Heves Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-176. szám)

1996-07-13 / 163. szám

1996. július 13., szombat Horizont 9. oldal Ha jogellenesen történik az örökbeadás: Az örökbeadó bűntényt követ el Az örökbe adott gyermekek ügyében a magyar rendőrség jogsegélyt kért az amerikai ha­tóságoktól. A Gáti Mariann- ügy kapcsán azért fordult hoz­zájuk, hogy tisztázzák az Egye­sült Államokba került gyerme­kek számát és családjogi hely­zetét - tájékoztatta pénteken az MTI-t Kacziba Antal, az ORFK bűnügyi főigazgatója. Az, hogy mi lesz az USA-ban örökbe fo­gadott gyermekek további sorsa, a büntetőeljárások lezá­rása után derül ki. Az amerikai sajtó egyébként 80-100 ilyen gyermekről tud. . Kacziba Antal közölte: az örökbe fogadó anyákat is bün­tetőjogi felelősség terheli. Ha valaki pénzért „átadja” gyer­mekét egy örökbe fogadónak, az csupán erkölcsi kérdés, ha viszont az örökbeadás jogelle­nes módon történik, akkor az örökbeadó is bűncselekményt követ el. A bűnügyi főigazgató elmondta, hogy a „családi ál­lapot megváltoztatásának bün­tette” - amelynek gyanúsított­jaként Czeizel Endrét, a Nem­zeti Egészségvédelmi Intézet igazgatóját is kihallgatták - sú­lyos bűncselekménynek számít, a módosított Btk. szerint súlyos esetben 5-10 éves szabadság- vesztéssel is szankcionálható. Azokkal a híresztelésekkel kapcsolatban, amelyek szerint esetleg szervkereskedelem cél­jára is használtak fel gyerme­keket, Kacziba hangsúlyozta: ez fel sem merült a büntetőeljá­rás során. Külföldi meghívást kapott a majorett-csoport Egri lányok Franciaországban Augusztus 2-től 7-ig rendezik meg a franciaországi Cannes város melletti Digne le Bains- ban az 50. Corso Nemzetközi Majoréit és Fúvószenekari Ta­lálkozót. Országunkból három majorett-csoport kapott meghí­vást a rendezvényre. A csapa­tok által elküldött fotók és vi­deofelvételek alapján Magyar- országot az egri felnőtt majo- rett-lányok képviselik. A francia szervezőirodától már megkapták a jövő évi fel­lépési terveket is. Az elkövet­kezendő bemutatkozásuk is, akárcsak az idei útjuk, az anyagi támogatásoktól függ. A magas színvonalú produkciókat bemutató társulat ezúton kéri a város segítségét. Ha módjukban áll támogatni a lányok külföldi vendégszereplését, erre a szám­laszámra várják a felajánláso­kat: Majorett-csoport, OTP Eger 11739009-20139809. A tánccsoport a szponzorok támogatását a rendezvényeiken való fellépésekkel kívánja ho­norálni. KISKERESKEDŐK - VISZONTELADÓK - jjft VENDÉGLÁTÓSOK ÉS A LAKOSSÁG FIGYELMÉBE! HJjJ 1996. július 9-én a Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ üzemeltetésében (J<J« MEGNYÍLT Gyöngyösön (Szurdokpart u. 2.) IkH az ÉLELMISZER - ITAL - VEGYI ÁRU fifj RAKTARARUHAZ ahol: versenyképes diszkontárakkal **• havonta két alkalommal akcióval <+■ rendszeres árubemutatókkal, kóstolókkal udvarias, gyors kiszolgálással ** jó parkolási lehetőséggel IJíJ várjuk kedves vásárlóinkat... Viszonteladóknak jövedéki termékről igazolásra alkalmas számlát, jjpí JÍJi fizetőképes vevőinknek Æ további kedvezményeket biztosítunk... jJA «vj Nyitva tartás: |vÇ hétfőtől-péntekig 7-17 óráig, szombat 7-12 óráig [KC Telefon: 37/312-577 Ha egy kicsit számol ■ nálunk biztos vásárol... ^ Minden jóban van valami rossz. így van ez a meleggel is. Meleg nélkül nem otthonos az ott­hon, de a meleg vagy drága (villanyfűtés), vagy büdös (olajfűtés), vagy kosszal jár (fa- és széntüzelés). Pedig mennyire jó volna mindezen hátulütők nélkül, egyszerűen csak élvezni a meleg minden egyes Celsius fokát... Közismert tény, hogy a PB-gáz kiváló hatásfokú, kényelmes, és árban is versenyképes energia- hordozó. Váltson erre a tiszta, és különösen gazdaságos fűtési módra a nagy kapacitású PRÍMAGÁZ-tartállyal! ' Az 5 m3 befogadóképességű PRÍMAGÁZ-tartályt - átlagos otthoni gázfogyasztás mellett - egy átlagos fűtési szezon alatt mindössze 1-2 alkalommal kell feltölteni. A feltöltést a PRÍMAGÁZ tartálykocsijai végzik az Ön által megadott időpontban. És innentől kezdve csak egy mozdulat ■a termosztáton, és árad a meleg... A PRÍMAGÁZ most 50 000 Ft kedvezményt kínál az új megrendelőknek az első gáztöltés árából. Ha felhívja a PRÍMAGÁZ (06-1) 265-70-92 hangpostafiókját, vagy vissza­küldi címünkre a lenti szelvényt, munkatársunk személyesen is felkeresi Önt és minden rész­letre kiterjedő, díjmentes felvilágosítást ad a PRÍMAGÁZ-tartályról, elhelyezéséről, használatáról és költségeiről. Gondolja meg és döntsön gyorsan! Akciónk csak visszavonásig érvényes! Cím: 1300 Budapest, Pf.: 225. PRÍMAGÁZ [ PRÍMAGÁZ ENERGIA (§) Ajánlatuk igen érdekes . a számomra. Kérem, küldjék el munkatársukat, hogy személyesen világosítson fel a részletekről. «-:□□□□□□□□□□□□□□□ -X “-□□□□ □□□□□□□□□□□□□□ \ □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ \ T<"-: □□□□□□□□ Herczeg Kata HOROSZKÓPJA 1996. július 15-21. (Telefonon 77 forint/perc + ÁFA díjért hívható) KOS (in. 21.-IV. 20.) T.:0690-303-560 Szerelem: Renge­teg problémája adódik a csa­láddal, gyerekekkel kapcsolatban. Ez aggasztja, de erővel is feltölti. Hiába a sok családi gond, hiába „első a család”, amint csöpp sza­badideje marad, máris a kalandok vonzzák. Hivatás: Pénzügyei, talán nem is az ön jóvoltából, nagysze­rűen alakulnak. BIKA (IV. 21.-V. 20.) T.:0690-303-561 Szerelem: Várat­lan események teszik emléke­zetessé ezeket a napokat. A bol­dogság olyan hirtelen köszönt önre, hogy az első napokban fel sem fogja, mi történt. Hivatás: A jö­vedelme tekintélyes, mégis elége­detlen. Munkája rutinfeladat, ami­ről szívesen lemondana, csak a jó jövedelmet sajnálja. IKREK (V. 21.-VI. 21.) T.:0690-303-562 Szerelem: Aligha tud ellenállni ezekben a na­pokban a sok-sok csábításnak. Pe­dig hányszor megfogadta, hogy többé „nem ugrik fejest” új kap­csolatba. Most is azt fogja hajto­gatni: „csak még egyszer... most! Ez lesz az utolsó...” (Legfeljebb júniusban!) Hivatás: Barátai támoga­tásának köszönheti a sikert. RÁK (VI. 22.-VII. 22.) T.:0690-303-563 Szerelem: Talán észrevette már, hogy születés­napja környékén mindig sokkal vonzóbb, mint az esztendő egyéb időszakában. A másik nem igen­csak ostromolja - de ha már van ál­landó partnere, szilárdan ellenáll. Hivatás: Válaszút elé kerül. Aligha­nem szerencsés döntést hoz, talán nem is egyedül. így helyes. OROSZLÁN (VII. 23.