lőtéren, puska és pisztoly versenyszámokban. A rendezők minden klubtagot várnak, mivel 11.30 órától kerül sor az étteremben az 1996-os évet záró sportértekezletre és kötetlen beszélgetésre. A VAMAV Lövész Sportklub ifjúsági versenyzője, Vincze Kinga az 7997. évi első versenyén Budapesten, a légpuska 40 lövéses számban 373 köregységgel arany szintet teljesített. '¥