Heves Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-07 / 132. szám

2. oldal Megyei Körkép 1996. június 7., péntek Politikai nagygyűlésre készül a Magyar Demokrata Néppárt Szűrő a parttalan viták ellen Ma délután öt órától Budapesten, a Nemzeti Sportcsarnokban országos politikai nagygyűlést tart a Magyar Demokrata Néppárt. Az MDF-ből március elején kivált Szabó Iván-féle MDNP elő­ször lép ki a közvélemény elé, miután május 31-ével lezárult a „pártalapítás” első korszaka. Ennek apropóján kértük rövid ér­tékelésre Pokorny Endrét, a párt Heves megyei választmányának ideiglenes elnökét, az országos alapító testület tagját. A gyöngyösi önkormányzati ülésen jelentették be: Központi támogatást kap a közlekedés Szabó Gyula polgármester ve­zetésével csütörtökön a leg­utóbbi ülés óta történt főbb eseményekről adott beszámo­lóval kezdődött a képviselők fóruma Gyöngyösön. A város vezetője bejelentette, hogy a helyi mezőgazdasági felsőok­tatási intézmény a jövőben Károly Róbert Főiskola néven tervezi munkájának folytatá­sát. Az önkormányzat az Út­alaptól nyert négymillió fo­rintból rövidesen elkezdi a Dobó utca végénél, a Mátrai útnál létesítendő forgalmi csomópont építését, ahol a be­járósávok a kivitelezés na­gyobb lendületéig ideiglenes parkolóhelyek lesznek. A pol­gármester szólt a szociális és lakásügyekben a tavalyi év utolsó negyedében, s az idei április végéig érkezett közel hétezer beadvány sorsáról. Dr. Kovács István, a humán közszolgáltatások igazgatója intézményvezetői megbízá­sokra vonatkozó előterjesztést tett. Bágyi Ferencné és Ker­be Iné Túri Hedvig általános iskolai igazgatók további cik­lusra szóló kinevezésével a képviselők vita nélkül egyetér­tettek. Hosszabban tárgyaltak a Vak Bottyán János Ipari és Közgazdasági Szakközépis­kola új vezetőjének személyé­ről, erre a posztra ketten is pá­lyáztak. Végül Faragó Lász­lónak szavaztak bizalmat. A Családsegítő Központ számvevőszéki vizsgálatáról Kis József pénzügyi és költ­ségvetési irodavezető tett je­lentést. Előterjesztésének a krízissegélyre vonatkozó ré­szén csaptak össze jobban a vélemények. A segélyt törölni is akarták, másrészt határozott fenntartása mellett foglaltak állást, de gyakorlatának a rendezését kérték. Barabásné Czövek Agnes alpolgármester vezetésével ezután a város, valamint a He­ves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közötti együttmű­ködést hagyták jóvá. Szünet után a szegedi székhelyű Cso­daszarvas Alapítvány támoga­tásával Kékestetőre tervezett honfoglalási emlékmű elkészí­tését, a kórház és a helyi tele­vízió alapító okiratainak meg­változtatását fogadták el. Ezt követően Szilágyi Attila vá­rosüzemeltetési igazgató arról tájékoztatott, hogy a garzon­ként emlegetett „Otthon-ház” megvalósítására öt pályázat érkezett, de valamennyi aján­lat magasabb összegű, mint amire számítottak. A pályáza­tok elbírálását egy későbbi tes­tületi ülésre bízták. Zárt ülésen tárgyaltak teg­nap a Patina Rt. és a Város- gondozási Rt. racionalizálást igénylő további működéséről. Gy. Gy. Sok érettségiző diákot - izzasztóit meg tegnap a hő­ségben a szóbeli számadás. Felvételünk az Egri Mezőgazdasági Szakközépiskola érettségi vizsgáján készült, ahol elsőként Be- nei Márta felelt történelemből. fotó: perl Márton Brutális apa, brutális gyermek Súlyos bűncselekmények Erdőtelken és Feldebrőn- Az elmúlt hónap végével lezá­rult az első, „alapító korszaka” a néppártnak. Aki május 31-ig belépett az MDNP-be, az auto­matikusan alapító tagnak szá­mít - jelentette ki a politikus. - Úgy tudom, már minden me­gyében - így Hevesben is - fel­álltak a megyei választmányok, megválasztották az ideiglenes elnököket. Az MDNP-ben most még minden tisztség - a kora ősszel esedékes első országos gyűlésig - ideiglenes. Mint Pokomy Endre el­mondta, a mai politikai nagy­gyűlésen hírt szeretnének adni magukról, elmondani, mit is akar az MDNP. Ekképp ez nem is tekintendő részletes prog­ramhirdetésnek, lévén az még csak most készül. (Folytatás az 1. oldalról) Mivel a gócpontok elhelyezke­dését pontosan nem ismerik, így a problémát jelezték a Kör­nyezetvédelmi és Területfej­lesztési Minisztériumnak. Gyöngyösoroszi térségében azonnali beavatkozásra van szükség, amely jelentős anyagi ráfordítással oldható meg. Ezért dr. Baja Ferenc miniszter egyedi döntést hozott az ügy­ben, és úgy határozott, hogy a környezeti problémák tisztázá­sára a Központi Környezetvé­delmi Alapból tizenötmillió fo­rintot elkülönít. Az összeg az árvízkárokkal összefüggő, azonnali beavatkozást igénylő munkálatok érdekében hasz­nálhatófel. (Folytatás az 1. oldalról) Üzembe helyezték például az automatizált lemezmegmun­káló központot. Bevezették az ISO 9002-es minőségbiztosítási rendszert. Tavaly bővült a ve­vőkörük. Azok között 15 multi­nacionális svájci és német vi­lágcég található. Idén egymilliárdos árbevétel mellett 65 millió forint adózás előtti nyereséget irányoztak elő. Új termékkel jelennek meg. Nyugat-európai áruházi lánc­nak készítenek polcrendszerek­hez szükséges elemeket. Szűkebb pátriánkat érintve elhangzott: Hevesben immár tíz szervezete működik a pártnak mintegy 140 taggal Egerben, Pétervásárán. Bátorban, Kál- ban, Kerecsenden, Kömlőn, Kisnánán, Gyöngyösön, Petöfi- bányán és Besenyőtelken. Las­san eljutnak oda, hogy legye­nek olyan helyiségeik, ahol össze tudnak majd jönni: rövi­desen megnyílik a gyöngyösi iroda is, ezt várhatóan egy me­gyei választmányi ülés keretén belül avatják fel. A megyei iroda nagy valószínűséggel Egerben lesz. A néppárt taglétszámával kapcsolatban Pokomy Endre kifejtette: ugyan nagy érdeklő­dés mutatkozik meg az MDNP iránt, ám a belépéseknél műkö­Dr. Gombkötő György el­mondta, hogy az ANTSZ ha­táskörébe a lakosság veszélyez­tetését előidéző tényezők vizs­gálata tartozik. Már 1987 óta foglalkoznak a régió környezeti hatásvizsgálatával. Eddig is tudták, hogy a Toka-patak kör­nyékén nehézfém-szennyezett­ség alakult ki. A fő kérdés most az, mennyiben változtatta meg a természeti katasztrófa a meg­lévő állapotokat, ugyanis ezek a fémek a talajból bekerülhetnek a növényi kultúrába és a táp­lálkozás során az emberi szer­vezetbe. Ezért bizonyos növé­nyek termesztésére tilalmat rendeltek el. A Hírlap kérdésére a helyet­tes tiszti főorvos elmondta: Kérdő Bálint, az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatója kiemelte: a Vilati Rt. helyzete kedvezően változott. A korábbi 1,2 milli­árdos adósságkonszolidáció azonban még nem fejeződött be. A cég a stratégiailag fontos nagyipari üzemek, mint a Rába, a Taurus, az Ikarus, a Malév, a Mahart közé tartozik, amelyek privatizációja elkez­dődik. A Vilati Rt.-t az év má­sodik felében hirdetik meg nyilvános pályázattal értékesí­tésre. A Taurus mintájára a részvények mellett az említett dik egy erős „szűrő” is, mivel el szeretnék kerülni a későbbi­ekben a párton belüli fölösle­ges, parttalan vitákat. Ezért már előre tisztázzák a jelentke­zőkkel a párt elképzeléseit, tö­rekvéseit. A politikai tömörülés kap­csolatrendszerérői szólva el­hangzott: a jövő hétre elkészül az a cselekvési program, amely mentén az MDNP haladni kí­ván. Ez három nagyobb téma­kört tartalmaz, így a pártokhoz, illetve a civil szervezetekhez való viszonyt, valamint az MDF-ben már - jórészt általuk - kidolgozott kabinetrendszer átültetését. Az előbbieket érintve az ideiglenes megyei elnök aláhúzta: elsősorban azokra a pártokra kívánnak koncentrálni, amelyekkel hosz- szú távon is együtt óhajtanak működni, így a Fideszre és a KDNP-re. Az MDF-től sem kí­vánnak elhatárolódni, ám - mint mondta - „a dolgoknak még ülepedniük kell”. (kühne) még a málnaérés előtt meg­vizsgálják, hogy fogyasztható lesz-e a termés, ugyanis nagy területeken termesztik a nö­vényt. Mivel az árvíz átmosta a tározó alatt lévő szennyvíztáro­lót, így fennállt egy esetleges járvány elterjedésének a veszé­lye, ám ezt sikerült elkerülni a védőoltásokkal és a fertőtlení­tésekkel. A növényi kultúrát azonban vizsgálni kell, hogy melyek fogyaszthatok és me­lyek okozhatnak betegségeket. Vizsgálat tárgyát képezi, hogy a szálló porban lévő fém­szennyezettség előidézhet-e fertőzéseket. Az elemzések sokba kerülnek, egy minta ana­lizálása 20 ezer forint. Fáczán Attila adósságot is felajánlják a le­endő tulajdonosnak. A cél: olyan befektető vásárolja meg, aki garanciát vállal a Vilati Rt. további működtetésére, a mun­kahelyek megtartására. Paszternák László hangsú­lyozta: a Vilati Rt. egri gyárá­ban kulturált munkakörülmé­nyeket teremtettek, s azon ritka helyek közé tartozik, ahol az elmúlt évben 110-zel bővítették a létszámot. A szakszervezet fontosnak tartja, hogy a privati­záció eredményesen záruljon. (mentusz) Mátrai közgyűlés Az Önkormányzatok Mátrai Szövetsége közgyűlést tart ma Gyöngyöstarjában. A tavalyi év zárszámadása és az idei költségvetés kerül a résztvevők elé. Az önkormány­zatokat érintő jogszabályterve­zetekről dr. Balázs István, a Miniszterelnöki Hivatal kor­mánybiztos-helyettese tart elő­adást. Dr. Wekler Ferenc or­szággyűlési képviselő, parla­menti bizottsági elnök pedig a gazdasági jogszabályok válto­zásait ismerteti. Sziréna Lendületes rablónö (Folytatás az 1. oldalról) Ezúttal is a pénztárcáknak kelt lábuk, a bennük lévő, általában pár ezer forintos összegekkel. Poroszló és Besenyőtelek kö­zött, a 33-as főút 13-as kilomé­terénél szabálytalan előzés mi­att két autó ütközött, a harma­dik pedig beléjük rohant. A frontális találkozás során az utasok és a vezetők nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Ám az anyagi kár több mint 1 millió 400 ezer fo­rint. Egy vadonatúj Suzuki Swift majdnem totálkáros lett. Besenyőtelken viharos rab­lásnak válhatott szemtanújává az, aki a helyi kis vegyeskeres­kedésben tartózkodott. Az elkö­vető nő bevágtatott, és a szaba­don hagyott kassza fiókjából ki­ragadott egy jó marokra való pénzt. Ám nem juthatott mesz- szire, mert ő meg a rendőrök markában kötött ki. Két szomorú esetről is beszá­moltak tegnap a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon. Amint azt dr. Orosz Gyula r. al­ezredes, a főkapitány bűnügyi helyettese elmondta, e hét szer­dáján Erdőtelken egy 4 hónapos csecsemőt olyan súlyosan bán­talmazott az apja (bár az utóbbi szót idézőjelbe is tehetnénk), hogy a kislány életveszélyes sé­rülésekkel került az egri kór­házba. Bár van remény az élet­ben maradására, ám azt még nem tudni, hogy nem szenve­dett-e maradandó károsodást. Az életveszélyt okozó testi sértés bűntettével alaposan gyanúsítható 1949-es születésű L. Pál jelenleg bűnügyi őrizet­ben van. A brutális férfi vallo­másában elmondta: feldühítette a kislány folytonos sírása, ezért alaposan megrázta, majd fejét többször a babakocsiba verte. A rendőrség adatai szerint az sem zárható ki, hogy L. Pál a másik, kétesztendős gyermekét is rendre bántalmazta. A nyomozó hatóság halált okozó testi sértés alapos gya­núja miatt folytat eljárást T. Jó­zsef feldebrői lakos ellen. A vizsgálat szerint a férfi május 22-én durván bántalmazta édesapját. Bár a sértett kór­házba került, az életét az orvosi kezelés nem tudta megmenteni: június 5-én meghalt. T. Józsefet - aki tagad - őri­zetbe vették. (s. 1.) Tizenötmilliós segítség Oroszinak Vilati: készülnek a magánosításra 6.