Heves Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-18 / 269. szám
1996. november 18., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Tollvégen Csakazértis kánikula..? Nem először bosszankodom - sokakkal együtt - amiatt, hogy nálunk a szavak és a tettek soha nincsenek szinkronban. Évtizedeken át rendre arról papoltunk, hogy illene már takarékoskodni. Például a fűtéssel. Különösképp az áruházakban, az üzletekben. Most, hogy a rideg őszbe belopóztak a tavasz ízei, szinte elviselhetetlen kánikula fogad bennünket mindenütt. Olyannyira, hogy amikor kilépünk boltokból, úgy érezzük magunkat, mintha gőzfürdőből távoznánk. A következmény szinte törvényszerű: kigombolkózunk, s hamarosan megfázunk. Az egyik nap sokasodtak a bajok, hiszen több helyütt jártam. Az egri Centrumban már felfigyeltek háborgásomra, s precízen felvilágosítottak arról, hogy a berendezések állapota szinte lehetetlenné teszi a gyors ki-bekapcsolást. Ez kétségtelen magyarázat, de a vásárló ettől még tovább izzad. Ésszerűbb lenne a megoldás lehetőségeit keresni, kutatni, s ami mindennél fontosabb - meg is találni. Nem árt tudni, hogy a pult mögött állók vannak miértünk, s nem fordítva. Épp ezért, jogos kívánságainknak teljesülniük kellene, mert nem csupán az állami, a magáncégek járnak rosz- szul ha semmi sem változik, hanem csorbát szenved minden valamire való piacgazdaság, kereskedelem alapfeltétele: a vásárló-központúság . P.I. Világháborús emlékművet avattak Felnémeten Szeretetszolgálat a rászorultakért Az egri karitász-központ tervrajza Engesztelő szentmise keretében avatták fel vasárnap Felnémeten azt az emlékművet, amely az egykor önálló község a két világháborúban elesett 97 hősi halottjának állít emléket. Kovács Endre, az Egri Fő- egyházmegye segédpüspöke az ünnepségen többek között szólt arról, hogy a XX. század a világháborúk miatt minden bizonnyal mint a pusztítás százada vonul be a történelembe, miután az emberiség a tudomány teremtette lehetőségeket is az eddig soha nem látott rombolás szolgálatába állította. Kovács Endre remélte, hogy a XXL század egy boldogabb kort jelent majd az emberiség számára, ám ehhez az szükséges - hangoztatta -, hogy hazánk és az egész világ jövőjét a Egri főiskolások kezdeményezték és tartották meg szombaton este a tanárképző intézmény B- épületében a mozgássérültek és a fogyatékosok javára rendezett jótékonysági báljukat. A rajz szakosok képeiből rendezett árverés összegét, valamint a művészek felajánlásiból szervezett műsor és a tombola bevételét - 130 ezer forintot - a Heves Megyei Mozgás- sérültek Egyesülete, a Szalapart utcai Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon Szín-kópé gyermekzenekara, valamint a Heves Megyei Ónkormányzat Csecsemő és Gyermek Nevelöottkrisztusi szeretetre építsük föl. A főpap végül az Isten en- gesztelését kérte a világháborúban elkövetett bűnökért, és imát mondott a hősi -halottak lelki üdvéért. Az egymillió forintos költséggel megvalósított, s a felnémeti római katolikus templom kertjében felállított emlékmű Sebestyén Sándor nyíregyházi szobrászművész alkotása. A több mint három méter magas bazalt oszlopon álló, a kis Jézust karjában tartó Máriát ábrázoló piéta létrehozásához 300 ezer forintot gyűjtött össze a településrész polgársága, a fennmaradó összeget a város önkormányzata, valamint az Egerben működő vállalkozások adták össze. honának Kis Balázs Alapítványa kapta. Horváth Ferenc, Réti Árpád, Blaskó Balázs, Saárossy Kinga, Baráth Zoltán, Bubik István színművészek, Hegyesi-Hudik Margit, Almássy Erzsébet énekművészek, Gál Gaszton zenész, a Quick Táncsport Egyesület és a Szepesi Jazz Quartett felajánlott műsorán szórakozhatott a közönség. A fő szervezők - Szathmáry Zita és Balogh Ferenc hallgatók, valamint Gazsó István főiskolai titkár - elmondták: nagyobb érdeklődésre számítottak e nemes cél érdekében. (Folytatás az 1. oldalról) A város karitász-szervezetében csaknem százan dolgoznak ellenszolgáltatás nélkül: élelemmel és ruházattal látják el a szegényeket, segédkeznek az orvosi ellátásban, gondoskodnak az egyedülállókról, segítenek a szenvedélybetegek életvitelén, felkarolják a tűzkárosult szegény családokat, a környezetvédőkkel együtt mutatnak példát az őszi nagytakarításban és az iskolások számára könyveket gyűjtenek. A karitatív gondoskodás kiterjed a lelkiekre is, megrendezik csoportonként az anyák, a nagyszülők napját, hogy erősödjenek a szeretet összefűző szálai a családban. Az egerszalóki ifjúsági tábor lelkigyakorlatán is élenjáró szerepet vállalt az egri csoport. Szeptember végén pedig a kari- tász-tagok számára szervezett három napos lelkigyakorlatot, amelyre Kárpátaljáról hívott lelkiatyát Schönberger Ferenc személyében, akinek lebilincselő előadásait mintegy nyolcvanan hallgatták áhítattal: hitük megerősítésére. Az egri karitász-tagok mindenütt megjelenő irányítója Fábián Zsuzsanna, aki az Egervin belső ellenőre volt, ám nyugdíjazása óta a lelkek ellenőrzését vállalta magára. Talán a súlyosabb terhet, de gazdasági szakértelme, jártassága a hitéletben, önzetlensége, becsületessége és a szeretet szolgálatában fogant világszemlélete erre a feladatra választotta ki, amit maradéktalanul teljesít. Emberi magatartása példaértékű, munkatársai ezért tisztelik. Egy bizonyos: valamennyien megérdemlik, hogy saját otthonukban folytassák jövő évtől a szeretetszolgálat áldásos munkáját. Történelmi visszapillantásként hadd említsük meg, hogy az ősegyházban a szegények gondozását a diakónusok végezték. Szent Pál gyűjtést rendezett Görögországban a rászoruló je- mzsálemi hívek megsegítésére: ez volt az első nemzetközi kari- tasz segélyakció. A középkorban szerzetes- rendek alakultak a szegények felkarolására, a betegek ápolására (Irgalmas Testvérek, Jeru- zsálemi Szent János Lovagrend). Arpádházi Szent Erzsébet, (+1231) a felebaráti szeretet hőse, életét a szegényeknek szentelte, vagyonát a betegekre áldozta. Az újkorban Páli Szent Vince (+1660) az Irgalmas Nővérek alapítója volt, a szeretetszolgálat kimagasló egyénisége. A Magyar Karitász az I. világháború után alakult, s 1945- ig működött. A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1990-ben hívta újra életre. Az egri egyházmegyei karitász igazgatója Jéger Károly mezőkövesdi címzetes kanonok, aki rendszerint havonta tartja irányító megbeszéléseit, ahol legutóbb úgy fogalmazott: „A Karitász nem fogadja el az öregedést, az ügynek fiatalodnia kell”. Ilyen hittel minden bizonynyal megfiatalodik majd az egri szervezet, s irodavezetője - Daruné Tuza Katalin - új otthonukból szervezheti a munkát, melyet szeretetből vállalnak. Gál Elemér Lépésváltás Amióta harcban áll az alvilág, azóta zamatosabbnál zamatosabb tudósításokon csemegézhetünk a sajtóban. A dolgot még pikánsabbá teszi, hogy a robbantásokról szóló merényleteket rendszerint a rendőrség berkeiben található korrupcióról, pénzhiányról szóló híradások követik. Több varriáció közül az egyik hatalomváltást sejtet az alvilágban: a sötét figurák helyet cserélnek egymással. De vajon, mit lép a másik oldal...? (sz. r.) A házi betegápolásról Ma délután 4 órakor folytatódik a felsőtárkányi Közösségi Házban a Házi betegápolás a gyakorlatban című sorozat, amelyben most a beteg környezetéről lesz szó. Az előadó Bóta Beáta ápolónő lesz. Arany és kék szavakkal Ma este 6 órakor az egri Ifjúsági Házban Arany és kék szavakkal címmel hallhatják Jónás Zoltán és Farkas Éva előadóestjét. Ezúttal az erdélyi szerelmi lírából szemezgetnek. Színház időseknek November 20-án az egri Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezetének szervezésében kedvezményes színházlátogatásra kerül sor, a III. Richard című darabot tekintik meg. Csodálatos kalucsni Holnap délután fél 3-kor a füzesabonyi művelődési központban a gyerekek a miskolci bábszínház előadásában láthatják a Csodálatos kalucsni című mesejátékot. Kedden: UFO-klub Kedden este 6 órakor a Megyei Művelődési Központban ismét összejön az UFO-klub. A tagoknak a részvétel ingyenes. Gyermekrajzok tükre Ma este 6 órától a Megyei Művelődési Központban Molnár V. József szakértő szülőket, óvónőket, leendő tanárokat vár, hogy közösen elemezzék a gyermekrajzokat, s szakmai tanácsokat adjon az alkotások tükrében a készségfejlesztés irányáról. TRAFFIPAXVEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület, Gyöngyös belterület. 14.00- 22.00 - Hatvan belterület. Olimpiai vacsoraest - Az egri Hotel Flórában szombaton olimpiai vacsoraestet rendeztek a berlini szakács- és cukrászolimpián ezüst érmet nyert magyar válogatott szép sikerére emlékezve. Az amúgy is kiváló hangulatot csak fokozták a finom, az ínyenceket is tökéletesen kielégítő falatok. Képünkön a magyar válogatott tagjai, köztük Pető Béla, a hotel igazgatója, az est házigazdája. fotó: perl Márton Nagyobb részvételre számítottak a lelkes szervezők Főiskolások a fogyatékosokért A résztvevők kétharmada iskolaigazgató volt Befejeződött a cigányoktatási konferencia Három napra a barokk Eger adott otthont az Országos Cigányoktatási Konferenciának. A rendezvényre mintegy háromszázan jöttek el szerte e hazából. Valamennyien arra voltak kíváncsiak, hogy - a korszerűség jegyében - miként kell foglalkozni e réteg zömében hátrányos helyzetű ifjaival. Énnek összegzésére - a tegnapi záráskor - a házigazdát, dr. Horváth Tamást, a Heves Megyei Pedagógiai Intézet igazgatóját kértük.- Rendkívül hasznos és időszerű tanácskozás volt. Mindenekelőtt azért, mert 1998 szeptemberében rajtol a Nemzeti Alaptanterv, s erre minden szempontból fel kell készülni. Mostanára jelent meg - az Országos Közoktatási Szolgáltató Iroda gondozásában - a Cigány Interkulturális Oktatási Alaptanterv az 1-10. osztály számára című kötet. Ez meghatározza a teendőket. Az itt töltött órák azonban azt is bizonyították, hogy kellett ez az összejövetel, éspedig azért, hogy a legfontosabb gyakorlati tennivalókat tisztázzuk. A legtöbb kollégát az érdekelte, hogy a könyvben rögzített előírásokat miként lehet beépíteni az intézmények pedagógiai programjába.- Miként minősíti az aktivitást?- Állítom, hogy átlagon felüli volt. Valamennyien praktikus dolgokra kerestük a választ. Elég csak egy példát említeni: e kisebbség sajátos kultúrájának, illetve történelmének taglalását, illetve azt, hogy ebből mit szükséges elsajátítani az e körbe tartozó gyerekeknek. Azt sem tartották mellékesnek, hogy a többiek hogyan tolerálják mindezt. S ha már itt tartunk, akkor hangsúlyozottan jegyezném meg, hogy a háromszáz meghívott nemcsak eljött, hanem kétharmaduk az igazgatókból to- borzódott. Ez egyértelműen arra utal, hogy nem perifériális ügyről tárgyaltunk, hanem olyanról, amely a honi nevelésügy kardinális része. (pécsi) Dobós diáknapok Egerben: őrület hétfőtől szerdáig Pintyő és Fábió a hatalomért Mától kezdetét veszi a szokásos évi őrület az egri Dobó gimnáziumban. Pintyő, azaz Pintér Szabolcs 3. c-s és Fábió, azaz Fábián László 3. d-s tanuló verseng majd egymással - mint ígérik, tisztességes küzdelemben - a hatalomért. A diákigazgató poszt azonban kötelességgel is jár, mert - a hagyományok szerint - egy évig a nyertes lesz az iskolai diákönkormányzat vezetője. Ma délután az Ifjúsági Ház előtt gördeszkás bemutatóval kezdődik a felhajtás, majd egy párviadalon a tornateremben mérik össze szellemi és testi erejüket. Közben a kisgimna- zisták is vetélkednek, míg a nagyoknak vetítenek. Délután 4 órától viszont Katona Agnes egri grafológustól hallhatnak titkokat az írás és a személyiség kapcsolatáról. Body-building és hússütés, majd este hattól koncertek sora következik az Angerrel, a Teammel, a Dersu Usalával. Kedden hajnalban Pizsi-Di- zsibe - pizsamás diszkóba - várják a sulisokalt. Délelőtt a Pintyő-cirkusz okoz izgalmakat, fél 11-től pedig Mikus László zoológus egzotikus állatokról tart előadást. Délben - egyebek mellett - a füzesabonyi ugróköteles bajnokok mutatkoznak be, de lesz drogelőadás, tanár-diák foci, banyalaszti (tanárnők és diáklányok seprűs labdakergetése) is, este pedig a dixi-buli, alternatív klub és Szokol BB koncert. (ji) A HEVES g°HÍBLAP ÜGYELETE: Újságíró: RADA KATALIN Telefon-(36)413-853' Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: AMBRUS HENRIETT Telefon-(36)410-8801 Fax-(36)412-333 Terjesztő: GAZSÓ LÁSZLÓNÉ Telefon-(36)412-646