Heves Megyei Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-25 / 224. szám

10. oldal SporTTüköR 1996. szeptember 25., szerda Ma 17 órakor - női röplabda Interliga-mérkőzés a körcsarnokban AgriaComputer RC - Post Gulet Wien A felvételről csak tippelni lehet, hogy kiket kaptunk lencse­végre, ám a számok ma azonosíthatók fotó: majoros tamás Két őszi Interliga-mérkőzé- sen már sikeresen túljutott az AgriaComputer RC, az egri női röplabdázók azon­ban csak ma találkoznak a hazai közönséggel először egy újabb - meglehetősen hosszúnak ígérkező - baj­noki menetelés kezdetén. Szinte biztosak vagyunk ab­ban, hogy az egri publikum kiéhezett a röplabdára az elmúlt hónapokban, ezért ismét megtelnek majd a kör­csarnok sorai. Aki csak te­heti, elfoglalja megszokott helyét, üdvözölheti - a ko­rábbiakhoz hasonló jókat kívánva - padtársát. A szerdai mérkőzés nem ke­vesebb, mint egy Eger-Bécs összecsapás, aminek gazdag hagyományai vannak, inkább egri sikerekkel. A maribori és rijekai többnapos utazás fára­dalmait kipihenve kedden ve­zényelt újból hazai pályán edzést csapatának Janda At­tila, a délelőtti foglalkozás után vele váltottunk néhány szót. Részben vissza-, más­részt előretekintve.- Milyen tapasztalatokkal járt a szlovén, illetve a horvát portya?-Tartottam kissé a Mari­bortól, mivel egy évig nem lát­tuk őket az Interligában. Az első játszmában 10-3-ra ve­zettek is, de sikerült fordíta­nunk. Nyertük a második játszmát is, a harmadikat vi­szont elkényelmeskedték a lá­nyok. Összességében nem fért kétség a győzelmünkhöz.- Időközben úgy értesül­tünk, hogy a négycsapatos tornán a Brno legyőzése volt a legértékesebb fegyvertény.- Másfél órás küzdelemben ' kerekedtünk felül, a 3-0 elle­nére nem volt egy sima meccs. A tomagyőzelemhe7 elég volt egy szettet nyerni a Mariborral szemben, amikor az sikerült, „leült” a csapat. A cserék számomra is meglepetést okoztak, remekül játszottak mindannyian. A döntő játsz­mában aztán ismét a tapasztal­tabb játékosok segítségével diadalmaskodtunk. A második Interliga-mérkőzést Rijekában 50 perc alatt nyertük meg, a csapat annyit adott ki magá­ból, amennyire szükség volt.-Mai vendégünk, a Post Wien is játszott már Rijeká­ban, mit sikerült róluk meg­tudni?- Az ismerősök közül Dambendzet, Nagy és Polgár játszott, Czakó viszont hiány­zott a bécsiektől. Ők is 3-0-ra nyertek, mint mi.-Mire számíthatunk a 17 órai egri idénynyitón?- Hasonló küzdelmekre, mint eddig. Közel azonos tu­dású csapatoknál döntő a belső tartalék, az, hogy melyik fél képes újítani a nehéz pilla­natokban. Szakmai szempont­ból sok múlhat a nyitáson és a nyitásfogadáson.-Az egri közönség a ko­rábbi jdöből jól ismeri Janda Attilát, aki most ül majd elő­ször az egri kispadon.- Szeretnék a lelkes és hoz­záértő szurkolók . kedvében járni a csapattal. Azt kérem, hogy munkámat hosszabb tá­von minősítsék. Ezzel együtt természetesen jó lenne győze­lemmel bemutatkozni itthon, aminek az értéke nem lenne csekély, hiszen a Bécsről van szó. Aztán következhet a hosszú menetelés. Az edző annyiban már elő­retekint, hogy pénteken Extra- liga-mérkőzésen a Debrecen látogat Egerbe, vasárnap pe­dig a Vasas otthonában játszik az AgriaComputer RC. Most azonban mégis várjuk előbb a mai estét... Fesztbaum Béla Míllecentenárímni autóstúra Óvtak a recskiek A megyei /. osztályú labda­rúgó-bajnokság 6. fordulójában lejátszott Recsk - Heves (0-2) mérkőzésen a Borsod megyei Pázmándi játékvezető nem en­gedte pályára lépni a hazaiak játékosát, Sulitka Jánost. A bíró ugyanis a labdarúgó sportor­vosi igazolásának bélyegzőjét kifogásolta. A recski vezetők az üggyel kapcsolatban óvást nyújtottak be a Helasz Ver­senybizottságához - közölte la­punkkal tegnap Szepesi László, a testület vezetője. A Fegyelmi Bizottság mai, 16 órakor kezdődő ülésén fog­lalkozik a témával. Az Életért, a Földért, az Egész­ségért Alapítvány „Millecente- náriumi autóstúra magyar kirá­lyi városokba" néven kétnapos eseményt szervez, amely a tör­ténelmi barangolás mellett a he­lyes életmódot is hirdeti. A versenyt a magyar autó- versenyzés atyjai szervezték meg, ezzel is támogatva az ala­pítvány tevékenységét, amely­nek fő célja a legkiszolgáltatot­tabbak, a gyerekek segítése. A túra szeptember 28-án in­dul Kaposvárról, és a Pécs - Székesfehérvár - Esztergom - Tata - Győr - Pannonhalma ­Veszprém - Herend - Tihany útvonalon át tér vissza a somo­gyi megyeszékhelyre. A rendezők a verseny bevé­teléből gyermekintézményeket kívánnak felszerelni víztisztító berendezéssel, és szeremének egy Európában egyedülálló ok­tatási intézményt, a Hippokra- tész Természetgyógyász Egye­temet is támogatni, ahol már harmadik éve sikeresen taníta­nak együtt orvosok és termé­szetgyógyászok. A nevezésről érdeklődni le­het lapunk sportrovatánál (tele­fonszám: 06/36/413-644). Körzeti labdarúgó-bajnokságok Nyolc főre fogyatkozva is nyert a Demjén A Gyöngyös körzeti labda­rúgó-bajnokság 6. fordulójá­nak mérkőzései közül a lista­vezető idegenbeli győzelméről részletes tudósítás is érkezett: Hort - Heréd 1-2 (1-1) Hort, 200 néző. V.: Kiss F. Hort: Maksa P. - Vincze, Szántó, Maksa T., Hegedűs, Csuvikovszki, Dávid, Fodor, Káposzta, Péter. Játékos-edző: Hegedűs Ernő. Heréd: Bajkó - Juhász Gy., Juhász J., Juhász Cs., Kovács (Tóth T.), Bóna, Szabó, Terényi, Kapui, Tóth J., Búcsú. Edző: Markó Ferenc. Az osztályhoz képest igen magas színvonalú mérkőzésen kemény, de sportszerű küzde­lemben megérdemelten nyert a vendégcsapat. G.: Dávid, ill. Te­rényi, Búcsú. Jók: a hazaiak kö­zül senki, ill. Bajkó, Juhász J., Kapui. Ifik: 2-4. Patócs János További eredmények (zárójel­ben az ifjúságiak): Detk - Gyön- gyössolymos 1-1 (14-1), Zagy­vaszántó - Boldog 3-0 (2-3), Adács - Atkár 2-1 (3-1), Kará- csond - Rózsaszentmárton 0-1 (1-2). Visznek szabadnapos volt. A bajnokság állása: 1. Heréd 6 4 2­14-7 14 2. R.szt.márton 5 3 2­14-7 11 3. Karácsond 6 3 1 2 14-10 10 