-Csak búcsúzni jöttem. Kö­szönöm a vendéglátást. Igazán jól éreztem magam - vigyor­gott szélesen Tóni.-Isten áldjon! Kifizetted a számlát? - kérdezte hirtelen Murai.- Úgy emlékszem, kettőnk közül itt most neked kell fizet­ned. Vagy té­vedek? - vi­gyorgott to­vább Tóni.- Ja per­sze, persze - motyogott Murai és ki­húzta az író­asztal fiókját, amiben vas­kos boríték lapult. - Tes­sék - nyúj­totta át a borí­tékot Murai.- Good bye! - szólt Tóni, és könnyed léptekkel kiment az irodából. Murai gondterhelten meredt maga elé, amikor ismét nyílt az ajtó. Már felemelte a fejét, hogy kizavarja Tónit, de akkor vette észre, hogy az ajtóban Tóthné áll.- Bejöhetek? - kérdezte az asszony.- Természetesen.- Elment? - jött a nőtől a következő kérdés.- Végre el - sóhajtott Murai.- Akkor minden oké - vála­szolt az asszony.- Majdnem minden oké - horkant fel Murai.- Hogyhogy majdnem?- Úgy, hogy ennek a marha Baloghnak még nem tudtam el­számolni a 2 milliójával. Jövő héten szerdán kapok a banktól pénzt, de ennek az úri ficsúr- nak hétfő délig kell a pénz. Honnan vegyem elő? - doho­gott Murai.-Majd én szerzek - aján­lotta az asszony, és közben lá­gyan arcon csókolta a férfit.- Azt már nem. Most nem - vágott vissza Murai. - Majd megoldom valahogy. Murai az utolsó szavakat már félig akadozva bökte ki, mert majd megveszett azért, hogy megcsókolja az asszonyt, s mivel errefelé igen drága a veszettség elleni oltás, így hát bekövetkezett az imént jósolt momentum. A kérdéses cse­lekmény olyan jól sikerült, hogy Murai Tibor fejéből a másodperc tizedrésze alatt el­tűnt Balogh úr Tónistól, két­millióstól, s röpke fél órára a panziótulajdonos beköltözött a paradicsomba, ahol percenként osztogatják a gyönyört. *- Valamit nem értek, srácok - vágódott be az öreg helyszí­nelő Ladájába Neményi őr­nagy, s egyúttal kezet is nyúj­tott beosztottjainak.- Mit, főnök? - kérdezte álmosan Herczeg főhadnagy.- Az előbb Barabás Zoli azt jelentette, hogy éjjel semmi esemény nem volt, aztán meg tíz perc múlva mondja, hogy most jöttünk befelé a betörés­ből - tépelődött Neményi.- Mindkettő igaz, főnök - vigyorgott Kincses zászlós, aki a helyi bűnügyi technikát kép­viselte egyszemként, teljes mellszélességgel.- Most már okosabb lettem - morgott az osztályvezető.- Mindössze annyi van, hogy a betörés nem betörés - magyarázott Herczeg. - Elég, ha csak annyit mondok, Ötlet ABC?-Oké! Minden világos! Irány a Fekete-tó. Vár ott ben­nünket egy hulla - kiáltotta az őrnagy a kocsit vezető Kin­csesnek.- Hulla? - kérdezte Her­czeg.- Mi van, nem mosod a fü­led? - poénkodott az őrnagy. Válasz helyett a kocsi csi­korgó kerekekkel vágódott ki a parkolóból, miközben az őr­nagy fejében gondolatok cikáz­tak.- Szóval, Ötlet ABC. Már megint! Bár már vége lenne. Csak az embereim idejét meg a benzint pocsékoltatják velünk. Az Ötlet ABC nagyszerű öt­let volt. Két évvel ezelőtt. Az­óta a két tulajdonos - férj és fe­leség - válófélben vannak. Hol az egyik, hol a másik „hagyja el” a kulcsát, és olyankor feltö­rik az üzletet. Nincs azonban még va­gyonmegosztásról szóló bírói végzés. Jogerős végzés meg pláne. Addig meg azt csinálnak a saját tulajdonukkal, amit akarnak. Ki issza a levét? A zsaruk. (Folytatjuk) Gulyás József

Next

/
Oldalképek
Tartalom