Heves Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-27 / 277. szám
4. oldal Zsibongó 1996. november 27., szerda Alkohol: a lassan ölő méreg Napjainkban egyre nagyobb divat a fiataloknál (leginkább a közép- és a főiskolás rétegnél) az alkoholfogyasztás. Gyakrabban járnak el szórakozni, vagy ahogy ők nevezik: bulizni. Életükben több alkalom is kínálkozik arra, hogy az italospohár felé nyúljanak. A baráti összejöveteleken legurítanak néhány korsó sört vagy a partikon megisznak egy-egy pohár pezsgőt, és máris vidámabb a hangulat. Az alkohol hatására felsza- badultabb a társalgás, merészebbek a mozdulatok, könnyebb az ismerkedés. (Talán sokan emiatt hörpintik le â „mérget", mert az oldja a gátlásokat, feszültségeket.) A mámoros érzés azonban nem tart sokáig. Hamarosan jelentkezik a rosszullét, a hányinger, másnap pedig a kínzó fejfájás (s az évek során végbemenő emberi sejtek pusztulásáról nem is szóltunk). Megéri alkoholizálni azért a pár percért? Vajon kell az ital. hogy jobb kedvünk legyen? S ha kell. akkor tudjuk, hogy hol a határ? Milyen az ideális... Fehér bot a leprásoknak? Lapunk Zsibongó oldalán új sorozatot indítunk el, melyben egy-egy tanuló osztja meg véleményét velünk az ideális tanárról és diákról. Emi Zsanett (Remenyik Zs. Postaforgalmi Szakközépiskola - Füzesabony): Az ideális tanár ne legyen túl szigorú. Legyen közvetlen a diákjaival szemben, s óráin ne csak a tantárgyról beszéljen, hanem az életről, s a tanítványok felmerülő problémáiról. Ne csak az iskolai gondokban segítsen a nebulóknak, hanem barátként viselkedjen velük. Öltözködjön a korához illően. Az idősebb oktató ne járjon farmerban, a fiatalabb pedig ne vegyen fel öreges kosztümöket. Az ideális diák is alakítson ki közvetlen viszonyt tanáraival. Figyeljen az órákon, viselkedő jen tisztességesen, ne beszéljen vissza az oktatónak. A tőle telhető legjobban tanuljon, s az órán aktivizálja magát. A lógás és a puskázás megengedett, ha nem viszi túlzásba. Húzzon magára olyan ruhát, amely nem kihívó és nem rongyos. A hét végén menjen el szórakozni barátaival együtt. Az egyik helyközi járaton ülve érdekes jelenségre lettem figyelmes. Még volt pár percem a buszom indulásáig, így nyomon követhettem egy fehér botos ember sorsát. Első ránézésre csak egy volt a sok, munkából hazafelé igyekvő, fáradt ember közül, aki divatos, élénk kék öltönyt, fekete cipőt viselt. A zakója hátul kissé visszahajtódott, így azt a benyomást keltette, mintha elszabták volna. Zöld napszemüvege volt és egy fehér botja. Emberünk a földet kopogtatva próbált tájékozódni, kisebb- nagyobb sikerrel. A rájuk oly jellemző éles hallással fejét ösztönösen a hangok irányába fordította, mégsem sikerült a helyes útirányt megtalálnia. Vajon hová akarhatott menni? Miért nem segített senki sem neki. ahelyett, hogy csak bámultak rá? Mikor egy embercsoport felé közelített. mint a leprásnak, utat nyitottak neki, és odébb álltak. Mindenki szánalmasan nézett erre az éjsötét világban tapogatóra, ám senki sem próbálta megkönnyíteni az életét... A buszom zötyögve elindult. (p. b.) Ha már nem jön a Mikulás... A téli ünnepek kedvelt, legendás alakja ajutalom- és büntetésosztó Mikulás. Szarvas húzta szánnal érkezik meg a gyerekekhez, s rejti el ajándékait a kis csizmákba - hittük el mindezt gyermekkorunkban. A mese azonban egy napon szertefoszlik. Lapunk Fiatalokat kérdezett arról, mikor tudatosult bennük, hogy mindez a képzelet szüleménye. Kanalovics Eszter (Fiatvan):- Minden évben ezt a napot várom a legjobban. Már évek óta tudom, hogy a Mikulás egy éjszaka alatt nem tudja bejárni az egész világot, s ezért „pót-Mi- kulások” segítik munkáját. Anyuék mindig figyelmeztetnek: ha nem leszek jó, csak virgácsot fogok kapni. De én tudom, hogy a Mikulás mindenkit egyformán szeret. Lakatos Lívia (Gyöngyös):- Az általános iskola első osztályába jártam, mikor rádöbbentem, hogy nincs is Mikulás. Egy iskolai ünnepség alkalmával a Télapó szakálla véletlenül leesett, s én felismertem a magyartanáromat. Nagyot csalódtam, de ma már nem bánom, hogy tudom, mi is a valóság. Lénái t Tímea (Füzesabony): - Mindig csak a csizmámat kellett kitisztítanom, de a Mikulást sohasem láttam. Azt a Télapót, aki az óvodában osztott csomagot, felismertem, mert ő volt az óvó nénim. Nagyon bánatos voltam. Azóta nem tisztítom ki a lábbelimet, csak ha kell. Gacsó Dénes (Eger):- Már óvodáskoromban tudtam, hogy nem létezik Mikulás. Egyszer az oviba két katona jött be az ajtón, bementek az egyik szobába, ahonnan már krampusz- és Mikulás-jelmezben jöttek ki. Jót nevettem rajta. Szabó Ildikó (Eger):- Általános iskolás koromban gyakran vitatkoztam az osztálytársaimmal arról, hogy létezik-e a Mikulás. Az egyik barátnőm azt mondta, hogy nem, míg a másik azt, hogy igen. Hazamentem, és megkérdeztem a szüléimét. Ok bevallották, hogy valaha volt egy igazi... A szerelem erejével Késő délután egymagám sétálgatok. Nincs sötét, de a fák rejtekében megbúvó párocskákat ez szemlátomást aligha zavarja. Valami megmagyarázhatatlan erő köti össze őket: a szerelem. Az egyik fánál egy szokatlan pár nézi egymást elvarázsolva. A lány tizenhét év körüli, a fiú (vagy férfi?) arca borostás, haja őszes. Talán sokunkat megbotránkoztat e látvány. Ám gondoljuk végig, nem volt-e nagyszüleink közt - ma már oly hihetetlennek tűnő - korkülönbség... Felállnak, és egymást átölelve továbbindulnak. Szép pár, s ha külsőre nem is egymáshoz valók, látszik, hogy szavak nélkül is értik a másik gondolatait, érzéseit. Ez lenne a szerelem? Nincs rá definíció, képlet, még általános meghatározás sem. Egy szőke lány könnyes szemmel, mérgesen ugrik fel a szemközti pádról. Megáll a fiúval szemben, és vádlón rámered. A beszédfoszlányokból kiderül, hogy az, akit szeret, csúnyán megbántotta, ám pillanatok múlva mégis ő ros- kad sírva a látszólag érzéketlen fiú ölébe. Hűvösödik. Összébb húzom kabátomat, és körülpillantva ismét elcsodálkozom azon, hogy milyen nagy ereje van ennek az érzésnek. Időről időre sikerül behálóznia férfiakat és nőket, kortól, nemzetségtől függetlenül. Százszor is becsaphat minket, mégis újra bízunk benne. Soha nem értettük meg, és talán soha nem is fogjuk. Olyan területen hódít, ahol már az észnek nincs hatalma. Prokaj Beáta TOP 10 A Heves Megyei Hírlap toplistája 1. Squeezer: Sweet Kisses 2. D. J. Bobo: Pray 3. B. B. E.: Seven Days And One Week 4. Donna Lewis: I Love You Always Forever 5. OMC: How Bizarre 6. Spice Girls: Wannabe 7. Nas: Ifi Ruled The World 8. No Mercy: Where Do You Go 9. Toten Hosen: 10 Kleine Jägermeister 10. Kelly Family: I Can’t Help Myself Tanórai aranyköpések Avagy: tanáraink humorosabb mondásai A következő órán vagy dolgozatot írunk, vagy írásban felelünk. A levél repülési sebességéből csökkentsen egy kicsit, különben kitöri az ablakot! Meddig fogyókúrázol még, lányom? Olyan sovány vagy, mint egy röntgenlelet! Ki akar kijönni a táblához? Senki? Nem Vietnamba toborozok! Hát te mit csinálsz? írsz a táblára, vagy díszíted? Liszt végigzongorázta egész Európát. És a nők gerincét is. Akit nem érdekel a téma, az emésszen! Most képeket olvasok fel... Neked is csak azért van a fejed, hogy a frizurádat hordd rajta. Ahol nincs, ott ne keresd, mondta dr. Szekeres. Felvételt hirdet a pompon-csoport Az Egri Közgazdasági Szakközépiskola „Rockéit” csapata folyamatos felvételt hirdet. Mindazon 14-15 éves lányok jelentkezését várják, akik kedvet éreznek a megyei sportrendezvényeken szereplő csapataink táncos buzdításához. Jelentkezni minden hétfőn, délután 3 órától az iskola tornatermében lehet. „Jó, hogy vége a hatvanas éveknek, s nem jön újra el” Négyszemközt Lovasi Andrással a Kispál és a Borz énekesével Két egymást követő estén is telt ház előtt koncertezett az egri MAS-klubban a Kispál és a Borz nevű rockzenekar. Az együttes évek óta kellemes színfolt a hazai popzenében. Szövegeik inkább versek, zenéjük kísérletező és mégis egyszerű, dallamos.- A koncert akár nélküled is lement volna, hiszen a közönség sokszor túlénekelt. Nem érzed néha azt, hogy egy dal a lemezkiadás pillanatától önálló életet kezd élni, mintha már nem is lenne igazán a tiétek?- Ebben a szakmában elengedhetetlenül működik a sztá- roló mechanizmus, amit a közönség és a szponzorok irányítanak. A tni zenénkhez nehéz szponzorokat találni. Ami a közönséget illeti, ha egyszer elfogadják azt, amit csinálsz, utána már mindig olyannak akarnak és fognak is látni. Szerencsére én ketté tudom választani magamban az embert és az előadót. A szövegek, a zenék haladnak, fejlődnek bennem valamerre. Ez belső ügy. Az pedig egy teljesen más dolog, hogy mindezt elő is adjuk. Egyébként abszolút elfogadom, hogy az emberek táncolni és énekelni jönnek a koncertjeinkre. Ha én elmegyek egy koncertre, én sem az énekes búbánatos lelkére vagyok kíváncsi.-Ne értsd félre, egyáltalán nem leértékelni akartam a közönséget. Sőt! Szenzációs érzés volt háromszáz emberrel együtt énekelni. Az az illúzióm támadt, mintha egy közönség lennénk. Egy korai számotokban te azt énekeled: „Jó, hogy vége a hatvanas éveknek, és nem jön újra el." Az est szelleme mégis arra az évtizedre emlékeztetett.- A nyolcvanas évek elején hosszú hajam volt, szandálban jártam, és csak a hatvanas évek zenéit hallgattam. Aztán ez egyszer csak elmúlt. Akkor írtuk ezt a számot. Ma már azt is mondhatnám, hogy gyűlölöm a hippi-ideológiát. Nem azt, amit néhány ember őszintén hitt az elején, hanem azt, amit a „gép”, a „project” csinált belőle. A naiv „szeressük egymást, gyerekek” máza alatt itt is egy ravasz szerkezet dolgozott, aminek a fogaskerekei a milliárdos hasznot hozó békejeles pólók és a virágevő szentekről gyártott hazug mítoszok voltak. Másrészt Magyarországon harminc éve ugyanazokat az arcokat látod a színpadon. A nyolcvanas évek zenésznemzedéke felszívódott: vagy beállt háttérmuzsikusnak a „nagyok” mögé, vagy lelépett a színről. Én harmincéves vagyok, tíz éve működik sikeresen a zenekarom, és még mindig fiatal reménységként emlegetnek.-A mai magyar mezőnyből leginkább igényes, már-már művészi szövegeitekkel tűntök ki. Ebben a korban lehet-e még értékek közvetítésével közösséget kovácsolni?- Mindig is azt gondoltam, hogy az emberek nem hülyék. Észreveszik, ha becsapják, manipulálják őket, de azt is, ha komolyan és komoly dolgokkal szólnak hozzájuk. Régebben voltak romantikus elképzeléseim közösségi értékek teremtéséről, átadásáról is. Ma már inkább úgy gondolom, hogy a zenének vagy bármely más művészeti ágnak kollektív hatása nincsen, csak egyéni. Szólhatsz egyéneknek, akik megértenek, de a művészet közösségformáló hatása illúzió.-Az első anyagotokat - a Naphoz Holddal - valami elemi erejű lelkesedés, életöröm jellemezte, azóta pedig mintha lemezről lemezre egyre komorulhátok. Hogyan tovább?- Most dolgozunk a legújabb lemezen, amelynek az lesz a címe: „Bálnák, ki a partra!” A magyarok „tenger-érzéséről” szól, távoli tájakról, pálmafákról - persze, nem ilyen banálisán. Ezek inkább dalok, de nem visszatérés a korai önmagunkhoz, hanem megint valami új. Zenélünk, alkotunk.- Sok sikert! (jónás) Válogatott vélemények pénzeinkről Hetekkel ezelőtt vezették be Magyarországon az immár kétszínű százforintost, az ötvenes és a még „régebbi” húszas, tízes érmét követően. Lapunk a fiatalok véleményét kérdezte az újabb Fizetőeszközökről. Lehotay Csilla (Hatvan): Kezdetben nehéz volt megszokni a tízfilléres nagyságú egyforintost és az új fém ötvenest, de ma már nincs velük különösebb gondom. Vásárlásaim alkalmával a zöldségesstandon áruló néni viszont mindig szidja az új érméket, mert állandóan összekeveri a fémpénzeket. Ilyenkor persze politizál. Szoták Marianna (Gyöngyös): Nem tőlem függ, hogy milyen a pénz Magyarországon, de ha beleszólhatnék, egységesebbé tenném. Nem lenne olyan százforintos, amit a másik érmével össze lehet téveszteni. Megpróbálnék szebb, igényesebb fizetőeszközt veretni, nyomtatni. Sipos Agnes (Eger): Nekem nincs semmi gondom az új érmékkel. Szépek és tetszetősek, hátulütőjük a gyakorlatban derül csak ki. Az egyforintos első pillanatban nagyon helyesnek tűnik, gond csak akkor van, amikor a tárcánkban elvész a pénzkorongok között. Már megszoktuk azt is, hogy a tízforintos helyett most a húszas dicsekedhet az „arany” színnel. Nemrég azonban megjelent az új százas, így most már a húszast is összekeverhetjük a százassal. Lénáit Andrea (Füzesabony): Egy pénz számomra annál értékesebb, minél szebben van megmunkálva és minél eszté- tikusabb látványt nyújt. Eleinte idegenkedtem az új magyar forintoktól, főként az egy- és kétforintosoktól, a méretük miatt, de már megszoktam. Tetszik az új ötvenforin- tos és a legújabb százas érme is. Kényelmes fizetni velük, de ha már túl sok van belőlük a pénztárcámban, igyekszem bankjegyre beváltani. Egy vallomás a buszmegálló falán „Valahol szeretlek A címbeli szavakat egy srác írta az autóbusz-megálló üvegfalára, de nem bosszantó falfirkának szánta, s ezért megbocsátható és'talán elgondolkoztató. A karakterisztikus betűk önmagát kereső ifjúra vallanak, aki én-kitárulkozó, világ elé álló típus, aki mások véleményére is kíváncsi. Aki szerelmes mondatait köztéri falakra írta, nem volt alkalma szóba állnia azzal, akinek vallomásával tartozik. Fokozódik tovább a bizonytalankodás a szöveg tartalmában is. „Valahol szeretlek, vagyis elérhetetlen vagy, nem is vagyok biztos benne, tudnálak-e szeretni.” A valahol helyhatározószó még bizonytalanabbá teszi a helyzetét, mert módhatározót helyettesítene, de ezt is csak 99 ••• sejteti. A szeretet mélységét szeretné kifejezni, de helyette inkább elsekélyesíti a határozatlan jelentésű szóval. Ami csak valahol van, az nem is olyan biztos, majdhogy nem is létezik. Még az sem lehetetlen, hogy valójában nem is olyan fontos ez az írás, nélküle is megvan az ember. Akkor miért került mégis a falra? Mert gyakori szólásforma az ifjúság mai nyelvében. Más beszédhelyzetben is találkozunk ezzel a mondással. Valahol megértelek, valahol igazad van stb. Csak az a baj, ha a szerelem is csak valahol létezik és nem bennünk, akkor miért jó? Kinek használ? Talán a falnak... de akkor falfirkának sem való. Gál Elemér Diákhumor- Hogyan szurkol a süket kerékpárosnak az edző?- Csatokat tesz a hajába, és mutogat rá: haj-csa-tok, haj-csa-tok!- Mit kell adni a hasme- néses elefántnak?- Utat.- Hogy hívják a mezei indiánt?- Pipacs. Két zsíros kenyér szaladgál az udvaron. Az egyik megszólal:- Mi van, be vagy sózva?
