Heves Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-10 / 134. szám
6. oldal Hazai Tükör 1996. június 10., hétfő Közvélemény-kutatás a keleti országrészben Pártok népszerűségi listája Igazságügyi csúcs. Kedden kezdődik Európa igazságügy-minisztereinek kétnapos budapesti konferenciája, amelyen csaknem 40 ország mintegy 250 szakértője vesz részt. Zsarufesztivál. Huszonhat ország hatszáz rendőrének részvételével egy héten át zajlik majd a Zsarufesztivál, amelynek keretében a magyar származású és magyarul beszélő rendőrök első világtalálkozójára is sor kerül. Gyógyulóban. A fővárosi kórházakból folyamatosan engedik haza a betegeket, és csak nagyon kevés új panaszos jelentkezik a múlt heti, budapesti szalmonellás fertőzés után. Az ÁNTSZ szakértőinek tájékoztatása szerint összesen mintegy 7 ezren ettek a szalmonellás ételből-, közülük csaknem ötezren betegedtek meg, s 450-460-an szorultak komolyabb panaszokkal kórházi ápolásra. Halálos száguldás. Három biztonsági őr vesztette életét abban a balesetben, amelyet egy elszabadult ló okozott Dabason, az 50-es úton. A tragédiát az okozta, hogy BMW típusú személygépkocsijukkal eszeveszett tempóval hajtottak és belerohantak az útra tévedt állatba. Leszámolás. Vasárnap reggel Budapest X. kerületében fegyveres gyilkosság történt. Egy 25 év körüli férfi az utcán, a járda mellett több lövéssel megölt egy 36 éves ukrán állampolgárt, majd elmenekült. A Szonda Ipsos legutóbbi közvélemény-kutatása szerint az ország keleti megyéiben a lakosság 20 százaléka rokonszenvezik az MSZP-vel, ez 2 százalékkal kevesebb, mint az előző hónapban. Az FKGP 1 százalékkal kapott kevesebb szimpátiaszavazatot májusban, mint azt megelőzően, így 12 százalékkal áll a második helyen. A Fidesz támogatottsága 11 százalékos; az SZDSZ 9 százalékkal a negyedik helyre szorult vissza. A KDNP-re a keleti országrész felnőtt népességének 5 százaléka, az MDF-re 4 százaléka szavazna, ha a közeljövőben parlamenti választásokat tartanának. A parlamentbe be nem került pártokra együttesen 3 százalék adná szavazatát. Közülük csupán a Munkáspárt érné el az 1 százalékot. Májusban a felnőtt népesség (Folytatás az 1. oldalról) Eképp az eredeti szellemiség továbbvitele, a folytonosság feltétlenül növeli a párt kibontakozási esélyeit. Ezen túl az MDNP természetesen jelentős pontokon különbözőséget mutat az MDF politikájához képest is, így például - jegyezte meg dr. Farkas Gabriella - a gazdaságpolitikában, lévén nem az alattvalóra, hanem a közjóért tenni akaró polgárra, tulajdonosra kívánnak építeni. Mindezt pedig azért, hogy ne szociálpolitikai kérdés legyen az ország lakosságának nagy része. Szűkebb pátriánkat érintve a politikus-asszony kijelentette: meggyőződése, hogy számukra nem lesz nehéz feladat, hogy kellően megismertessék az 52 százaléka menne el szavazni. Közülük 80 százalék már azt is eldöntötte, hogy melyik pártot részesítené előnyben. A MDNP-t a Heves megyei választópolgárral, tekintve, itt alakult meg először a megyei választmány, s ma már tíz alapszervezetük működik. Szabó Iván, az MDNP parlamenti frakcivezetöje ugyancsak sikerként könyvelte el a párt hétvégi rendezvényét. Mint beszédében egyebek mellett rámutatott: politikai stílusváltásra, és a „második generáció" színre lépésére van szükség. Ezalatt nem az életkorban mért korosztályra, hanem - mint lapunk kérdésére megjegyezte - a politizálás második generációjára utalt: azaz az új alapok lerakására után már a továbbépítésre, a hatékonyabb működtetésre kell gondolni. Szerinte a Parlamentbe eredetileg bekerült hat politikai tömöbiztos szavazók 35 százaléka az MSZP-re voksolna. Az FKGP 18 százalék szavazatra számíthatna. A