Heves Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-176. szám)
1996-07-27 / 175. szám
10. oldal SporTTüköR 1996. július 27., szombat Hétfőn a körcsarnokban: Röplabdás nyitás szurkolói ankéttal Az Agriacomputer RC női röplabdacsapatánál sajtótájékoztatóval egybekötött szurkolói an- kétot tartanak hétfőn 16 órakor, a Kemény Ferenc Sportcsarnok tárgyalótermében. Dr. Seress Gábor ügyvezető elnök tájékoztatása szerint minden játékos, aki elérhető - Papijanszkaja csak később csatlakozik a kerethez -, részt vesz az összejövetelen, csakúgy, mint az új edző, Janda Attila, és a klub vezetői, akik minden kérdésben készséggel állnak rendelkezésre. A hétfői találkozón jelen lesz a Tatabányáról két évre leigazolt 25 éves center, Gödri Krisztina is, aki Popovával cserélt klubot. A két egyesület megállapodása értelmében La- rissza csak az egri Agriacomputer RC - Vértes Volán mérkőzéseken nem léphet pályára. A hivatalos rész után kötetlen baráti találkozó keretében szalonnasütés is szerepel a programban, a Stadion büfé kerthelyiségében. A csapat számára Janda Attila edző kedden 9 órakor tartja az első edzést. A szakvezetés beleegyezésével két távozni szándékozó játékos, Vojth Ildikó és Fekete Krisztina is a gárdával készülhet addig, amíg nem rendeződik olasz, illetve belga szerződésük. Jubileumi ünneplés Petöfibányán Vasárnap ünnepli 50 éves fennállását a Petöfibányai Bányász Sportegyesület. A megemlékezés 10 órától a Művelődési Házban kezdődik a kiállítás megnyitásával. Délután 13.50-tól a Bányász Öregfiúk labdarúgói lépnek pályára, majd 15 órától a helyi Bányász Fúvószenekar ad koncertet. Nagy az érdeklődés a Petöfi- bánya - Újpesti TE barátságos labdarúgó-mérkőzés iránt, amely 16 órakor kezdődik. Sportműsor Szombat Labdarúgás, Magyar Kupa mérkőzések: Besenyőtelek - Ferencváros, 17, Varga S., Selyp - Diósgyőri FC, 17, Bede, Felsőtárkány - Rákospalotai EAC, 17, Márton S. Előkészületi mérkőzések: FC Eger- Egertej - Tiszaújváros, 11, Tamaörs - Gyöngyösi AK, 17. Vasárnap Természetjárás: A Bükki VM SE túrája. Találkozó: Eger, autóbusz-pályaudvar, 6.50. Labdarúgó Samsung Magyar Kupa Besenyőtelken az FTC, Selypen a Diósgyőr, Felsőtárkányban a Rákospalotai EAC Fülep (jobbról) már hátat fordított a Felsőtárkánynak, de a besenyőtelki Béres (középen) és a tárkányi Barta a mai kupamérkőzésen is küzdhet csapatáért fotó: majoros tamás A Lakitelek - Csepel mérkőzéssel szerdán már kezdetét vette a labdarúgó Samsung Magyar Kupa legjobb 64 csapatának küzdelemsorozata, ahol 16, egyenként négyfős csoportra osztották a mezőnyt. Megyénkből a Selyp, a Besenyőtelek és a Felsőtárkány jutott az országos táblára, és játszik ma 17 órakor hazai környezetben, első ellenfelével. Besenyőtelek - FTC 16. csoport A megyei bajnokságot nyert besenyőiek „kifogták” a legnagyobb halat és a legnépszerűbb magyar csapatot, az NB /.-es bajnok Ferencvárost fogadhatják ma délután. Fel is készültek a mérkőzésre alaposan Forgácsék, hiszen míg a csapat 10 napos edzőtáborozáson vett részt Balatonfüreden, addig felújították a besenyőtelki játékteret, játékoskijárót és olyan lelátót építettek, amely hosszú távon kulturált elhelyezést biztosít a szurkolóknak. Zsidai József edzőnek - tétmérkőzésen először ül a Besenyőtelek kispadján - Pásztor és Háklár sérülés miatti kiesése okoz problémát, akik hosszabb időre dőltek ki a sorból. A nyáron két játékossal (.Juhász E. - Petöfibánya, Péter Z. - FC Eger-Egertej) kiegészült csapattól a szakvezető azt reméli, hogy mindenki önmagát és tudása legjavát adja majd a várhatóan nagyszámú közönség előtt lebonyolítandó összecsapáson. A pályára lépő együttes a következő: Bodolai - Nagy E., Szilágyi, Forgács, Lengyel, Bercsényi, Mirkóczki, Németh, Béres, Rézműves, Péter. A csoport másik mérkőzése: Péteri - BKV Előre. Selyp - Diósgyőri FC 12. csoport Az NB III.