Heves Megyei Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 177-203. szám)
1996-08-03 / 181. szám
Ezerszáz esztendő okító üzenete (3.) Kínkeserves rendszerváltás István bankója N em túl jó jel. Már államalapítónk, Szent István arcmása is hamarosan ott díszeleg egy papírbankón! A millecentenárium évében akár még rendjénva- lónak is tarthatnánk a tisztelgést első királyunk előtt. Még az a dőre gondolat is megfordul a honi halandó fejében, miért nem jutott ez a megemlékezés korábban a pénzgyártók eszébe?! Aztán, ha - nyári uborka- szezon lévén, nagy mértünkben, miként a bejelentés is ekkorra időzíttetett - jobban belemélyedünk a témába, talán a válaszra is rábukkanhatunk. A csúnyácska, s már el is feledett tízesre, húszasra vagy ötvenesre nyomtatták volna rá a lelkes grafikus várható remekét? Ugyan kérem! Hogy jöhettek volna e bankócskák legkiválóbb történelmi személyiségünkhöz?! Kossuth apánk joggal foglalta el a helyét a hajdan ragyogó (lásd: sokat érő), napjainkra viszont már fényét vesztett százason. Később a lila ötszázas költő és a zöld hasú ezres Bartók fészkelte be magát a papírpénzalkotók agyába. Jelzendő a politikai nagyságoknak, hogy a művészetekre is áldoznia illik a kulturális örökségét megőrizni óhajtó országnak. Széchenyi gróf múlt századi gazdaság- fejlesztő cselekedeteit arányosan „honorálta” a grémium, amely eldöntötte: az ötezresen van az ő helye. A mostani hír kapcsán bizony nem túl biztató az a súgva említett megjegyzés sem, amit a megyei jogú városunk polgármesteri hivatalának tisztségviselője tett: a legokosabb minden pénzt üzletbe, valutába vagy ingatlanba befektetni. Ki tudja, mit hoz a jövő? Még az is megtörténhet, hogy aki összegyűjtögetett forintjai révén most vagyonosnak mondhatja magát, hirtelen mindenét elveszti... Akár a pengő kálváriája idején. M ár legfeljebb ez vigasztalhatja a borúlátásra hajlamosakat: ha az állam- alapítót választották, akkor ugye, az már csakis a legmagasabb értékű papírbankón szerepelhet... (szalay) A rendszerváltás fogalma viszonylag friss keletű, az utóbbi esztendők szörnyűségeihez kötődik. A tengernyi megpróbáltatás némi szemléletváltozást hozott a históriai események megítélésében is. Ha a történelmet ilyen szemszögből nézzük, élettel töltődnek meg az ezerszáz éves adalékok. Rá kell jönnünk, hogy a Vajkból lett - ez a török szó vezért jelent - István jelenünknél sokkal súlyosabb problémákkal birkózott. így aztán nem csodálkozhatunk, ha nagy kísérlete életében aligha valósult meg maradéktalanul. S az se véletlen, hogy az áldozatok számát sajátos tragédiája is gyarapította. Nem éppen ifjan lépett a trónra. Úgy, hogy korábban már fejedelemként uralkodott. Apja ugyanis - bajor kérésre - arra kényszerült, hogy alattvalóival elfogadtassa fiát. Ez volt a feltétele annak, hogy feleségül vehesse Gizellát. Gyerekként nemcsak harci mesterségekre okították, hanem a betűvetésre, a latin nyelv megtanulására. Abban az időben ez óriási szellemi fegyvertény volt, hiszen a többi koronás fő nem jutott el eddig a szintig. Később is csak Könyves Kálmán dicsekedhetett efféle erényekkel. A felcseperedő ifjú lelküle- tében a múlt és a jelen találkozott, ütközött. Meghozta a döntést: az utóbbira voksolt. Úgy vélte: Nyugathoz kell csatlakozni, az ország különben aligha maradna fenn. Ezért tervezte a későbbi császári házzal való rokonságot, emiatt fogadta bőkezű vendéglátóként a feleségével