—VIII. 23.) T.:0690-303-564 Szerelem: Új kap­csolat van kilá­tásban, akár szabadságát tölti éppen, akár a munkában kell helytállnia. Ámor a helyszínben nem válogat, de azért jó lenne, ha nem barátja házastár­sát, szerelmét rabolná el. Hivatás: Egyre nehezebben tud helytállni - szórakozásra, kikapcsolódásra vá­gyik­e7i]7 (vm. 24.-IX. 23.) T.:0690-303-565 Szerelem: Bár nem szeret koc­káztatni, mindig képes uralni érzelmeit, ezúttal mintha elveszítené a józan ítélőké­pességét. Ne bosszankodjon, ami­ért a szíve vezérli, jó irányba vette az útját - a csillagok most jó útra terelik. Boldogság vátja. Hivatás: Sokféle változás teszi izgalmassá a következő napokat, de ne aggód­jon, a végeredmény kedvére való. MERLEG (IX. 24.-X. 23.) T.:0690-303-566 Szerelem: Na­gyobb szabad­ságra vágyik, úgy érzi, korlátozzák. Ez akkor is zavarja, ha partnere hagyja, hogy a saját útját járja. Ezúttal ezt a „hosszú pórázt” is gyanúsnak érzi. „Azért enged el, mert a lába alatt vagyok?” Hivatás Nemcsak partne­rére, hanem a kollégái sikerére is féltékeny. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) T.:0690-303-567 Szerelem: Hát­térbe szorítja a magánéletet, nem veszi figyelembe partnere kí­vánságát, csak magának él, afféle magányos harcosként veti magát az életbe. Ez nem érzéketlenség, csak félti azokat, akik segítenének. Hivatás: Kemény harcba kezd, a cél­pont ezúttal néhány olyan ember, akitől a beosztása, karrierje is függhet, de le akarja leplezni őket.-l/\ NYILAS /ni \ (XI-23--xn-2L)------#► T.:0690-303-568 V j I /I Szerelem: Páljától VJ túl sokat köve­tel, önmaga azonban a szokottnál is kevesebbet ad érte cserébe. Gondolatait a friss ismeretsége köti le. Hivatás: Próbálja meg kordába szorítani képzeletét és az újdonság utáni vágyát, akkor biztosan eléri a kitűzött célját. A megkezdett feladatot semminek a kedvéért ne hagyja félbe. BAK (XII. 22-1. 19.) T.:0690-303-569 Szerelem: Nem kell minden hi­bát észrevennie! Különösen nem kell partnere sze­mére vetnie. Hány boldog estét tett tönkre már zsörtölődő megjegyzé­seivel? Hivatás: Ötlete most kedvező fogadtatásra talál, ám csak akkor tudja tervét végrehajtani, ha az ön­álló tevékenységet követel, mert senkivel nem hajlandó osztozni a sikerben. VÍZÖNTŐ (L 20.—II. 20.) T.:0690-303-570 Szerelem: Lelké­ben nem csilla­podik a vihar. Vívódik a lelkiismerete és a vágyai között. Tényleg képtelen kompro­misszumot kötni? Ha igen, jobb, ha lemond az álmokról. Hivatás: Vá­ratlan felelősség zúdul a nyakába. Nemcsak a saját munkájára kell ügyelnie, hanem a szabadságok miatt másokét is fel kell vállalnia. HALAK (II. 21.-III. 20.) T.:0690-303-571 Szerelem: Ha fá­radt is, ezt igyekszik tit­kolni. Csakhogy az, aki önt igazán szereti, e tekintetben sem örül, ha nem őszinte hozzá. Hivatás: Próbál­jon meg mértéket tartani a munká­ban! Nem kell mindent elvállalnia* mert azzal nem elismerést, hanem inkább megrovást nyer, ugyanis nem tudja teljesíteni a határidőket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom