Heves Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-16 / 242. szám
1996. október 16., szerda Megyei Körkép 3. oldal Tollvégen A fák állva halnak meg? Csak a mesékben, a hétköznapok során ugyanis kivágják valamennyit. Ez elvileg nem lenne baj, a gond csak az, ha a kelleténél hamarabb kerül elő a fejsze. Egyesek szerint ez történt az egri dr. Nagy János utcában is, ahol nyolcat számoltak fel. A polgármesteri hivatal főmérnöki irodájának városüzemeltetési csoportjánál azt mondták, nem tehettek mást, hiszen közülük hét már halott volt, s arra az egyre se várt ígéretes jövő. Azt is közölték: a környéken élők sürgették ezt az akciót, kérve, hogy gondoskodjanak az utánpótlásról, amit hamarosan meg is tesznek. Nem vagyok erdész, csak tudom, mit nyújtanak számunkra a zöld lombok. Nemcsak ózondús levegőt, hanem energiával is feltöltenek, hozzájárulnak jó közérzetünk, lelki egyensúlyunk fenntartásához. Ezért szeretném, ha állva halnának meg a fák, azaz egyáltalán nem sietnének a megrokkantak, a túlontúl öregek eltávolításával. Az is fura, hogy minket meg az ugyanígy vélekedők kerestek meg, tolmácsolva szomorúságukat. Azt is jelezték, hogy még ilyenkor, október közepén is levélkoronában gyönyörködhettek. Az ősz által ezerszínűvé varázsoltan. Szívesen nézték volna tovább is, mert néhány nap vagy hét nyereség is valami. Ráadásul nem is ilyen borúlátók, hiszen hosszabb létet jósoltak nekik. Most már csak egy remélhető: azok a frissen ültetettek szárba szökkennek, levélrengeteget bontanak. Kár, hogy csak kései örömünkre... Pécsi István Mentömentés: (Folytatás az 1. oldalról)- Egy felnőtt alkartöréses beteget vagy laborvizsgálatra beutaltat miért kell a taxi tarifáival vetekedő költségen mentővel szállítani? - teszi fel a megválaszolásra váró kérdést Kozma doktor. - Mert él egy ilyen gyakorlat. Hosszú évek során csak két olyan esettel találkoztam, amikor a szállított meddig bírják? beteg fuvarigényét felülbírálta 'a szakorvos. Ennél jobban mi már nem tudjuk összébb húzni a nadrágszíjat! Leállíthatnék néhány autót, de mit érnék vele? A meglévőknek úgyis el kellene végezniük a feladatot, ugyanannyi kilométer jönne ki, csak az állók helyett a „bevetésen” lévők használódnának el gyorsabban. (kJ) Debrecenben ’56-ról, egriekkel Ma két napon át tartó konferencia kezdődik a debreceni városháza konferenciatermében, ahol a régió főiskolai tanárai, kutatói tanácskoznak „1956 és a korai Kádár-korszak Eszak- Magyarországon” címmel. Egert a tanácskozáson dr. Kozáry József docens képviseli, aki „Forradalmi események FI eves megyében 1956 októberében, a hadsereg jelentései alapján” címmel tart előadást. Ugyanakkor jelen lesz dr. Szőke Domonkos is, akit az egri főiskolások is ismernek, habár most már a debreceni tudományegyetem oktatója. Két gyereket hazaengedtek Gyógyulnak a nagytályai sérültek Ma délelőtt megoperáltuk a nagytályai körhinta-baleset legsúlyosabb sérültjét is - mondta dr. Pálinkás László, az egri kórház baleseti sebészetének adjunktusa. Az egri kislány combcsontján egy nagy és több apróbb törés volt. Velőűrszög- gel fémet építettünk bele, amit fél, egy év múlva lehet kivenni. Ma hazaengedtük a húgát és a makiári Lázár Anettet. A vállövre, felkarra műtött Hajdú Anita állapota javul. Hanyi Melindánál felmerült, hogy a csuklóján kívül az egyik gerinccsigolyája is törött. Bár ez nem operálandó, de még egy ideig megfigyelés alatt tartjuk. A szülők javarészt megnyugodtak, s a körhinta-tulajdonos felesége is érdeklődött telefonon a betegek állapota felől. A baleset okainak vizsgálata, szakértőkkel együtt, még tart. (császi) Eddig két jelölt indult a polgármesteri székért Tiszanánán Gyűjtik már az ajánlóíveket Nagy lendülettel indult Tiszanánán az ajánlóívek gyűjtése hétfőn reggel fél nyolc órától a november 17-i időközi választáshoz. Mint ismeretes, a település képviselő-testülete, arra hivatkozva, hogy munkájuk az üléseken személyes ellentétek miatt ellehetetlenült, szeptemberben feloszlatta magát. A képviselő- és polgármesterjelöltek ajánlóívgyűjtése október 14-től október 28-ig, azaz két hétig tart. Joó István, a település jegyzője tegnap délelőtt arról tájékoztatta lapunkat, hogy jelenleg két polgármesterjelölt van: a jelenlegi, dr. Tóth József, és az 1990-1994 között dolgozott Sallós Károlyné. Kettőjüknek eddig 11 ajánlóívet vittek. A képviselők közül az 1994—1996 között dolgozók közül mind a kilencen ismét indultak. Ez a lista tíz újabb jelölttel bővült, így a 19 pályázónak összesen 27 ajánlóívet vittek eddig. Egyelőre a településen még nem kezdődött el a kampány. Jelöltek továbbra is indulhatnak. A lista tehát még nyitott mind a polgármesteri, mind pedig a képviselői ambíciókkal rendelkező tisza- nánaiak számára. (szuromi) A majdnem szabad sajtó esete Egerben (Folytatás az 1. oldalról) Várkonyi György, az EV AT Rt. ügyvezetője, lokálpatrióta képviselő lapunknak ezzel összefüggésben elmondta: a lakás- szerződések ellenjegyzésének mechanizmusát a város és a cég közötti megállapodás szabályozza. Ebben azt is meghatározta az önkormányzat, hogy mennyi fizethető ki e célra, így - miután az anyagi vonzata mellett sok buktatót is rejt a jogi procedúra - az EV AT bizalmi feladatként kezeli a munkát. A képviselők támogatták a megyeszékhelynek az Agrárkamarával kötendő együttműködési megállapodás létrehozását is, mely után már a városi tévé átalakítása került terítékre. A helyenként parázs vitában dr. Löffler Erzsébet tanácsnoknö rámutatott: a januárral létrehozandó közhasznú társaság alaptőkéje roppant csekély, így célszerűnek tartaná, ha a jövőben az egyelőre ingyenes használatba adott eszközöket törzstőkeemeléssel bevinné a város az új kht-ba. Weil Zoltán az előterjesztést bírálva kijelentette: itt egyszerre bújik ki a szög a zsákból és lóg ki a lóláb. Azaz: az anyag tele van trükkökkel, taktikákkal. Példának okáért hosszasan sorolta a felállítandó társadalmi ellenőrző bizottság szerepével kapcsolatos anomáliákat, s leszögezte: a testület létrehozása teljességgel átgondolatlan, ráadásul a koncepció még a függetlenség látszatára sem kíván adni. Merczel József tanácsnok (MSZP) a felügyelőbizottsággal összefüggésben tett észrevételt, miután kiderült: az eredetileg előterjesztett három név helyett négyről kell dönteni. Szerinte azzal, hogy az SZDSZ dr. Gyurkó Péter személyében önálló bizottsági tagot kíván delegálni a testületbe, megsértette a pártok közt korábban megszületett megállapodást. Minderre Weil Zoltán cinikusnak nevezte a szocialista képviselő felszólalását, rámutatva: szó sem volt megállapodásról, hiszen az eredeti javaslatba az SZDSZ nem ment bele. Flaskay Miklós (MSZP) szerint az előterjesztésnek egy üzenete van, nevezetesen: a sajtó szabad, de Egerben kicsit később lesz az. A VTV vezetője és Weil tanácsnok is szóváltásba keveredett egymással: az előbbi a tanácsnok elmarasztaló megjegyzéseit rótta fel, az utóbbi védekezésében arra utalt, hogy ő arról semmit nem mondott, hogy mi folyik most a tévében, azt úgyis látja mindenki. Az átalakulást végül megszavazta a közgyűlés azzal, hogy a társadalmi ellenőrző bizottság szerepét később határozza meg, a felügyelőbizottságba pedig Palotai Sándort, Szántási Rafaelt és Lombeczki Pétert delegálja. Immár az előterjesztések sorában - egyebek mellett - arról született döntés, hogy a jövőben is az OTP marad az önkormányzat számlavezető fiókja. Majd’ 195 millió forintért értékesítik a Torok köz 4. alatti ingatlant is. Kühne Gábor A Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. Az Egri Bazilikában hétfőn kora este nagy sikerű koncertet tartottak. A Magyarok Nagyasszonya tiszteletére rendezett zenei eseményen az egri származású Pászthy Júlia operaénekesnő Karosi Bálinttal (orgona) és Kovács Emesével (ének) lépett fel. A Movendo kamarakórust Szabóné Vass Márta dirigálta. FOTÓ: MAJOROS TAMÁS Egészséges élet Kopottasán öltözött idős néni tipeg be a rendelőbe. Az ajtó kissé nyitva marad, így hallani a diagnózist és a terápiát: „A szívével gondok vannak. Tessék szedni a gyógyszereket, és vigyázni az étkezéssel. Főleg a zsíros húsokat kerülje! Némi sovány karaj mehet, de inkább hal, netán csirkemell vagy csirkecomb (de bőr nélkül).’’ A nénike kijön, s - gondolom - elballag a boltba. Mert csak kíváncsi, hogy is néznek ki azok a húsok, amelyektől a jövőben feltétlenül tartózkodni fog. (stanga) Téli szerviz Egerben A Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet a diáknapok programján belül ingyenes téli szervizt tart tanműhelyében pénteken 8-14 óra és szombaton 8-12 óra között. Csúcsforma Gallával A gyöngyösi Mátra Művelődési Központban Csúcsforma címmel Galla Miklós és Dózsa Gergely angol és amerikai abszurd koncertjére kerül sor október 18-án 19 órakor. ír teaház, mesével Zene az ír mesevilágban címmel ír teaház lesz Gyöngyösön, a Gyöngyös étteremben. Az eseményre október 19-én 17.30 órakor kerül sor, ahol dr. Kovács Gábor ír mesekutató tart előadást. Nem az Orion tört el A nagytályai balesettel kapcsolatos első információnkra reagálva Kovács Gyuláné egri vállalkozó, Disney-park-tulajdo- nos közölte, hogy az Orion körhinta az ő tulajdona. A baleset a másik család lánchintáján történt. MÁS-prögramok Szerdán nagyon tuti táncpartira és a 40 Labor Show koncertjére várják az érdeklődőket az egri MÁS-klubban, míg csütörtökön beszélgetés lesz az AlDS-ről. Szüret Egerszalókon Vasárnap szüreti felvonulást rendeznek Egerszalókon, ahová az ostorosi és a demjéni asz- szonykórust is várják. TRAFFEPAXVEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Hatvan belterület. 14.00- 22.00 - Füzesabony belterület. Heves belterület. Megkezdődtek a Bornemissza Gergely-diáknapok Ezren az egri vár romkertjében Mintegy ezer ifjú gyűlt össze az egri vár romkertjében tegnap délután, ahol 5 órakor nyitották meg a Bornemissza Gergely-diáknapok rendezvénysorozatát. A fiatalokat, akiknek zöme a szakképzési intézet elsős tanulója volt, Dorkó Attila igazgatóhelyettes üdvözölte. Méltatta a névadó, a török- ellenes küzdelem neves alakjának érdemeit. Szólt életrajzának főbb fordulóiról, az ostromlott erősségben töltött időszakról, a harc során tanúsított hősiességéről, s várkapitányi tevékenységéről is. Felhívta a figyelmet Gárdonyi Géza munkásságára. Annál is inkább, mivel a később bemutatott játék híres regényének, az Egri Csillagoknak egy részletét dolgozta föl: Dobó esküjét. Akárcsak máskor, most is hatott a nézőkre a látvány varázsa, az eredeti históriai környezet hangulata, a produkcióban résztvevő mintegy nyolcvan gyerek igyekezete, talpraesettsége. A bemutatkozók felkészítéséről Kelemen Csaba színművész és Tihamériné Szucsik Agnes tanárnő gondoskodott, garantálva azt, hogy teljesítményük miatt nem kell szégyenkezniük. Valamennyien készültek erre az akcióra. A korhű jelmezeket a ruhaipari szakközépiskolai részleg szabta-varrta. Az idén is akadt teendőjük, hiszen a felújítás, a méretre igazítás nem maradhatott el. Mindezt azért említjük, mert valamilyen vonatkozásban mindenki tett valamit a rajt sikeréért. Este — az iskola udvarán - megválasztották azt a diákigazgatót, aki az elkövetkező napokban „gazdája” lesz az alma maternek. Ma indulnak a versengések, a játékos programok. Délelőtt 9 órától - a Gárdonyi Géza Színházban - pályaválasztási show-műsor keretében tart divatbemutatót a budapesti Modell Iskola, és ízelítőt adnak ügyességükből, képességeikből az intézet ruhaiparis növendékei is. (pécsi) Csak a húsz százalékot... Tigáz-részvények sorsáról döntött Füzesabony testületé Füzesabony képviselő-testülete rendkívüli testületi ülésen, zárt napirendi pontként tárgyalta, illetve döntött a Tigáz-részvények sorsát illetően. A város közel ötvenmillió forint értékű részvénycsomagot kap. Az egy héttel ezelőtti testületi fórumokon, mivel az EPIC közvetítésével újabb ajánlatot kapott a település az utolsó percben a részvények értékesítését illetően, nem tudta letenni voksát akkor sem az EPIC, sem pedig az OTP ajánlata mellett. Tegnap is többórás tárgyalásmérlegelés zajlott. Ismét meghallgatták mindkét fél képviselőjét, majd őket is kiküldve egyezkedtek a képviselők. Dr. Pásztor József polgár- mester hirdette ki az eredményt, pontosabban a testület határozatát. Többségi döntés volt - hangsúlyozta -, ennek értelmében az önkormányzat a Tigáz- részvények 20 százalékát - 10 millió forint értékűt - az EPIC képviselte befektető részére értékesíti. A fennmaradó nyolcvan százalékról - ami 40 millió forintot jelent - eladási szándéknyilatkozatot tesznek. Hogy kinek? Dr. Pásztor József a testületi ülés végén feltett kérdésre azt válaszolta: majd annak, aki később esetleg kedvezőbb ajánlattal jön. Volt még két napirendi kérdés, az egyik egy pályázati lehetőség megragadása a Szé- chenyi-iskola tetőszerkezetének felújítására, s útépítési lehetőségeket is tárgyaltak. HEVES HÍRLAP MW »n itaum. u)re>tnrua.'.«aao Bert» ÜGYELETE: Újságíró: MENTUSZ KÁROLY S ! Telefon- (36)413-853! Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: I BÍRÓ TÍMEA Telefon-(36)410-880 ; Fax-(36)412-333 1 Terjesztő: GAZSÓ LÁSZLÓNÉ Telefon - (36)412-646 ■