Heves Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-27 / 277. szám

4. oldal Zsibongó 1996. november 27., szerda Alkohol: a lassan ölő méreg Napjainkban egyre nagyobb divat a fiataloknál (leginkább a közép- és a főiskolás rétegnél) az alkoholfogyasztás. Gyakrab­ban járnak el szórakozni, vagy ahogy ők nevezik: bulizni. Életükben több alkalom is kínálkozik arra, hogy az italospo­hár felé nyúljanak. A baráti összejöveteleken legurítanak né­hány korsó sört vagy a partikon megisznak egy-egy pohár pezs­gőt, és máris vidámabb a hangulat. Az alkohol hatására felsza- badultabb a társalgás, merészebbek a mozdulatok, könnyebb az ismerkedés. (Talán sokan emiatt hörpintik le â „mérget", mert az oldja a gátlásokat, feszültségeket.) A mámoros érzés azon­ban nem tart sokáig. Hamarosan jelentkezik a rosszullét, a hányinger, másnap pedig a kínzó fejfájás (s az évek során vég­bemenő emberi sejtek pusztulásáról nem is szóltunk). Megéri alkoholizálni azért a pár percért? Vajon kell az ital. hogy jobb kedvünk legyen? S ha kell. akkor tudjuk, hogy hol a határ? Milyen az ideális... Fehér bot a leprásoknak? Lapunk Zsibongó oldalán új so­rozatot indítunk el, melyben egy-egy tanuló osztja meg vé­leményét velünk az ideális ta­nárról és diákról. Emi Zsanett (Remenyik Zs. Postaforgalmi Szakközépiskola - Füzesabony): Az ideális tanár ne legyen túl szigorú. Legyen közvetlen a di­ákjaival szemben, s óráin ne csak a tantárgyról beszéljen, hanem az életről, s a tanítvá­nyok felmerülő problémáiról. Ne csak az iskolai gondokban segítsen a nebulóknak, hanem barátként viselkedjen velük. Öl­tözködjön a korához illően. Az idősebb oktató ne járjon far­merban, a fiatalabb pedig ne vegyen fel öreges kosztümöket. Az ideális diák is alakítson ki közvetlen viszonyt tanáraival. Figyeljen az órákon, viselkedő jen tisztességesen, ne beszéljen vissza az oktatónak. A tőle tel­hető legjobban tanuljon, s az órán aktivizálja magát. A lógás és a puskázás megengedett, ha nem viszi túlzásba. Húzzon ma­gára olyan ruhát, amely nem kihívó és nem rongyos. A hét végén menjen el szórakozni ba­rátaival együtt. Az egyik helyközi járaton ülve érdekes jelenségre lettem figyel­mes. Még volt pár percem a buszom indulásáig, így nyomon kö­vethettem egy fehér botos ember sorsát. Első ránézésre csak egy volt a sok, munkából hazafelé igyekvő, fáradt ember közül, aki divatos, élénk kék öltönyt, fekete cipőt vi­selt. A zakója hátul kissé visszahajtódott, így azt a benyomást kel­tette, mintha elszabták volna. Zöld napszemüvege volt és egy fehér botja. Emberünk a földet kopogtatva próbált tájékozódni, kisebb- nagyobb sikerrel. A rájuk oly jellemző éles hallással fejét ösztönö­sen a hangok irányába fordította, mégsem sikerült a helyes útirányt megtalálnia. Vajon hová akarhatott menni? Miért nem segített senki sem neki. ahelyett, hogy csak bámultak rá? Mikor egy embercsoport felé kö­zelített. mint a leprásnak, utat nyitottak neki, és odébb álltak. Min­denki szánalmasan nézett erre az éjsötét világban tapogatóra, ám senki sem próbálta megkönnyíteni az életét... A buszom zötyögve elindult. (p. b.) Ha már nem jön a Mikulás... A téli ünnepek kedvelt, legendás alakja ajutalom- és büntetés­osztó Mikulás. Szarvas húzta szánnal érkezik meg a gyerekek­hez, s rejti el ajándékait a kis csizmákba - hittük el mindezt gyermekkorunkban. A mese azonban egy napon szertefoszlik. Lapunk Fiatalokat kérdezett arról, mikor tudatosult bennük, hogy mindez a képzelet szüleménye. Kanalovics Eszter (Fiatvan):- Minden évben ezt a napot vá­rom a legjobban. Már évek óta tudom, hogy a Mikulás egy éj­szaka alatt nem tudja bejárni az egész világot, s ezért „pót-Mi- kulások” segítik munkáját. Anyuék mindig figyelmeztet­nek: ha nem leszek jó, csak vir­gácsot fogok kapni. De én tu­dom, hogy a Mikulás mindenkit egyformán szeret. Lakatos Lívia (Gyöngyös):- Az általános iskola első osztá­lyába jártam, mikor rádöbben­tem, hogy nincs is Mikulás. Egy iskolai ünnepség alkalmá­val a Télapó szakálla véletlenül leesett, s én felismertem a ma­gyartanáromat. Nagyot csalód­tam, de ma már nem bánom, hogy tudom, mi is a valóság. Lénái t Tímea (Füzesabony): - Mindig csak a csizmámat kel­lett kitisztítanom, de a Mikulást sohasem láttam. Azt a Télapót, aki az óvodában osztott csoma­got, felismertem, mert ő volt az óvó nénim. Nagyon bánatos voltam. Azóta nem tisztítom ki a lábbelimet, csak ha kell. Gacsó Dénes (Eger):- Már óvodáskoromban tud­tam, hogy nem létezik Mikulás. Egyszer az oviba két katona jött be az ajtón, bementek az egyik szobába, ahonnan már kram­pusz- és Mikulás-jelmezben jöttek ki. Jót nevettem rajta. Szabó Ildikó (Eger):- Általános iskolás koromban gyakran vitatkoztam az osztály­társaimmal arról, hogy létezik-e a Mikulás. Az egyik barátnőm azt mondta, hogy nem, míg a másik azt, hogy igen. Haza­mentem, és megkérdeztem a szüléimét. Ok bevallották, hogy valaha volt egy igazi... A szerelem erejével Késő délután egymagám sétálgatok. Nincs sötét, de a fák rejtekében megbúvó párocskákat ez szemlátomást aligha zavarja. Valami megmagya­rázhatatlan erő köti össze őket: a szerelem. Az egyik fánál egy szokatlan pár nézi egymást elvarázsolva. A lány tizenhét év körüli, a fiú (vagy férfi?) arca borostás, haja őszes. Talán so­kunkat megbotránkoztat e látvány. Ám gondol­juk végig, nem volt-e nagyszüleink közt - ma már oly hihetetlennek tűnő - korkülönbség... Felállnak, és egymást átölelve továbbindulnak. Szép pár, s ha külsőre nem is egymáshoz valók, látszik, hogy szavak nélkül is értik a másik gon­dolatait, érzéseit. Ez lenne a szerelem? Nincs rá definíció, kép­let, még általános meghatározás sem. Egy szőke lány könnyes szemmel, mérgesen ugrik fel a szemközti pádról. Megáll a fiúval szemben, és vádlón rámered. A beszédfoszlá­nyokból kiderül, hogy az, akit szeret, csúnyán megbántotta, ám pillanatok múlva mégis ő ros- kad sírva a látszólag érzéketlen fiú ölébe. Hűvösödik. Összébb húzom kabátomat, és kö­rülpillantva ismét elcsodálkozom azon, hogy mi­lyen nagy ereje van ennek az érzésnek. Időről időre sikerül behálóznia férfiakat és nőket, kor­tól, nemzetségtől függetlenül. Százszor is be­csaphat minket, mégis újra bízunk benne. Soha nem értettük meg, és talán soha nem is fogjuk. Olyan területen hódít, ahol már az észnek nincs hatalma. Prokaj Beáta TOP 10 A Heves Megyei Hírlap toplistája 1. Squeezer: Sweet Kisses 2. D. J. Bobo: Pray 3. B. B. E.: Seven Days And One Week 4. Donna Lewis: I Love You Always Forever 5. OMC: How Bizarre 6. Spice Girls: Wannabe 7. Nas: Ifi Ruled The World 8. No Mercy: Where Do You Go 9. Toten Hosen: 10 Kleine Jägermeister 10. Kelly Family: I Can’t Help Myself Tanórai aranyköpések Avagy: tanáraink humorosabb mondásai A következő órán vagy dolgozatot írunk, vagy írásban felelünk. A levél repülési sebességéből csökkentsen egy kicsit, különben kitöri az ablakot! Meddig fogyókúrázol még, lányom? Olyan sovány vagy, mint egy röntgenlelet! Ki akar kijönni a táblához? Senki? Nem Vietnamba toborozok! Hát te mit csinálsz? írsz a táblára, vagy díszíted? Liszt végigzongorázta egész Európát. És a nők gerincét is. Akit nem érdekel a téma, az emésszen! Most képeket olvasok fel... Neked is csak azért van a fejed, hogy a frizurádat hordd rajta. Ahol nincs, ott ne keresd, mondta dr. Szekeres. Felvételt hirdet a pompon-csoport Az Egri Közgazdasági Szakközépiskola „Rockéit” csapata folyamatos felvételt hirdet. Mindazon 14-15 éves lányok jelentkezését várják, akik kedvet éreznek a megyei sportrendezvé­nyeken szereplő csapataink táncos buzdításához. Jelentkezni minden hét­főn, délután 3 órától az is­kola tornatermében lehet. „Jó, hogy vége a hatvanas éveknek, s nem jön újra el” Négyszemközt Lovasi Andrással a Kispál és a Borz énekesével Két egymást követő estén is telt ház előtt koncertezett az egri MAS-klubban a Kispál és a Borz nevű rockzenekar. Az együttes évek óta kellemes színfolt a hazai popzenében. Szövegeik inkább versek, zené­jük kísérletező és mégis egy­szerű, dallamos.- A koncert akár nélküled is lement volna, hiszen a közönség sokszor túlénekelt. Nem érzed néha azt, hogy egy dal a lemez­kiadás pillanatától önálló életet kezd élni, mintha már nem is lenne igazán a tiétek?- Ebben a szakmában elen­gedhetetlenül működik a sztá- roló mechanizmus, amit a kö­zönség és a szponzorok irányí­tanak. A tni zenénkhez nehéz szponzorokat találni. Ami a kö­zönséget illeti, ha egyszer elfo­gadják azt, amit csinálsz, utána már mindig olyannak akarnak és fognak is látni. Szerencsére én ketté tudom választani ma­gamban az embert és az elő­adót. A szövegek, a zenék ha­ladnak, fejlődnek bennem va­lamerre. Ez belső ügy. Az pe­dig egy teljesen más dolog, hogy mindezt elő is adjuk. Egyébként abszolút elfogadom, hogy az emberek táncolni és énekelni jönnek a koncertje­inkre. Ha én elmegyek egy koncertre, én sem az énekes búbánatos lelkére vagyok kí­váncsi.-Ne értsd félre, egyáltalán nem leértékelni akartam a kö­zönséget. Sőt! Szenzációs érzés volt háromszáz emberrel együtt énekelni. Az az illúzióm támadt, mintha egy közönség lennénk. Egy korai számotokban te azt énekeled: „Jó, hogy vége a hat­vanas éveknek, és nem jön újra el." Az est szelleme mégis arra az évtizedre emlékeztetett.- A nyolcvanas évek elején hosszú hajam volt, szandálban jártam, és csak a hatvanas évek zenéit hallgattam. Aztán ez egyszer csak elmúlt. Akkor ír­tuk ezt a számot. Ma már azt is mondhatnám, hogy gyűlölöm a hippi-ideológiát. Nem azt, amit néhány ember őszintén hitt az elején, hanem azt, amit a „gép”, a „project” csinált belőle. A naiv „szeressük egymást, gye­rekek” máza alatt itt is egy ra­vasz szerkezet dolgozott, ami­nek a fogaskerekei a milliárdos hasznot hozó békejeles pólók és a virágevő szentekről gyár­tott hazug mítoszok voltak. Másrészt Magyarországon harminc éve ugyanazokat az arcokat látod a színpadon. A nyolcvanas évek zenésznemze­déke felszívódott: vagy beállt háttérmuzsikusnak a „nagyok” mögé, vagy lelépett a színről. Én harmincéves vagyok, tíz éve működik sikeresen a zeneka­rom, és még mindig fiatal re­ménységként emlegetnek.-A mai magyar mezőnyből leginkább igényes, már-már művészi szövegeitekkel tűntök ki. Ebben a korban lehet-e még értékek közvetítésével közössé­get kovácsolni?- Mindig is azt gondoltam, hogy az emberek nem hülyék. Észreveszik, ha becsapják, ma­nipulálják őket, de azt is, ha komolyan és komoly dolgokkal szólnak hozzájuk. Régebben voltak romantikus elképzelé­seim közösségi értékek terem­téséről, átadásáról is. Ma már inkább úgy gondolom, hogy a zenének vagy bármely más művészeti ágnak kollektív ha­tása nincsen, csak egyéni. Szólhatsz egyéneknek, akik megértenek, de a művészet kö­zösségformáló hatása illúzió.-Az első anyagotokat - a Naphoz Holddal - valami elemi erejű lelkesedés, életöröm jel­lemezte, azóta pedig mintha lemezről lemezre egyre komo­rulhátok. Hogyan tovább?- Most dolgozunk a legújabb lemezen, amelynek az lesz a címe: „Bálnák, ki a partra!” A magyarok „tenger-érzéséről” szól, távoli tájakról, pálmafák­ról - persze, nem ilyen banáli­sán. Ezek inkább dalok, de nem visszatérés a korai önmagunk­hoz, hanem megint valami új. Zenélünk, alkotunk.- Sok sikert! (jónás) Válogatott vélemények pénzeinkről Hetekkel ezelőtt vezették be Magyarországon az immár két­színű százforintost, az ötvenes és a még „régebbi” húszas, tízes érmét követően. Lapunk a fiatalok véleményét kérdezte az újabb Fizetőeszközökről. Lehotay Csilla (Hatvan): Kezdetben nehéz volt meg­szokni a tízfilléres nagyságú egyforintost és az új fém ötve­nest, de ma már nincs velük különösebb gondom. Vásárlá­saim alkalmával a zöldségess­tandon áruló néni viszont mindig szidja az új érméket, mert állandóan összekeveri a fémpénzeket. Ilyenkor persze politizál. Szoták Marianna (Gyön­gyös): Nem tőlem függ, hogy mi­lyen a pénz Magyarországon, de ha beleszólhatnék, egysé­gesebbé tenném. Nem lenne olyan százforintos, amit a má­sik érmével össze lehet tévesz­teni. Megpróbálnék szebb, igényesebb fizetőeszközt ve­retni, nyomtatni. Sipos Agnes (Eger): Nekem nincs semmi gon­dom az új érmékkel. Szépek és tetszetősek, hátulütőjük a gya­korlatban derül csak ki. Az egyforintos első pillanatban nagyon helyesnek tűnik, gond csak akkor van, amikor a tár­cánkban elvész a pénzkoron­gok között. Már megszoktuk azt is, hogy a tízforintos he­lyett most a húszas dicseked­het az „arany” színnel. Nem­rég azonban megjelent az új százas, így most már a húszast is összekeverhetjük a százas­sal. Lénáit Andrea (Füzes­abony): Egy pénz számomra annál értékesebb, minél szebben van megmunkálva és minél eszté- tikusabb látványt nyújt. Ele­inte idegenkedtem az új ma­gyar forintoktól, főként az egy- és kétforintosoktól, a mé­retük miatt, de már megszok­tam. Tetszik az új ötvenforin- tos és a legújabb százas érme is. Kényelmes fizetni velük, de ha már túl sok van belőlük a pénztárcámban, igyekszem bankjegyre beváltani. Egy vallomás a buszmegálló falán „Valahol szeretlek A címbeli szavakat egy srác írta az autóbusz-megálló üvegfa­lára, de nem bosszantó falfirká­nak szánta, s ezért megbocsát­ható és'talán elgondolkoztató. A karakterisztikus betűk önmagát kereső ifjúra vallanak, aki én-kitárulkozó, világ elé álló típus, aki mások vélemé­nyére is kíváncsi. Aki szerelmes mondatait köztéri falakra írta, nem volt alkalma szóba állnia azzal, aki­nek vallomásával tartozik. Fo­kozódik tovább a bizonytalan­kodás a szöveg tartalmában is. „Valahol szeretlek, vagyis el­érhetetlen vagy, nem is vagyok biztos benne, tudnálak-e sze­retni.” A valahol helyhatározó­szó még bizonytalanabbá teszi a helyzetét, mert módhatározót helyettesítene, de ezt is csak 99 ••• sejteti. A szeretet mélységét szeretné kifejezni, de helyette inkább elsekélyesíti a határo­zatlan jelentésű szóval. Ami csak valahol van, az nem is olyan biztos, majdhogy nem is létezik. Még az sem lehetetlen, hogy valójában nem is olyan fontos ez az írás, nélküle is megvan az ember. Akkor miért került mégis a falra? Mert gyakori szólásforma az ifjúság mai nyelvében. Más be­szédhelyzetben is találkozunk ezzel a mondással. Valahol megértelek, valahol igazad van stb. Csak az a baj, ha a szerelem is csak valahol létezik és nem bennünk, akkor miért jó? Kinek használ? Talán a fal­nak... de akkor falfirkának sem való. Gál Elemér Diák­humor- Hogyan szurkol a süket kerékpárosnak az edző?- Csatokat tesz a hajába, és mutogat rá: haj-csa-tok, haj-csa-tok!- Mit kell adni a hasme- néses elefántnak?- Utat.- Hogy hívják a mezei indiánt?- Pipacs. Két zsíros kenyér szalad­gál az udvaron. Az egyik megszólal:- Mi van, be vagy sózva?

Next

/
Oldalképek
Tartalom