Heves Megyei Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-21 / 221. szám
1996. szeptember 21., szombat 5. oldal Gyöngyös És Körzete Kié lesz az Erdélyi tér? Gyöngyös - igen szerény - további beépítési lehetőségeit az Erdélyi téren és környékén próbálják növelni területbiztosításokkal. A törekvésekben elsősorban a műemlékvédelmi és városképi szempontból más hasznosításra célszerűbb ön- kormányzati bérlakások kiürítésével költözésre kényszerülő családok „fészekrakását” segítenék. Ez ügyben a polgármesteri hivatal munkatársai szélesebb körű tájékoztatáshoz, tájékozódáshoz is kezdtek a Nádor, a Püspöki, a Kossuth, a Petőfi utcában, az Egri úton, illetve egyéb helyeken. Az itt élőkkel, a két és több gyermeket nevelő szülőkkel elbeszélgetve azonban igen csekély érdeklődést tapasztaltak javaslatukkal kapcsolatban. Mindössze négy család jelentette be részvételi szándékát a tervezett programban. Közülük kettőt jelenleg is kapcsolat köt az építésre felajánlott területhez, s talán el sem igen lehetne csábítani máshová. Am ragaszA mátraszéntimrei önkormányzat vonzó, új játszótérrel örvendeztette meg a gyermekeket az idei nyárra. Mindjárt szívesebben időztek így a családok, az apróságokat olykor alig lehetett továbbmozdítani a népszerű kirándulóhelyen. Pedig a csodás hegyvidék még sok más rakodásuk a többiek kedvével együtt sem biztató a tervhez. Ennélfogva aligha születik új, korszerű városrész ott, ahová megálmodták, s már a beépítési engedélyezési tervek is elkészültek. Jóllehet, egy 2,5 szobás otthon bruttó 3-3,2 millió forintos kivitelezési költségének 65 százalékát kedvezmény könnyíthetné. Az üres telkek ilyenformán továbbra is csak várják a jelentkezőket, akiknek az építkezéshez négyzetméterenként 400 forintért kínálják a helyet. Az összefogásra is módot teremtve, több olyan telket kialakítottak, ahol akár háromlakásos épület készülhetne az ide te- lepedőknek. Ha pedig magán- vállalkozásban még így is lassú az indulás, esetleg maga az ön- kormányzat adhatna nagyobb lendületet a beépítéshez, saját beruházásában készülő kis bérházakkal. Viszont - egyelőre - még erről is csak gondolkodnak...-nsze- is rengeteg érdekességgel, látnivalóval, szépséggel csábította a vendéget. A kedves létesítményt - jobb időben - ősszel is számosán felkeresik. S reméljük, hogy a fényképezőgép nem az utolsó idei látogatást örökítette meg itt, a galyatetői játszótéren! Galyatető játszóhelyén Ezt a mászókát ki kell próbálni! fotó: gyóni gyula Félliteres palackokban az óbor A visontai határban is szüretelnek Augusztus óta szüretelnek a Visontai Mezőgazdasági Szövetkezetben. Mint Krizsó Imre elnök mondja: még a többnapos nagy ünnep után hozzáláttak az Irsai próbaszedéséhez, aztán pedig a rizlingszilvánival, a Chardonnay-val, a Muscat Lunerrel, a muskotállyal folytatták. S az említettekből e hét végére be is fejezik a betakarítást, amit egyébként a sok esőzés, az embert és gépet egyaránt kemény próbára tévő idei szokatlan időjárás miatt gyorsítani kellett. Várhatóan szeptember utoljára azért az oportó szőlő is kosárba, puttonyba, kádba, présbe kerül, hogy kicsorduljon a leve, s a továbbiakban borrá érjen. Bármennyire kiszámíthatatlan is az idő, a visontai határban bíznak abban, hogy nem marad el a „vénasszonyok nyara”, lesz még huzamosabb napsütés és tartósabb meleg. S legalább október elején megint lekerülhet a vastagabb felső, nekivetkőzve szorgoskodhatnak majd a tőkék között.- A kékfrankos, a Zweigelt marad a következő hónapra - magyarázza az elnök nyakig a munkában -, s reméljük, hogy addig legalább ezek jobban is megcukrosodnak. Az eddigiekben ugyanis nem túlságosan kényeztetett el bennünket édességével a szőlő, két-há- rom fokkal adósunk maradt. A Chardonnay volt a kedvünkre valóbb, de az igazitól sajnos még ez is elmaradt. Inkább csak a mennyiséggel lehetünk elégedettebbek. A termésátlagok talán túlontúl is magasak a földeken. Többnyire a családok szorgoskodnak kis birtokaikon, fizetett munkások jobbára - hogyha nem éppen kizárólag - a szövetkezet 70 hektárnyi bérleményén dolgoznak. Gyöngyösről, Mezőszemeréről, Szihalomról. Mint év közben is, amikor szükséges.- Először szüretel a helyi hegyközség - fűzi az iménti- ekhez Krizsó Imre -, s a munkához külön bizottságot is alakítottunk. Az előkészületektől a munka befejezéséig tart a megbízása, jövőre pedig újat választunk a helyébe. Sok mindenre kell figyelnie, felelősségteljes a feladata, de eddig még helytállt mindenben. S a továbbiakban is aligha lesz baj vele!- Mekkora felvásárlásra számítanak? - kérdem az elnöktől.- Húszezer mázsára szerződtünk, de úgy néz ki, hogy 25-30 is lesz belőle - válaszolja a szövetkezet első számú vezetője. - Minket szerencsére nem zavarnak az alföldi kereskedők. Amíg hozzánk egészen közel is szüretelnek a kecskemétieknek, a visontaiak nekünk adják a termést. Igaz, iparkodunk is tisztességesen fizetni érte. Kilogrammonként 33-55forintot adunk a szőlőért. Az Irsait teljesen kifizettük, s a többinél is folyamatosan próbáljuk legalább a pénz felét biztosítani az átvételnél. Míg a számlát legkésőbb decemberben teljesen rendezzük. Nem könnyű, mert hitel nélkül igyekszünk gazdálkodni, de ha csak lehet, kerüljük, hogy a visontai termelőknek nagyobb gondot okozzunk. Szerencsére csor- dul-cseppen. Nemrég is nagyobb tételt tudtunk értékesíteni a borunkból, s így lett fedezet a kiadásainkhoz. Borászatunkban egyébként mind biztatóbb a minipalackozónk, ahol a „célba vett” néhány nagyobb forgalmú áruházból a Metrónak máris dolgozunk, s legközelebb félliteres - mindinkább divatozó karcsú, magas - üvegekbe is töltünk több fajtából.- Csak a szőlőt szüretelik így kora ősszel Vis ontán?- Természetesen mással is foglalkozunk ezekben a hetekben. Túl vagyunk már a napraforgó „próbavágásán”, s hadd tegyem mindjárt hozzá, hogy a kedvünkre. Hektáronként 2-2,5 tonnát adhatnak a földek, s bízunk abban, hogy így is lesz. Ugyanekkor pedig a vetésekhez is hozzáláttunk. Végeztünk a repcével, s előkészítjük, hogy az őszi búza is földbe kerüljön.- Mire számítanak az év végéig?- Bízunk abban, hogy az idei esztendő elfogadható eredményt hoz. (gyóni) Kórházi bútorok a szövetkezetből A gyöngyösi Mátrép a bútoraiból már a második ütemben szállít a budapesti Külkereskedelmi Főiskola berendezéséhez, s harmadik részét küldi novembertől a soproni kórház felszereléséhez kért szállítmányoknak. Termékei külföldön - Németországban — is kelendőek. Mint Gáspár András elnöktől megtudtuk: a gyógyintézeti ágyakból, asztalokból már hosszabb ideje folyamatos az export, s a megrendelések tartósnak ígérkeznek. A szövetkezet • 200 körüli dolgozójának más — szintén hagyományos - munkáival együtt 350^100 millió forintos árbevételre számít az idén. Forgalmából várhatóan 20 százalékos lesz a külföldi értékesítés. A külföldi kapcsolat biztos alap a szövetkezeti tevékenység folytatásához, amit egyébként sok kisebb vállalkozás is jellemez még napjainkban. Hol kémek még pénzt a gyöngyösi parkolásért...? Az átmenő forgalom folyamatosabbá, a kereskedelmi árufeltöl- tés zavartalanabbá tételére, a környezeti túlterhelés enyhítésére a gyöngyösi önkormányzat is szabályozta területén a gépkocsik várakozását. A fizetőparkolók helyét, számát meghatározva tette közzé pályázatát a létesítmények üzemeltetésére, amit végül is a Városgondozási Rt. nyert el. Az autóstársadalom nem fogadta osztatlan örömmel a cég ilyenféle szereplését ott, ahol korábban ingyen is bárki megállhatott. Ám lassacskán hozzászoktak a járművezetők a változásokhoz. Csak akkor kapták fel a fejüket jobban is, amikor a társaság még váratlanabbul továbbterjeszkedett. Az önkormányzat tudta, beleegyezése nélkül kezdte követelni a díjat az Arany János, a Csömör, a Jókai, a Vak Bottyán és a Zöldfa utcákban is. Sőt. hogy a lista teljesebb legyen, például az elmúlt héten e sorok írójától már a Török Ignác utcában is kérték a pénzt. Ott, ahol az utolsó időkig bárki térítés nélkül használhatta a mára palánkokkal körülhatárolt, el- barikádozott kis térséget, rövidesen pedig a teljes szakaszon mindenre kiterjedő nagy felújítás kezdődik. A furcsa „nyújtózkodás” ellen a legutóbbi testületi ülésen Keresztes György képviselő már interpellációban is tiltakozott a városházán, tételesen említve választóinak, s saját magának a kifogásait. Elfogadták panaszát, s megígérték, hogy választ is kap majd észrevételeire. Kíváncsian várjuk a magyarázatot, s ígérjük: nem maradunk vele mi sem adósok olvasóinknak. (-ni) Testvérvárosok gyöngyösi fogadása Testvérvárosi küldöttségeket fogadott pénteken este Szabó Gyula polgármester Barabásné Czövek Agnes alpolgármester társaságában a gyöngyösi ön- kormányzati hivatal udvarán. Az erdélyi Kézdivásárhely és az ausztriai Zeltweg művészeti csoportjai ma este kulturális bemutatón, holnap a szüreti felvonuláson szerepelnek. Karácsondi gép főpróbáját tartják Karácsond önkormányzata a nyáron 450 ezer forintért használt munkagépet vásárolt. Főpróbájára a még tartó vizes munkáknál került sor. A géppel alvállalkozásban készítik a csőfektetéshez szükséges árkot, amiért az önkormányzat 750 ezer forinthoz jut. Domoszló hétfőn új orvosát választja Tizennégy pályázat érkezett a nyugdíjazás miatt megüresedett domoszlói háziorvosi állás betöltésére. Az önkormányzat képviselő-testülete hétfői ülésén választja ki a legmegfelelőbbnek talált doktort. A Mátrában majd Imrék találkoznak Mátraszentimre a község névadójának ünnepét nem mindennapi találkozóval is köszönti az ősszel. Az önkormányzat erre az alkalomra Imre nevű településeknek küldött meghívót. A Cantus Corvinus kárpátaljai vendégei Kárpátaljai - técsői - vendégei vannak a gyöngyösi Cantus Corvinus énekkarnak. A külföldiek kórusának szereplései a helyi szüreti napok programját is színesítik. Halmajugraiak - faluszépítésen Az önkormányzat a polgármesteri hivatal dolgozóival szépíti tovább Halmajugrát. Az elmúlt napokban a községháziak több alkalommal is osztoztak a parkok, virágok gondozásán. Nyugtalanítóak a bűnöző fiatalok Gyöngyösön és vonzáskörzetében tavaly már 2123 volt az ismertté vált bűncselekmény: a városban 18, a községekben együttesen 10 százalékkal több, mint a korábbi esztendőben - értesültünk a rendőrkapitányság legutóbbi beszámolójából. A Mátraalja központja - legnagyobb települése - 60 százalékban osztozik az