Heves Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-176. szám)
1996-07-27 / 175. szám
1 L 1996. július 27., szombat Ezerszáz esztendő okító üzenete (2.) Két szent király: István és László Mü... Rögtön az elején szeretném leszögezni: az alábbi eset bárhol történhetett volna. Az csak a véletlen műve, hogy épp Párádon, a Palócföldi Vigasságok utolsó napján voltam tanúja a honi piac kereslet-kínálati viszonyait szemléletesen példázó párbeszédnek. Mindennek - hangsúlyozom, mielőtt bárki is magára venné - semmi köze az egyébként színvonalas, érdekes rendezvénysorozathoz. Mint ahogy a szereplőket sem minősíti az eset. Ennyi magyarázkodás után nézzük, mi is történt. A Sándor-réti völgyben sátrat vertek az árusok, a legkülönfélébb portékákat kínálták. A szép és eredeti népművészeti, népi iparművészeti termékek mellett jól megfértek a „bóvliként” tisztelhető mindenféle mütyürök. A sátrak közt járva egyszerre érdekes szófoszlányok ütötték meg a fülem: „Ez mi?” - kérdezte a vevő. „Műtakony...!” - jött a készséges válasz. „Több változatban kapható, van sima világos, és van tavaszi. Az tudniillik zöldebb...” Két sátorral arrébb hirdette a filctollas felirat: „Echte ungarische küchen”, vagyis: eredeti magyar konyha. Videokazettán. Tanulság: nincs. Hacsak az nem, hogy a kereslethez igazodva a magyarnak műtakony, a külföldinek konyha. O ugyanis - amennyiben megszerette a „gulasch”-t - meg is tudja vásárolni a belevalókat. S ha az oktatófilm segítségével jól betanulja, miként kell elkészíteni, akkor otthon eldicsekedhet kevésbé világlátott honfitársainak: lám, ilyeneket esznek a zsírtól csöpögős baj- szú szittya magyarok az egészséges életet élő Európában. Persze, azért mi is kaptunk valamit cserébe az ő — igaz, nem gasztronómiai - kultúrájukból. Jelesül: megérkezett a műtakony (akár tavaszi), s a műhányás. A mai viszonyok között ugyanis - legalábbis úgy tűnik - az eredeti igencsak luxus... (suha) Géza fejedelem „imádhatott” ugyan két Istent, ám fiának, Istvánnak - akit eredetileg Vajknak tituláltak — csak egy tiszteletét ajánlotta. A nyugatiét... Más kérdés az, hogy az okos uralkodó tisztában volt azzal, hogy voltaképpen ugyanarról a Teremtőről van szó, csak hát a politika közbeszólt, mert akkor is - akárcsak oly sokszor később — igazodni kellett a környezethez, s ez bizony számos megalkuvással járt. Keleten - s ez így volt őseinknél is — az első ember egyben kapcsolatot is tartott a szellemvilággal. Ezzel függ össze az is, hogy különleges adottságokkal büszkélkedhetett. A krónikások feljegyezték, hogy a király gyógyította a hozzá fordulókat. Méghozzá kézrátétellel. I. Lászlóról, aki a lovagi eszmét jelenítette meg karakterében, megírták azt, hogy egyes használati tárgyait szétosztotta az emberek között, ugyanis ezeknek is kontrollálható varázserőt tulajdonítottak. Német, frankhoni kollégáik ilyesmivel nem dicsekedhettek, de hatalmukat - az egyház közreműködésével - a Világmindenség urától eredeztették. Ugye, érzékelhető a hasonlóság? Legfeljebb azt emelhetjük ki, hogy eleink valódi erényekre hivatkozhattak, koronás társaik azonban a semmit mar- kolászták, de azt igen hatásosan. Felvetődik a kérdés: miért mégis rájuk voksoltak eleink? A fejedelem fia kitűnő nevelésben részesült, e mellett nemcsak okos, hanem intelligens is volt. Nyitott szemmel figyelte az eseményeket. Értesült — megbízható helyekről —- a pápaság fertelmetes bűneiről, Szent Péter „utódainak” erkölcstelen, züllött, kegyetlen életviteléről, s mégsem Bizáncra kacsintgatott. Na, ott se angyalok ültek a császári trónon. Gondolhatta: az egyik 19, a másik egy híján húsz. Az államférfiúi érzék azonban nem hagyta cserben: tudta, népe csak úgy verhet gyökeret a Kárpát-medencében, ha elfogadja a nyugati módit. Tévedés ne essék, jeleskedett a hitben. Ez a kötődés bensejé- ből fakadt. Mégis látta: más az egyéni érzület, s más a jövő kívánalma. Az érzékeny emberrel szembesülhetünk, ha az Imre hercegnek ajánlott „Intelmeket” olvassuk. Tanácsaiban ötvöződik a szeretet az előrelátó szigorral.......De néha vessző és keménység adassék neked, hogy elmédet figyelmessé tegye azokra, melyeket neked meghagyok...” Javasolja számára a főpapoknak járó tisztesség megadását. Gyorsan hozzáteszi, hogy ez jár a világi főembereknek, s az egyszerű katonáknak is. Utal az idősek megbecsülésének fontosságára, de arra is, hogy a fiatalokat sem szabad mellőzni. Mennyivel ridegebben fogalmaznak a törvények. Menynyivel határozottabban hozta létre a püspökségeket, mennyivel ellentmondást nem tűrőb- ben sürgette a pogányság megtagadását. Jó néhányan vitatják azt, hogy dukál neki a szent minősítés. Ezen kár vitatkozni, hiszen ez katolikus kategória. Tartsuk tiszteletben akkor is, ha nem értünk egyet vele. Nálánál is sokrétűbb személyiség lehetett László, aki elődjéhez hasonlóan kormányozta az országot. A témával kapcsolatban ő maga „nyilatkozik”. Fennmaradt egyetlen levelében így ír: „... Bűnös vagyok, mert a földi méltóság teendőit nem lehet előmozdítani súlyos vétkek nélkül...” Az 1091 nyarán írt sorok címzettje Oderisius, Monte Cassinó-i bencés apát volt. Mégsem ez a lényeges, hanem az, hogy majd 900 évvel ezelőtt ennyire őszintén szólt valaki arról, hogy a hatalom megfertőz, tévedések, hibák elkövetésére hajlamosít, serkent. Mindez azért megrendítő, mert az ilyesféle etikai magaslat, az ilyen mélyenszántó lelki- ismeret-vizsgálat jelenünk közepes képességű, s etikai normákat nem mindig ismerő politikusainak aligha erénye. Olyan szint ez, amelyet a közéletben mindenkitől meg kellene követelni. Egy biztos, aki eddig eljutott, az valóban nemesveretű, tiszta lélek volt. Mellesleg mindketten királyságuk érdekeit tartották szem előtt. Jóban voltak a pápával, ám ha Róma ura be óhajtott avatkozni a magyar bel- ügyekbe, igen határozottan reagáltak, megtiltva a függetlenség bárminemű csorbítását. Újabb szimpatikus közös vonás: mindenféle bigottság megtagadása, olyan nyitottság, hűvös számítás, amely kevesek sajátja. Ekként reagáltak a fondorlatos német törekvésekre is. Egyikőjük sem tűrte azt, hogy bárki befolyásolja elképzeléseiket. Érthető: csak a korona érkezett II. Szilvesztertől, a legitimitást azonban az Árpádok ősi regulája adta... Pécsi István Szent László látomása: Gézának angyal hozza a koronát Vajon hol lakhat a honatya? VSzubjektív ÓDZKODNAK országgyűlési képviselőink a vagyonnyilatkozattól, nyilvánosságra hozatalukról pedig szinte hallani sem akarnak hosszú ideje. A 386 honatyából nemrégiben mindössze !6 elszánt ellenzéki hajlott a régi kívánságra, vette a bátorságot, hogy ország-világ elé kiáll azzal, amije van. Ne mondhassa senki ezután, hogy takargatja! Ilyenformán a tizenhatok 1994-es bevallásait azóta már újságból is ismerheti, aki csak kíváncsi rájuk. Olvashatom magam is a néhány derék politikus különben együttesen sem éppen terjedelmes listáját. Meglep a közlemény, ami őszintén szólva kevésbé késztet irigységre, gyűlöletre, felháborodásra. Mi több: olyanról is tudomást szerezhetek, ami egyenesen sajnálattal, részvéttel tölt el. Az egyik jeles férfiú ugyanis teljes tulajdonaként mindössze egyetlen autóról tesz említést. Ami - ha történetesen Volkswagen Golf is, nem pedig Trabant vagy valami hozzá hasonló - valójában mégsem más, mint egy kisebb személyszállító kocsi. Elegáns mivoltában sem egészen minden. Hiszen kétségkívül remekül lehet utazni vele, s száguldozni is, ha a gazdája úgy akarja. Alvásra, s más fekvésre sem kimondottan alkalmatlan. Van benne rádió, magnó, telefon, s természetesen szivargyújtó, hamutál, talán valamiféle'csatlakozó a villanyborotvához is. Ám igazából csak nem lehet lakni benne. Hol lakhat hát ez a szerencsétlen ember? - találgatom. Albérletben, hajléktalanok szállójában? Aligha. Méltatlan lenne a tisztségéhez. Biztosan azt is röstellné társai, s országvilág előtt, ha netán eltartott vagy kitartott lenne. Mivel ez sem passzolna túlságosan a pozíciójához. Marad tehát a járgány — amikor bokros teendőit nap nap után befejezi, s kiszorul már mindenhonnan. Benne tér újra meg újra nyugovóra, s ébredés után is vele folytatja. A járművel jár a vízért tisztálkodásaihoz, s más mosdóba is, ha a szükség úgy kívánja. S amikor mosdik, egyszerűen csak a csap alá bújik. Lavórt nem vihet magával, hogy abba töltsön, mert az*edényke esetleg el sem fémé már a többi holmija mellett az extrák ellenére is csak félkomfortos kocsiban. Egyszóval rettenetes a körülmény, amit íme, most közreadott! S lelkiismeret-furda- lást érzek én is, amiért - minek tagadjam? — szintén kíváncsi voltam rá. Egek is most szegény képviselővel! AMI - MEGLEHET - Európa szélén sem csupán a tűzoltóknak téma... Gy. Gy. Őseink leleménye Estefelé rászántam magam a gyors konyhai takarításra. Automatikus mozdulatokkal mosogattam, pakoltam helyükre az edényeket, poharakat. Ugyanilyen lendülettel fogtam meg a mindennap használt kenyérszelő deszkát. Leemeltem a kopott farácsot, és beleszórtam a mosogatóba a tálcán ösz- szegyűlt morzsát. Néztem, miként mállnak szét a vízben a kenyérdarabkák, s ekkor jöttem rá: felelőtlen háziasszony vagyok. A speciális kenyérszelő szerkezetet Erdélyből áttelepült féljem hozta magával évekkel ezelőtt. Amikor közös háztartásunkba került a különös, itthon alig ismert tárgy, természetes egyszerűséggel kezdtem használni. Mert praktikus, könnyen kezelhető, s nem utolsósorban egy darabka múltat rejt magában. Jó ránézni, megindul az ember képzelete. Vajon hányán és hányszor használták előttünk... S hirtelen enyhe lelkiismeret-furdalásom támadt a szétázott morzsák láttán. Mert bizony