4. Z.szántó 6 2 3 1 6-3 9 5. Adács 6 2 2 2 16-14 8 6. Detk 5 1 4­5-4 7 7. Gy .sólymos 6 1 3 2 8-12 6 8. Boldog 5 2­3 9-14 6 9. Visznek 5 1 2 2 3-9 5 10. Hort 5 1 1 3 7-7 4 11. Atkár 5­­5 6-15 0 Az ifjúságiak élcsoportja: 1. R.szt.márton 15, 2. Adács 13, 3. Hort (26-8) 10, 4. Boldog (11-11) 10,5. Z.szántó 9 pont. Az Eger körzeti I. osztályú labdarúgó-bajnokság 5. fordu­lójának két mérkőzéséről rész­letes jelentés is érkezett: Egerbocs - Kisnána 4-2 (1-2) Egerbocs, 50 néző. V : Sipos. Egerbocs: Kelemen - Szűcs, Barta, Berecz Zs. II., Kormos, Göböly, Jakab (Cserős), Berecz Zs. I., Szecskó IL, Lipóczi, Pelyhe (Bertók). Játékos-edző: Barta László. Kisnána: Krizsó - Lakatos Z., Koncsos, Lakatos L. (Henér I.), Lizák, Gólyán, Belkovics P., Csizik A., Kölüs, Belkovics A., Gellén (Lakatos J.) Edző: Varga Béla. Változatos, izgalmas mérkő­zésen a jobb egyéni teljesítmé­nyek döntöttek a hazaiak javára, a végére elfáradó vendégekkel szemben. G.: Szecskó II. 3, Pelyhe, ill. Lizák 2. Jók: Szecskó n. (a mezőny legjobbja), Szűcs, Lipóczi, Pelyhe, ill. Lakatos Z., Lizák Zs. Ifik: 9-3. Kormos Éva Mikófalva - Demjén 1-3 (0-0) Mikófalva, 100 néző. V.: Oro- vecz T. Mikófalva: Barna - Vancsai A., Vancsai S., Kiss, Sike, Szabó, Kábái, Kovács E., Ko­vács P. (Kormos), Striez, Szőke (Kovács T.). Edző: Szőke János. Demjén: Szűcs - Rácz, Fidler, Farkas (Báder), Huszár, Tarcsy, Németh Zs., Kocsárdi, Tóth, Báder D., Montvai. Edző: Tarcsy Tibor. A lelkes vendégcsapat a kiállí­tások ellenére is megérdemelten nyert a szétesően, minden elkép­zelés nélkül játszó hazaiak ellen. Kiállítva: Németh, Báder, Hu­szár. G.: Kábái, ill. Montvai 2, Németh Zs. Jók: a hazaiak közül senki, ill. Szűcs (a mezőny leg­jobbja) és az egész vendégcsa­pat. Ifik: 0-3. Kovács Géza További eredmények (zárójel­ben az ifjúságiak): Andomaktá- lya - Párád 1-1 (0-5), Egerbakta- Egercsehi 3-5 (3-1), Verpelét- Balaton 3-3 (0-2), Szilvásvá­rad - Vécs 4-0 (elmaradt, mert a vécsiek nem jelentek meg). A bajnokság állása: 1. Balaton 5 4 1­22-7 13 2. Párád 5 3 1 1 12-10 10 3. Demjén 5 3 1 1 10-8 10 4. Egercsehi 5 3 1 1 13-12 10 5. Mikófalva 5 3­2 11-11 9 6. A.tálya 5 2 1 2 7-5 6 7. Sz.várad 5 2­3 10-11 6 8. Verpelét 5 1 2 2 13-12 5 9. Egerbakta 5 1 2 2 10-10 5 10. Vécs 5 1 1 3 6-11 4 11. Egerbocs 5 1­4 9-13 3 12. Kisnána 5 1­4 5-18 3 Az ifjúságiak élcsoportja: 1. Demjén (26-7) 13, 2. Balaton (30-2) 12, 3. Szilvásvárad (20- 3) 12 pont. Az Eger körzeti II. osztályú labdarúgó-bajnokság 5. fordu­lójának két mérkőzéséről kap­tunk jelentést: Mátraballa - Felsőtárkány II. 1-6 (0-3) Mátraballa, 50 néző. V.: Váradi. Mátraballa: Forgó L. - Szed- lák, Horváth, Forgó Zs., Rostás, Polgár, Kiss, Radies, Barkóczi, Temesvári, Fodor. Csapatve­zető: Kiss László. Felsőtárkány IL: Bakondi L. (Somogyi) - Bakondi T., Bóta, Bakondi Gy., Kakuk, Bakondi K. (Oláh T.), Barta I., Molnár, Erdélyi, Botos, Kelemen. Edző: Bajzát Zoltán. Jó talajú pályán a lelkesen ját­szó hazaiaknak