Heves Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-23 / 19. szám
2. oldal Megyei Körkép 1997. január 23., csütörtök Ütközet - megmaradó vált-lapokkal Veszélyben a Grassalkovich Művelődési Központ önállósága Hatvanban? / Átadták a felújított kastélyszámyat Tegnap átadták Hatvanban a Grassalkovich-kastély felújított nyugati szárnyát, amely egyben a városi művelődési központ otthona is. Az épület 1995 májusában - egy betörés során keletkezett tűz következtében - porig égett, s elpusztultak a kulturális intézmény javai is. A műemlék jellegű ház felújítására a tervekben szereplő 80 millió forinttal szemben csupán az összegnek mintegy a fele állt rendelkezésre. Ebből készült el a beruházás, amelyet - Kalmár Péternek, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal elnökének jelenlétében - Csapkai Miklós, az OMH kabinet- főnöke és Varga Kálmán, a területfejlesztési tárca miniszteri biztosa adott át Matiszlovicsné Horváth Éva igazgatónőnek. Ezt követően az intézmény felvette a Grassalkovich Művelődési Központ nevet, majd az iskolások műsora következett. Ezt a kézműves szakiskolák remekeinek országos kiállítása, szakmai konferencia és ünnepi hangverseny követte. A továbbiakban január 31-ig számos kulturális esemény várja az érdeklődőket. (A részletekről az 5. oldalon tájékoztatjuk Olvasóinkat.) Az eseményen a művelődési központ néhány munkatársa lapunknak elmondta: attól tartanak, hogy már csak rövid ideig marad önálló az intézmény. Híreik szerint ismét napirendre kerül az a korábbi terv, miszerint a művelődési központot a városi könyvtárba integrálják. (tari) Varga Kálmán és Csapkai Miklós a megnyitón fotó: t. 0. Bosszantó apróságok, jeges hangulat Téli gondok, akadozó autósélet A híradások közúti balesetekről, csúszós utakról, az útviszonyoknak nem megfelelő közlekedésről szólnak már hetek óta. Az autósokba folyamatosan sulykolják: legyenek óvatosak, előrelátók, indulás előtt ellenőrizzék az autó műszaki állapotát, hiszen elég egy pár órás állás, és a mostani fagyos idő megteszi a magáét. Mindennap látjuk az elakadt autókat, halljuk a piros lámpánál lerobbant járművek meddőn pörgő gyújtásának hangját, észleljük, hogy nem könnyű elindulni, ha jégen parkoltunk. At Autóklub gyöngyösi seRangos vendéget hívott a gyöngyösi II. Rákóczi Ferenc Általános és Művészeti Iskola a magyar kultúra napja rendezvényére. A régi diák, Heiszler Vilmos történész, az ELTE tanára tartott előadást a városnak a történelemben játszott szerepéről, helyéről és fejlődéséről. Az előadó végigvezette az eseményeket a XII. századtól napjainkon át a XXI. századig. Gyöngyös a Mátraalja, a hegy és a síkság találkozásánál terül el, így gyorsan vásárvárosi szerepet szerzett magának, amelyet azóta is tart. A város mindig, minden körülmények között talpon tudott maradni, köszöngélyszolgálata csak az elmúlt héten harminc autósnak nyújtott azonnali segítséget. Sokan már csak akkor lépnek be a klubba, amikor baj érte őket: leálltak, elakadtak, megcsúsztak. A Sárga Angyal jön, és évi 3400 forintos tagsági díjért a helyszínen már ingyen szerel vagy vontat. A Szőlőskert benzinkúti segélyszolgálat szerelője, Istvánfi József készségesen nyújt felvilágosítást: - A leggyakoribb okok, amiért hívnak minket, a gyújtás- és gyertyaproblémák, az akkumulátorok gyengesége. A múlt héten az elfagyások volhetöen mindenkor hűséges és szorgalmas polgárainak. Mindig újjáéledt, mint a főnixmadár, bármilyen katasztrófák (például tűzvész) sújtották történelme folyamán. A város perspektívája is optimizmusra ad okot, hiszen a ma itt élő polgárokat is hasonló tulajdonságok jellemzik, mint az elődöket, így minden feltétel adott a fejlődésre, a hazalátogató történész tapasztalatai alapján is. A rendezvény közel száz résztvevője igazi élményeket és új ismereteket szerzett a szemléletes előadás során. Bágyi Ferenc tak soron, elsősorban a gázüzemű gépkocsiknál. Úgy tűnik, az autósoknak most az ablakmosó és az ablaktörlő működésével van a legtöbb gondjuk, de gyakran a gyújtáselosztó bepárásodása, nedvesedése okoz galibát. Sajnos, a megcsúszás, kipördülés sem ritka. Öröm az ürömben, hogy talán mégiscsak megszívleltük a gyakori figyelmeztetéseket. Az autómentőknek ugyanis - az Autóklubbal ellentétben - szerencsére nincs az átlagos téli gyakorlatnál több dolguk. Jónás Ági Zongorakoncertek A változatosság gyönyörködtet Fellegi Adám 6 részes zongorakoncert-sorozatát hallgathatják meg az érdeklődők az egri IH-ban A változatosság gyönyörködtet (Varietas delectat) címmel. A hangversenyek január 24-én, február 7-én, 21-én, március 7-én, 14-én és április 4-én, péntekenként este 7 órától, 40 perces magyarázattal kezdődnek. Műsoron Bach, Mozart, Beethoven, Chopin, Schumann, Mendelssohn, Liszt, Brahms művei szerepelnek. (Folytatás az 1. oldalról)- Örülök, hogy Egerben, két kivétellel, minden ügy rendeződött. Sikerült a fegyveres testületek számára a tiszteket, tiszt- helyetteseket megtartani. Helyőrségváltásra viszont sokan kényszerülnek majd - összegzett Györössy Ferenc, a hadtestparancsnokság törzsfőnöke. Abban, hogy nem hulltak a váll-lapok, Szabó százados szerint a tábornoknak döntő érdeme van: - A szakmai érdekek mellett a humánum pártján is állt. Végül szinte mindenki egyenruhás feladatokat végezhet a jövőben is. Öten maradhattak Egerben a felderítőknél, lesz, aki megyén belül rendőri, polgári védelmi beosztást kap. A honvédség keretei között hasonló szakmai feladatok várnak a Gödöllőre távozókra. MásoJanuári harmónia A Fehér Hangok című kiadvány a bizalomról, a másik emberben való hitről ír. Lelki bajaink című rovatában a paranoiditásról számol be. A drog veszélyeit is bemutatja, segít nemet mondani a kábítószerre. „Nyitott kézzel szeretni” című írása a kamaszkor előtt megszerezhető tudás fontosságát mutatja be. (Folytatás az 1. oldalról) x-' Harminc műsort érint, amelyből 11 hazai, a többi külföldi. Ezért idén még szigorúbb költséggazdálkodást folytatnak, miután a január elején megemelt energia - főleg a villanyáram és a benzin - ára hatványozottan sújtja a céget. Emiatt 28 százalékos szolgáltatói díjemelésre kényszerültek, mégis sokaknak továbbra is a kábeltelevízió jelenti a szórakozást. ’97 első negyedében átalakítják az egri Törvényház utcai irodájukat, és a földszintre helyezik ügyfélszolgálatukat. Ez kényelmesebb kiszolgálást tesz lehetővé. Emellett már tavaly bevezették a 24 órás műszaki ügyeleti rendszert, a teljes körű ügyfélszolgáltatást, munkanapokon nyújtott nyitva tartással és szombaton 9-től 12 óráig. Az idei évre 220 milliós árbevételt irányoztak elő, amelyet nem díjemelésből, hanem az előfizetői létszám növelésével kívánnak elérni. Felnémeten is kiépítik a kábelhálózatot, amit ’96-ban már el is kezdtek. így 450-500 lakásba kerül a kábelkát a miskolci határőr-igazgatóság fogad be. S talán még Félegyházára is jut belőlük. Gemenci Roland törzsőrmester a szerencsések közé számít.