Fidesz-MPP és az rülés még adós ennek átgondolásával. Az utóbbi évek adópolitikájára utalva megjegyezte: ha nem ment a költségvetésnek, az adókon „csavartak” egyet, lehetetlenné téve a vállalkozókat, megbolondítva a gazdaságot. Szerinte, be kellene egyszer állítani a szabályzókat, s ettől kezdve a költségvetés is csak egy „üzletfele” lenne ennek a rendszernek. Ehhez minden körülmények között alkalmasz- kodnia kellene, tekintve: csak a stabilitás biztosíthatja egy ország felemelkedését. Nem is véletlen - fűzte hozzá -, hogy Magyarország, mint befektetési terület az utóbbi időben már korántsem bír a legkedvezőbb mutatókkal. (-ne) SZDSZ a politikailag aktív népesség 14-14 százalékának bizalmát élvezi. A parlamenti pártok sorát a KDNP és az Nagy jelentőségű kérdésekről tanácskozott és döntött a hét végén a Kereszténydemokrata Néppárt Országos Választmánya. Módosította az alapszabályt, a választott tisztségviselők mandátumát, és megszüntette az ügyvezető elnöki tisztséget. A KDNP tisztségviselőit a jövőben négyévenként választják, de a most pozíciókat betöltők megmérettetésére még 1997-ben sort kerítenek. Az Országos Választmány arról is döntött: a pártelnökre mházza Füzessy Tibor megszüntetett ügyvezető elnöki posztjának jogosítványait, tovább erősítve ezzel az elnök jogkörét. A döntésekről Giczy György pártelnök elmondta: az alapszabály-módosítás a KDNP telMDF zárja, az előbbi 10 százalékos, az utóbbi 6 százalékos szavazati aránnyal. A parlamenten kívül rekedt politikai szervezetek együttesen 3 százalék szavazatot kapnának. A megkérdezettek 29 százaléka tartotta elfogadhatatlannak az FKGP politikáját, 18 százalék pedig az MSZP irányvonalát ellenszenvesnek. Az MDF- et 5, a KDNP-t 2 , a Fidesz- MPP-t és az SZDSZ-t 1-1 százalék utasította el. A parlamenten kívüli pártok közül a MIEP- pel 4, a Munkáspárttal 2 százalék fejezte ki ellenszenvét. A kérdezés ideje: 1996. május 10-23. A kérdezés módja: személyes kérdőíves kérdezés. Az alapsokaság: minden felnőtt, a keleti országrészben állandó lakóhellyel rendelkező, magyar állampolgár. A minta: 473 fő a Dunától keletre. A minta és az alapsokaság nem, kor és lakóhely típusa szerinti megoszlása azonosnak tekinthető. Ferenczy Europress jes megújulását szolgálja. Az elkövetkezendő hónapokban a helyi szervezetektől a legfelsőbb vezetésig újraválasztják a tisztségviselőket. Az új vezetésnek kell a következő ország- gyűlési választásokon sikerre vinnie a pártot. A sajtótájékoztatón Latorcai János azt hangsúlyozta, az elmúlt időszakban nem volt ilyen kiegyensúlyozott a választmány, mint a mostam ülésen. Kérdésre válaszolva a pártelnök elmondta: a küldöttek nem értettek egyet azzal, hogy a volt ügyvezető elnök, Füzessy Tibor a párt elnökségének tagja maradjon. Hozzátette: Füzessy Tibor szavazati jog nélkül ugyan, de a jövőben is jelen lesz. Tárgyaltak a párt költségvetéséről, és középtávú programjáról is. Ha most vasárnaD lennének a választások, ön melvik Dártra szavazna? országos adatok: a keleti országrész adatai; rcem szavazna, bizoayOlan KON? 5 FKGf 12 Dr. Faikas: vannak kitörési pontok Az MDNP kiszámítható gazdaságpolitikát ígér Nem lesz ügyvezető elnök a KDNP-ben Tisztújítás minden szinten Vezető pozícióba kerülhet! Egy kis szeren•• csévél On vezető helyre kerülhet. Hogy hol? Egy hihetetlenül jó KI A Bestában! Amennyiben Ön rendelkezik vállalkozói vásárlói kártyával és 1996. június 1 -je és augusztus 31 -e között legalább 200.000 forint összértékben vásárol a Jééé C+C raktáráruházakban, egy KIA Besta haszongépjárművet nyerhet. Sorsolás: 1996. szeptember 13-án. A szerencsés nyertest levélben értesítjük. Figyelem! A Jééé C+C-vel Önt nem lehet megelőzni!