nem volt esélyük a listavezetővel szemben. G.: Barkóczi, ill. Erdélyi 2, Botos 2, Bakondi Gy., Kelemen. Jók: Temesvári, Kiss, ill. Erdélyi, Bo­tos, Kelemen. Bükkszék - Dohánygyár-Egér 1-3 (0-0) Bükkszék, 300 néző. V.: Do- moszlai. Bükkszék: Almádi - Tar, Mol­nár, Zagyva Cs., Szabó, Zagyva Zs., Huszár, Braun (Oláh), Si­mon (Nagy), Tajti, Barkóczi. Edző: Huszár Béla. D.gyár: Balogh - Berecz, Sí­pos, Elizer, Zahorecz, Szász (Takács), Hajas, Hágen, Lukács (Kacsó), Fónagy, Bocsi (Ká- csor). Edző: Patvaros László. A mezőnyfölényt a második félidőben gólokra váltó Do­hánygyár megérdemelten nyert a széteső játékot mutató bükkszé- kiek otthonában. G.: Barkóczi, ill. Hágen, Kácsor, Zahorecz. Jók: Tajti, Molnár, ill. Balogh, Elizer, Fónagy. Sajóvölgyi Oszkár További eredmények: Heves­aranyos - Váraszó 0-0, Kere- csend - Szajla 3-2. A bajnokság állása: 1. F.tárkány II. 5 4 1­16-4 13 2. Kerecsené 5 3 1 1 14-4 10 3. Szajla 5 3­2 13-6 9 4. Dohánygyár 4 2 1 1 7-3 7 5. Bükkszék 5 2­3 10-14 6 6. Váraszó 5 1 2 2 8-4 5 7. H.aranyos 5 1 1 3 5-21 4 8. Mátraballa 4­­4 3-20 0 A Heves-Füzesabony kör­zeti labdarúgó-bajnokság 5. fordulójának két találkozójá­ról kaptunk részletes tudósí­tást: Boconád - Tiszanána 2-1 (1-0) Boconád, 100 néző. V.: Aszta­los. Boconád: Nagy A. - Simon (Besenyei B.), Nagy F., Bese- nyei Sz., Juhász, Blaskó, Vágó M., Torbavecz (Gressai), Marc- zis. Vágó A., Fúder. Edző: Blahó András. Tiszanána: Tóth M. - Nagy B., Angyal, Nagy J., Németh, Nagy Zs., Nagy L., Bordács, Szirák (Tolnai), Nagy Cs., Túró. Edző: Fábián Sándor. Küzdelmes mérkőzésen meg­érdemelt hazai győzelem szüle­tett. Mindkét csapat 11 -est hibá­zott. Kiállítva: Nagy A., ill. An­gyal. G.: Vágó A. 2, ill. Tolnai. Jók: Vágó A., Vágó M„ Nagy F„ ill. Nagy Zs., Bordács. Ifik: 0-2. Kisköre - Kápolna 0-0 Kisköre, 50 néző. V.: Kalmár I. László. Kisköre: Kálmán - Simon I., Labancz, Kállai, Lóié Zs. (Oláh S.), Takács, Molnár, Szabó, Lóié J., Csonka, Bacsu (Hímer), Oláh Z. Játékos-edző: Oláh Sándor. Kápolna: Molnár - Kerepesi (Tóth), Báder F. (Burai), Bitó, Wingendorf, Czékmány, Sim- rák, Báder A., Prokai, Káló, Bá­der Zs. Edző: Lovász Tamás. Korrekt játékvezetés mellett igazságos eredmény született. Jók: Simon I., Labancz, Csonka, ill. Simrák, Báder A., Prokai. Ifik: 2-2. Orbán Ferenc További eredmények (zárójel­ben az ifjúságiak): Szihalom ­Hevesvezekény 1­-2 (5-0), Kömlő - Sarud 2-2 (8-0). A bajnokság állása: 1. Kisköre 5 3 1 1 10-3 10 2. Kápolna 5 3 1 1 12-6 10 3. Sarud 5 3 1 1 0-5 10 4. Kömlő 5 3 1 1 7-5 10 5. Boconád 5 3 ­2 12-9 9 6. H.vezekény 5 2 ­3 5-12 6 7. Szihalom 5 1 ­4 0-14 3 8. Tiszanána 5 — 5 4-12 0 Az ifjúságiak élcsoportja: 1. Tiszanána 13, 2. Kömlő 11, 3. Szihalom (13-5) 9, 4. H.veze- kény (13-15) 9 pont. Továbbjutott a Ferencváros Tegnap este játszották a labdarúgó t/£7\4-kupában: Ölympiakosz Pireusz - Ferencváros 2-2 Összesítésben ezzel továbbjutott a Fradi. SZIJPEREXPRESSZ A Pótpedál Autósiskola szgk.