-Nekem a Lenkey honvédgimnázium parancsnokától van befogadó nyilatkozatom, s ha befejeződik a felszámolás - hangsúlyozza -, remélem, átkerülök az intézménybe szolgálat- vezetőnek. A 23 éves, nős tiszthelyettes nemcsak Egerhez, de a Kárpát utcai saját lakásához is ragaszkodott. Az EHC-nál jelenleg sorkatonai szolgálatukat töltő öregkatonák a hónap végén szerelnek le. Az elektronikai harcszázadhoz augusztusban - főként Heves megye településeiről - bevonultak sem mennek majd Kiskunfélegyházára. Megnyugodhatnak a szülők, a hozzátartozók: az április tájban A hét végén kirámolták a hevesi piac területén álló büfékocsit, és feltörték a mellette álló trafikot is. A sportbüfé üzemeltetőjét is megkárosították. Tegnap azonban, a Hevesi Rendőr- kapitányság munkatársainak eredményes nyomozását követően képbe kerültek a tettesek. Mint Gulyás József r. őrnagy beszámolt róla: a hatszemélyes rendszer. Miután ez az ÉMÁSZ Rt. vonalán halad, tartanak az egyeztetések a szabványosításról. Idén 40 millió forintot költenek beruházásra, amely a tavalyinak duplája. Egerben is kisebb hálózatfejlesztést végeznek, emellett eszközöket, műszereket is vásárolnak. Réti Györgytől azt is megtudtuk, hogy január 1-jétől műsorváltoztatásra került sor. Megszűnt a Discovery, miután nem tudott hazánkban megfelelő előfizetői számot elérni. A Spektrum és az HBO viszont még az első fél évben 4—5 órával több műsort sugároz. Bővült a műsorok száma az Euro News-szál. 1996 végén az M- SAT és a TV3 újdonságként lépett be. Egy-két héten belül 24 órás műsort ad francia nyelven a Muzzik komolyzenei csatorna. Idén a Telestar-Kábelkom Kft. segítségével az Internet is vehető lesz. Több előfizető is felvetette, hogy fizetnie kell üzemben tartási és kábeltelevíziós szolgáltatási díjat is. Nos, az előbbi fizetésének kötelezettségéről a befejeződő diszlokációs feladatok végeztével a fiúk maradnak egri körleteikben, s nyári leszerelésükig a felderítő zászlóalj állományát gyarapítják. A szakmai előmenetel fontosságát, a hazulról hozott hivatástudat példázatát Rácz Zoltán főhadnagytól kapjuk.- Tavaly augusztusban nősültem, s csak azt sajnálom, hogy a feleségemnek fel kellett adnia egri pedagógusi állását. Igaz, a szerződése úgyis lejárt volna. Én avatás után szolgáltam Békéscsabán, ahol 1992- ben szűnt meg az alakulat, majd most Egerben is ugyanez következik. Gödöllőn azonban a tanultakat hasznosíthatom. Nem vagyok csalódott, ismerem a hivatásos katonák sorsát. Míg Hevesen letelepedtünk, apám tizenhatszor költözött... (budavári) helyi banda kilencrendbeli betöréses lopással gyanúsítható. A hétvégi eseteket bővíti egy karácsony előtt elkövetett betörés a piacon. A bűncselekményekben váltakozva vettek részt a gyanúsítottak. A folyamatos nyomozás eredményeképp a tavalyi elkövetéseknek is meglettek a végrehajtói. (-romi) médiatörvény rendelkezik. Ennek mértékét évenként a költségvetésről szóló törvény állapítja meg és a Magyar Posta szedi be. A kábeltelevíziós szolgáltatási díjat az előfizető által igényelt, s megállapodásban rögzített szolgáltatásért kell havonta fizetni. A Telestar-Kábelkom Kft. bármely program- csomagjában megtalálható a Magyar TV 1-es és 2-es csatornájának műsora is. Központi antennát csak ott szerelt le a társaság, ahol azt kérte és megrendelte a lakóközösség. Annak belső ügye, hogy az üzemen kívüli antennákkal mit kezd. A Telestar-Kábelkom Kft - nek - a médiatörvény értelmében - kötelessége kábelhálózatán megjeleníteni, szétosztani a közszolgálati műsorokat. Ugyanakkor nem kötelessége a hazai tv-műsorokat egyéb technikai eszközökkel - például egyedi antennával - biztosítani. Akik a kábeltelevíziós szolgáltatást nem kívánják igénybe venni, azoknak nem teszik lehetővé a vételt a kábelen. (mentusz) Gyöngyös - a történelemben Felnémeten is lesz kábelhálózat Kilencrendbeli lopássorozatot göngyölítenek Hevesen Sorra kerülnek elő az elkövetők Lakossági bejelentés nyomán elfogták az abonyi férfit „Mutogatás bácsi” akadt az egri rendőrök horgára Mint lapunk keddi számában beszámoltunk róla, Egerben egy fiatal hölgy arra lett figyelmes: gyanús alak közeledik feléje, ám szerencsére idejében gyanút fogott, így a több bűn- cselekmény elkövetésével gyanúsítható „mutogatás bácsi” ezúttal nem tudott akcióba lépni. A rendőrség közbelépésének köszönhetően az illetőt még ,aznap délután kihallgatták, s ha a hétfői esetet nem is lehetett bűnténynek minősíteni - mivel csak szóban hangzottak el, nem éppen szépen, udvarlásra utaló szavak -, de a nyomozás során korábbi szeméremsértő esetet is bevallott a férfi. Mint Mikula Tibortól, az Egri Rendőrkapitányság munkatársától megtudtuk: a ’74-es születésű füzesabonyi lakos, B. B. három, tavaly elkövetett „mutogatásnak” részese. Először ’96 áprilisában követte el tettét, majd november 9-én, a Grónay út 9.. szám alatti lakás földszinti liftmegállójánál egy 15 éves kislánynak mutatta meg nemi szervét. Hat nappal később pedig az egri Deák Ferenc út 16. szám alatti épület liftjénél molesztált az előbbihez hasonló módon egy 23 éves hölgyet, A rendőrség szeméremsértés alapos gyanúja miatt folytat eljárást B. B. ellen. (szuromi) _____________________Cikkünk Nyomán_____________________ V áltozatok az ismerkedésre M ár sok emberrel volt alkalmam megismerkedni, de ilyen különös fajtáját még senki sem választotta, mint az a fiatalember, aki utánam jött a liftbe, és trágár, testi kapcsolatra utaló megjegyzéseket tett. Sajnálom, hogy intézkedésre kényszerítettem a rendőröket, mivel a másnapi (január 21., kedd) Heves Megyei Hírlap első oldalán megdöbbenve olvastam Mikula Tibor nyilatkozatát az esetről: „nem szatír volt, ismerkedett”. „Csak szóban trágár- kodott, de ezt tettek nem követték.” Szerencsére (káromra?), lélekjelenlétemnek köszönhetően nem volt módja fizikailag is közelednie hozzám, mert rákiáltottam. Ennek hatására az „úr” megfutamodott. Ezután én „ismét” hibát követtem el, mert utánaeredtem és elkaptam. Lakók segítségével vigyáztunk az „ismerkedőre” a járőrök megérkezéséig. Megtudtam a rend őreitől: több bejelentés is érkezett a házunkból hasonló esetekről. Mi több, fantomkép is készült, ami teljesen ráillett arra az úrra, akinek „merő szimpátiából” velem volt kedve megismerkedni. Én szerencsémre meg tudtam védeni magam, bár az eset után egész testemben remegtem a kiszolgáltatottság és a szégyen miatt. Tudom, a jog mindenkit véd, még azt is, akit rendőrkézre adtam. De ha félvállról veszik a dolgot, azt érik el vele, hogy máskor olyan áldozatokat szemel ki, akik védtelenek és gyengék. Meg kell-e ezt várni? Netán komolyan kell-e venni a bejelentésemet, s jobban utánanézni e különös Casanova viselt dolgainak? Én az utóbbi híve volnék, mert akadtak olyan országok - lásd Belgium -, ahol addig nem tulajdonítottak jelentőséget a „sajátos ismerkedési módszernek”, míg ki nem derült, hogy milyen mélységig fertőzött a társadalom. M inden nő és gyermek, sőt tisztességes férfi nevében kérem, hogy senki se becsülje alá ezeket a jelenségeket, mert aztán késő lesz! (dzs) Gyöngyössolymos: Új a háziorvos, a kultúrigazgató Gyöngyössolymoson a képviselő-testület hét eleji ülésén új igazgatót választottak a művelődési ház élére, Némethné Ré- dei Mária népművelő személyében. Megújították Csirke Jó- zsefné könyvvizsgáló megbízatását. A háziorvosi státusra kiírt pályázatok elbírálása után dr. Sipos Valériának adott bizalmat egyhangú szavazással a testület. Ezt követően az ÉMÁSZ- részvények értékesítéséről született döntés. Az inflációnak megfelelően a térítési díjak 20 százalékos megemelését szavazták meg a gyermekétkeztetésben. Június 31-ig rögzítették személyenként az 500 forintos szemétszállítási díjat. (bágyi)