Heves Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-23 / 19. szám
1997. január 23., csütörtök SporTTüköR 9. oldal A sportéletben jeleskedtek Az egri önkormányzat kitüntetettjei Balogh Imre sportrepülő és oktató átveszi a kitüntetést dr. Ringelhann György polgármestertől fotó: perl Márton kitüntetés boldog tulajdonosa lehet a jövőben dr. Ancsán András, az ÚVMK-Egervin vízilabdázó csapatkapitánya, aki eddig több mint 340 OB /.- es mérkőzésen játszott. A Városi Rádiós Klub részére is az előbbi kitüntetést adományozta az önkormányzat közgyűlése a rádióamatőrök világbajnoki versenyében elért számos elsőségért, amit Krinszki Bernât elnök vett át a kollektíva nevében. A hivatalos részt követő baráti beszélgetés keretében rövid nyilatkozatra kértük az ünnepeiteket. Dr. Székely Ferenc: - Életem munkájának legszebb kitüntetése, hogy ilyen szinten elismerték, amiért hosszú ideje dolgozok. Ebben a történelmi városban, ahol az olimpiai eszmének is vannak gyökerei dr. Kemény Ferenc jóvoltából, nagy öröm annak szellemi és tárgyi hagyatékait ápolni. A megtiszteltetés erőt ad további terveim megvalósításához. Vitányi Antal: - Nem hiábavaló, amit a fiatalokért teszünk a szakképzési intézetben. Sok vesződéssel járnak a sikerek, de a munkának van értelme, az eredmények mind azt jelzik. A kitüntetés nemcsak nekem, hanem egy közösségnek is szól. Balogh Imre: - Sokan azt gondolják, hogy a sportrepülés csak szórakozás. Számos fiatal megismerhette már, hogy a feltételek megteremtése nagyon is sok áldozattal járó munka. Az egri vitorlázó röpülök közül sokan hivatásos repülősökké váltak, ami azt jelenti, hogy becsülettel megtanulták a szakmához szükséges követelményeket. Örülök, hogy ilyen formában értékeli a város, amiért fáradozok. Dr. Ancsán András: - Rövidesen 18 éve, hogy szolgálom Eger vízilabdasportját, de szeretnék még néhány évet a vízben tölteni. Nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltak rám ilyen magas kitüntetés odaítélésénél. Aktív pályafutásom befejezése után is szeretném megtalálni a helyem a város sportjában, hogy kamatoztassam a tapasztalataim. (fesztbaum) Többéves hagyomány Egerben, hogy a kultúra napján kitüntetésben részesítik azokat is, akik a sportélet különböző területein tudnak felmutatni eredményt, sok esetben több évtizedes önzetlen munkálkodásuk nyomán. A megyei jogú város önkormányzatának tegnapi, a Városházán megtartott ünnepségén a sportban je- Ieskedőknek is szólt az alkalmi műsor, őket is megillették az elismerő szavak, a gratulációk és az éltető jókívánságok. Négy sportember, továbbá egy klub tevékenysége emeltetett ünnepi magaslatra a bensőséges hangulatú, szívet melengetőén szerkesztett programban. Eger Testneveléséért és Sportjáért kitüntetést vehetett át dr. Ringelhann György polgármestertől dr. Székely Ferenc, a megyei úszó- és vízilabda-szövetség főtitkára, akinek sok egyéb érdemei mellett feltétlen kimagaslóak azok, amit a Sportmúzeum létrehozásában a köz javára tett. Hasonló kitüntetésben részesült még Vitányi Antal, a Bornemissza DSE ökölvívóinak vezetőedzője, tizenhárom magyar bajnok mestere, továbbá Balogh Imre sportrepülő és oktató, aki 1952 óta elhivatottja ennek a technikai sportnák. Az Eger Kiváló Sportolója Dr. Áncsán András vízilabdázó, Kiváló Sportoló Az egri PLE sportlövői közül: Biztató formában Ménes és Szabó Február közepén rendezik a sportlövők országos bajnokságát, amely előtt az utolsó felkészülési versenyt a Händler & Natterman téli kupa döntője jelentette. Budapesten, a Mexikói úti lőtéren rendezett eseményen az Egri Polgári Lövész Egylet versenyzői közül a légpisztoly 40 lövéses számban a serdülő lányoknál Ménes Zsuzsanna 344 körrel az első, Szabó Krisztina 338 körrel a 2. helyet szerezte meg. Az ifjúsági fiúk légpisztoly 60 lövéses számában Balogh Dénes negyedikként végzett. Az ifjúsági lányoknál Kozma Katalin gyenge kezdés után hiába szedte össze magát, a dobogóra nem tudott felkapaszkodni. A junior lányok versenyében lőállásba lépett Vincze Kinga, a gyöngyösi VAMAV sportlövője, aki a 6. helyen került a döntőbe, és azt a fináléban is megőrizte. Istenmezején: Lénárt és Ortó ismét Labdát csak a szertárban láthatnak - legalábbis most, a felkészülés első szakaszában - az istenmezejei futballisták, akik január 11-tői hetente háromszor edzenek szakvezetőjük, Tar Antal irányításával. A megyei I. osztályban újonc együttes tagjai a hazai környezetből február 8-án Tardosra költöznek, ahol egy hetet töltenek edzőtáborozás keretében. A hangsúly az erőnlét fejlesztésén lesz, ezzel ugyanis akadtak gondok az ősszel. A csapattal már együtt készül a Pétervásárán december 31-ig kölcsönben szerepelt Lénárt Dániel, a Tarnaleleszröl visszatért Ortó Szilárd és az ifjúsági gárdából felkerült Utassi Tibor. A Cetedre távozott Halmosi István viszont már új együttesével végzi az alapozást. Murányi Sándor szakosztályvezető tájékoztatása szerint tavasszal nehezebb feladatuk lesz a bajnokságban, hiszen többször szerepelnek idegenben, mint otthonukban. Céljuk ezzel együtt is minimálisan a jelenlegi II. hely megőrzése. Természetesen azonban az előrelépéssel lennének leginkább elégedettek. Előkészületi mérkőzés még nincs lekötve, ebben a tekintetben a környező csapatok jöhetnek számításba. (bcs) Röplabda Páros csaták Egerben A Heves Megyei Röplabda Szövetség Egerben, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban rendezte meg a páros röplabdabajnokságot, melyre örömteli mó- dofl 56 pár nevezett. Eredmények, mini leány: 1. Szabó T.-Báder O., 2. Szamos- völgyi-Tóth Á. (mindkettő 4. sz. isk.), 3. Pelyhe-Remenyik páros (Bélapátfalva). Mini fiú: 1. Szántai-Szilágyi (Kazincbarcika), 2. Nagy-Huszár (Bükkszék), 3. Leskó-Far- kas (Kazincbarcika). III. korcsoportos leány: 1. Kovács K.-Antal Zs. (4. sz. isk., 2. Háy J.-Kolman (Eger), 3. Kovács E.-Mata M. (Eger- szólát). III. korcsoportos fiúk: 1. Ve- res-Bóta (Kazincbarcika), 2. Pap-Bencsik, 3. Nagy-Horuczi (mindkettő Bükkszék). V. korcsoportos fiúk: 1. Bíró B.-Gábor Z. (Egerszólát), 2. Kincses-Horváth, 3. Kaló-Ju- hász (mindkettő Eger). Felnőtt vegyes: 1. Vincze-Vincze T. (Bükkszék), 2. Kurucz A.-Tuncsik (Neumann), 3. Berecz-Horváth (Neumann-Gyöngyös). Szombaton a férfi párosok versenyeznek a Szilágyi-gimnáziumban. Új futballklub alakult a megyeszékhelyen A neve: Unió Eger FC Hosszú hetek, sőt hónapok előkészítő munkája után tegnap az esti órákban új labdarúgóklub alakult Egerben. A nyolc építőipari cég által létrejött Imola Unió Rt. kezdeményezésére számos sportbarát jött össze, hogy elindítson egy új, de feltétlen egységesnek látszó gondolatot, amely a megyeszékhely labdarúgásának megfelelő keretek szerinti működését biztosítaná hosszabb távon, de remélhetőleg mielőbb. A rövid távú cél: az utánpótlás-nevelés. Annak szakmai vezetésével már meg is bízták Csuhay Józsefet, aki köztudottan elkötelezettje a diákok labdarúgásának, az alapok tervszerű és következetes lerakásának. Az alapító tagok élénk vita után döntöttek az egyesület nevéről, végül az Unió Eger FC mellett foglaltak állást. A következőkben megbeszélték az alapszabályt. Azért, hogy mindenben megfeleljenek az alakulás követelményeinek, egyelőre 3 fős elnökséget választottak. Az új klub elnöke Tóth Imre, az Imola-Unio Rt. vezérigazgatója lett. Az elnökség tagjai még: Jékli Sándor és Molnár Zsolt. A Számvizsgáló Bizottság elnöke: Bánka József. Tagjai: Szekeres Károly és Németh Zsolt. Tóth Imre: - Megfelelve az egyesületi törvény előírásainak, most már nincs akadálya annak, hogy bejegyeztessük az új klubot. Azt szeretnénk, ha minél szélesebb alapot tudnánk biztosítani a város labdarúgásának, most az alapoknál kezdjük minden tekintetben. A város vezetése pozitívan viszonyul a terveinkhez, aminek végső célja: tiszta képet kapni arról, hogy mire képes egyáltalán Egerben a labdarúgás. Bízok abban, hogy sokan azonosulnak majd az elképzeléseinkkel, cselekvőén csatlakoznak hozzánk, és egy idő után szívesen emlékezünk vissza arra a napra, amikor megalakítottuk az Unió Eger FC-1. (fesztbaum - bajzát) Disszidens etióp futballisták Az etióp labdarúgó-vÁlogitíolt tizenhat játékosa tegnap a római rendőrségen politikai menedékjogot kért. Az afrikai ország nemzeti együttese hétfőn érkezett Olaszországba, hogy onnan egy nappal később tovább utazzon Marokkóba, a hétvégi Afrika-kupa-selejte- zőre. Ám kedden a küldöttség zöme eltűnt az ostiai szállodából. Egy olasz..ügy,véd.elmondta, hogy kedd este egy futballista meglátogatta őt, aki mindent tudni akart a politikai menedékjogról. A római rendőrségen 16 játékos benyújtotta a kérelmet. A hírek szerint mindössze két labdarúgó, a szövetségi kapitány és négy kísérő nem akarta „meghosszabbítani” olaszországi tartózkodását. A szállodában még az egész csapat megvacsorázott, a reggelinél már csak hetemjelentek meg. fOtÓ TIPPEK A 4. HÉTRE 1. Atalanta (9.) - Cagliari (16.) 1 2. Internazionale (3.) - Udinese (13.) 1 3. Juventus (1.) - Reggiana (18.) 1 4. Lazio (12.) - Bologna (8.) 1 5. Napoli (10.) - Parma (5.) 1,2 6. Sampdoria (2.) - Perugia (15.) 1 7. Verona (17.) - Milan (7.) X, 2 8. Vicenza (4.) - Fiorentina (6.) 1, X 9. Foggia (11.)- Chievo (9.) 1, X 10. Lecce (1.) - Cesena (18.) 1 11. Palermo (16.) - Genoa (8.) 1, X 12. Ravenna (5.) - Torino (2.) X, 2 13. Reggina (19.) - Salernitana (14.) X 14. Lucchese (12.) - Cosenza (13.) 1 Sakk-csapatbajnoki eredmények Makiár vezet a megyei bajnokságban Teljesítménytúra Téli Mátra ’97 A gyöngyösi Hanák Kolos Turistaegyesület immár negyedik alkalommal rendezi meg a Téli Mátra elnevezésű teljesítménytúrákat négy távon (44, 34, 28, 18 kilométer). A kijelölt pályák eltérnek a Hanák Kolos és a Mátrabérc teljesítménytúrák útvonalától. A túrákra január 25-én hét órától lehet nevezni. Az indító állomás (és egyben a cél is) a mátrafüredi Vadas Jenő Erdészeti Szakközépiskolában lesz. Az eseménnyel kapcsolatban bővebb felvilágosítás kérhető Czinder Péternél, 3200 Gyöngyös, Pesti út 11. Telefon: 371312-590 28-as mellék. Munkanapokon 10 és 12 óra között. (f. a.) A megyei sakk-csapatbajnokság eddig még nem közölt eredményei, 2. forduló: Egri Vasas-Berva - Hatvan 2,5:7,5 Győztek: Tóth, Kun R., ill. Gyóni, Gorda, Huczka, Schósz, Órendi, Korim, Sólyomvári. Remi: Bozsik, ill. Süll. Párád - Heves II. 5:5 Győztek: Horváth O., Kovács, Horváth A., ill. Kiss, Nagy, Magyar. Remi: Paál, Czene, Zám, Varga, ill. Veres, Tóth, Zbiskó, Kolláth. Pétervására - Makiár 2,5:7,5 Győztek: Domány, Báry, ill. id. Vámosi, Bocz, Szabó, Némedi, Birinyi, Barta, Vanyó. Remi: Kla- diva, ill. Bujdosó. 3. forduló: Makiár - Párád 8,5:1,5 Győztek: Bocz, Némedi, Vanyó, Kuharik, Ladnaczi, Szurovcsik, Sike. Remi: Bujdosó, ifj. Vámosi, Szabó, ill. Paál, Czene, Horváth O. Hatvan - Pétervására 6:4 Győztek: Gorda, Mike, Huczka, Órendi, Korim, ill. Domány, Fran- den, Báry. Remi: Schmidt, Kovács, ill. Ivádi, Orosz. Heves II. - Egri Vasas-Berva* 3,5:6,5 Győztek: Tóth, Zbiskó, Kiss, ill. Bozsik, Győrffi, Kun M., Paróc- zai, Rainer-Boewes, Kun R. Remi: Magyar, ill. Veleska. 4. forduló: Pétervására - Párád 7:3 Győztek: Domány, Csendes, Tóth, Ferenczi, Botos, ill. Zám. Remi: Franden, Orosz, Forgó, Báry, ill. Czene, Horváth O., Kovács, Soltész. Egri Vasas-Berva - Makiár 4:6 Győztek: Kun M., Rainer-Boewes, ill. Bujdosó, ifj. Vámosi, Szabó, Mémedi. Remi: Győrffi, Vass, Paróczai, Kun R., ill. Bocz, Barta, Vanyó, Szurovcsik. Hatvan - Heves II. 7,5:0 Megállapított eredmény, a Heves II. nem jelent meg. A bajnokság állása: 1. Makiár 31, 2. Hatvan 27, 3. Pétervására 18.5, 4. Egri Vasas-Berva 18, 5. Párád 13,5, 6. Heves II. 9,5 pont. EGER VÁROSI CSB Az Eger városi csapatbajnokság 2. fordulójának . eredményei: Egri Vasas-Berva - Wigner Jenő SZKI 3,5:0,5, Benedek Művek - Szilágyi-Kereskedelmi 2,5:1,5, Vas- Heg Kft. - Makiár 3:1, EMÁSZ - Nonama Boyz 4:0. Az élcsoport: 1. ÉMÁSZ, Vas- Heg 7-7, 2. Egri Vasas-Berva 6,5. HEVES ""'HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KIS SZABÓ ERVIN, az AS-M. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23 ). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhirlap@mail.datanet.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644) és ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra : OKHB RT. 10403507-35010708-70070000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 645 Ft, negyedévre 1935 Ft, fél évre 3870 Ft. egy évre 7740 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszé!őszamon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz.