Heves Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-25 / 249. szám
~ ÍSÖ)!l95.~ óbsiirt f .ièlsBlèv íioqS bhc ' 4 . oldal Eger Körzete 1996. október 25., péntek Verpeléten választott a képviselő-testület Új igazgató irányítja Verpeléten a művelődési házat. A megüresedett állást Nagyné Klepács Erika kapta, tekintve, hogy ő - mint megbízott vezető - már bizonyított. Nagyvisnyóra új háziorvos érkezik Szerdán hallgatja meg a háziorvosi pályázatra jelentkezőket a képviselő-testület. A falu „elválik” Szilvásváradtól, januártól önállóan foglalkoztatja az orvost. Az önkormányzati ülésen a költségvetés harmadik negyedévének teljesítéséről is szó esik. „Útjaim porából...” előadóest-sorozat Jónás Zoltán - a meghívó szerint „szolgálatos versmondó” - barátaival két helyszínre, az egri Ifjúsági Házba és a hatvani könyvtárba szervezett előadóesteket november 4-től. A műsorok hangfelvételét a vakok könyvtárának ajánlják föl. Saját hatáskörben dönt a szűcsi testület Miután feloszlatták a szociális bizottságot, a testületi üléseken döntenek a szociális kérdésekről. Jövő hét csütörtökjén is ez a kérdéskör kerül majd a képviselők asztalára. Novajon növekszik az óvodások létszáma Örvendetes hír, hogy míg az iskolában - egyelőre - csökken, úgy az óvodában emelkedik a gyerekszám. Ezért látja indokoltnak Berecz János polgár- mester, hogy a hétfői testületi ülésen - többek között - az óvoda helyzetéről is hangozzék el beszámoló. Családi életre nevelés - folytatódik a program A megyei önkormányzat egészségügyi irodája és a GYIVI szervezésében ismeretátadó ílőadást tartanak csütörtökön 10 órától a megyeháza dísztermében. Az előadó dr. Balogh Ákos osztályvezető főorvos. Miért nem lehet diszkó Egerbaktán? Ki takarít és ki fizeti ki a kárt? Üresen kong a kultúrház, a fiataloknak pedig nincs hová menniük - panaszolta Egerbaktán Szitái Béla. A férfi szerint szombatonként itt pompás diszkót rendezhetnének. Amíg a tinik tobzódnának a zenére, addig se töltenék rosszasággal az időt. Ám az ötlet sem az önkormányzatnak, sem pedig az iskola igazgatónőjének nem tetszik. Vajon miért? kultűrotthont. Ha megsérülnének a sporteszközök, nincs pénz a helyrehozatalukra, hát még újak vásárlására. Nyáron odaadtuk a kulcsot a fiataloknak azzal a feltétellel, hogy hagyjanak maguk után rendet. Itt tornáznak az iskolások ötvös imre felv. Varga Ferenc jegyzőnek elvileg semmi ellenvetése a tervvel szemben. Esténként valóban kihasználatlan a helyiség, alkalmanként rendeznek csak ott falugyűlést, esetenként tüdőszűrést. Viszont napközben ide járnak az iskolások, itt tartják a tornaórákat. Ezt mutatja a berendezés is, a bordásfalak és a sporteszközök.- Örülnénk, ha a fiatalok kulturáltan szórakoznának - fejtegeti a jegyző -, ám sajnos, elég rosszak a tapasztalataink. Cigarettacsikkeket nyomnak el a parkettán, betörik az ablakot, kárt tesznek a tornaszerekben. Lemennek a pódium alatti helyiségbe, és nagy rakás... hadd ne mondjam ki, mit hagynak maguk után.- Vagyis, ne is álmodjanak róla, hogy itt még egyszer diszkózhatnak...