-as selypiek tavaly a Ferencváros társaságában jutottak tovább csoportjukból a legjobb 32 közé, ahol a Vác FC-Samsung búcsúztatta Ku- ruczékat. Az NB /.-esek közül ezúttal az Újpesttel került egy csoportba a Kinizsi, ám még mielőtt szerdán Szlezákékkal játszanának a cukorgyáriak, előtte ma délután az NB /.-es osztályozón elvérzett Diósgyőrt fogadják. Víg Zoltán szakosztályvezetőtől megtudtuk, hogy a távozott játékosok (Czeróczki - Kistarcsa, Tarlósi - Budafok, Orosz - Nagybátony, Nemoda- Gyöngyösi AK, Sándor - ?, Bíró - ?, Banny - ?,) helyére kilenc labdarúgót (Szén - Pécsi MFC, Bállá - Hatvani Lo- komitív, Tóth G., Tóth A., Lilik, Muraközi - Kistarcsa, Smelkó - Salgótarjáni Öblös, Mátyus - Pásztó, Tábori - Gödöllő) igazoltak, akik közül a „tarcsaiak” már szerepeltek korábban a zöld-fehér színekben. Lőrincz János edző a következő csapatot jelölte meg kezdőként a diósgyőriek ellen: Szén (Szendrei) - Tóth G., Ku- rucz, Pásztor, Tábori, Mátyus, Szekrényes, Lilik, Szakolczai, Muraközi, Fekete. A selypiek tisztában vannak vele, hogy a vendégek a mérkőzés esélyesei, de a hazai pálya előnyét kihasználva szeretnének meglepetést okozni. Szekrényesék jó hangulatban készülődtek, bár Tóth A., Tóth Z. és André sérülése okozott azért gondot. A csoport másik találkozója: Tiszamenti SE (Vásáros- namény) - Újpesti TE. Felsőtárkány - REAL 13. csoport Felsőtárkányban az országos döntőbe jutást kiharcoló csapatból nyolcán nem állnak Szabó András edző rendelkezésére. A nyári átigazolási forgatagban Bélapátfalvára távozott Horváth András és Fülep István. Nem látogatja a tárkányi edzéseket, feltehetően távozási szándéka miatt Nagy G., Fodor (Mezőkövesd?), Tóth G. (P étervására?), Bata, Bukrán, Rácz Zs., ám a kérők még nem jelentkeztek értük. A hiányzók pótlása nem kis erőfeszítésébe került a vezetésnek. A tegnapi napon átigazolásával tárkányi színeket ölthet Vinczepap (Tenk), Erdélyi B. (Sírok), Szigetvári, Mészáros (Makiár), Kormos K. . (FC Eger), Nagy T., Rácz B. (Novaj), Kónya A. (Szilvásvárad). Ilyen körülmények között nehéz feladat vár a népszerű „Zsuzsi”-ra, akinek teljesen új csapatot kell felépítenie. Az előkészületi mérkőzéseken ennek megfelelően kiütközött az összeszokottság hiánya. A három kupatalálkozón azonban erős ellenfelekkel szemben csiszolódhat a csapatjáték. A továbbjutás kérdésébe valószínűleg nem szólnak bele, csak a tisztes helytállás lehet a cél szombaton 17 órától az NB III.-as RE AC ellen. A játékoskeret, melyből a kezdő tizenegy kijelölhető: Vályi, Kormos (kapusok), Énekes, Rácz B., Bartuska, Erdélyi B., Barta, Kónya A., Ostoróczki, Szabó R. (védők), Bajzát R., Linkecs, Vinczepap, Bajkó, Mészáros, Fükő P. (középpályások), Nagy Gy., Nagy T., Farkas, Molnár D., Szigetvári (támadók). A csoport másik mérkőzésére, a Pálháza - Vác FC- Samsung mérkőzésre augusztus 6-án kerül sor. Veterán atlétikai Európa-bajnokság - Malmö Sághy Antal ezüstérmes Összefogással biztosították a feltételeket A Hatvani Atlétikai Klub már sok sikert elért versenyzője, Sághy Antal a hét elején jött haza a svédországi Malmőből, ahol a veterán atléták idei Európa-bajnokságán indult. A korábbi tízpróbázók ezúttal ötpróbában mérték össze tudásukat, a 42 esztendős Sághy a 40—45 évesek korcsoportjában indult, a népes mezőny tagjai közül 30-an fejezték be a versenyt. Anti remek eredményeket ért el az egyes számokban, noha vírusos megbetegedés zavarta, főleg a verseny második napján hagyta cserben az ereje. A győzelmet az osztrák Werthner szerezte meg, aki az 1980-as évek elején kitűnő tízpróbázónak számított, két olimpián (Moszkva, Los Angeles) is ért el előkelő helyezést. Sághy Antal mindössze 90 ponttal maradt el a győztestől az összesítésben, így második lett, és ezüstérmet nyert. Az Európa-bajnoki utazás anyagi költségeit összefogással biztosította az atlétikai klub. A városi önkormányzaton kívül a konzervgyár, valamint a Sessanta pizzéria társult anyagiakkal a szép és fentiek szerint sikeres vállalkozáshoz. Ha nyerünk - felezünk! Az Egertej Kft. támogatásával indított játékunkban pénteken, a 30. héten 171 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse Pálinkás István, Feldebrő, Árpád út 26. (szelvényszáma: 0470737) és Kovács Ede, Eger, Vörösmarty út 54. (szelvényszáma: 0470738) alatti olvasóinknak kedvezett, így az ő 0-6-7 indexszámú szelvényeiket adtuk fel az egri Rózsa Károly úti totózóban. Pálinkás Kovács István Ede 1. Lausanne - Servette 1 X 1 2. Lugano - Sion X 2 1 2 3. Delémont - Gossau 1 X 1 X 4. Étoile Carouge - Yverdon 2 2 5. Locarno - Solothurn 1 X 6. Meyrin - Winterthur 2 1 2 7. Schaffhausen - Baden 1 X 2 8. Wil - Kriens X 2 1 X 9. FC Haka - Vaasa PS 1 1 10. FinnPa Helsinki - Rovaniemi PS 1X 2 11. Inter Turku - Mikkelin MP 1 1 X 12. FC Jazz - HJK Helsinki 1 2 13. Myllykoski PA-Turku PS 2 X 2 14. Budafok - Salgótarján 1 X Kézilabdás lányaink villogtak Simán legyőztük Kínát Pénteken délután megkezdte olimpiai szereplését a világ- bajnoki ezüstérmes magyar női kézilabda-válogatott is. Az A-csoportban Kína volt az első ellenfél, korábban az ázsiaiak már többször megnehezítették a lányok dolgát. Tegnap Mátéfi Eszterék - fokozatosan játékba lendülve - fölényes győzelmet arattak: Magyarország - Kína 29:19(14:11) Legközelebb a házigazdákkal mérkőznek Szilágyiék a legjobb négy közé jutásért. Labdarúgóink is csomagolhatnak Vereség a hosszabbításban A magyar labdarúgó olimpiai. válogatott Japán ellen játszotta utolsó csoportmérkőzését: Magyarország - Japán 2-3 (1-1) A magyar ötkarikás válogatott remekül kezdte a mérkőzést, a 3. percben Madar bal oldali szögletét elvétették a japán védők, és Sándor Tamás az ötös sarkáról megszerezte a vezetést (1-0). Ezután japán rohamok következtek. A 25. percben Hattori távoli szabadrúgását fogta Sáfár. A 29. percben növelhette volna előnyét Dunai Antal csapata, de Egressy kecsegtető helyzetben hosszan szöktette magát. A 33. percben Jo kiugrott, de az ötös sarkáról az oldalhálóba bombázott. A hevesen rohamozó távol-keleti válogatott a 38. percben 7/-estiez jutott, miután Bükszegi akasztotta a cselezgető Maezo- nót. A büntetőt a sértett értékesítette (1-1). A 49. percben Lisztes remekül ugratta ki Madart, s a debreceni játékos 17 méterről ismét megszerezte a vezetést (2-1 ). Ezután a japán válogatott fölénybe került, amit csak helyzetek mutattak. Az 54. percben egy beívelést követően Jo fejelt a kapu mellé. A következő negyedóra a hátrányban lévő távol-keletiek enyhe mezőnyfölényében telt, de a magyar csapat higgadtan őrizte az előnyt. Az ellenfél legveszélyesebb helyzete a 69. percben volt, amikor Hattori indítását követően Sáfár önfel- áldozóan mentett a kilépő Jo elől. Az utolsó 10 percben hihetetlenül felpörögtek az események. Tíz perccel a lefújás előtt Zavadszky szerzett labdát, kiugratta Dombit, aki 14 méterről