Heves Megyei Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-06 / 285. szám
6. oldal 1996. december 6., péntek Hazai Tükör Megkezdik a belterületi földekért járó pénzek kifizetését Béremelés az egészségügyben A kormány javasolja az egészségügyi dolgozók bérének 18 százalékos emelését, továbbá magasabb ügyeleti díjak bevezetését - jelentette be az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetével folytatott tárgyalások eredményét tegnapi sajtótájékoztatóján Kiss Elemér közigazgatási államtitkár. Hozzátette: a tb-alapok idei 13 milliárdos hiánya a tervek szerint ’97-ben nem nőhet tovább. A kabinet elfogadta a belügyminiszter és a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter jelentését az önkormányzati vagyoni igényekről. Úgy döntött, hogy haladéktalanul meg kell kezdeni a belterületi földek után járó - évi 20 százalék kamattal megfejelt - összegek kifizetését, valamint a közműrészvények átadását. Az ösz- szesítés szerint 813 önkormányzat együttesen 61 milliárd forintot kitevő követeléséről van szó. Tájékozódott a kormány a vám- és pénzügyőrség illetve az adóhatóság és a társadalombiztosítás kinnlevőségeinek behajtásáról és a feljelentések alapján folyó rendőrségi eljárásokról. Megállapította, hogy a behajtás aktivitása csökkent; az adósok elleni eljárások lassúak. A feljelentést követően általában csak 3-4 év múlva születik bírósági ítélet. Foglalkozott a kabinet a ’97-es pénzügypolitika irányelveivel is. A második fél évben csökkenhet a forint csúszóleértékelésének üteme, s ezzel párhuzamosan a rövidlejáratú hitelek kamata. Az infláció várhatóan 18 százalék körül alakul majd. A kormány, sürgős tárgyalást kérve, javasolja az Országgyűlésnek, hogy az „SFOR” (stabilizációs erő) elnevezésű erők keretén belül 500 fős magyar kontingens dolgozzon tovább a délszláv térségben. Takács Mariann A szemétügyek fontos ügyek Parlamenti nyílt nap környezetünk tisztaságáról A hazánkban évente keletkező 100 millió tonna hulladék tárolása, megsemmisítése, környezetünk tisztaságának megóvása jól szervezett, összehangolt munkát követel a központi szervektől és az önkormányzatoktól - derült ki azon a nyílt napon, amelyet tegnap rendezett az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága a parlamentben. A tanácskozáson - amelyen a szaktárcák vezetőm kívül mintegy 300 önkormányzati képviselő is részt vett, Baráth Etele, a környezetvédelmi bizottság elnöke elmondta: egy felmérés szerint a lakosság kiemelt fontosságúnak tartja környezete tisztaságát. Ám *Takarítógépek bemutatója fotó: feb/kallus azoknak az aránya, akik ennek érdekében áldozatokra - külön adó fizetésére - is hajlandók, a ’93-ban regisztrált 40 százalékról 20 százalékra esett visz- sza. Pedig az Európai Unió kapujában volna mit tennünk: az egymással harmonizáló jogszabályok alapján kiépülő olcsó, hatékony irányítási rendszer csak egyik feltétele a továbblépésnek. Olyan aprómunkára is vállalkozniuk kell a településeknek, mint a szelektív hulladékgyűjtés megszervezése, vagy az utak, terek, vízfolyások kitakarítása, rendbetétele. A nyitott nap alkalmából a Kossuth Lajos téren a közüzemi vállalatok bemutatták legkorszerűbb takarító- és célgépeiket. Takács Mariann Testre szabott rendőri védelem Ügy őrzik a képviselőt, hogy észre sem veszi A napokban Deutsch Tamást, Tocsik Mártát és az elhíresült jogásznő ügyvédjét ismeretlen személyek életveszélyesen megfenyegették. Ók azonnal értesítették a rendőrséget. A Fidesz alelnöke és családja védelmet kapott, Tocsikék még nem. Miért? És egyáltalán: miből áll a rendőri védelem? Fa Nándor újra itthon. A hajósbabona szerint nem jelent jót, ha avatáskor csak sokadszorra törik össze a pezsgősüveg, márpedig a Budapest vízre tételekor ez történt. Fa Nándor hazatérve Franciaországból tegnap már itthon, a Magyar Rádió Márványtermében elemezte balszerencsés Vendée Globe-kísérletének okait. „Azon dolgoztunk hosszú évekig, hogy feljussak a csúcsra - mondta. - Mégis az fáj a legjobban, hogy ki sem derülhetett, mit tud a hajó, és mire vagyok képes. Az azonban biztos, hogy nem ez pályafutásom vége.” FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Elvetették a koncepciót Óvnak a nyugdíjrendszer privatizációjától Kinevezés. Hóm Gyula miniszterelnök tegnap kinevezte Forgács Lászlót országos rendőrfőkapitánnyá. Mint ismeretes, a múlt hét vége, Pintér Sándor leváltása óta betöltetlen volt ez a poszt. Országos béralku. Újabb alku kezdődik ma az Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén a jövő évre országosan ajánlható keresetemelésről, illetve a minimálbérről. A munkaadók 15 százalékos emelést javasolnak, a szakszervezetek viszont 20-23 százalékos béremelést tartanának elfogadhatónak. Erősen eltérőek az álláspontok a minimálbér összegéről is. Orgazda határőrök. A Szegedi Katonai Ügyészség orgazdasággal és hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel vádol hét battonyai határőrt, akik a múlt év októberétől ez év szeptemberéig 14 lopott autót segítettek kijuttatni az országból. Egy-egy kocsi illegális kijuttatásáért 2 ezer márka volt a jutalom. Rövid alelnökség. A Magyar Televízió december 1-jén kinevezett, alelnöki rangú belpolitikai főszerkesztője, Hovanyecz László, a Népszabadság korábbi főmunkatársa csütörtökön lemondott a hét elején elfoglalt pozíciójáról. Lépését a korábbi megállapodások be nem tartásával indokolta. Lesújtó értékelés. A Magyarországon tartózkodó menekültek kiszolgáltatottak a sorsukat intéző és szabadságjogaikat különböző módon korlátozó hatóságoknak, de nincsenek sokkal rosszabb helyzetben, mint az elmeszociális otthonban élő vagy állami gondozás alatt lévő magyar állampolgárok — mondta Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa csütörtöki sajtótájékoztatóján. Olajgate-titkok. Nikol its István, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter olyan levelet intézett az Országgyűlés olajgate-bizott- ságához, amelynek tartalmát 80 évig államtitoknak nyilvánítottak. A bizottság jelentéséről azonban részben tájékozódhat a közvélemény is, hiszen amint megküldik a dokumentumokat az Országgyűlés elnökének, annak tartalmát nyilvánosságra hozzák. Vasutasok bére. A MÁV felső vezetésében történt változás nem befolyásolja a cég tárgyalási pozícióit a szakmai érdekegyeztető tanácsban - közölték tegnap a vasút új vezetői. A vállalat jövőre a reálbérek szinten tartását tervezi, 18 százalékos bérfejlesztést javasol. Rózsa András, az Országos Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője szerint ilyen és hasonló esetekben először megvizsgálják a rendelkezésre álló információkat, és ezután döntenek a védelemről, illetve annak formájáról. Védelmet mindenki kaphat, akit veszélyesen megfenyegettek, tehát nem csak állami vezetők, parlamenti képviselők, vagy országosan ismert, közéleti emberek. Tocsik Márta és védője ügyében még nem született' döntés - tette hozzá Rózsa András -, most vizsgálják a rendelkezésükre álló adatokat, bizonyítékokat. Arra kérdésre, hogy milyen egységek látják el ilyenkor a védelmi feladatokat, a szóvivő elmagyarázta: ha valakinek a vagyonát fenyegetik, akkor a vagyonvédelmi alosztály szakemberei, ha valakinek az életére törnek, akkor az életvédelmisek vagy az akciócsoport tagjai illetékesek az adott ügyben. A rendőri védelem részleteit minden esetben megbeszélik az érintettekkel. Deutsch Tamással abban állapodtak meg, hogy nagyjából eddigi munka- és időbeosztása szerint élhet tovább. Egyébként a rendőrség nem ír elő kötelezően semmit a védett személyek számára. Legfeljebb jó tanácsokkal szolgálnak a hozzájuk fordulóknak, akik vagy megfogadják, vagy elvetik azokat. Tardos János A várhatóan a jövő héten kormány elé kerülő nyugdíjreform-koncepciót mind országgyűlési tárgyalásra, mind a társadalommal való megállapodásra alkalmatlannak találta a Nyugdíj-biztosítási Önkormányzat csütörtöki közgyűlésén. Erről Vágó János, az önkormányzat elnöke számolt be a konzultációt követő sajtótájékoztatón. Kijelentette: ha a tervezetet jelenlegi formájában fogadják el, az annyit jelent, hogy a nyugdíjrendszer egyharmadát privatizálják, mindenfajta valódi garancia nélkül. Az átállás terheit ugyanakkor a jelen és a jövő nyugdíjasai viselnék. Ha 1998-tól a pályakezdők nyugdíjjárulékának egyharma- dát biztosítópénztárakba fizetnék, az a bevezetés évében 90 milliárd, 2020-ban pedig már 1000 milliárd forintos hiányt okozna a társadalombiztosítás költségvetésének. Ezt a hiányt az államháztartás szintjén nem ellensúlyozza a nyugdíjpénztárakba befolyó forintok gazdaságélénkítő hatása. Kiskegyed Kabaré. A budapesti Mikroszkóp Színpadon december 6-án kerül sor a bemutatóra és az azt követő - remélhetően sok száz - előadásra. Szeretettel várják a népszerű női hetilap valamennyi olvasóját. Pontosabban csak azokat, akik szívesen nevetnek a jó tréfákon. Az előadást Sas József rendezte, és vendégként minden este színpadra áll a főszerkesztő, Miskolczi Miklós is. fotó: feb/kk TAlulírott. MEGRENDELŐLAP Ha előfipí^HI^S^HfillAP-ra, havonta Önnél marad! ........................... (név) . (irányítószám, helység) Előfizetési díj egy hónapra 645 Ft .....................................................(utca)...............(házszám)...........(ajtó) m egrendelem a című lapot .............................................példányban • Az előfizetési díjat a fenti címen jelentkező kézbesítőnek fizetem. • Az előfizetési díjat a.....................................pénzintézetnél vezetett ..... ...........................................................folyószámláról egyenlítem ki. (Kérjük, hogy a banknak adjon megbízást a hírlapdíj átadására.) Minden előfizetőnknek decemberben ajándékot viszünk A megrendelőlapot a következő címre szíveskedjen feladni. I AS-M Kiadói Kft. Heves Megyei Irodája 3301 EGER, Pf. 23 Vidéken a Heves Megyei Hírlap terjesztőinél lehet előfizetni. ........................................................... A lap megrendelhető továbbá a 36-412-646 telefonszámon is. aláírás A magyar szakértők erősen kételkednek Holdbéli képtelenségek A magyar csillagászokat meglepte az amerikai űrkutatók által közzétett hír, amely szerint a Clementine űrszonda jeget mutatott ki a Holdon. A jég eredete még nem tisztázott - ismerték el az űrszakértők, és hozzátették, ez azért lényeges, mert ettől függ, hogy át kell-e értékelni eddigi ismereteinket a Holdról és a Föld kialakulásáról. A Magyar T udományos Akadémia Csillagászati Kutató Intézetének szakemberei meglehetősen kétkedve fogadták a tengerentúliak „kutatási” eredményét. Szerintük ugyanis', a Holdon nem lehet sem víz, sán jég. Ha lenne, azt komoly Kémiai elemzésekkel kellene igazolni, és a jég összetételéből következtemi lehetne annak eredetére is. Ha valóban van jég a Holdon - játszottak el a gondolattal a szakértők -, akkor két dolog lehetséges. Elképzelhető, hogy az égitesten alakult ki, de ez alapjaiban ellentmond a Hold „életéről” eddig kialakult feltételezéseknek. A másik lehetséges magyarázat: valamelyik üstökös, vagy más égitest az űrben felrobbant, egy darabja becsapódott a Holdra, s e folyamat eredményeként alakult ki a kráterben vékony jégtakaró. (szalóky) Sulák Karácsonyi szőnyegvásár a SULÁK-nál! Minden szőnyeg féláron. Gumis hátoldalú nyomott mintás filc padlószőnyeg 290 Ft/négyzetmétertől. Velúr padlószőnyeg 690 Ft/négyzetmétertől. Szobai 2m x 3m-es szőnyeg 9.990 Ft/db-tól. Csak a Suláknál: Kárpótlási jegyét beszámítjuk! Kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag boldog új évet kívánunk minden kedves vásárlónknak. Ne feledje: a Sutákkal jól jár! Eger, Pacsirta u. 2. Tel.: 36/311-699 Nyitva: k-p: 9-17, szó: 9-12. Dec. 8-29-ig vasárnap is 9-12-ig.