-vezetői tanfolyamot in­dít okt 1-jén. Jelentkezés: Eger, Diófakút u. 1. Tel.: 317- 941 (70682) Bálásruha-nagykereskedés! Eger, Rákóczi 54. Téli áru jött! 36-425-046. (70723) Hordóvásár! Akciós ár! Érd.: 60-453-433, 30-585- 671. Felnémet, Bervai u. 2. (70888) Muskotály és oportó szőlőt vennék hétvégi szedéssel: 06- 20-265-696 tel. (70879) Tapéták, PVC és parafa fal­burkolók óriási választékban, kedvező áron a Mercuriusnál Eger, Deák F. u. 21. 321-524. Üzlethelyiség komplett be­rendezése kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni Eger, Dózsa György tér 6. (70669) Döntés október végén varható Tizenhatan pályáznak megyei sportigazgatónak Mint köztudott, Heves Megye Közgyűlése az 1996. évi LXIV. törvényben előírt fel­adatok ellátására Heves Me­gyei Önkormányzat Sport- igazgatósága néven intéz­ményt alapított. Az igazgató­ság vezetői tisztére pályázatot írtak ki, amelyek beérkezési határideje szeptember 20-án lejárt. Mivel meglehetősen foko­zott érdeklődés kíséri az új szervezet majdani munkáját, így sokak számára egyáltalán nem közömbös az intéz­ményvezető személye. Olvasóink számára Lassú Árpádtól, a megyei önkor­mányzat művelődési és sport­irodája vezetőjétől kértünk tá­jékoztatást a dolgok jelenlegi állásáról.-A pályázatokat köteles­ségünk bizalmasan kezelni, mindössze annyit mondhatok el, hogy tizenhatan éltek a le­hetőséggel. Először az Ifjú­sági és Sportbizottság alakítja ki véleményét a pályázókkal kapcsolatban, majd javaslatot tesz a megyei közgyűlés felé. A közgyűlés október végén dönt a megyei sportigazgató személyéről, aki várhatóan november elsejétől kezdheti meg működését - mondta készségesen, ám érthető titok­tartással az irodavezető. F. B. Terem labdarúgás A Szőlöskert győztes rajtja Az országos 1. osztályú terem­labdarúgóbajnokság Keleti csoportjában szereplő két megyei csapatunk 1. forduló­beli eredményei: Szőlőskert-Nagyréde - Argentum FC Nyíregyháza 3-2 (0-1) Gyöngyös, Kócsag út, 150 néző. V.: Varga S., Gyenge Z. Szőlőskert: Szalontai Gy. - Tóth N., Cseri, ^Baranyi I., Koltai. Cs.: Huszar K., Tóth Gy., Takács Gy., Csomós, Ju­hász K., Kareczki. Csapatve­zető: Sári Géza és Ács János. Egyenlő erők küzdelméből a többet futó, de kissé bátorta­lanul játszó hazaiak 0-2-ről fordítva megérdemelten ke­rültek ki győztesen. G.: Bara- nyi I., Koltai, Tóth N. Azzurro FC-Hatvan - Meggy Új-Zéland Miskolc 3-6 (0—4) Hatvan, 100 néző. V.: Farkas Gy., Paróczai D. Hatvan: Kökény - Inkret, Sisa, Tordai, Füzér. Cs.: Bo- hács, Palásti, Szántai, Málo- vics, Molcsányi. Csapatve­zető: Farkas Ferenc. Az 5 új játékossal felálló hazaiak először játszottak eb­ben az összeállításban, amit a megfiatalított vendégek ki is használtak. G.: Tordai, Inkret, Palásti. További eredmények: Al- győ - Great Tours Joyce 1-9, H KFC’93 - Valentin SK 6-3, PFC Heveder - Berek Rolád Technika Háza 9-4, Homoki SE - FC Sportinfó 5-6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom