Heves Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-05 / 233. szám
Az egri Dobó István Gimnáziumtól Floridáig „Úgy menekültünk ki az országból” Sarasotai beszélgetés Kisvársányi Gézával Csendes nyugdíjaséveit éli az Atlanti-óceán partján az egykori egri diák, majd főgeológus, Kisvarsányi Géza. Sarasotai otthonában a régi egri évekről, Recskrői és az 1956-os forradalom idején vállalt szerepéről beszélgetünk. A professzor nyugodt, csendes szavú ember. Nem panaszkodik, nem perlekedik, de azért az arcizmai megremegnek, amikor az elveszett lehetőségekről faggatom. 1956 októberének katonai eseményei Hevesben Ne bántsd a magyart/ 1. Az ifjú munkások, a parasztit jak és a diókok követelik, totty az orosz csapolok azonnal vonuljanak ki. 2. Képzett ember által szervezett és általa kiképzett csapatot indítsanak a pesti fiatalok megsegítésére. 3. Amíg hazánkban orosz csapatok tartózkodnak — s közellátás és élelmiszeripari dolgozók kivételével — általános sztrájkot tartsunk. 4 Követeljük az orosznyelv tanításának azonnali be- szüntetését. 5. Éssaktnagyarorsságon alakuljon meg — ha még nem alakult ^raeg — a Budapesttől teljesen független Honvédelmi Minisztérium s az haladéktalanul gondoskodjék a fővé- sm teljes feissabaditásáró]. Ar, Éautkmagyarorsaági Honvédelmi Minisztérium megalakulásáról és annak személyéről a Miskolci rádió Haladéktalanul adjon pontos tájékostatást RGEK FORRADALMI IFJÚSÁGA- A forradalom kitörése engem váratlanul ért. Igaz, voltak előjelek arra, hogy egyszer történik majd valami, de nálunk csendes volt a légkör. Október 23-án mindnyájan- az összes geológus és főgeológus - benn voltunk a minisztériumban. Egyszerre csak utcai zajra lettünk figyelmesek. Emberek vonultak és kiabáltak: „Ruszkik, haza!”, meg hogy „Demokráciát, demokráciát és függetlenséget!”. Ezután hallottunk az egyetemisták szervezkedéséről is. Szóval így köszöntött ránk 1956. október 23. Aztán minket is magukkal sodortak az események: 27-én már beszédet tartottam az Eötvös Loçànd Tudományegyetem Gólyavári-üléstermében. Ebben a 15-20 perces előadásban arról szóltam: miért rossz nekünk az orosz modell. Három évet töltöttem orosz fogságban, volt tehát időm ismerkedni az ottani valósággal. Ez egy csendes időszak volt, még nem lehetett tudni, maradnak- e vagy kivonulnak az oroszok, de minden szinten azt kutatták az országban: hogyan tóváhh...? Egy téli éjszaka vágtunk neki a határnak Tehát arról szóltam, hogy az orosz modellt nem követhetjük, mert mi nem lehetünk nehézipari ország, inkább a speciális történelmi-politikai hagyományainkra kell építenünk. És kialakítani egy jobb rendszert, mint a Horthy-idő- szaké volt, de sokkal jobbat, mint amit a kommunizmus kínált.- Nem harcoltam fegyverrel a forradalom alatt, hanem fényképezőgéppel jártam az utcákat, hogy dokumentáljam az eseményeket. A látvány borzalmas volt. Az elesett fiatalok arca ma is kísért. Én még a fiatal orosz katonákat is sajnáltam azokban a percekben. Barátom figyelmeztetésére ébredtem a kábulatból. Rám ripakodott, hogy vigyázzak, mert már sok embert elkaptak a szónoklatai miatt, s én is veszélyben vagyok egyetemi beszédem óta. Azt javasolta, ne csak Budapestet, hanem Magyarországot is hagyjam el.- 1956. december 1-jén mentünk el, éjjel menekültünk a Sopron környéki kis falvakon át. Az oroszok már ott voltak súlyos fegyvereikkel, ennek ellenére sikerült átszöknünk a határon. Néhány hét elég lesz Bécsben, gondoltam, de azután hallottam, hogy még gyerekeket is kivégeznek Budapesten. Ekkor határoztam el, hogy nem térek vissza, hanem Amerikában próbálok szerencsét.- Ausztriában mindent átgondoltam, próbáltam a legjobb lehetőséget megtalálni arra az esetre, ha már nem térhetnénk vissza Magyarországra. A szakmámat tekintve úgy mérlegeltem: Amerika világhatalom a geológiában és a kutatásban is. És valóban! Amerika mindennél többet nyújtott nekem az elmúlt 40 év alatt, mint amire számíthattam egyáltalán. Először kutatómunkára kaptam lehetőséget az egyik nagyvállalatnál, majd mintegy 30 éven át egyetemen tanítottam. A szakmámban rengeteg sikert értem el, mondhatnám azt is: mindent elértem, amire vágytam. Csak a hazát nem leltem meg Amerikában, pedig szerettem volna megtalálni. Ma is úgy gondolom, ez csak nagyon kevés embernek sikerül igazán. A hazám ott is Magyarország maradt- Magyarország énnekem nem csupán a csonka Magyarország, hanem az egész! A teljes, a Kárpátokkal övezett terület volt és maradt, most már örökre. Ez a hegyvonulat a szívemhez nőtt a Tátrától a Csíki-havasokig. Geológiai értelemben érdekes, csodálatos és gazdag ez a világ, dús ércbányákkal: arannyal, cinkkel, ezüsttel, rézzel, vassal, kőszénnel... Micsoda gazdaság volt!- Nekünk, geológusoknak a határ nem olyan fontos, mint a politikai életben. Nem próbálok soviniszta lenni, én a jó viszonyt hirdetem szerbekkel, szlovákokkal, románokkal egyaránt, de a magyar kultúra egységét nem lehet határokkal szétszabdalni. Ezer évet nem lehet szemétládába lökni. Egert és Recsket ma is a szíremen viselem- Gyakran gondolok Egerre, mert úgy hiszem, indulásom meghatározta életemet. Dr. Orsi András osztályfőnök szigora a Dobó-gimnáziumban, a latin-magyar tantárgyak mértékkel rakott utat jelöltek ki számunkra. Hálával és szeretettel gondolok vissza egri diákéveimre.- A recski felfedezésben fógeológusként vettem részt, erről írtam egy kétkötetes könyvet is. (A Magyar Földtani Intézet adta ki 1955-ben.) Az elképzelésem az volt, hogy a kutatásokat a mélység felé kell kiteljesíteni. Ezt a munkát dr. Kiss János professzorral és Pantó Gábor főgeológussal együtt irányítottuk. Ennek köszönhetően több milliárd dollárt érő ércmezőt térképeztek fel.- Ézután bátran mertem javasolni a magyar kormánynak, hogy az ózdi, salgótarjáni kohók leállása miatt nem kellene eladni Recsket, hanem színesfémkohászatot kellene indítani ezeken á helyeken, dúsított érceket feldolgozni, és aranyra, illetve ezüstre épült ipart létrehozni. Erre csatlakozna a feldolgozóipar. Hiszen 50-60 évre való arany-, ezüst-, ólom- és cinkkészlet van még Recs- ken. A régi szakembereknek munkát adnának, és a fizetési mérleg is kedvezőbben alakulna.- Sajnos, nem úgy történt, ahogyan terveztük. Recski terveim ugyanúgy megbuktak, mint az 1956-osak. Álom maradt minden; így találkozik a kettő az én sarasotai életemben. Egertől soha nem távolodtam el, s most, hogy nyugdíjaséveimet élem, szilárd elhatározásom: minden évben néhány hónapot szeretnék eltölteni ebben a csodás kis barokk városban. Sziki Károly 1994 folyamán kutathatóvá váltak azok a Hadtörténelmi Levéltárban őrzött, s azt megelőzően szigorúan titkosnak minősített iratok, amelyeket a magyar honvédség vezérkari főnökének 1956. december 17-én kelt 02-es számú parancsa hívott életre, s melyekbe« az egységparancsnokok részletesen beszámoltak csapataik október 23-a utáni tevékenységéről. Ezek a jelentések fontos forrását képezik a hadsereg 1956-os történetének, bár sok esetben nagyon sommásan fogalmaznak, és nem is térnek ki minden részletre. Természetesen egy forrás alapján nem lehetséges minden tekintetben hiteles képet adni egy eseményről, de árnyaltabbá! mindenképpen. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a Gyöngyösön és Egerben állomásozó katonai alakulatok jelentéseit közreadjuk. Adatainkat igyekeztünk egyeztetni az alakulatok azon tisztjeivel, akik részesei voltak az eseményeknek. Ezeknek a személyeknek a felkutatása azonban nagyon nehéz, s a felkeresett idős, nyugdíjas katonák nem igazán szívesen nyilatkoztak az eseményekről. Magatartásuk azt sugallta, hogy nem kívánnak érdemeket szerezni maguknak és ártani másoknak. Ha viszont megtörték a hallgatást, lényegretörőek, tárgy- szerűek és nagyon szűkszavúak voltak. Mindezek alapján nem állíthatjuk, hogy dolgozatunk az egri és a gyöngyösi alakulat minden részletében hiteles és pontos történetét adja, de munkánk talán így sem volt haszontalan. Eger, 1956. október 23. A 6. gépesített ezred 1956-ban Iványi János őrnagy parancsnoksága alatt Egerben, a Dobó István Laktanyában állomásozott. 1956. október 23-án a Honvédelmi Minisztérium főügyeletese azt a parancsot adta az ezredparancsnoknak, hogy további intézkedésig nem hagyhatja el a laktanyát. 23.30-kor megérkezett a riadóparancs is. A riadó végrehajtása közben az egységparancsnok tájékoztatta az alárendelt parancsnokokat a végrehajtandó feladatokról. Ennek lényege, hogy az ezred két lépcsőben Budapestre vonul. „ - Még nőtlen voltam, bent voltam a laktanyában egész nap - emlékezett az egyik lövészszakasz parancsnoka. - Akkortájt egyébként is »illett« éjjelnappal a laktanyában lenni a tiszteknek. Már benne jártunk az éjszakában, amikor megszólalt a riadócsöngő. Igyekeztünk minél gyorsabban végrehajtani. Mire az alakulótérre értünk, a telephelyről - ami akkor nem a laktanyában volt - megérkeztek a gépkocsik is. Megkezdtük a felmálházást. Nálam az előírás szerint pisztoly és géppisztoly is volt, de arra már nem emlékszem, hogy a lőszert kiosztot- tuk-e a harcosoknak. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Az eligazítás nagyon rövid volt, de erre sem emlékszem részletesen. A lényege az volt, hogy Pestre kell mennünk rendet csinálni.” „Éppen iskolában voltam - mesélte az ezred egyik akkori századparancsnoka -, a tiszteknek ugyanis előírták a gimnázium elvégzését. Én 1950-ben vonultam be a hadseregbe sorkatonaként, és onnan kerültem tiszti iskolára, így a hiányzó gimnáziumot levelező tagozaton végeztem. Október 23-án este a bíróság melletti iskola (a mai II-es iskola) épületében voltunk egy tiszttársammal. Onnan riadóztattak. Emlékezetem szerint 9.30-kor jött értünk a gépkocsi. A laktanyába érkezés után eligazítottak bennünket. Nem volt valami részletes eligazítás, csak annyit közöltek, hogy Budapestre kell mennünk a Honvédelmi Minisztérium védelmére. Az ezred létszáma mintegy 300 fő lehetett, mivel keretegység voltunk, csak a tiszti, a tiszthelyettesi és a tisztesi állomány volt teljes. Éjfélre fejeztük be a felmálházást. Emlékezetem szerint gyalogsági lőszert málháztunk, de nem osztottuk ki a harcosoknak. A lőszert külön gépkocsin szállítottuk az oszlop végén. Csak a tisztek pisztolyaiban volt lőszer.” Az ezred útnak indítása a riadó gyors végrehajtása ellenére nehézségekbe ütközött, mert a hadműveleti tisztet senki sem találta. Az ezt a beosztást ellátó főhadnagy aznap nem volt szolgálatban, s az értesítők a lakásán sem találták. Mint a szerzőnek elmondta, az egri Korona étteremben vacsorázott, és bár észlelt bizonyos katonai mozgást a városban, nem tulajdonított jelentőséget neki. Az ezredparancsnok viszont nem akart nélküle elindulni, mert mint az ezred egyik legképzettebb tisztjét, nélkülözhetetlennek tartotta a feladat végrehajtásában. Mint az ezred egészségügyi szolgálatának vezetője elmesélte, Iványi őrnagy már-már komikusán hajtogatta, hogy „hol a hadműveleti tiszt, hol a hadműveleti tiszt, kerítsék elő akár a föld alól is, nélküle nem indulunk el”. Minthogy a főhadnagy csak nem került elő, végül mégiscsak nélküle indultak útnak. (Folytatjuk) Kratochwill József Gál Elemér Kaján ajándék A kkor még életbe induló fiatal házas voltam, és hiába éltem a félelem társadalmában, találtunk mindig szigetet, ahová kirándulhatott kis időre a szabadság. Ez a sziget a család volt. Itt éreztük, hogy lélegzethez jut a lélek is; apró figyelmességekkel fejeztük ki, hogy nemcsak kenyéren él az ember. Persze, jól meg kellett gondolni, mire daraboljuk a fizetést, de mindig úgy osztottunk, hogy jusson valami a szeretetnek is. Ezzel is csak jelezni akartuk, hogy odafigyelünk egymásra, és menekülünk a félelmektől. Ajándékoztunk, hogy ne feledjünk el szeretni. Valami nem engedte, hogy valóra váljanak, teljésüljenek álmaink. Áz a kor félt az álmoktól. Úgy intézkedett a sors, hogy legyen ajándék, de ne az, amire éppen vágyódunk. így történt velem is egyszer. Születésnapon közeledett. Tudtam, hogy feleségem meg fog lepni valamivel. S ahogy most visszagondolok, el kell ismernem, csodálatosan és utánozhatatlanul értett a meglepetések rendezéséhez. Mindig úgy intézte, hogy soha többé nem várjam az ismétlődését... Szeretem a könyvet, reméltem, hogy a feleségem is effélével fog kedveskedni. Bár felötlött bennem a balsejtelem, hátha olyan könyvet vásárol, amelyik már megvan, mert nem otthonoskodott könyvtár- szobámban, azt is mondván egyszer: ha leszegényedünk, a könyveimet eladja, mert az holt tőke, és a megüresedett könyvespolcokon fognak sorakozni a befőttesüvegek, kompotok, savanyúságok. Egy kicsit zavarni fogja ezt az együttest a szépen fényezett, dióbama könyvtárbútor afrikai körte borítása a nyílókkal, söté- tebb szegélyezésével, a polcok világosabb kőris hátlapjával, ám ezt a disszonanciát feloldja majd az elosztás demokratizmusa, ahogy ez már szocialista társadalomban szokás: nekem jut a savanyúság, ő fog őrködni az édességek fölött. Ezt kívánja a célszerű munkamegosztás. A maga lábán aztán megérkezett a várva várt születésnap is, amit csupán azért várunk nagyon, mert egyszer van egy esztendőben. Feleségem a szóbeli jókívánság és a puszi után kezembe adja a közepes doboz nagyságú ajándékot, amely kedvenc zöld színemmel volt szalagozva. Két kézzel kellett fognom terjedelme miatt, szívem is hevesebben kalimpált, csak nem a sokat emlegetett Köbe zárt fájdalom rejtőzik a csomagolás mögött? Ez már igazán a nagy meglepetések sorába tartoznék. Feleségem mosolyában is észrevettem egy kis zavart, ahogyan szájszögletében fodrozott az izgalom, amikor mondta:- Születésnapodra! Láttam, hogy várja a hatást. Bontom, bontogatom óvatosan, ügyelve minden mozdulatra, hogy ne sértsem a drága ajándékot, csak akkor fogy le arcomról a remény, amikor tapasztalom, hogy egyre apad a csomagolás mérete is. A könyvem is egyre kisebb lesz. A rétegek lehámozása után egy nagyobbacska, aranyozott doboz kerül elő. Eleinte nem is látom a betűket, mert halványan aranyozottak, cikomyá- sak is, ebből már sejtem: nem az áhított könyv lesz benne. Csalódottan olvasom: Chat Noir. Fekete macska. Parfüm a legdrágább fajtából. Kimacs- kázott velem ez a csomag, de azért megköszönöm, jó képet vágok hozzá, és adok én is egy puszit. Ez az ajándék csakugyan meglepetés volt. Ki nem állhattam az émelyítő illatszert. Borotválkozás után is gyógy- szeszt használok. Formálisan én kaptam az illatos üveget, de tartalmában ő fogja használni. Sebaj, gondoltam azon a borús, február végi napon, ősszel a te születésnapodra én is megleplek valamivel, aminek te is úgy fogsz örülni, ahogyan én ezen a nevezetes napon. El is jött a szeptember nyol- cadika, és mivelhogy feleségem nem volt nagy barátja a könyvnek, megvásároltam én is a megfelelő ajándékot. A nagy napon, amikor a terített asztalhoz ültünk, alkalomhoz illő öltözetben, kedves szavakkal köszöntöttem, hogy éppen Kisasszony napján született, és amikor már kíváncsian várta az ajándékot, a könyvekhez vezettem, megmutattam a frissen vásárolt Bal- zac-sorozatot, és a legnagyobb lelki nyugalommal csak ennyit mondtam:- Születésnapodra, ajándék! Persze hogy meglepte szegénykémet ez a számára különös, méregdrága ajándék, de azért hagyta cserben szellemessége, mert orromat cirógatva, kedves bosszankodással jegyezte meg:-Azért nekem ez a születésnapi könyvajándék, ne feledd, kaján egy ajándék...- Kajánabb valamivel - tettem hozzá az igazság kedvéért. N em haragudtunk egymásra, koccintottunk és nevettünk, de hát akkor még fiatalok voltunk...
