Heves Megyei Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-04 / 206. szám

2. oldal Megyei Körkép 1996. szeptember 4., szerda Az EPIC továbbra is optimista Eladják a Tábornok-házat Funkciót a Trinitárius-templomnak! Ismét Két Lotti A 36. heti Két Lotti játékban a háromtalálatosak nettó nyere­ménye 79.420 forint, míg a két- találatosak 630 forintod érnek. A nyerőszámok: 47, 51, 61 és 30, 34, 62. A szelvényeket továbbra is péntekig veszik át, s a nyere­ményeket az IBUSZ- és az Ex- pressz-irodákban fizetik ki. Jövőre is olcsóbban Sikeres tankönyvbörze Első ízben adott otthont egy nem mindennapi kirakodóvá­sárnak az egri Ifjúsági Ház, ahol az árusítók jobb állapotú általános és középiskolai tan­könyveket (segédanyagokat) pakoltak ki standjukra. A Magyar Televízió Zöld­pont című műsorának felhívá­sára országunkban öt nagyvá­ros rendezte meg az első tan­könyvbörzét - tájékoztatta la­punkat Sütő Ágnes, az Ifjúsági Ház munkatársa. Elmondta, hogy az idei vásár sikerén fel­buzdulva, jövőre is szeretnék megrendezni a börzét. Terveik szerint a következő évben már kétnapos eseményt terveznek. A vásáron elsősorban azok kötöttek sikeres üzletet, akik előnyösebb áron szerettek volna iskolai könyvekhez jutni, vagy a tankönyvkiadók által még meg nem küldött kiadvá­nyokat kívánták mielőbb besze­rezni. (ho) Új hivatalvezető a főkapitányságon A sajnálatosan fiatalon, idén májusban, 44 esztendős ko­rában elhunyt Sipos András r. alezredes örökét a Heves Megyei Rendőr-főkapitány­ság hivatalvezetői beosztá­sában - az élet rendje sze­rint - új ember veszi át. Er­ről tegnap délután Kakuk György r. alezredes, szóvivő tájékoztatta a Heves Megyei Hírlapot. Mint ismeretes, Sipos András volt a Nyilvános­sággal a biztonságos kör­nyezetért elnevezésű, szak­mai körökben is elismerést aratott projekt, egyedülálló kísérlet irányítója. Szeptember 1-jei hatály- lyal Bessenyei Anna r. alez­redest nevezték ki erre a tisztségre. Az utód polgári alkalma­zottként kezdett dolgozni a megyei főkapitányságon, majd 1990-től - hivatásos­ként - az Egri Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztályán kiemelt fővizsgálóként tel­jesített szolgálatot. (Folytatás az 1. oldalról) Heves megyét illetően Suhajda Endre kijelentette: szükebb pát­riánk érintett önkormányzatai­nak jelentős része - elsősorban a kisebbek - már szintén elfo­gadták az EPIC ajánlatát. A települési tulajdonban lévő gázvagyonnal összefüggésben elhangzott: az EPIC tudomása szerint a Tigáz a korábbiaknál kedvezőbb ajánlattal kereste meg a legtöbb és legnagyobb értékű gázközművel rendelkező szabolcsi önkormányzatokat. Eszerint a gázszolgáltató a be­kerülési költség 40 százalékát fizetné ki a keleti megyében úgy, hogy idén ennek 40, a kö­vetkező két évben pedig 30-30 százalékát utalná át - 15 száza­lékos kamattal.- Ez azonban még csak aján­lati szinten fogalmazódott meg - jegyezte meg Suhajda Endre -, így túlzás azt állítani, hogy a Tigáz elorozta az EPIC orra elől Szabolcsot. Annál is inkább túlzás, mert ugyaninnen már vannak aláírt szerződéseink a gázközmüvekre is, ráadásul úgy véljük, ha minket bíznak meg a további tárgyalásokkal, úgy még a mostaninál is kedvezőbb ajánlatra bírhatjuk a gázszol­gáltatót. Az ugyanis még a lai­kusok számára is nyilvánvaló lehet, hogy a Tigáz - külön-kü­lön tárgyalva az önkormányza­tokkal - lényegesen alacso­nyabb áron szerzi meg a rend­szereket. Az általunk kínált szerződésben foglalt kizáróla­gosság is csupán annyit jelent: az EPIC nélkül nem ülhetnek tárgyalóasztalhoz a települé­sek, nem pedig azt, hogy nem állunk szóba a Tigázzal. Heves megyével kapcsolat­ban kijelentette: az utóbbi he­tekben jelentős változások nem történtek, s mivel a Tigáz itt a szabolcsinál sokkal szerényebb ajánlattal rukkolt elő, komoly kifogás nem merült fel az EPIC-kel szemben. * Czuczor László, a Heves me­gyei önkormányzat főtanácsosa szerint a megyénkben lévő 50 részvényes önkormányzat közül 15, jobbára kisebb település írta eddig alá az EPIC-es szer­ződést, míg a 67 gázvagyonnal rendelkező város és falu közül a hat községet tömörítő Tenkes Rt. tette le voksát a tanácsadó cég mellett. (Hasonló lépésre készül az öt település által al­kotott Bátor Rt. is.) Ez azonban - mind a részvényesek, mind pedig a vagyonosok esetében - nem jelenti azt, hogy csupán ennyien bíznák meg az EPIC- et, hiszen többen egyenesen az osztrák cég budapesti irodájába küldik az aláírt szerződéseket. (kühne) Ismét tárgyalóasztalhoz ültek tegnap Egerben az Evat Rt. képviselői, a városi önkor­mányzat szakemberei és az Or­szágos Műemlékvédelmi Hiva­tal képviselői, hogy áttekintsék a város jelentős műemlék épü­leteink további sorsát. Gadavics Gyula, a főmérnöki iroda vezetője az ülés után ösz- szegezte a történteket:-Többet vártunk a mai tár­gyalástól, hiszen az OMVH-tól csak a tervezők jelentek meg. így konkrét lépések nem szület­tek, hanem áttekintették a meg­oldásra váró feladatokat. így szó volt a Hibay Károly úti zsi­Egri olvasóink közül többen is érdeklődtek, mit tudunk az egri vár közelében levő Garabon­ciás cukrászda bezárásáról. A kérdést továbbítottuk Harmati Péternek, a Panoráma-Vik Rt. igazgatójának. Elmondta: ko­rábban Kiss Erika cukrász vál­lalkozóval kötöttek szerződést az üzlet működtetésére. A bérlő azonban felmondta azt, így szeptember 2-töl zárva a cuk­rászda. Kiss Erika azonban vál­lalta, hogy amíg az új bérlő nem nyitja meg az üzletet, an­- Egyelőre nem kaptunk választ a rendőrség illetékes fővárosi kapitányságától arra a kérdésre, vajon a nyelvvizsga-bizonyít­vánnyal rendelkezők közül kik azok, akik törvénytelen úton ju­tottak az okmányokhoz - tájé­koztatta lapunkat Horváth Ti­bor, az Eszterházy Károly Ta­nárképző Főiskola tanulmányi osztályának vezetője. Az ellenőrzés elhúzódása miatt várhatóan füstbe megy az a korábbi elképzelés, hogy a meg nem engedett eszközökkel élők már be sem iratkozhatnak a most kezdődő tanévben. Az egri főiskoláról több száz, nyelvvizsgával rendelkező je­lölt bizonyítványáról juttattak el információt a hatóságnak. Országosan csupán ebben az évben több mint 19 ezer jelent­kezőről van szó. A bizonyítvá­nyok átvilágítása és a felelős­ségre vonás is késik, így már csak a tanév folyamán lesz mód a vétkesek megbüntetésére. Horváth Tibor közölte azt is, nagóga sorsáról, a Kertész úti Kötélverő-ház jövőjéről és a Trinitárius-templom hasznosí­tásáról. Az első két épület ter­veinek elkészítését az OMVH vállalta, míg a rekonstrukció fi­nanszírozásának költségeiről később döntenek. Elhangzott: a Tábornok-há­zat el kell adni, hogy végre megfelelően hasznosítsák az épületet, illetve a Trinitárius- templomnak belső funkciót kell találni, hiszen addig csak az épület külső homlokzatának szépítésével tudnak foglal­kozni. (-romi) nak hátsó, konyhai részét to­vábbra is üzemelteti. Ott süte­ményeket készítenek iskolák­nak, büféknek. Harmati Péter azt is megem­lítette, hogy zártkörű, meghívá­sos rendszerben több vállalko­zóval folytatnak tárgyalásokat. Várható, hogy a cukrászdában a hét elején kezdett leltárt hama­rosan befejezik, és az új bérlő­vel is megköthetik a szerződést, így hamarosan újra nyit majd a népszerű egri Garabonciás. (m. k.) hogy a Művelődési Miniszté­rium megküldte ajánlását, amelyben a bizonyított csalás esetén tesznek javaslatot az ilyenkor szükséges eljárásra. A főiskola - mint autonóm intéz­mény - mérlegeli ezeket, s adott esetben megteszi a szük­séges lépéseket. Az okmányha­misításba keveredett személyek a büntetőeljárás mellett - fel­téve, hogy a gyanú megalapo­zott, és bizonyítást is nyer a cse­lekmény - a főiskolai fegyelmi eljárásra is számíthatnak. En­nek vége pedig a kizárás. A tanulmányi osztály veze­tője azonban nem aggódik ami­att, hogy túl sok ilyen megol­dásra kerülne sor. A jelenség semmiképpen sem lehet töme­ges, egy-egy lebukott jelöltre számítanak csupán. A diplomát szerzettek ellenőrzéséről nincs szó, bár az intézménynek már semmilyen lehetősége sincs, hi­szen a tanuló jogviszonya meg­szűnt, a többi a hatóság dolga. (kj) A szerződés mindkét fél javát szolgálja (Folytatás az 1. oldalról)-A kollégák azonosultak az alapgondolattal, s ezzel tulaj­donképpen megerősítették el­határozásunkat. Hadd emel­jem ki: nem csalódtunk. Ezt konkrét példákkal is igazolha­tom. A hosszú távú összhang nekünk legalább olyan érde­künk, mint a település irányí­tóinak. Az sem lényegtelen, hogy segítséget kapunk a kva­lifikált oktatók letelepedésé­hez. Elképzelhető, hogy a mindnyájunknak számottevő, országos vagy nemzetközi ki­hatású rendezvények, konfe­renciák költségeinek fedezé­séhez némi támogatást biztosí­tanak. Remélem, ezzel az igennel új korszak kezdődik mindkettőnk számára.- Régóta meggyőződé­sünkké vált - emelte ki a pol­gármester -, hogy a város kul­túrájának integráns része a fő­iskola tevékenysége. Ebből következik, hogy nem játsz­hatjuk el a két szomszédvár cseppet sem szívderítő szerep­körét. Hadd igazoljam én is azt, hogy részünkre is kamato­zik ez a megállapodás. Az 1996-97-es tanévtől kezdő­dően évente öt személy posztgraduális képzését vállal­ják térítésmentesen a meghir­detett szakokon. A kedvezmé­nyezett hallgatókat a felvételi jelentkezést benyújtottak kö­réből mi jelöljük ki. Ez csak egy előny a sok közül, de ez is hitelesíti, hogy mindkét eset­ben a kölcsönös érdekek érvé­nyesülnek... (pécsi) Új bérlővel hamarosan nyit az egri Garabonciás Késik a nyelviokmány-eüenőrzés A vétkeseket kizárják a főiskoláról, a végzetteknek marad a büntetőeljárás A vénasszonyok nyara csak október közepére várható Szomorú, esős időben indultak útnak hétfőn reggel az iskolá­sok. A rendhagyó, borongós időjárás azonban nemcsak a kis­diákokat siratja el. A meteorológiai előrejelzés szerint szep­temberben sok csapadékra kell számítani.- Októberig vámunk kell az in­dián nyárra - tájékoztat ben­nünket Bártfay Erzsébet meteo­rológus, az Országos Meteoro­lógiai Intézet munkatársa. - Nem sok jóval lehet biztatni azokat sem, akik a nyári utó­szezonban szerettek volna pi­henni. E hónapban végig bo­rult, esős időjárásra kell számí­tani. Hűvös hónapkezdés vár­ható októberben is, ám pár heti esőzés után végre megérkezik az indián nyár. A meteorológus szerint semmi szokatlan nincs ebben a csapadékos őszkezdésben, s a magyarázat is egyszerű: a ha­zánk fölé érkezett léghullámok egy helyben pörögnek, s nem tudnak távozni. Arra a kérdé­sünkre, igaz-e* a megfigyelés, hogy hűvös nyár után enyhe, rövid tél következik, Bártfay Er­zsébet így felelt:-Nem törvényszerű, de az előrejelzések ismeretében az idén ez a jóslat beválik. Annyit még érdekességkép­pen sikerült kideríteni: hasonló esős ősz 1978-ban volt utoljára. (szuromi) Nincs egyezség az ágyszámcsökkentésben (Folytatás az 1. oldalról) A megkérdezett ezúttal termé­szetesnek tartotta megjegyzé­semet, és egyetértett vele, bár kiemelte azt, hogy ezúttal nem szakmai tisztségviselőként van jelen, hanem a minisztérium tulajdonosi érdekeit képviseli. Másképp szólva: álláspontja fából vaskarika. A felvetett témával kapcso­latban megnyilatkoztak a me­gyei kórházak vezetői is. Információik nyomán fény derült arra, hogy mindhárom városban már korábban is lép­tek, azaz meglehetősen indo­koltan ragaszkodtak az ön- kormányzati óhajokhoz, hi­szen ezek érvényesülése való­ban a felkarolásra szorulók javára kamatozna. Aztán érdekes motívumok is felbukkantak. Kiviláglott, hogy az a bizonyos törvény, il­letve annak összeállítói egyál­talán nem számoltak azzal, hogy akadnak olyan kórházak - ilyen például a hatvani -, amelyek nemcsak egy megyé­hez kötődnek, nemcsak onnan fogadják a bajbajutottakat, a beutaltakat, hanem - határterü­letiek lévén - a környező köz­ségekből is. Ebben az esetben másfajta mérlegelés dukálna. Igen ám, de ezt a számos szempontra nem figyelő ki­dolgozók egyáltalán nem fe­dezték fel. Olyan érv ez, amely átgon­dolásra, bizonyos mérvű visz- szalépésre késztetheti a mi­nisztériumot, annál is inkább, hiszen a regulák kialakításá­ban oroszlánrészt vállalt, vagyis egyáltalán nem túlzás az, hogy egye meg azt az ételt, amit főzött és tálalt. Diszkrét vita kerekedett ar­ról is, hogy minek minősíthető a Mátrai Állami Gyógyintézet: országosan kiemeltnek, vagy nem. Mivel az előbbi titulus nem illik rá, módosulhat az egyezkedés e szempontból is. Mindössze tíz nap maradt arra, hogy valamennyi érintett kialakítsa a következő fordu­lóra szóló taktikáját és straté­giáját. Jeleztem: ez bizony kataszt­rofálisan kevés, annál is in­kább, mert eddig tetemes idő elpazarlódott. A főosztályvezető bizako­dásával láthatóan nem min­denki értett egyet. Megrendítő mozzanat volt az, amikor a kecskeméti Egész­ségünkért Alapítvány képvise­lői azért kértek szót a sajtótá­jékoztatón, mert hallgatói mi­nőségben sem engedték be őket a tanácskozásra. Akkor sem, ha egyértelműen hangoz­tatták, hogy ők aztán igazán a betegeket képviselik. Utólag is beszélgettem ve­lük. Keserű mondatok sorjáz­tak egymás után. Jelezték: éj­szaka utaztak, s most csalódot­tak, de azt is megerősítették, hogy nem adják fel. Akkor is küzdenek céljaik megvalósítá­sáért, ha az első ütközetet, úgy tűnik, elvesztették. Mindehhez nem fűzök semmit. Döntse el a tisztelt ol­vasó, hogy ebben az esetben kinek az oldalán az igazság. Pécsi István Árvíz Egerben. A hétfő esti égi áldás következtében valósággal járhatatlanná vált az egri Faiskola utca egy jelentős szakasza. A tűzoltók a helyszínre érve megtisztították a kö­zelben lévő eldugult csapadékelvezető csatornát, s így vezették el a nagy tömegű vizet. Fel­vételünk azt a pillanatot örökíti meg, miként próbáltak úrrá lenni az erre közlekedő gépko­csivezetők a szokatlan akadályon. fotó: majoros tamás

Next

/
Oldalképek
Tartalom