Heves Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-29 / 24. szám
1997. január 29., szerda Megyei Körkép 3. oldal Dühöngősarok Titkos telefonhívások nyomában Mit ér akkor a személyi jog, ha azt valaki nem élvezheti? - kérdezte egy, a szerkesztőségünket felkereső egri olvasónk. Az történt ugyanis - panaszolta -, hogy egy telefonbetyár már hetek óta rendszeresen, naponta több alkalommal zaklatja családját a távbeszélőn. Nem szól bele, még csak nem is hallat különféle hangokat, ám éjszakai hívásainak mégsem örülnek. Olvasónk a Matáv Rt. egri kirendeltségén kért segítséget. A kérdőív kitöltése és a hívás ellenőrzéséért kért 600 forint + áfa kifizetése után közölték vele, hogy „barátjuk” titkos számról hívogatja őket, s így annak kilétét nem tárhatják a nyilvánosság elé. Lapunk a Matáv Rt. zavaró hívásokkal foglalkozó munkatársánál érdeklődött, hogy az előfizető az adott esetben mit tehet. A válasz szerint: titkos számmal rendelkező ügyfélről lévén szó, az üzletszabályzatot és az adatvédelmi törvényt betartva nem nyújtanak információt a zaklatóról. Szolgáltatásukban azonban benne foglaltatik, hogy figyelmeztető levelet küldenek az egyénnek. Ebben közlik vele, hogy tudomást szereztek a hívásairól, és felszólítják, szüntesse be „szórakoztató tevékenységét”. Amennyiben nem reagál a figyelmeztetésre, úgy a sértett a hivatali szervek segítségét kénytelen igénybe venni a késői telefonok miatt. A titokzatos illető pedig addig is élvezheti személyi jogait, míg az illetékes hatóság emberei nem kopogtatnak az ajtaján... (h. o.) A beépíthető katalizátor érdekében Egerben: Hajlítanak a gyári íven is Változatlanul nagy az érdeklődés a szimbolikus értékű gépjármű-katalizátorok iránt. Az államilag támogatott program megvalósításában megyénkben két szerviz segédkezik. A hatvani Bercsényi úti szerviz - ahogy vezetője, Sipos György elmondta - már kétezer igénylőnél tart. A gyöngyösi körzetet is ellátó műhelyben a műit héten helyi rekordot állítottak fel, amikor egy nap alatt 20 személygépkocsi gazdájának adhatták át az immár katalizátorral felszerelt járművét. A hatvaniak egyébként megkeresték a HungaroLada műszaki igazgatóját, s Moravetz Tibortól biztatást is kaptak a tartós és nagyszámú jelentkező miatt több katalizátorszett szállítására. Hatvanban a környezetvédelmi célokat szolgáló akció végrehajtásának kezdeti tapasztalatai között említették, hogy bizonyos típusoknál - Opel Kadett, FIAT Unó, Dacia, Zas- tava - a beszerelésnél műszaki problémák jelentenek gondot. A katalizátorok ugyanis túl alacsonyra kerülhetnek. Egerben a Külsősor úti szerviz vezetője, Varga János viszont a náluk is felmerült problémára már az alkalmazott megoldást említette:- Bizonyos kocsiknál szükség van a gyári kipufogóív módosítására. Ezzel lehet elkerülni, hogy a katalizátor ne kerüljön sérülésveszélyes helyre. Eredményeként pedig az autósnak nem kell félnie a „ lekoccanás- tól". A konkrét példa kapcsán a Seat márkanév hangzott el. A műszaki leleményességre más esetben is szükség van. Hiszen a régebbi típusoknál nem hagytak gyári helyet egy majdani katalizátornak. Egerben különben folyamatos a szerelés, itt több mint ezer autós várja, hogy sorra kerüljön. Mint ismert, a katalizátorral a súlyadó a felére csökken, s kedvezően változik a gépjármű benzinfogyasztása is. Nagyvonalú az önkormányzat Marad a kezelés Egercsehiben Hetente két délelőtt várják a betegeket Immár nem finanszírozza a társadalombiztosítás a fizikoterápiás gyógykezelést Egercsehiben. Ezért - mint a múlt pénteki számunkban is megírtuk - az ízületi betegségben szenvedőknek a továbbiakban Egerbe kellene utazniuk. A hétfő délutáni testületi ülésen azonban úgy döntöttek a település képviselői, hogy az ön- kormányzat átvállalja a költségeket. Tekintve, hogy Szúcsból is számosán járnak át fizikoterápiás rendelésre, ezért a szomszédos község is részt vállal a terhekből - tudtuk meg Szabó Istvántól, Egercsehi polgármesterétől. A fizikoterápiás kezelésre hetente két alkalommal, délelőttönként fogadja dr. Szalon- tai Imre háziorvos a betegeket. (n. z.) „Kösse fel a gatyáját az utódom!” A parkolóőrök hülyére akarják verni panaszosunkat (Folytatás az 1. oldalról) Egy francia rendszámú gépkocsi tulajdonosa például ötféle engedélyt lobogtat rendszeresen. A piacnál a járdaszegély mellett kialakított parkolók mérete nem felel meg a szabványnak. Ahhoz, hogy használható legyen ez a rész, ki kellene vágni a fasort. De a Szúnyog közben sem különb a helyzet. A Kossuth Lajos utcában a 16 engedély helyett huszonhatan követelik a helyüket a papírjaikkal. Kérdem én, honnan ez a rengeteg engedély? Arról már nem is beszélve, hogy minden második kocsiban rokkantkártya van. Tudok arról, hogy egy fényképész kft.-ben 500 forintért bárki hozzájuthat ehhez az igazolványhoz. El tudja azt képzelni, hogy egy fiatal gyerek, aki épp diszkóba készül, ezt mutogatja nekem? A közterület-fenntartó kft. embereivel állandó harcban állunk. Ők akarják megszabni, mit tehetünk és mit nem. A nagy havazáskor a tizenkét emberem több tonna havat lapátolt el a parkolókból, ömlött róluk a víz. A forgalom azonban az ünnepek után alaposan megcsappant. Mire kifizetem a brigádomat, nekem semmi hasznom nem marad. Az APEH mégis azt kérdezi: hova raktam a rengeteg pénzt? Már most tudom, hogy több százezer forint mínusszal zárom az évet. Két hete eljuttattam ajánlott levélben a polgármesteri hivatalnak az észrevételeimet, de azóta semmi választ nem kaptam. Nem csodálom, hogy az elődöm bírósághoz fordult az igazáért. Én is ezt fogom tenni. Májusban lejár a szerződésem, és nem üzemeltetem tovább a parkolókat. Csak azt mondhatom: bolond, aki ezzel akar foglalkozni. Az utódomnak pedig azt ajánlom: kösse fel a gatyáját! A vállalkozó érveire szerettünk volna a polgármesteri hivatal illetékeseitől választ kapni. Ott megtudtuk, hogy Vargáné levelét megkapták, s a benne foglaltakra jövő héten egy egyeztető tárgyaláson adnak választ. Ennek részleteiről lapunkat is tájékoztatják majd. Addig is csak abban reménykedünk, hogy panaszosunkat nem veri hülyére a brigád. A jelek szerint ugyanis aligha ő okolható a kialakulóban lévő parkolóháborúért. Barta Katalin Sikeres évet zárt a megyei diabetes szövetség Sorstársaikért tevékenykedtek Megtartotta idei első klubfoglalkozását a Heves Megyei Diabetes Szövetség. A rendezvényen megjelent csaknem ötven felnőtt cukorbeteg - többek között - az elmúlt esztendő beszámolóját hallgathatta meg.-Bátran állíthatom, hogy az 1996-os év eredményesen telt el. Úgy érzem, hpgy mind anyagi, mind emberi lehetősé- geirtket jól kihasználtuk - mondta Keller Józsefné elnök, aki emlékeztetett: rendszeresek voltak a felnőtteknek, a gyermekeknek, illetve az ifjúságnak szervezett programok. Emellett fogadóórákat is tartottak. Az elmúlt évet háromnapos konferenciával kezdte az egyesület, majd az év folyamán számos bentlakásos tanfolyamot szerveztek. Részt vettek a májusi gyermeknapon, s képviseltették magukat a természet- gyógyász szövetség „egészségnapján” is. A megyében számos, cukor- betegségben szenvedő ember él, értük a szövetség csak akkor tud eredményes munkát végezni, ha érzi tagjai támogatását. Céljuk az, hogy a cukorbetegek teljes értékű életet élhessenek. (hancsák) Detektor Olyan mobil készülék használatát kezdték el a magyar rendőrök, amely érzékeli a mellette elhaladó jármű típusát, színét, rendszámát, s az adatokat ösz- szevetve nagy pontossággal képes következtetni arra, hogy a jármű lopott. És ezt a japán szerkezet feltűnően jelzi. Hasonló berendezések alkalmazása azonban kifejezetten tiltott pártrendezvényeken, parlamenti, kormányzati, illetve egyéb közéleti alkalmakkor, mivel a valósággal csekély rokoni kapcsolatban álló beszédek, a lopott gondolatok miatt a gép hangos füttyével zavarná a résztvevőket. De nálunk nem kell tartani ilyen készülékektől. Attól nem... (-nos) Vízözön Egerben A Magyarok Világszövetségének Heves Megyei Szervezete és a Megyei Művelődési Központ január 31-én, pénteken 17.30- kor irodalmi bemutatót rendez az egri intézmény dísztermében. A Talán a vízözön címmel Babits Mihály versejből összeállított műsort Réti Árpád színművész tolmácsolja. Koncert később Technikai okok miatt a Nemzeti Filharmónia következő egri bérleti hangversenyére nem január 30-án, hanem február 3- án, hétfőn 19 órakor kerül sor. A Gárdonyi Géza Színházban sorra kerülő zenei esemény műsora változatlan. MSZP-küldöttgyűlés Az MSZP hevesi szervezete megyei küldöttgyűlést tart Egerben január 31-én, pénteken a Megyei Művelődési Központban. Égyebek mellett a szocialista frakció megyei közgyűlésben végzett munkájáról is szó esik majd. Az eseményen várhatóan részt vesz Csintalan Sándor, a párt ügyvivője is. Kétéves a Stúdió A gyöngyösi