Heves Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-02 / 256. szám
1100 esztendő okító üzenete (15.) Pokollá lett a világ Piacgazdaság Piacgazdaság - ez a szó manapság az aduk aduja, az ászok ásza, minden történések non plus ultrája. Legyen szó bármiféle Tocsik-ügy- röl, egyéb privatizációs visszásságról, áremelésről, munkanélküliségről, félszázalékos nyugdíjrendezésröl, elég erre az egyetlen kifejezésre hivatkozni, s a magya- rázkodók máris úgy érezhetik: olyan érvvel rukkoltak elő, amelyet egyszerűen lehetetlen überelni. A probléma persze nem elsősorban itt keresendő. Végtére is valóban piacgazdasági viszonyok vannak idehaza is kialakulófélben, ezt kár lenne tagadni. S különösképpen ágálni sem kell ellene, hiszen (s ezt megannyi ország példája mutatja) ez is működhet kiválóan. Csakhogy — amennyiben az emlékezetem nem csal - korábban a „piacgazdaság” főnév elé a politikusok előszeretettel illesztettek egy másik aprócska szót is, amelyet manapság egyre kevesebbet hallunk (ha ugyan egyáltalán halljuk még). A jelzős szerkezet nem olyan régen még valahogy imigyen hangzott: szociális piacgazdaság. Aztán a mindennapok zűrzavarában valahogyan elfelejtődött a „szociális”, s maradt a lecsupaszított „piacgazdaság" . Érdekes módon a választások időszakában a retorikával semmi baj sem volt. Akkortájt a mai kormánykoalíciót alkotó pártok politikusai unos-untalan a szociális piacgazdaságot emlegették, méghozzá oly módon, hogy - miközben roppant büszkén, teljes megelégedettséggel szétnéztek — erőteljesen megnyomták a „szociális” kifejezést. Jómagam azonban nemigen hiszem, hogy itt puszta feledékenységről van szó. S hogy e tekintetben mennyire igazam van, azt majd a soron következő választások talán be is bizonyítják. Akkor ugyanis - már legalábbis ami a zengzetes szavakat illeti - egészen biztosan ismét régi fényében ragyog majd a „szociális piacgazdaság” . (stanga) A szakállas Marx Károly igen precízen tömörítette a kapitalizmus jellemzőit. Tényszerűen világította meg azt, hogy a tőke legjellemzőbb vonása önmaga megsokszorozási vágya. Az a jelenség, amely erőteljesen hasonlít a rákos sejtburjánzásra. Rokon a végkifejlet is, hiszen mindkét akció sajátos önpusztításhoz is vezet. A század elején - miután a pénz bizonyította értéktermő voltát is - már megmutatkoztak a kóros jelek. Veszedelmes tempót vett a gyarmatosítás, az a gátlástalan, fékezhe- tetlen, az a terrorral társult piacszerzés, rablás, amely nem ismert semmiféle erkölcsi korlátot. Megindult a vad hajsza a csak- azértis térnyerésért. Az egyes európai országok érdekei ütköztek, s a kialakult ellentétek egyre súlyosbodtak. Kétségkívül igaza volt a meglehetősen okos és képzett Leninnek, aki - alapozva elődei tevékenységére - megfogalmazta az imperializmus kritériumait. Azokat, amelyeket bármennyire finnyásan is elutasítanának hajdani propagálói, ma éppúgy érvényesek, mint keletkezésük idején. Napjainkban ugyanilyen harc bontakozik ki, különösképp az oroszországi lehetőségek megszerzéséért. Hiába, ha haramiák vannak, akkor meglelik a legvédtelenebb prédát is. Nálunk is szertefoszlott a millenniumi bódulat, a színpompás varázslat, s egyre- fnásra sűrűsödtek a konfliktusok. Sorsunkat sajnos az akkori németekhez kötöttük; holott sejthettük volna, hogy ez a barátság csak veszteséget hozhat. A látszat még alig hibádzott, a királyi családok tagjai tartották a rokoni kapcsolatokat, s igyekeztek úgy tenni, mintha a helyzet sosem változna. Hát nem így történt... A bajt most is - mint máskor - barátaink, szövetségeseink okozták. Iparuk szédületes gyorsasággal fejlődött. Tisztában voltak azzal, hogy termékeiket valahol el kell adni, ráadásul nyersanyag is szükségeltetik, ezért aztán területeket követeltek maguknak, s mivel ez békés úton aligha ment, eldöntötték, hogy készülnek a háborúra. Arra, amelynek méreteiről, nagyságáról senkinek sem volt fogalma. Már csak az az eset kellett, amely kirobbantotta a katasztrofális erejű összecsapást. Ez következett be Szarajevóban, amikor megölték Ferenc Ferdinánd trónörököst. Elszabadultak az indulatok... Könyvtárnyi irodalom foglalkozik ezzel a szörnyű négy esztendővel, amely tízmilliók borzalmas halálát követelte. Az eseménysor ismertetése lehetetlen. Annál inkább nélkülözhetetlen a tanulságok ösz- szegzése. A leglényegesebb az, hogy ott, a lövészárkokban az egymással szemben álló felek hamarosan rádöbbentek, hogy ők nem gyűlölik egymást, hiszen valamennyien áldozatok. Mindnyájukat a még inkább gazdagodni vágyó uralkodó osztályuk tagjai parancsolták a frontokra. Rájöttek: hazug szólamokkal csapták be, verték át őket, hiszen nem a hazájukért ontják vérüket, hanem azért, hogy a hadiszállítók zsebei tovább duzzadjanak. írók regimentje dolgozta fel ezt a témát, érzékeltetve az öntudatra ébredést: azt, hogy a hadakból visszaérkezők már nem azok az emberek, akiket egykor kiküldtek. Osztályrészük lett a tisztánlátás, s az a meggyőződés, hogy nem akarnak ágyútöltelékké válni. Amit régebben nem sikerült agitációval, szocialista hangvételű propagandával, munkásmozgalmi erőfeszítésekkel elérni, az hirtelen valósággá lett. A különböző nemzetek katonái, a kétkezi dolgozók elhatározták, hogy más irányt kell szabni a világhistória menetének. Ez az, amire nem számítottak a mindenáron profitra törekedők, akik azt hitték, hogy a lent lévők valamiféle aljanépség, s ők jogosultak arra, hogy lenézzék, megvessék, kiszolgáltatottá züllesszék azokat, akikben jóval több kincs, emberség rejlett, mint bennük. Dörögtek a fegyverek, kolosszális csaták zajlottak Franciaországban, a cári orosz földeken. Hullottak azok, akik még bele sem kóstoltak a lét szépségébe, ám a megmaradtak döntöttek: ezúttal is megkísérlik üstökön ragadni a jövőt. A felső szférában erre egyáltalán nem gondoltak. Meglepetésként hatott az is, hogy a terror hazájában, /. Miklós birodalmában ingott meg először a trón, a megdönthetetlennek hitt rendszer. Nyitásként a polgári forradalom zajlott le. Az ideiglenes kormány megszabadult az uralkodótól, de eszébe sem jutott az, hogy a nép sorsával törődjék. Kizárólag arra összpontosította energiáit, hogy folytassa a háborút, mit sem törődve az óriás károkkal. Vaksággal verte meg őket a sors. Fel sem rémlett tudatukban az, hogy a nagy szimfóniának csak az első tételét adják, hogy aztán következzék a többi, az igazán históriaformáló. Mindezt nagyon jó! tudták a bolsevikok, akik rendkívül ravaszul lovagolták meg a robbanással fenyegető elégedetlenséget. Dörzsölten az elnyomottak mellé álltak. Azt hangoztatták, hogy értük emelnek szót, miattuk mozgósítanak, így aztán a tömegek mögéjük csoportosultak, azt a támogatást nyújtva, amely nélkül az Auróra cirkálón aligha dördültek volna el azok a fegyverek... Pécsi István Indulás a frontra Mineknevezzem-műszakok a közért S-~ K^zubjektív MEGYÉNK egyik községében kitalálta valaki, hogy közösen rendbe teszik az utcájukat. Megbeszélték, mi kellene hozzá, majd bekopogtak kérésükkel a polgármesteri hivatalba. Az önkormányzatnál örömmel fogadták a napjainkban bizony már megint újszerűnek mutatkozó kezdeményezést, készséggel hajlottak a kívánságra. Anyagot kaptak a vállalkozó kedvű lelkes emberek, akik ezt követően gyorsan, ügyesen munkához láttak. Nem hallottam, csak gondolom, hogy mielőtt elkezdték, azért elég jól körülnéztek. Fürkészték egy darabig, hogy látja-e őket olyasféle, aki fel- szerszámozott társai megpillantásakor nemtetszően csóválja a fejét. Esetleg rájuk is szól, netán egyenesen lekom- munistázza a társaságot, amiért ennyire lelkesedni mer, s jószántából csákányt, ásót, lapátot, miegymást ragad. S csak úgy, térítés, mindenfajta fizetség nélkül csinál valamit. Sejtelmem sincs arról, hogy tényleg alaposabban szemlé- lődtek-e az utca lakói a tett színhelyén, s akár egyetlen megvető pillantással, gúnyos vagy gonosz megjegyzéssel is találkoztak-e. Különösebben azonban aligha szidhatták a csapatot, mivel a tagjai magukat mit sem zavartatva, derekasan tették a dolgukat úgy, ahogy elhatározták. Nem tudom, hogy volt-e közöttük akár egyetlen kommunista is, vagy bármely más párt tagja, de tény, hogy haladtak. így pedig aligha azzal lehettek elfoglalva, hogy ki hová tartozott valaha, vagy kikkel tart manapság. Amit napokon át kitartóan csináltak, az volt a politizálásuk. A végül is sikerrel járt önkéntes akciót máig nem tudják minek nevezni a faluban. Akár kommunista műszaknak, akár társadalmi munkának mondanák, idejétmúlt, idegen lenne már. S valótlan is az előbbi esetben, ha egyetlen bolsi sem volt a csapatban. Pártonkívüliek köznapi tetteként meg akkor nem emlegethetik, ha néhány új párttag mégis közéjük keveredett felbuzdulásában. Ilyenformán inkább kevésbé hozzák szóba. Noha igazán beszélhetnének róla! Hiszen példás a teljesítmény, feledhetetlen, ahogyan összefogtak. Meg amint a kalóriapótló kis főzőcskével, kí- nálgatással asszonyaik a férjeiket, anyák a gyermekeiket buzdították. Finom falatjaikkal, s a hozzájuk való itallal őrizgették a derűt a munkáshomlokokon. S DEHOGY nézték, valójában kihez is jut, amit vittek..! Gyóni Gyula Őszirózsák, avarban Esővel köszönt ránk a november, nagy hajnali ködökkel, kitartó égi áldással. Kisfiámmal reggeli sétáinkon megbeszéljük ezt is - az esőt - óvodába menet. Fogja a kezemet, és néha megdicsér, hogy mégsem autóval megyünk, mert olyan jó így reggel beszélgetni. Arról például, hogy miért van eső. Azért - magyarázom neki -, hogy a növények igyanak, s^zép kövérre hízzanak, azokat megegyék az állatok meg mi. Észre sem vesszük, máris a táplálékláncnál tartunk, meg a világ körforgásánál. Miből vagyunk mi, s mi lesz belőlünk. A virágoknak is kell az eső? - szól okosan közbe, nem tudva még, hogy persze, a növényekbe beleértendők a virágok meg az őszirózsák is. Azok az őszirózsák, amiket magunk neveltünk, s a minap épp a dédnagymama sírjához vittünk ki. Ahhoz a nagymamáéhoz, akit ő már nem is látott, de aki apát kísérgette épp így az iskolába, és sétálni, mint én őt. Alighanem ez az első temetőkerti látogatása volt a találkozása a halállal. Ez a tapasztalás számára még nem tragikus és nem fájdalmas, mert csak mesékből, visszaemlékezésekből áll, s azokból az ismeretekből, amiket tőlünk hall. Gyermekkoromban mi nem jártunk a temetőbe. Abban a városban, ahol laktunk, nem éltek rokonaink, halottaink sem voltak. A közvetlen hozzátartozók még éltek, a régieket, elhunytakat meg - gondolom - csak a szüleim látogatták a sírkertben. A nagyapám halála tizenéves koromban drasztikus volt és mély nyomot hagyó. Idegen volt a szertartás, a falun élő emberek nyers közvetlensége a felravatalozottal. A halál borzalmasnak tűnt. Ma már tudom, hogy az élet vége éppen olyan természetes, mint a fák, a növények, az élőlények ittléte és elporladása. Talán a kicsi is sejt ebből valamit, ezért meg kell hát a gyerekeket is tanítani az elmúlás gondolatára. Az élet számára is ettől lesz több, értékesebb. Útban az óvoda felé azt mondja a fiam: „Tudod, anya, jó, hogy kinn voltunk leseperni a sírt, meg gyertyát gyújtani.” Szerintem is - mondom, s egy kicsit megszorítom a kezét. Jámbor Ildikó Kerekítős „kerek perec” Legkisebb címletű váltópénzeink bevonása miatt az üzletekben - ha jól emlékszem - 24 fillérig visszafelé, 74-ig fél, majd a továbbiakban egész forintra kerekítenék. Bölcs banki szabály kötelez ennek végrehajtására és megértésére kereskedőt, vevőt. Ki-ki hajlik a kerek perecre, punktumra. Akár tetszik neki, akár nem. Nagy vita nincs belőle, hiszen az apró a hazai pénzvilágban már úgyszólván nem oszt, nem szoroz. így lehet talán másfelé is, mégsem értem igazán. Ha a 10 és 20 filléreseknek már nincs jelentőségük, s valójában az ötvenesekről is inkább csak gondoljuk, hogy van még, miért képeznek itt és ott mégis olyan árakat, amelyekben makacsul szerepelnek? Hogyan lehet ma is fillérre kalkulálni, amikor már a - filléresnél egyébként méretre kisebb - forintos sem ér sokkal többet ? Bármennyire fogunkhoz próbáljuk verni az aprót is, az egy-két forintos áremelésekre régóta alig szisszenünk. Sajnos, a nagy számok korát éljük, s nemcsak azért nem garasoskodujik, mert nincs már garas a bukszánkban, zsebünkben. Ezért csak bámulom a kifüggesztett tájékoztatókat, amelyek legszerényebb változata sem éppen fillérekbe került. S találgatom: csak számomra kerekedik ekkorára a sajátos gyakorlat, vagy velem együtt más is furcsának találja? Ha pedig nem vagyok egyedül, akinek különös a kerekítéses megoldás - vajon miért a bonyolultabb eljárást fogadjuk el „szentírásként”? Csak...? (-ni) HÍR(TELEN)KÉK. Ellenérzést váltott ki a szélsőséges francia pártvezető, Le Pen magyarországi látogatása. Minden csoda három napig tart, s mint ez is - Le Pen(g)... * Helyhatósági választási nézeteltérések miatt éhségsztrájkba kezdett négy szerb ellenzéki képviselő. Mi lesz a híres.rizses hússal...? * A miniszterelnök kabinetfőnöke szerint Porubszky Istvánnak, a szélsőjobb elhíresült Potyka bácsijának jár az ’56-os kitüntetés. Egyébként is: mindenki maga cipeli a (kis)keresztjét... * Miután nem felel meg az aktuális politikai háttérműsor követelményeinek - hírlik -, az év végén megszűnik a televízió Objektív című műsora. Minden bűnbánó szó nélkül... * Egy dél-londoni bankrablás tettesei egy egész sorozatot engedtek az őket feltartóztatni igyekvő Clive Norton közrendőrbe, aki fájdalmában és mérgében ugyancsak elkáromkodta magát, mire egy arra sétáló idős hölgy feljelentette a nyilvánosság előtt megengedhetetlen szavak használatáért. Meg hogy - oda a hagyományos angol hidegvér... (szilvás)
