Heves Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-19 / 245. szám
1 Fekete Péterek Kerekasztal-beszélgetés a Duna Televízióban. A résztvevők (ellenzéki és kormánypárti politikusok) egy dologban legalábbis egyetértettek: abban, hogy a hazai privatizációs folyamat kísérőjelensége a korrupció. Ez eddig még rendben is volna, hiszen tudjuk, amit tudunk, látjuk, amit látunk, kár volna szépíteni az amúgy meglehetősen csúnyácska gyermeket. Az azonban már sokkal meghökkentőbb, hogy mindezt természetesnek tartották, mondván, ahol nagy vagyonok mozognak, ahol immár a tulajdonosi érdekek mindenekfölött valók, ott bizony nem hiányozhat a korrupció sem. Na, ez az a pont, ahol az ember (szándékosan nem „kisemberről’' vagy „átlagemberről” beszélek, mert ezek a kifejezések máris másodrendűvé degradálják az állampolgárt) töprengeni kezd. Mert ugye, neki folytonosan azt szajkózzák: légy becsületes, még ha belege- bedsz is, adózz, ahogy illik, ne lopd az áramot, a gázt, fizesd a kötelező biztosításod, a részleteidet, és még hosszasan lehetne sorolni a parancsolatokat. És ö persze, megteszi. De csak egy ideig. Egészen pontosan addig, ameddig azt nem tapasztalja (márpedig effajta tapasztalásokra ma szinte nap mint nap módja van), hogy mindazok, akik őt egyre-másra az állam- polgári fegyelemre okítják, milyen nagyvonalúan kezelik azokat az ügyeket, amelyek során nem ezer forintokat, hanem százmilliókat sí- bolnak el a „közös kasszából" . Szóval, a magyar először csak a fejét kapkodja, de azért közben tanul is. Megtanulja, hogy hiába üldözi már a fél ország a fekete- gazdaság szereplőit, azok csak nem akarnak kifehé- redni, sőt egyre inkább hasonlatossá válnak a kéményseprőkhöz. Nosza - gondolja emberünk -, elérkezett a tettek ideje. S maga is beáll a sorba. Hiszen látja-hallja- tudja: ma a „Fekete Pétereké” a világ. (stanga) 1100 esztendő okító üzenete (13.) Rossz lapok, sorozatban A haza bölcse, a higgadt, az előrelátó Deák Ferenc azért szorgalmazta a Habsburgok, a bécsi udvar, valamint a magyar nemzet kiegyezését, mert úgy vélte: ez az az összhang, amelyre lehet, érdemes egy ország jövőjét építeni. Nem az ő hibája, hogy a realitás fundamentumára emelt építmény ingataggá vált. Abban az időben nem létezett másfajta kiút. A bizonyos szempontból sorsdöntő lépés ugyanis zöld jelzést adott a hazai kapitalista fejlődésnek, vagyis némi módosítással ugyan, de folytatódhatott az a folyamat, amely az 1848-49-es forradalommal, s az azt megelőző esztendőkkel rajtolt. Ez a kézfogás természetesen nem szavatolta a teljes magyar önállóságot, mégis számos vonatkozásban szabad kezet adott elődeinknek, s ők - legalábbis eleinte - éltek is ezzel a nagyszerű lehetőséggel. Akkor is, ha Kossuth Lajos rendületlenül tiltakozott, és nemes egyszerűséggel árulásnak minősítette a történelmi megbékélést. A kibontakozó fellendülés átlagon felüli sikereket produkált. A korábban csak számy- bontogató budai és pesti iparosok, gyárosok fokozatosan gyarapodtak. Attól sem húzódozva, hogy nyereségük zömét beruházásokra fordítsák, azaz tisztességesen gazdagodjanak. Nem úgy, mint a jelenlegi koalíció pártfogoltjai, azok a privatizációs hazardőrök, akiktől semmiféle panama nem idegen, s gátlástalanul fosztanak meg bennünket mindattól, amit az utóbbi évtizedek során teremtettünk. Épp ezért nem ártana nekik, ha visszafelé is pillantanának, mert Clio, a történelem múzsája számukra is megszívlelendő üzenetet kínál. Akkortájt nem véletlenül jött létre az a főváros, amelynek káprázatosán szép épületeit, egyedi köntösű házait még ma is megcsodálhatjuk. Ezek akkor is léteznek majd, amikor jelenünk betonkolosszusainak nyoma sem lesz. Ezért is tevékenykedett az a politikus, aki kompromisszumot kötött Ferencz Józseffel. Kizárólag örökségének hanyag továbbvivői felelősek azért, hogy minden életképes kezdeményezés kudarcba fulladt. Mindebben haszonlesésük, önzésük, korlátoltságuk, beteges hatalomvágyuk, tehetségte- lenségük a ludas. Bűnösök a politikusok. Mindenekelőtt azért, mivel nem használták ki az adódó alkalmakat. Sajnos, a Monarchiához való kötődés, az udvar korlátoltsága, az egyértelműen németorientáció szinte megszabta az egykor számottevő osztrák birodalom végzetét. Ennek kapcsán jegyezzük meg, hogy olyan személyiségekre lett volna szükség, mint az Árpád-házi V. István volt, aki nagyon okosan az Anjou- család felé kacsintgatott, vagyis olyan szövetségeseket óhajtott szerezni, akikre célszerű számítanunk, akik semlegesítik a hatványozódó német előretörést. A bajokat csak gyarapította az, hogy uraink — valamifajta magasabbrendűség-érzet miatt - sehogy sem lelték meg a közös hangot a kisebbségekkel, a nemzetiségekkel. Konszenzus helyett beolvasztásra, visszaszorításra, csakazértis magyarosításra törekedtek, vagyis akaratlanul is elvetették a későbbi viszálykodás, a majdani elszakadás magvait. Sorjáztak a rossz lapok. Ráadásul egyre inkább hibázott az eleinte még meglévő társadalmi béke. Egyes osztályok, rétegek konzerválódtak, vagyis éltek és hatottak a feudális maradványok, csökevények. A munkásság létszáma egyre nőtt, ám mind kevesebben tekintették a kétkezi dolgozókat megbecsülésre jogosult embernek, így aztán törvényszerűen következett a szervezkedés, amely idővel mezőgazdasági és ipari sztrájkokban csúcsosodott ki. A parlamentben lébecoló dzsentri-származékok, a cinikus svihákok mindebből semmit sem vettek észre. Csupán a Mát élvezték, leszakítva annak minden gyümölcsét, s fogalmuk sem volt mindarról, ami készül. Az értelmiségiek, különösképp a messze látó írók sejtették a közelgő vihart. A zseniális Mikszáth Kálmán ott ült az ország házában. Befogadták a fennlévők, fel is találta magát körükben, mégis tisztában volt a végjátékkal, s azzal, hogy az akkori irányító gárda képtelen szembenézni a valósággal. Családi körben riasztó víziót festett a bekövetkező nagy összeomlásról, az elkerülhetetlen csődről. Mindez nem zavarta sem a többi honatyát, sem a lélektelen sanyargatóvá torzult milliomosokat, akik már nem ismertek semmiféle gátlást, csupán egy dologra koncentráltak, arra, hogy pénzük minél gyorsabban szaporodjék. Voltaképpen ilyesmi történik mostanság is. Az aligha etikai hangoltságú csokornyakkendős szélhámosok - különböző pártzászlók alatt menetelve - épp olyan felelőtlenül kaparintják meg értékeinket, éppúgy semminek néznek bennünket, mint egykori eleik. Nem ártana, ha lelkiismeretesebben tanulmányoznák, hogy miként formálódott szépapáik sorsa... Ha ekként cselekednének, akkor elkerülhetnék azokat a súlyos hibákat, amelyek mindnyájunkat nyomorítanak. Ez esetben ráébrednének arra, hogy talán az is jelképes, hogy amikor a kiváló tollforgató visszaköltözhetett a família ősi birtokára, hamarosan szélütés végzett vele. Akárcsak - az I. világháború után - a Monarchiával... Pécsi István I. Ferencz József hatvannyolc évig uralkodott Bor, búza - békétlenség...? C.Szubjektív MÉLTÓSÁGTELJESEN lépkedve viszi nemzeti lobogónkat nagyfőnöke előtt az egyik zászlótartó udvaronc - hadd ne említsem nevét is a pártvezérnek. Megbocsáthatat- lannak tartanám, ha magam is akár csupán ilyenformán népszerűsíteném a józan emberek körében egyébként kezdettől meglehetősen népszerűtlen politikust. Aki persze, mit sem törődve ezzel, fellép megint a pulpitusra, s letelepszik & felpántlikázott búzacipó meg a mellőle elmaradhatatlan üveg bor mögé, hogy jelképükül választott kitűnő termékeink társaságában újfent szuggerálni kezdje népét. Pontosabban: honfitársainak azon hányadát, amely ragaszkodásból, megszokásból, vagy csupán jobb híján figyeli még. Merő véletlenségből nagyobb csinnadratta nélkül is észreveszem az attrakciót a tévében. Közelebbről akkor sem lehetnék részese a parádés élménynek, ha a góré esetleg már lóháton vonulna be a terembe. Bő gatyában, lobogó árvalányhajjal a kalapján. Netán díszesebb mentében jönne. Mivel határozottan kerülöm a személyes találkozást, legyen az mégannyira is felemelő. Tudom, hogy hiú ábránd, valahogy mégis arra gondolok néhány pillanatra, hogy a bor, búza felvonultatásakor - még ha tévedésből is - végre hátha a békesség sem marad el. A szónok azonban a tőle megszokott természetességgel ismét a békétlenséget szítja. A legkisebb ünnep nélkül is felöltöztetett mindennapi kenyér közelében sem jut eszébe például arra emlékeztetni, hogy kedvelt harapnivalónk alapanyaga, a világhírű magyar búza itthoni ára éppenséggel már a világpiaci tarifa fölé csúszott a szakmai spekulációk következtében. Gyógyírt még kevésbé ajánl ellene. S főleg elfelejt arról beszélni, hogy személy szerint mit csinálna, leginkább pedig min munkálkodik, hogy legalább a kemencék jelképpé vált remekéből nagyobb kedvére haraphasson a magyar, ha esetleg kalácsra már nem is telik éppen mindenkinek. Pedig szívesebben hallgatnám erről, s seregnyi hasonlóról. Arról, hogy elsősorban a közös munkából követeli a részét. Nem a hatalomból, amit kezdettől emleget. Nyugod- tabban látnám - más pártvezé- j rekkel együtt — mindannyiunk között vállvetve igyekezni a valóban szebb holnapért. Különben félő, hogy előbb- utóbb még az alkalmi terítékre sem kerül cipó, s mellé bor is honi asztalainkon... NOHA EZ legalább ott - mi tagadás? - látványnak sem éppen utolsó! Gyóni Gyula Pályáztatni csak pontosan és szépen... Igen felforrósodott a hangulat a Heves Megyei Sportigazgatóság vezetői állására történt pályáztatás kapcsán. Sokan úgy vélték: előre lefutott ügyről van szó, fiatal demokráciánk újabb nagy pofon előtt áll. Vigyázott is minden érintett, nehogy szó érhesse a ház elejét. Úgy, mint mondjuk legutóbb, amikor a színház igazgatói posztjáról kellett dönteni. ígérgetések természetesen!!) most is előfordultak, nem is egy esetben. Ennek ellenére, akik a pályázati feltételeknek nem feleltek meg. még a meghallgatásig sem jutottak. Ennyit az előzményekről. Innentől azonban kéretik a dátumokra a szokottnál nagyobb figyelmet szentelni! A napokban a meghallgatottak kaptak egy levelet. Ebben közük, hogy a szeptember ll-i meghallgatáson Pintér Zsoltra és Várkonyi Fe- rehere esett a sportbizottság választása, s majd a megyei közgyűlés dönt. Minden stimmel, csakhogy a pályázók meghallgatása nem szeptember, hanem október 11-én történt. (Erről lapunkban is beszámoltunk.) Ugyanez a levél - a demokrácia jegyében - azt is tartalmazza, hogy a Tardosi Ifjúsági és Sporttábor vezetőjének igazgatói megbízását 1996. december 31. napjával megszüntetik. Alatta a határidő: 1996. december 15. Szegény igazgató, most találja ki, hogy a december 31-i megszüntetés határideje miként lehet ugyanazon hónap 15-én. S csak ezek után jön a csattanó: a fentebb emlegetett levél 1996. október 8-án kelt. Három nappal azelőtt, hogy a pályázókat meghallgatták volna. Már akkor tudták, hogy a kiválasztottnak mennyi szolgálati idő után kell kiszámolni az 1997. január tjétől esedékes bérét. Az október ll-i meghallgatás végeredményét közlő levelet október 8-án a Sport- és Ifjúsági Bizottság elnöke írta alá, láttamozta, s kézjegyével ellátta a törvényesség biztosítása érdekében Heves megye főjegyzője is. Mit lehet mindehhez hozzátenni? A költő után szabadon csak annyit: pályáztatni csak pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen - úgy érdemes! A döntés most már a megyei közgyűlésre vár... Kis Szabó Ervin Ki van kiért? Nemrégiben szem- és fültanúja voltam egy jelenetnek, midőn nagy nyilvánosság előtt, teljesen alaptalanul porig aláztak egy hölgyet. Az elkövető nem gondolt arra, hogy egy bámész fir- kász is ott tartózkodik a közelben. így azzal sem számolt, hogy a másnapi újságban magára és az epizódra ismerhet. Igen, arról a buszsofőrről van szó, aki durván rendre utasította utasát, amiért az érvényes bérletével fel akart szállni a járműre. A nő a sértő megjegyzéseket követően végül is nem lépett fel a buszra, hanem megvárt egy másikat. Az esetnek természetesen folytatása is volt, mert az írás megjelenése után a sofőr felkereste a szerkesztőséget azzal a kéréssel, hogy hozzuk napvilágra: nem úgy történt a dolog, ahogy én tálaltam. Ezt viszont már csak azért sem tettem meg, mert időközben véletlenül összetalálkoztam a sértett hölggyel, aki bármikor hajlandó megerősíteni a leírtakat. Megvallom, a történtek után kicsit megsajnáltam a vezetőt is, akit bizonyára - s joggal - felelősségre vontak felettesei. De aztán újfent a hölgy jutott eszembe, aki a gyarló vitában hiába érvelt azzal, hogy ő harminchat éve rendszeresen megváltja havibérletét, és még soha ilyen attrocitás nem érte. Arra a vidéki „át- lagutasra” gondoltam, aki a zsúfolt pályaudvaron nap mint nap arra várakozik, hogy hazáig többnyire állva tegye meg az utat a több ezer forintos bérletéért. Az érintett Volán úgy szolgáltat, ahogy szűkös keretéből képes. Ezt mi, utasok is tudjuk, s ha nehezen is, de megértjük. Ahhoz viszont joga van egy ekkora szolgáltató cégnek, hogy alkalmazottait megválogassa, s velük szemben követelményeket támasszon, például azt, hogy legyenek udvariasak az utasokkal. Mert szép lassan mindenki feléri ésszel, hogy szolgálat nélkül nincs kenyér. barta HÍR(TELEN)KÉK. Az Országgyűlés vezetőinek sajtótájékoztatóján hangzott el a javaslat: a képviselők ne vihessék be az ülésterembe az önvédelmi fegyvereiket. Amúgy is lövöldöznek ott eleget: ágyúval verébre... * Alig egy hónapja hozták forgalomba Ukrajnában az új pénzt, máris több városban megjelentek az első hamisított hrivnyák. Buznyákkal ez nem fordulhatott volna elő... * Az Istenek Magyar Akarata nevet viselő szervezet vállalta magára a budapesti Klauzál téri, illetve a Wesselényi utcai robbantásokat Cl •31V31 Nem ilyen IMA-t akartunk...! * Különleges, békaként felugró gyalogsági aknával akarták megölni Alekszandr Kotyelkint, az orosz fegyverexportot bonyolító cég vezérigazgatóját. Ha sikerül: tényleg a béka feneke alá kerül... * Egy kínai akrobata, Feng Csiu-sau - mint tervezi - a 730 méter magasságban kifeszített drótkötélen sétál át a Sárga-folyó fölött. Ha fönnmarad, sárga - ha leesik, még sárgább... (szilvás)