eseteken, amelyek döntően, 913 alkalommal a vagyon ellen irányultak. A lopások száma elérte az 567-et, jármű önkényes elvételére a korábbinál kétszer több példa akadt. Tizennyolc csalás történt és 63 rongálás. Viszont 255-ről 206-ra csökkent a betöréses lopás, 15-ről 8-ra a rablás, s az előző 87-ről 70-re mérséklődött a büntetéssel járó közlekedés. Kevesebb lett a közlekedési baleset is, ezen belül a súlyos és köny- nyebb sérülés. Ám amíg korábban csak egy, 1995-ben már három végződött halállal. Ugyanakkor a kisebb kihágásokért 817 személyt együttesen 994 ezer 500 forinttal kellett a helyszínen bírságolni. Á megelőzőhöz képest sajnos az idei első fél évben is folytatódott a helyzet romlása. Gyöngyösön az együttesen 528 bűncselekményből már 80 százalék volt a vagyonnal kapcsolatos. Nyugtalanító a fiatalok növekvő szerepe, a 14-17 éves ifjak mind aktívabb közreműködése a bűnözésben. Sok az iskolai lopás, a csavargás is a diákság körében, s egyre fel- háborítóbb, ahogyan a tanulók a rendőri intézkedésre reagálnak. Kedvezőtlen tapasztalat általánosságban is a városban, hogy a közrend elleni bűncselekményeken belül több a garázdaság, míg valamelyest biztató, hogy némileg kevesebb szabálysértési feljelentésre volt szükség. S közlekedési baleset sem fordult elő annyiszor, mint tavaly az első hat hónapban. A rendőrség azon van, hogy csírájukban fojtsa el a nemkívánatos jelenségeket, a fiatalok minél kisebb részben jelentsenek a bűnözéshez utánpótlást. Ennek során határozottan törekszik a szülőkkel és az oktatási intézményekkel való jobb együttműködésre. így Kisnánán és Gyöngyössolymo- son kísérleti jelleggel már az iskolai tantervbe is beépülhetett a „DADA” - a dohányzás, az alkohol, a drog és az ÄIDS elleni - program, amelynek keretében felkészült rendőrtisztek tartanak rendszeresen előadásokat. A jó tapasztalatokat aztán megpróbálják most a városban is hasznosítani. Kezdeményezik a hasonló foglalkozásokat Gyöngyös iskoláiban is, ahol bizony még elég nagy szükség van a rendőri nevelésre ahhoz, hogy a jövő generációját illetően a mostaninál jóval nyugodtabbak lehessünk.-ígyA füredi iskola jubileuma Negyedszázados Mátrafüreden az erdészeti szakmunkásképzés, s évtizedes az egri Dobó István Gimnáziumból ide költözött szakközépiskola. A jubileumot, jeles intézettörténeti ünnepet e hét végén kétnapos országos találkozó teszi feledhetetlenebbé. Pénteken délután a Vadas Jenő Erdészeti Középiskola az ' itt újdonságnak számító leány- futballal - a helyi és a barcsi női labdarúgócsapat mérkőzésével - köszöntötte az évfordulókat, este pedig az oktatási intézmény faragott emlékkövet is avatott, történelmi visszapillantással. Ma reggel 7.45 órakor nyitják az országos jubileumi sportnapot. Hazánk legkülönfélébb helyeiről érkeztek rá a résztvevők. A helyieken kívül így az ásotthalmi, a barcsi, a piliscsabai, a soproni, a szegedi és szőcsénypusztai testvériskolák versenyzői is vetélkednek a különféle labdajátékokban, közöttük kis- és nagypá- lyás fociban, vagy éppen az asztaliteniszben. Lesz atlétikai viadal futásban, távolugrásban, rendeznek tájfutást, húrt feszítenek az íjászok, s légfegyverrel is céloznak majd a lövészek. Naphosszat tart a változatos küzdelem, ami tulajdonképpen a kispályás labdarúgás délután fél négyre tervezett döntőjével ér véget. Este 7-től már az ünnepélyes eredményhirdetésre kerül sor, s reméljük, sok mátrafüredi sikerrel. Mindenesetre szurkolunk hozzá!