- A magam részéről nem zárkózom el ettől, ha megbeszélik a körzeti megbízottal, hogy felügyeljen a rendre. De nem ártana meghallgatni az iskola igazgatónőjét, neki mi a véleménye. Egyébként felvetem a témát a legközelebbi képviselő-testületi ülésen. Varga Tibor polgármester valószínűleg „nem”-mel szavaz majd, ha erről kérdezik:- Attól tartok, hogy érdeklődők lennének a diszkóra, ám a takarítást senki sem vállalná. Mint ahogy arra sem találnánk jelentkezőt, aki megtéríti a kárt. Jövedelmük nincs, csak egymásra mutogatnának, ha összetörnének valamit. Három szórakozóhely található a faluban. Korábban a Mátrában rendszeresen tartottak diszkót. Bizonyára oka van annak, hogy újabban már miért nem. Sandrik Judit, az iskola igazgatónője: - Százöt gyerek tornatermét nem áldozhatjuk fel. Erre használjuk most ugyanis a Aztán a takarítónőnk egy dél- előttön át csutakolta a WC-t. A kultúrházban siralmas látvány fogad. A lambéria összetörve, a falakról omlik a vakolat, a parketta kopott. Ennek már a diszkó sem árthat - gondolhatnánk -, vagy mégis? A Mátra étterem alkalmazottja szerint nincs kizárva.- Korábban rendszeresen volt nálunk diszkó - mondja. - A helybeliek normálisak voltak, de a zene idecsalogatta az idegeneket is. Ők meg törtékzúztak. (n. z.) Az ember akár saját akarata szerint is irányíthatja a sárkányt A levegőbe röppenő boldogság Kína a szülőhazája annak a zsinóron röptethető könnyű játékszernek, amelynek elkészítési rejtelmeibe Magyar István főiskolai adjunktus vezeti be az egri pedagógusjelölteket.- Miért kezdett el foglalkozni e különös mesterséggel?- A felnőttek között bizonyára sokan vannak, akik fiatalkorukban szívesen készítették el, s játszottak a légies játékkal, akárcsak én. Nekem a gyermekkoromat hozta vissza.- Tudományát az egri főiskolásokkal is megosztja.- Második éve tanítom a sárkánykészítést, a rajz-vizuális kommunikáció szakon, s nagyon népszerű a diákoknál.- Milyen anyagokat használnak az elkészítéséhez?- Papírt, nádat, hurkapálcát. A kisebbekhez szívószálat és szalvétát.-Mit érez, amikor röpül a sárkánya?- Mindenképpen sikerélményt, mert olyasmit építettem, ami felszáll és repül. Rengeteg- szer előfordul, hogy lecsap és összetörik a sárkány, de ezzel minden alkalommal számolnom kell. Bár egy-két fonallal irányítani is tudom a saját akaratom szerint. Aki még soha nem eresztett sárkányt, az nem tudja, mekkora boldogság, ha a játékszer a levegőben tekere- dik.- Hazánkban mennyire elterjedt ez a játékszer?- Csak Kecskeméten rendeznek nemzetközi találkozókat. Megyénkben nagy az érdeklődés iránta, így egy klub is létrejöhetne, de ennek számos akadálya van, s nem csupán a pénzre gondolok.- Most egy kiállításra készül a tanítványaival együtt.- Október 25-től az egri Ifjúsági Ház Kísérleti Galériájában kaptam lehetőséget egy sárkánykiállítás rendezésére. Á mintegy húsz alkotásból néhány darab diákjaim, Búzás István, Könyves Krisztián és Szabó Erik kézügyességét, fantáziáját dicséri. (hancsák) TAKARfKMNK A TAKARÉKBANK RT. EGRI IGAZGATÓSÁGA pályázatot hirdet devizaszámla - vezető munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: középfokú közgazdasági végzettség idegennyelv-ismeret Előnyt jelent: pénzintézetnél szerzett gyakorlat. A pályázók szakmai önéletrajzukat - bizonyítványmásolatok beküldésével - 1996. október 31-ig 3301 Eger, Pf. 225 címre juttassák el. Közvélemény-kutatáshoz szerződéses jogviszonyban kérdezőbiztosokat keresünk Heves megyében végzendő kérdőíves felméréshez. Középfokú végzettségű, 18 és 55 közötti érdeklődők jelentkezését várjuk okt. 26-27-én 8-18 óráig a 36/311-136-os egri telefonszámon. feladja, másnap olvashatja! vm?n> BÚTOR Kft BÚTORBOLTOK Eger, Mátyás király u. 76. Ttel.: (06-36) 412-622 és Pacsirta u. 3. Ttel.: (06-36) 428-530 Fotelágyak: 9.500 Ft-tól Franciaágyak: 23.800 Ft-tól Heverek: 12.500 Ft-tól • Négydarabos szekrénysorok már 39.900 Ft-tól OTP-HITELRE IS! RÖVID SZÁLLÍTÁSI HATÁRIDŐ! Byitva: hétfőtől-péntekig: 9-17-ig, szombaton: 9-12-ig Óriási szövetválaszték, egyedi méretre készítés kárpitos és szekrénygarnitúrákban 3 egyaránt! | KEVÉSÉRT. KÉNYELMESEN! Ha én polgármester lennék... Törődnék az emberekkel Ha még emlékszünk Szécsi Pál dalára, ami Gedeon bácsiról, a nők bálványáról szólt, tudhatjuk, milyen egy hölgyfodrászat hangulata. Egercse- hiben is tereferélnek itt a nők, s maga a hajszobrász, Fischer Attiláné sem rejti véka alá véleményét. Ha ő polgármester volna, vagy legalábbis dönthetne er- ről-arról, akkor - egy picit részrehajlóan - helyrepofoz- tatná a fodrászműhelyt, amit az önkormányzattól bérel. A házikó fala ugyanis erősen vi- zesedik, hiába a belső csinosítás, a salétrom átüt a festéken, így nem öröm ide betérnie a lányoknak, asszonyoknak. Fischer Attiláné - természetesen, ha polgármester volna - Mátyás királyhoz hasonlatosan naponta elvegyülne és igazságot tenne a ÖTVÖS IMRE FELV. civakodó szomszédok között. Nyakon csípné a szemetelő- ket, nem hagyná, hogy papírt és tejeszacskót hajigáljanak el az iskolába járó gyerekek. A fodrásznő szerint a polgármesternek közvetlen kapcsolatot kell teremtenie a falubeliekkel, törődnie kell az emberekkel. (n. z.) A változó korban lévő hölgyeknek Önsegítő csoport Egerben A változás kora sok nő életében pszichológiai, érzelmi és biológiai fordulópont, de nem szükségszerű, hogy ez a hanyatlás kezdete is legyen. Ennek elkerülésében segítene az Egészség- ügyi Alapellátást és Bölcsődéket Irányító intézmény Mentálhigiénés Csoportja, úgynevezett önsegítő csoportjával. Ambrus Mónika szociális asszisztens érdeklődésünkre elmondta: amikor egy nő nyugdíjba vonul, a gyerekek kirepülnek a családi fészekből, vagy a klimax időszakát éli, egy űr keletkezik életében. Minden eddiginél több ideje marad, s ezt az alkalmat meg kell ragadni. Ez a legjobb alkalom, hogy módosítsa életvitelét, munkabeosztását, és megfogalmazza magában: mit vár a jövőtől. Új lehetőségek várnak rá, új dolgokat tanulhat, új emberi kapcsolatokat teremthet, s egy újfajta szabadság áll előtte. A csoport létrejöttének célja, hogy a hölgyek megosszák egymással gondolataikat, érzéseiket, tapasztalataikat. Szeretnének meghívni szakembereket, pszichológusokat, akik előadásokat tartanának, segítenének a gondokat megoldani. A programot november elején indítják, a foglalkozásokat minden kedden Boldizsár Lász- Jóné pszichoterapeuta tartja az Arany János utcai Módszertani Bölcsőde épületében. (elek) Felborult a mese Ostoroson - Nem a farkas álcázza magát nagymamának, hanem Piroska kutyának. A történet egyéb apró részletekben is eltér: a kosárban nem kalácsot és borocskát cipel a főhős, hanem szódavizet. Különben minden stimmel. Dorka, a végtelenül okos doberman rendszeresen bevásárol gazdájának. ÉPÍTŐANYAG KEVERTBETON-KER Kedvezményes vasbetongerenda vásár! KEVERT BETONOK, VASBETON TERMÉKEK:- GERENDÁK, ÁTHIDALÓK,- BÉLÉSTESTEK, BETONZSALUZÓK KÖTŐANYAGOK: CEMENT, MÉSZ ADALÉKANYAGOK: HOMOK, SÓDER BETONACÉLOK, BORSOD FALAZÓTERMÉKEK THERWOOLIN-HŐSZIGETELŐK MIXERKOCSIKKAL ÉS BETONSZIVATTYÚKKAL Nyitva: H-P: 7-15 Szó.: 7-12 ÁLLUNK ÜGYFELEINK RENDELKEZÉSÉRE! BETONTHERM KFT. 3300 EGER, HOMOK U. 26. TEL.: 36/311-438 ARTHUR KFT. 1088 Bp. Rákóczi út 27/b. AZONNALI KEZDÉSSEL felvesz ismert termékei értékesítéséhez jutalékos rendszerben dolgozó, vállalkozói Igazolvánnyal rendelkező munkatársat. Jelentkezni: 1 . telefon: (1) 138-1088, S vaoy(1) 138-2286. > TELEFONOS LELKISEGÉLY- _______SZOLGÁLAT^ H ívható: mindennap este 7-től reggel 7-lg. Eger: 36/321 -488 Gyöngyös: 37/319-700 37/319-710 Hatvan: 37/341-700 A HÍVÁS INGYENES !