Stúdió, vagy amit akartok színtársulat január 31- én, pénteken ünnepli második születésnapját. Ebből az alkalomból a Mátra Művelődési Központban 17 órától a társulat életét, eddigi előadásait bemutató kiállítás nyílik, 19 órakor pedig zenés Villon-estet rendeznek. TRAFFIPAXVEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Füzesabony belterület. Hatvan 3-21. sz főút. 14.00- 22.00 - Gyöngyös belterület. Országos lelkipásztori napokat tartanak Egerben - A Magyar Katolikus Püspöki Kar szakintézménye, az Országos Lelkipásztori Intézet szervezésében rendezik meg - immár második alkalommal - az országos lelkipásztori napokat a megyeszékhelyen. Az eseményen 70 pap, illetve lelkész, valamint csaknem 130, a hitélettel foglalkozó civil vesz részt. A délelőtti előadásokat eszmecserék és liturgikus misék követik. A 20. éve megrendezett programsorozat szerdán szentmisével zárul. fotó: perl märton Tisztújító közgyűlés a Magyar Kulturális Szövetségben Miféle gyógyír kell az undoritiszre? Mintegy 229 zenei, képzőművészeti, színházi és tánc-tagszervezet, közművelődési egyesület, civil szerveződés és intézmény tartozik a Magyar Kulturális Szövetséghez, amely tegnap tartotta soron következő tisztújító közgyűlését Budapesten a Vigadóban, s szavazta meg a 60 tagú választmányt, melynek Kocsis István hatvani könyvtárigazgató is tagja. A szövetség a kulturális élet érdekvédelmi szerepét kívánja betölteni, a rendszerváltással egyidős, s következetesen harcol a magyar kultúra anyagi, erkölcsi, szakmai pozícióiért. Gábor József alelnök az elmúlt esztendőt értékelve elmondta, hogy a nemzeti értékeket továbbra is az egyetemes és tágan értelmezett kulturális szemszögből védi a testület. Javasolta a területi tag- szervezetek létrehozását, mert ezek például a munkaügyi központokkal együttműködve helyi szinten is segíthetnek a kultúra munkásainak. A pozitív példák között emelte ki az egri MMK fenntartását, amely szerinte az országban példaértékűen mutatja a városi és a megyei önkormányzat, továbbá az egyház együttműködését. Sebestyén János MMK- igazgató reagált erre: a náluk működő 60 közösség életteret kér magának, s ez az élő kultúra bizonyítéka - mondta. Zelnik József, az ülés végén újraválasztott elnök ismertette a 77 kérdés a magyar kultúra lehetőségeiről és lehetetlenségéről általa írott dokumentumot, mely a gazdasági, morális válság okait keresi. Ehhez szólt hozzá Gedai István, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, aki történetileg indokolta, miért kell a leértékelt szellemiségnek visszaszerezni az elsőbbséget. Gyurkovics Tibor író szellemesen mutatott rá, hogy a kultúra politikai rendszer feletti, s most válságban van. S noha a magyar nép a válság miatt undoritiszben szenved, a kultúra dolga, hogy ebből kibillentse, s altemációval, azaz választási lehetőséggel kínálja. (jámbor) Érdemes időben tüdőszűrésre jelentkezni Részleges látogatási tilalom a megye kórházaiban (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Tóth Erzsébet intézetigazgató azonban azt tanácsolja az érintetteknek, hogy amennyiben a láz három-négy napig nem csökken, mindenképpen érdemes tüdőszűrésre jelentkezni náluk. Ezzel ugyanis idejében megelőzhető az esetleges szövődmények kialakulása. Az intézetben - mint felhívta rá a figyelmet - a családi orvos beutalója nélkül is elvégzik a szükséges vizsgálatot. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Heves Megyei Intézetének illetékes szakembereitől tegnap kapott információnk szerint e hét folyamán 39-röl 1909-re emelkedett az influenzában megbetegedettek száma, ezért a megyében működő kórházakban indokolttá vált a részleges, illetve a teljes látogatási tilalom elrendelése. Eszerint a Mátraházi Állami Gyógyintézetben teljes látogatási tilalom, míg az egri, a gyöngyösi, illetve a hatvani kórházakban részleges tilalom lép életbe január 31-től. Ez egyébként az újszülött-, a csecsemő-, a gyermek-, a szülészeti és az intenzív osztályokra vonatkozik. A teljes tilalom bevezetése - mint az ÁNTSZ illetékesei tájékoztatták lapunkat - a járvány terjedésétől függ. A HEVEST1 HÍRLAP itn, GYftcríK, mw«. irm, ttmmm, »4J6 úton rfrnvúlm vükbok I« n(nmrt» : ÜGYELETE: Újságíró: BUDAVÁRI SÁNDOR Telefon-(36)413-853 Fax-(36)412-333 Hirdetésfelvevő: AMBRUS HENRIETT Telefon -(36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: BATA MARIANN Telefon - (36)412-646