Heves Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-07 / 5. szám
1997. január 7., kedd Vii,Á<;riKÖR 7. oldal ____________Hírháttér____________ M iben bízik Úgy tűnik, fordulópontjához közeledik a szerb ellenzék immár hetedik hete tartó, a novemberi helyhatósági választások eredményeinek meghamisítása miatt kirobbant tiltakozássorozata. Legalábbis most először hangzottak el konkrét dátumok (gyakorlatilag ultimátumok) a Milosevics-rendszer megdöntését célul tűző Együtt mozgalom részéről. Az egyik nagyvárosban, Nisben jövő hétfőt jelölték meg végső határidőként. „A szerb nép csak eddig, az ortodox újévig hajlandó várakozni, hogy megkapja, ami neki jár. Ha pedig a hatalom erőszakot alkalmaz, akkor mi ugyanolyan eszközökkel fogunk válaszolni" - hangzott a harcias nisi felhívás. A belgrádi diákság még türelmetlenebb: vezetői már e hét csütörtökén, a pravoszláv karácsony harmadnapján kenyértörésre akarják vinni a dolgot a karhatalommal. Ha a rendőrség irányítói nem fújják le a rendkívüli készültséget, akkor - ígérik - a fiatalok már szembeszállnak a kordonokkal. A jelek szerint tehát a kezdeti, békés felvonulások után élesre fordulhat a jugoszláv rendszerváltásért folyó harc. Igaz, Milosevics helyzete még korántsem reménytelen. Elvégre továbbra is számíthat a rendőrség és a kormányhű sajtó, mindenekelőtt a televízió támogatására. A hadsereg állásfoglalása már bizonytalanabb. Noha az EBESZ-ajánlások és bírálatok a Nyugat fokozatos elfordulására utalnak, nem állítható, hogy a külföldi partnerek végképp „ejtették" volna a daytoni békeszerződés egyik aláíróját. Másrészt a megmozdulások Belgrádra és pár nagyvárosra korlátozódnak. A vidék még nem mozdult meg. Szondy Gábor Oroszország továbbra is ellenzi a NATO-bővítést Jelcint influenza gyötri Borisz Jelcin megfázása miatt törölték az orosz államfő közeli programjait, köztük a nemzetvédelmi tanács szerdára tervezett ülését - jelentette be Szergej Jasztr- zsembszkij elnöki szóvivő. A szóvivő hangsúlyozta: az erős meghűlés nem következménye az államfő két hónappal ezelőtti szívműtétjének. Jelcin és családtagjai elkapták a Moszkvában terjedő influenzát. Az államfőnek 37,5 fokos hőemelkedése van, orvosai járóbeteg-kezelést írtak elő. Jelcin, akin november elején hajtottak végre szívkoszorúér- műtétet, december végén állt munkába, és mindössze néhány napot dolgozott eddig. Hétfőn még elnökölt azon a tanácskozáson, amelynek részvevői leszögezték: Oroszország egyértelrttáen ellenzi a NATO tervezett kibővítését. A zárt ajtók mögötti megbeszélésen Jelcin utasítást adott az orosz álláspontnak megfelelő cselekvési program kidolgozására. Az elnöki sajtószolgálat szűkszavú közleménye szerint az államfő konkrét feladatokat tűzött a résztvevők - Viktor Csernomirgyin kormányfő, az elnöki hivatalt vezető Anatolij Csubajsz, Ivan Ribkin a nemzetbiztonsági tanács titkára, Igor Rogyionov védelmi miniszter és Vjacseszlav Trubnyi- kov, a hírszerző szolgálat főnöke-elé. Értesülések szerint a megbeszélésen szó volt a NATO-bővítésre adandó lehetséges orosz válaszlépésekről. Monaco hétszázadik születésnapját ünnepli Boldogtalan uralkodó A monacói uralkodó, III. Rainier herceg fogadáson látja vendégül „Európa krémjét”. A világ egyik legkisebb állama szerdán ünnepli alapításának 700. évfordulóját. A nem egészen két négyzetkilométeres alkotmányos monarchiának 29 876 lakosa van. A parányi ország a földkerekség legbiztonságosabb államai közé tartozik, bár újabban itt is megjelentek a pénzmosó oroszok és a szicíliai maffiózók. Monaco 450 főnyi rendőrsége mindenütt jelen van, és villámgyorsan cselekszik. Két és fél perc alatt képes körbe zárni az országot. A betegeskedő, 74 éves Rainier herceg addig volt felhőtlenül boldog, amíg élt szeretett (1982-ben autóbaleset áldozatává vált) felesége, Grace Kelly amerikai filmszínésznő. Negyven esztendővel ezelőtt házasodtak össze, egy fiuk és két lányuk született. A herceg közben csaknem magára maradt. Lányai, Stéphanie és Caroline éveken át civakodtak. Fia, a trónörökös Albert pedig túl könnyedén veszi megbízatásait. Az évfordulós ünnepséget is neki kellett volna megszerveznie. Aztán addig késlekedett, mígnem atyjára maradtak a teendők. FEB Lévi és Kovács az egyezmény aláírása után FOTÓ: feb/reuter Izraeli tárgyalások Izraeli kollégájával, DávidLé- vivel és Simon Peresszel, az ellenzéki Munkapárt vezetőjével tárgyalt hétfőn Jeruzsálemben Kovács László magyar külügyminiszter. A politikus lapzártánk után Betlehemben találkozott Jasszer Arafattal, a Palesztin Autonómiatanács elnökével. Kovács László és Dávid Lévi a kétoldalú műszaki, mezőgazdasági és kulturális együttműködésről írt alá kormányközi egyezményt. Ennek keretében izraeli részről regionális szaktanácsadási központ létrehozását, s egy izraeli farm létesítését ajánlották föl Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A mintatelep felépítésére az izraeli fél 160 ezer amerikai dollár anyagi támogatást ajánlott föl. Új lap a „kínai kártyában” A sárkány és a medve násza gondot okozhat Amerikának Aligha véletlen, hogy a hivatalába visszatérő Jelcin elsőként Li Penget fogadta. Az orosz államfő előbb találkozott a kínai miniszterelnökkel, mint Helmut Kohl német kancellárral. A gazdasági kapcsolatok új szakaszát jelzi, hogy Oroszország közreműködésével épül föl egy három-ötmilliárd dolláros beruházást igénylő atomerőmű Kínában, s az oroszok részt vesznek vízi erőművek létesítésében is. Ezenkívül egy 5600 kilométeres gázvezetékkel juttatják majd el Kínába, illetve más távolkeleti országokba a kelet-szibériai földgázt. Az orosz elnök és a kínai kormányfő, Li Peng szót ejtettek jelentős orosz fegyverszállításokról, és megállapodtak abban: rendezik a még vitás határkérdéseket is. Mindez beleillik abba a felfogásba, amit Borisz Jelcin áprilisi pekingi látogatásán a két nagy, az eurázsiai térséget területileg és lélekszámban meghatározó hatalom „stratégiai partnerségként” jellemzett. A kínai elnök közelgő moszkvai útja tovább mélyítheti ezt az elgondolást. Moszkva a pekingi partnerséget, a „sárkány és a medve nászát” arra akarja fölhasználni, hogy ellensúlyt teremtsen a NATO keleti kibővítésének. Kína pedig a belpolitikáját bíráló nyugatiakkal szemben, valamint a Hongkong és Tajvan kapcsán esetleg kirobbanó feszültségek során számíthat az oroszokra. Annak idején az Egyesült Államok vezetése a „kínai kártyát” emlegette, ha ki akarta használni a szovjet-kínai viszonyban bekövetkezett feszültségeket. Most Moszkva teszi ugyanezt az atlanti tervekkel szemben. Réti Ervin Vízkereszt Bukarestben. A román fővárosban egy ortodox érsek szentelt vizet szórt az utcára vonult hívőjcre. Helyi hiedelmek szerint a három királyokkal a tél leghidegebb napjai köszönteitek be. A pravoszláv egyház tegnap ünnepelte a karácsonyt. fotó: feb/reijter Megérkezett Okucaniba hétfőn a magyar műszaki kontingens újabb 86 katonája, akik eddig Ercsiben készültek feladataik teljesítésére. Ezzel teljes létszámú - 310 fős - lett a volt Jugoszláviába vezényelt magyar SFOR-alakulat, amelynek feladata továbbra is híd-, vasút- és útépítés lesz Bosznia- Hercegovinában. A március közepén tartandó kelet-szlavóniai, baranyai és nyugat-szerémségi helyhatósági választásokon azok vehetnek részt, akik már a háború kitörése előtt is e területeken éltek, vagy akik 1996. január 1^- ig érkeztek oda. A voksolást a még szerb ellenőrzés alatt álló horvátországi területeken a térség átmeneti ENSZ-igazgatása felügyeli majd - jelentették be hétfőn. Vízkereszt ünnepén tizenkét új püspököt avatott II. János Pál pápa. A vatikáni Szent Péter- bazilikában lezajlott szertartáson a katolikus egyházfő arról szólt, hogy a három királyok a Föld minden Krisztust kereső nemzetét és népét jelképezik. Az Európai Unió kész nagyobb részt vállalni a Közép- európai Kezdeményezés (KEK) programjainak finanszírozásá.- ban - jelentette hétfőn az EU hírügynöksége, az Agence Europe. Az új források a térség támogatására született pénzalapok: a PHARE, a Tacis és az Interreg keretének kiegészítép sével teremthetők meg. Megkezdte működését az ukrán alkotmánybíróság, amelyre zsúfolt döntéshozatal vár: a napokban összeült testületet máris háromszáznál több ügyben keresték már meg. Rakétatámadás érte hétfőn a belfasti legfelsőbb bíróság épülete előtti rendőri ellenőrző pontot. A robbanásnak két könnyebb sérültje van: egy rendőr és egy járókelő a detonációtól légnyomásos sérüléseket szenvedett. Az északír katolikus mozgalom fegyveres szárnya (IRA) magára vállalta a merényletet, és újabb akciókat helyezett kilátásba. Kiváló és őszinte „alkusznak” nevezte Javier Solana NATO-főtitkárt az amerikai Time magazin legfrissebb száma. A lap a spanyol politikus hivatalba lépésnek első egy évét elemezve úgy vélekedett: Solana jó választás volt. Jelentős áremelésekkel kezdődött az új év Romániában. Az üzemanyagárak január 1-jei, csaknem százszázalékos növelése gyakorlatilag minden terméket megdrágított: a kenyér és a tej például egyharma- dával kerül többe. Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Leskelődtünk: íme a hapsi hálószobája! • Évfolyamelső ’96 - választ az olvasó • Ravasz betegség: a csontritkulás • Síelők téli divatja a járógipsz is Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin! Szaddám bírálata arab vezetőknek Szaddám Húszéin iraki elnök hétfőn az iraki hadsereg napján mondott televíziós beszédében azzal vádolt meg arab vezetőket, hogy az Egyesült Államok utasítására összeesküsznek Irak ellen, ahelyett, hogy az arab nép valódi érdekeit szolgálnák -jelentette az AP. Ugyanakkor magasztalta azokat az arab államokat, amelyek sürgették az ENSZ által Kuvait 1990-es megszállása miatt Irakra kivetett büntetőintézkedések feloldását. A 25 perces beszéd javarészt abból állt, hogy szónokias kérdésekkel szidalmazta azokat az arab országokat, amelyek 1991-ben csatlakoztak az iraki hadsereget Kuvaitból kiűző, amerikai vezetésű szövetséges erőkhöz. (MTI) Január 7-töl 18-ig „FEHÉR ÁRUK HETE” a Centrum Áruházban. MINDEN 40 * ++ + MOST OLCSÓBB. Fehér színű háztartási áruk és kultúrcikkek, női-férfi és gyermekruházati áruk 10% engedménnyel. Fehér színű élelmiszer, vegyiáru és műszaki cikkek 5% engedménnyel. Fehér színű textíliák 15% engedménnyel. KERESSE A MEDVÉS ÁRJELZŐT! CENTRUM 4