a kivetődő Kawaguchiba lőtt. A gólszerzési lehetőség elmulasztása döntő volt a továbbiak alakulásában. Néhány veszélyes japán szabadrúgás következett a magyar 16-os előteréből. Már a rendes játékidő letelte után Sáfár fantasztikus bravúrral rúgta szögletre Hironaga szabadrúgását, ami még megpattant Dombi lábán. A beívelt sarokrúgásra rosszul jött ki a Vasas hálóőre, s a nemrég csereként beállt Uemura a kapuba bólintotta a japánok egyenlítő gólját (2-2). Ezzel sajnos még nem volt vége. A 92. percben Ito elszáguldott a jobb oldalon, s beadását a szabadon érkező Maezono az ötösről a kapuba vágta (3-2). Dunai Antal tanítványai közel álltak a győzelemhez, de egyéni hibák következtében balszerencsés vereséget szenvedtek. Ezzel a magyar labdarúgó-válogatott elbúcsúzott a további küzdelmektől. Brazília - Nigéria 1-0 (1-0) A csoportból Brazília és Nigéria válogatottja jutott a legjobb nyolc közé. Könyörtelen vüág... Barcelona után, felbuzdulva sikereinken, a magyar sportvezetés célul tűzte, hogy a következő olimpiára feltétlen jusson ki a lab- darúgó-yálogatott is, hiszen a legnépszerűbb sportág magyar képviselői akkor már húsz éve hiányoztak az ötkarikás játékokról. Az elhatározást az is táplálta, hogy az olimpiák labdarúgótörténetében a magyarok szerepeltek a legeredményesebben, így tűrhetetlen volt a két évtizedes állapot. Mint tapasztaltuk, az elhatározást tettek követték. Dunai Antal szövetségi edzőnek sikerült olyan csapatot összehoznia, amelyik kiharcolta a részvétel jogát. Kíváncsian vártam - bizonyára még sokan széles e hazában -, hogy miként szerepelnek majd Lisztesék, ezért labdarúgóink mindhárom mérkőzését vé- gigvirrasztottam. Nem érdekelt, hogy mely ország focistái az ellenfelek, arra viszont feltétlen kíváncsi voltam: mit ér a nagy válogatott mellett az a nemzeti csapatunk, amelyik a játékosok életkorát illetően feltétlen a jövőt jelentheti. Megítélésem szerint az olimpián pályára lépett válogatottban - összességében - van fantázia. Felvillantottak Madarék olyan jeleket, ami előremutató, amit a labdarúgást nálunk most feltétlen jobban művelők is „sugároznak” - úgy tűnik -ip Föld minden pontján. Több jót mondani azonban badarság lenne, hiszen mindhárom mérkőzést elvesztettük. A japánok ellen volt legtöbb esélyünk a győzelemre, de a látottak alapján azt sem érdemeltük volna meg. Nem, mert meggyőződésem, hogy semleges szakemberek sem hozták volna ki győztesnek a magyarokat egyik mérkőzés után sem, ha például pontozásos lenne a sportág, és nem gólra játszanák. Az összbenyomás mindhárom mérkőzésen ellenfelünk javára billentette a mérleg nyelvét, mint azt a csoport végeredménye is tükrözi. Szakmai én’eket sorolva nem akarom untatni az olvasót, nem is vagyok arra hivatott. Egy dolgot azonban nyomatékosan hangsúlyozok: leginkább gyorsaságban - ami nem boszorkányság - vagyunk lemaradva. Esetenként úgy hagyják a mieinket faképnél, mintha a pályán se lennénk: A gyorsaság fontosságát bizonyítandó: három gólunkból kettőt úgy szereztünk, hogy a mieink hagyták maguk mögött a védőket. Kijutottak ugyan az olimpiára labdarúgóink, de ott már könnyűnek találtattak. A világ nem könyörült rajtunk azért, mert bizonyos pozitívumokat már felfedezhettünk a mieinknél. Dunait sajnálom leginkább a csütörtök éjszakai fiaskóért, mert legalább egy győzelmet a legjobbak között megérdemelt volna. Munkája nyomán láthattuk, hogy a magyarok is elmozdulhatnak abba az irányba, ami üdvözítő a labdarúgásban. Az út persze rendkívül hosszú. Főleg azoknak, akik még el sem indultak. (fesztbaum)