érkező német lovagokat, akik javadalmakat, címeket kaptak tőle. Tisztában volt a nagy feladattal. Tudta: létérdek a társadalom átformálása. Az előbbi időszakban a magyarság vérségi alapon szerveződött törzsekké. Ő viszont csak akkor léphetett előre, ha ezt a kemény beidegződést elutasítja, a területi elvet vezeti be. Számíthatott az egyházra. Ezért létesültek a püspökségek, amolyan előlegezett honorálásaként a későbbi szövetségnek. Az sem lehetett készséges számára, hogy tengernyi ellenféllel kell megküzdenie. Szűkebb és tágabb környezetében egyaránt. Ez nem csoda, hiszen valaha szabad volt mindenki, most viszont e jogától valamennyiüket megfosztották. Hódolhattak - elszegényedve - a királynak, a papságnak és a földesúmak egyaránt. Ráadásul Keletről hozott hitüket is üldözték. így aztán természetes, hogy ellenálltak. Először a dunántúli Koppányi kellett legyőznie. Példát statuált, s hozzátartozója holttestét négyfelé vágatta, s különböző városok kapujára tűzetett ki egy-egy darabot. Ki kellett terjesztenie meglehetősen szűkös uralmi szféráját is. Már övé lett Nyugat-Ma- gyarország, ám a Dunától keletre még a régi módi dívott. Nem is szólva Erdélyről, ahol anyjának testvére, a Bizánchoz kötődő Gyula regnált, vele, illetve fiával is ütközött, méghozzá úgy, hogy hadjáratot vezetett ebbe a fenségesen szép országrészbe, s a koronához szelídítette azt. Nehezen boldogulhatott, hiszen még 1028-ban is a Csa- nádban tanyázó Ajtonnyal mérkőzött. A veszteseknek szigorú büntetés dukált. Ezért aki tehette, a határvidékekre menekült. Oda, ahol pillanatnyilag semmi sem változott. Családi élete konfliktusokban bővelkedett. Gyermekei korán elhaltak. Egyedül fiában, Imrében reménykedett. Az ifjú azonban a vallási eszmékhez kötődött. Megnősült, de szűz- házasságban élt, ezért unokára nem is gondolhatott. Végleg összetörte az, amikor a herceg is meghalt. Nem maradt más választása, mint leánytestvérének fiát, a velencei Orseoló Pétert hazahívni, s trónörökössé tenni. A bajok közben sokasodtak. Idebenn a letiportak elégedetlenkedtek, kívülről Konrád seregei fenyegettek. Be is törtek, s lendületesen előrenyomultak mindaddig, amíg rendkívül jó taktikával és stratégiával vissza nem masíroztatta őket. Közben azonban gyötrődhetett, hiszen azok veszélyeztették népe létét, akikhez társult. Senyvedett lelkileg és testileg egyaránt. Ereznie kellett, hogy az évtizedek során formálódott nagy mű összeomlóban. Ráadásul a rokon Vászoly is színre lépett. Útnak indított egy gyilkost, ám az akció kudarcba fulladt. A töprengő, az elmélázó öregember nyersen visszacsapott. Megvakíttatta és megsülte* títtette, hogy ilyen állapotban szorítsa félre. Az is rádöbbent, hogy voltaképpen teljesen egyedül maradt. Félt attól, hogy az a jelképes kerék visszafordul, s akkor hiába volt minden. Egyféle kiutat látott: Szűz Mária védelmébe ajánlotta hazáját. Kellett is az óvás, mert az a kínkeserves rendszerváltozás csak nyitány volt, a majdani, a minden előzőnél vesződségesebb, véresebb, s igen hosszú ideig tartó folyamat kezdete. Legfeljebb az vigasztalhatta, hogy ő megtette a magáét, mert ha nem cselekszik, akkor népe a Kárpát-medencében aligha honosodik meg. Pécsi István A Vereckei-hágó legmagasabb pontja - ma Kire gondol az akciós boltos? Kjzubjektív NYUGDÍJASOK kedvében kíván járni a bolt, engedményt ad, akciózik rendszeresen. Legutóbb például 250 és 1000 forintos visszafizetéssel