őseink e tárgy megalkotásakor bizonyára nemcsak azt vették fontolóra, hogy ne hulljon a szőnyegre a morzsa, hanem hogy a rács alatt lévő kis fatálon összegyűlt maradék se vesszen kárba. Biztosra veszem, hogy ahol ma is keresztet rajzolnak a szegetlen cipóra. ott a parányi morzsát is megbecsülik. Nálunk alig néhány éve egész veknik, száradt zsömlék, kiflik tömkelegét szedegethette ki az élelmesebb kukázó a szemétből. Kötve hiszem, hogy ma ilyen zsákmányra bukkanna bárki is. Mert a kenyérnek újra becsülete lett, méghozzá nem akármilyen. A tönkrezúzott magyar gazdaság móresre tanított bennünket. Százszor meggondoljuk, mennyit vegyünk a pékáruból, s féltve csomagoljuk vissza az utolsó serclit is, nehogy holnapra megszáradjon. S ez így van jól. Kár, hogy kőkemény árat kellett fizetnünk a tanulságért. Kár. hogy ebben az országban adódhatott olyan időszak, midőn jó tréfának bizonyult, ha valaki nagyot rúgott az utcán eldobott fél szendvicsbe. Ismét újra kellett tanulnunk valamit, amit elődeink már születésüktől fogva tudtak. Kár, hogy a tanulópénz nagyon sokba került. Barta Katalin Újabb sanyargattatás? Az ember bizakodva ébred, aztán bekapcsolja a rádiót, s rögvest megrendül az optimizmusa. A minap arról értesülhettünk, hogy köztiszteletnek aligha örvendő Pénzügyminisztériumunk illetékesei újabb sanyargattatás-módokat öt- löttek ki, így akarván rászolgálni tetemes bérükre. Azt tervezik - bizakodunk: semmi se lesz belőle -, hogy a következő esztendőtől mindenki fizet a szakrendelőben, s a kórházi ellátásért is lerója majd a napi taksát. Dühítő, felháborító. Különösképp akkor, ha egyesek - igen-igen fenn - rendszeresen azt hangoztatják, hogy a lakosság tovább nem terhelhető. Nem tudom, ki sarkallja akkor a fullajtárokat, ki ösztönzi valamennyiüket friss, emberséget aligha sugárzó agyszülemények kitalálására. A hatalom pillanatnyi birtokosai - szerencsére ez a megbízatás nem létfogytig szól - legalább annyit megtehetnének, hogy nem beszélnek összevissza, .v nem idegesítik az egyébként is meggyötört állampolgárokat holmiféle rossz bolsevik töltésű kiszivárogtatással. A megfontoltság, a mértéktartás, az empátia, a figyelmesség ugyanis nem kerül semmibe, mindössze gyakorolni illene. Minden szinten, és mindenkor! P.L HÍR(TELEN)K£K... Az Ikarus Rt. igazgatótanácsa felmentette tisztségéből Angyal Ádámot, a testület elnökét. Zuhant, mert - vias(z)kodott... * Terminátorrá változtatott képmásával díszített póló, illetve egy moszkvai rockegyüttes dala - ,Zászlóalj, tüzéregységünk parancsnoka ő!” - dicsőíti az orosz politika fenegyere- két. Ö meg csak úgy Lebeg(y)... * Az úszó Rózsa Norbert szerezte meg a várva várt első magyar aranyérmet az atlantai nyári olimpiai játékokon. De nincsen Rózsa tövis nélkül... * Egy gázolajat szállító tartálykocsi az árokba borult Jászapáti határában; az esetben érintett gépkocsivezető - miután leszerelte a rendszámtáblákat - nyomtalanul eltűnt. Pontosabban: olajra lépett... * A német hadsereg katonái azt követelik, hogy fosszák meg a Bundeswehr női tagjait előjogaiktól: a katonalányok számára is tegyék kötelezővé az olajzöld egyen-alsónemű viselését. Hogy zöldelljen az illatos kert... (szilvás)