csábítgatott a hét két napján. Hozzátéve persze, hogy öt-, illetve tízezer fölötti összegnél érvényes a nagylelkű ajánlat... Nem tudom, hogy mennyire dobogtatta meg a nyugdíjasok szívét, de gyanítom: egyiküknél sem ugrott ki a „motor” a helyéről. Mivel a többség öt- és tízezres vásárlásra már nemigen képes. Ha egész hónapban netán költ is ennyit üzletre, egyszerre még visszatérítés mellett sem nagyon kockáztathatna ekkora summát. Egyetlen élelmiszer-árudában pedig - ahová tulajdonképpen hívogat a nyájas kereskedő - főleg meggondolatlanságnak, könnyelműségnek tartaná a hatalmas kiadást. Ugyanis az öt-tízezer forint még az átlagnyugdíj mellett is óriási a pénztárgépnél. Akinek meg a postás még kevesebbet visz, jobban is a szívéhez kap, amikor ennyit kémek tőle. Lehet, hogy a boltos olyanokra gondolt, akiknél csak borravaló a nyugdíj, s amiből valójában élnek, azt innen-on- nan hozzáügyeskedik. Járadékszelvényük csupán jogcím a kedvezményekre, amit természetesen ők is töprengés nélkül megragadnak. Akaratlanul is figyelmen kívül hagyhatta a vállalkozó azokat, akik borravalónyi pénzekből próbálnak létezni, a többit legfeljebb a kukából képesek mel- lékapami... Eszemben sincs bántani a derék üzletembert, aki a maga módján vitathatatlanul segíteni akar. Ha kissé cinikusnak is tűnik kínálata, pimasznak talán. nem nevezhető. Bosszantóbb, jóval megalázóbb lenne - mondjuk - külföldi utazásokra, vagy éppenséggel milliós személygépkocsik, esetleg luxuslakások vételére biztatni nyugdíjasainkat. Hiszen ha ezeknél az öt-tíz százalékos ármérséklés akár az egész évi, többesztendei jövedelmükkel is felér, honnan tudnák előteremteni azt, amiből elengedhetnének ennyit az üzletben..? Ilyenformán még emberséges is, hogy nem táplálnak hiúbb ábrándokat a nyugdíjasban. Csak olyan helyre hívják, ahová a legtermészetesebb, hogy bemegy, meg-megkíván még valamit. S ha egyelőre nem is öt-tízezerért, előbb- utóbb hátha rászánja magát a „hazardírozásra”. Beviszi egész havi járandóságát a polc, pult elé, s merő kíváncsiságból megkísérli, hogy lehet úgy kijönni onnan a visszajáróval, hogy aztán a következő nyugdíjig abból szintén kijöjjön. SZURKOLOK is, hogy sikerüljön neki! (gyóni) A Volánig elviszem! így szólt ki az autóbusz-vezető a lent várakozó utasoknak. Jól jött a biztató ígéret. A reménytelen arcokon felderült a mosoly. Mégis van ember, aki rájuk tekint! Nem történik akármikor, hogy a volán mellől ilyen szívélyes hang ereszkedjék le hozzájuk. Mi történt? Lecserélték a másik sofőrt? Olvasom a kis névtáblát: „Köszönti Önt az autóbusz vezetője, H. Horváth János.” Gondolom, nem ártana nekem is megköszönnöm Horváth úrnak a figyelmességét. Hogy az ácsingózó utasokat a Volánig elviszi. Ez nem előírás számára, mert a figyelmes és jól nevelt utasnak tudnia kellene, hogy a 2-es helyi járat autóbusza Egerben minden délután 17.30 órától a Domustól a Volánig közlekedik. Persze, mi erre nem figyelünk, és sorsunkat megérdemelve ott sülünk a forró napon. Ám ez a Horváth úr volt olyan kedves, hogy megkönyörüljön rajtunk, és felhívjon a buszba, amelyet mintha a mi tiszteletünkre takarított volna ki. A kezemben még egy félig nyalt fagylalt is volt, és a rám ragadt kedvességtől én is megkérdeztem, szabad-e fellépnem a tiltott ragadós édességgel a járműbe. Feljöhet, kérem, kapom az engedélyt. Köszönetre szánom el magam. Persze, tudom, hogy vezetés közben nem szabad zavarni a pilótát, de egy kis dicsérettől csak nem fogja félrevezetni ezt az au- tóbusznyi kis országot. Az út vége felé elég sokan felszállingóztak a megállóknál ismétlődő kedves szóra: A Volánig elviszem! Mindenki jól érezte magát. Ezt meg kell köszönni. Köszönő igyekezetem célt tévesztett. Nem Horváth úr ült a volán mellett, hanem Papp József, aki átvette a szolgálatot. Akkor neki jár ki a dicséret emberségből. Papp úr szabadkozik: nem kell ezt dobra verni, még a kollégák megharagudnának. De ugyan miért? Az Agria Volán Rt. csak örüljön, hogy ilyen előzékeny, emberségből jelesre vizsgázott pilótákat ültet a volán mellé. A Volán Rt.-nél Papp úr csak szakmából vizsgázott, de az emberséget a családjából hozta. A politikusok még ilyen finom beszédű úriemberek az ország kormánykerekénél, de ők nem szoktak válogatás nélkül felvenni mindenkit az ország boldogság felé vivő autójára. A Papp úr autóbuszára van mindenkinek helye. A pilóta ráfigyel az emberre együttérző rokonszenvével, amivel ezt a kivénhedt járművet is megfiatalítja. Egy ilyen sofőrrel gyorsabban bejuthatnánk Európába is. Gál Elemér Telefonszex Enn kisasszony bolondult a telefonokért, órákat töltött mellette, lényegtelen és kevésbé fontos ügyeit intézve. Amióta beköszöntött a fejlettebb telekommunikáció és informatika borszaka, szinte elválaszthatatlan társa, mit társa, testrésze, szeme, karja füle, lába... lett. Kedvelte a különleges tudakozót. Egyetlen dolgot sajnált csak, hogy kérdésére, mely szerint azt a nett muszlinblúzt vegye-e meg a toalettjéhez, vagy mégis inkább ragaszkodjon a decens kis angol kosztümhöz, valami extravagáns Girardi- kalappal, sajnos, nem tudtak hitelt érdemlő választ adni. De hát ott volt még neki a horoszkóp, az időjárás-szolgálatok, a befektetési ajánlatok, utazási tippek. Lelkes résztvevője lett a fecsegő és partnerközvetítő vonalaknak. Olyannyira, hogy férjet is így talált magának. Simon■ egészen kedves, okos, szép és gazdag volt. Bár sohasem találkoztak, ám mégis csak a legjobbakat tudta róla elképzelni, mivel sohasem vágott a szavába, nem akasztotta meg lehengerlő mondandóját, és nem akadékoskodott. Egyáltalán - meg se szólalt. Az esküvő-vonalon esküdtek, a nászút- és a mézeshetek-vonalon mentek nászúira, az életvonalon pedig éltek, hiszen mindketten bizony nagyon elfoglaltak voltak. Csüngtek a telefonon. Előbb-utóhb minden házasság megtermi a maga gyümölcsét. Nem volt ez másképp Enn asszony esetében sem. Kilenc hónapi várakozás után, a szülőszoba csendjében erősbödő hangon csilingelt fel a pici. Egy bájos, nyomógombos csöppség, hunyorgó digitális kijelzőivel. A memóriája persze üres volt még, és vonalat sem adott...- Kovács János HÍR(T£LEN)KÉK ••• Bizonyos elképzelések szerint ismét állami alkalmazottak lesznek a pedagógusok. A nemzet napszámosokat keres... * Jemenben kutat a MÓL Rt. Végre egyszer nem az itthoni zsebekben... * Ez a csöppnyi magyar katonaság - mint egy felmérésből kiderül - a világ legdrágább hadserege. Mert a nagy hadsereg fegyverkezik, a kicsi meg öltözködik... * Az egyik helyi bank pénztártermében egy gazdátlan arany- rúdra lelt egy ügyfél, aki - némi töprengés után - leadta azt a bonni Talált Tárgyak Hivatalában. ... Egyébként: köszöni, jól van! * Rendőrkutyák után hamarosan egyre több helyen vetnek be - állítólag sikerrel - kábítószer-keresésre idomított disznókat. Lesz ebből még - sertés-sértés...! (szilvás) T
